Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Sikeresen, 43 civil és szakmabeli érdeklõdõ részvételével tartották meg a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Országos Hálózat munkatársai elsõ programjukat Tápióbicskén.

Talán megbocsáthatjuk magunknak, ha ilyenkor, évvége felé már nem minden gondolatunk a napi munkálkodásunk körül forog. Nézegetjük a naptárat, talán akad még egy-egy szabadnap a karácsonyi, szilveszteri elõkészületek számára is.  

 24-én a nagykátai Római Katolikus templomban betlehemeztek. Ha már ott voltunk, fényképeztünk is párat.

A harmadik adventi vasárnapon is az Európa téren gyûltek össze azok, akik egy kis kellemes kikapcsolódásra vágytak.

Most van bajban a nagyon is amatõr honlapszerkesztõ! Vajon elegendõ jelzõt tud-e képernyõre varázsolni ahhoz, hogy a nagykátai Zeneiskola december 21-i koncertjének hangulatából valamit is visszaadjon. (Talán még a gyakorlottabb papírra-karcoló, klaviatúrán pötyögõ írnoknak is barokkosan hosszú mondatokat kellene alaposan feldíszítenie ezen nemes feladat végrehajtásához.)

Több hétvégén is szervezett jó hangulatú kézmûves foglalkozásokat Németh Marika, a nagykátai KALOT-házban.

 December 22-én, kivételesen szombaton, véget ért a nagykátai Európa téren már hagyományosnak tekinthetõ, adventi vasárnapok elnevezésü rendezvénysorozat.

Egy kis alternatív. Így hirdettem (vagy ijesztgettem) a nagykátaiakat Várszegi Tibor: A BOT c. elõadása elõtt. Pedig semmi „veszélyes”, emészthetetlen, homlokráncoló koncentrációra nem kényszeríttette a Radnóti Miklós Városi Könyvtár kistermének nézõit az elõadó.