altalt
A sülysápról és a Tápióvidék több településéről verbuválódott fiatal együttes, az ALKONYAT mutatkozik be június 12-én, szombaton 20 órától a Wass Albert Művelődési Központban. A Krízis és a Fair Play Project egykori gitárosa, FORGÁCS JOE szólókoncertjére is ezen az estén várjuk az instrumentális zene kedvelőit. Jegyeket a helyszínen 500 Ft-ért árusítunk, de az „igazolt” rokonok, barátok a vendégeink is lehetnek.

 


A mindenit, ohó, barátaim,… címmel már írtam egy lelkendező beszámolót a felejthetetlen zenei élményt nyújtó Sárik Péter Trió tápószentmártoni koncertjéről. (Hú, de jó, hogy nem hagytam ki!) Most a Terék József által a zenekarral készített – szellemes, barátságos – interjút ajánlom a tápiósznetmártoni honlapról (Önkormányzat-Tápiószentmárton TV fejezet) az olvasók figyelmébe.(Állítólag, szeptemberben ismétel a Trió Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézményben!)


 

A tápiószelei Művelődési Házból kaptuk az alábbi felhívást, amelyet külön is ajánlunk az iskolák ének-zene pedagógusainak, a zeneiskolák tanárainak és tanulóiknak a figyelmébe.

alt
A tápiószentmártoni népzenei verseny apropóján,  Terék József fel próbáltuk meg összeszedegetni azokat a sikereket, amelyeket az utóbbi időben elért a tápiószelei születésű muzsikus. Terék József egy ideje már a Galga-vidékre tette át a „családi székhelyét”, de mint a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, és ízig-vérig a Tápióvidékhez kötődő művész, mindent megtesz azért, hogy szűkebb pátriájának népzenei értékeit az országban és  a határokon túl is népszerűsítse.