Az elfogadható idõjárás és az eddigi programok lelkeket melengetõ hangulat és hozzájárult ahhoz, hogy ismét megtelt a nagykátai Európa tér.

Lassan hagyományos programnak tekinthetõ, hogy a népszerû hegedûmûvész, Mága Zoltán Nagykátán lép fel. Kocsi János polgármester úr meghívását immáron másod ízben elfogadva, adventi koncertet adott barátaival, a katolikus templomban.

Tápióbicskén is járt a Mikulás (Bori József tanár úr és Tibor atya jóvoltából).

nekszóval és zenével emlékezetek meg Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójáról Nagykátán, a Radnóti Miklós Városi Könyvtár épületében.

A Heimann Gyõzõ ny. iskolaigazgató által vezetett Városi Kórus mûsorában és a Liszt Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanulóinak és pedagógusainak elõadásaiban Kodály Zoltán mûvei szerepeltek. 

Igazi, városias képét mutatatta meg Nagykáta mindazoknak, akik szereplõként, nézõként, sétálóként jelen voltak az Európa téren.

Hogyan fért fel a szánra, nem tudom, de valahogyan csak megtalálták a katolikus templom melletti Szent György parkot a rénszarvasok. Nagy kerülõvel jöhettek, mert már tíz, vagy húsz éve is ide találhattak volna.

(Persze, biztosan volt 1980-ban, vagy 1970-ben is olyan szülõ, aki lebetonozott, vascsövekbõl összeszerelt játékszerek helyett,  fából készült hintákat álmodott a csemetéje számára.)

No, de a lényeg, hogy ideértek, és egy kis ünnepség keretében a gyerekek azonnal birtokukba is vehették a jogos tulajdonukat.

 

A játszótér megépítéséhez szükséges forrásokat, egy nagykátai civil szervezet, a Nagykátai Polgári Egyesület sikeres pályázata és, ahogy a Nagykátai Híradó írja "jó szándékú emberek" munkája teremtette elõ. A kivitelezést a Városgazdálkodási Szervezet munkatársai végezték.

 

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk errõl az igazán örömteli eseményrõl. Szívesen készítettünk volna egy kis filmet is.

Szerencsére Németh László rendelkezésünkre bocsátott néhány képet. Köszönjük!

Még egy hír: december 8-án és 15-én, szombaton, 14 órától, a KALOT épületében szervez kézmûves foglalkozásokat Németh Mária. Mindenkit szeretettel várnak.

2007. november 17-én a tápiószentmártoni Sportcsarnokban tartották meg a III. Nemzetközi Hurkatöltõ Fesztivált, a Márton-napi rendezvénysorozat zárásaként.

Az eseményrõl  egy bezsámolót is megírtunk, de árulkodjon a hangulatról rövid videónk ( itt Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének Elnőke is nyilatkozott a tapiokultura.hu-nak) és galériánk.is.

Pár hete írtunk már – és Egri Zsolttal készített riportunkban is beszéltünk – a nagykátai hagyományõrzõk, Ézsiás Imre, Káplár Béla kezdeményezésérõl. A hátáron túli magyarságot rendszeresen felkeresõ csapat 2005. óta van kapcsolatban a Magyarországon számos díjjal, kitüntetéssel elismert szerzetessel, Bõjte Csabával.

 

A magyar bor magyar borkedvelõinek, immáron negyedik alkalommal adott lehetõséget ínyenc hajlamaik kiélésére az Egri Zsolt Borszoba és Italház.

Néhány nappal ezelõtt már beharangozta az eseményt honlapunk, most már csak e remek rendezvény hangulatáról kell néhány szót ejtenünk.