alt

Kész a második! címmel már írtunk egy lelkes mondatott Terék József újabb lemezéről, aki a „Szentmártoni csárdába” most is fantasztikus művésztársakat hívott meg, hogy a teltháznyi közönség előtt igazi ünnep legyen a CD-bemutató koncertjéből. Most folytatjuk a beszámolót és három f i l m e t is ajánlunk a figyelmükbe. A harmadik mozgóanyagban Katona Erika, a Duna Televízió népszerű szerkesztő-műsorvezetője, stratégiai igazgatója mondja el, hogy miért is vált rendszeressé a Duna Tv és Terék József kapcsolata.

{youtube}2kFdmq79lmY{/youtube}

 

A Live Stoop együttes volt Pataki Attila előzenekara Gyömrőn, szeptember 25-én. A két nagykátai fiatalt is felvonultató zenekar bőszen járja az országot, Gyömrőn rövid idő alatt már második fellépésükön álltak helyt és hozták mozgásba a közönséget.

 

Terék József barátait a Dűvőből, a Besh O dromból, a Csík zenekart is megjárt zenészekből, a Sebestyén Mártát is kísérő muzsikusokból, a rangos népdalversenyeket rendszeresen megnyerő énekesek közül válogatja. Nem rossz csapat! A tápóiszentmártoni művelődési ház kicsinek bizonyult október 1-én, amikor is a kiváló művészek, helyi „adatközlő” énekesek társaságában mutatták be a település Bartók által 1906-ban lejegyzett népdalait is tartalmazó új lemezüket. A szelei után itt a második megmentett anyag! Mivel a zenészek egy része holnap már nálunk, azaz Sülysápon muzsikál, most csak egy gyors KÉPGALÉRIÁT teszünk a honlapra, de a jövő héten már egy filmes összefoglalóval és a helyszínen a Duna Televízió stratégiai igazgatójával, népszerű műsorvezetőjével, Katona Erikával készített interjúnkkal is jelentkezünk!

Terék József, a tápiószelei származású muzsikus továbbra is öregbíti szűkebb pátriánk jó hírét a zenekedvelők körében. Bár szerencsére még bőséggel lép fel a Tápió-vidéken is, de egyre tágabb az a környezet, ahol már letette a névjegyét valamelyik együttesével.

 

A Duna Tv által közvetített idei Anna bál után ismét a „Nemzet Televíziójában” szerepel majd a Terék-formáció. Október 5-én az Ethno klub c. sorozata számára játszanak. Téma: a Tápió-mente néptánca, nagykun táncok, Four for Dance, Boda Péter, jazz quartet+Terék József és barátai, népdalfeldolgozások.