A Williams Tv első ízben tudósított a Tavasz Emlékhadjárat tápióbicskei eseményeiről ajánljuk figyelmükbe! 

Évfordulók, rendezvények, könyvbemutatók a magyar-lengyel barátság jegyében  Basa László írása

         A nagykátai magyar-lengyel barátság ápolói számára programokban, eseményekben igencsak gazdag volt a 2010-es esztendő március-április hava. Mindezen történések ismertetését most csokorba kötve adjuk át – egy kicsit gondolva az utókorra is – magyar és lengyel barátainknak.

altA Fecskés rendezvények sorába tartozik a Tóth György uram alsóhegyi pincéjénél VI. alkalommal megrendezésre kerülő Borkortyoló és táncházi mulatság. Akik ismerik a Borkortyolók és az egyéb Fecskés rendezvények lényegét, azok már tudják, hogy a családias hangulatú programon a hagyományos, magyaros vendégszeretetre és a népi kultúra igényes megjelenésére (zsíroskenyértől a kókai borig, ifjú Csóri „Sündi” bandájától az „Ördöngős” néptáncig, baráti beszélgetéstől a gyerek kézműveskedéséig) bizton számíthatnak.


altA kókai szervezők invitáló sorai egy olyan vallási eseményről szólnak, amely az anyaországi és a határon túli magyarság összetartozást is szimbolizálni, erősíteni kívánják.

A tavalyi év hagyományteremtő kezdeményezését folytatva idén is eljut hozzánk, kókai hívekhez is az össznemzeti egymásra találást elősegítő feltámadási menet, melynek szakrális, szimbolikus jelképe egy Árpád-kori szárnyas kereszt motívumot ábrázoló fafaragás.

Basa László helytörténész beszámolója a kókai „Húsvéti huszár-várás Kókán” c. programról szól, és annak kapcsán a történelmi eseményt is megidézi.

A tavaszi emlékhadjárat katonai hagyományőrző programsorozat a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat javaslatára 2009-ben április 5-ét Kossuth-emléknappá nyilvánította. 1849. április 5-én érkezett Kossuth Jászberényből Nagykátára, s fordult meg a következő napokban Szentmártonkátán, Kókán, Dányban.