- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Terék Mihályné fáradtságos munkával és sok-sok egyeztetéssel szervezte meg idén is, immár negyedik alkalommal, azt a programot, amelyre az ország négy sarkából, de még külföldről is haza invitálta a jelentős karriert befutó tápiószelei fiatalokat, középkorúakat. (Az "alapötlet" anno Magyarné Birta Magdolna kolléganőmé volt.) tapiokultura.huTL.KÉPEK
A 15 meghívottból 12-en személyesen meséltek tanulmányaikról, pályafutásukról, tápiószelei gyermekéveikről, kedves tanáraikról.
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
A tápiószelei művelődési ház először tett kísérletet arra, hogy „saját erőből” próbálja meg egy vidám köszöntő műsorral meglepni a hölgyeket nőnap alkalmából. Hálásak vagyunk, hogy a lányok, asszonyok, feleségek, nővérek, húgok, nagynénik, nagymamák… elfogadták a meghívásunkat, megtöltötték a nagyteremet és mosolyukkal, tapsukkal ajándékoztak meg bennünket. Köszönet Faragó Sándornak, Soós Jánosnak, Boros Istvánnak, Kovács Ferencnek, Terék Józsefnek, Katona Krisztiánnak, Sass Lajosnak, Teréki Krisztiánnak és a hangosító-fotós Falusi Mihálynak! KÉPEK
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
A II.Run Yours Truly Tápiószele 25 és 50 km egyéni és váltó verseny tavalyi nyitányán rajthoz álló 40-50 sportember is jó előjel lehetett, de hogy ebből idén hogyan lett 156 startoló… ki tudja? Találgassunk!
A fiatal tápiószelei egyetemistának, Ivanics Gergőnek is meg volt a maga küzdelme akkor, amikor eldöntötte, hogy „életmódot vált”. Szó szerint, méterekről méterekre emelte a napi távot, hogy ma már tízesekben mérje a kilométereket is. Apránként társakat is keresett magának, akik
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Március 3-án dr. Bencze József, a "Tápió-vidék nagykövete" járt a tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Házban (képes beszámolónk ITT olvasható).
A Tábornok úr az alábbi Facebook bejegyzéssel ( a "Bővebbenben" olvasható) tisztelte meg a szervezőket és a vendéglátókat!
Köszönjük, hogy eljött hozzánk! Visszavárjuk!
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Dobos Imre - SZELEI HÍREK – ötlete alapján és szervezésében, a Simonffy Kálmán Művelődési Ház és tapiokultura.hu partnerségével valósult meg az a március 3-ai program, amelyen a Tápió-vidékhez ezer szállal kötődő dr. Bencze József, Magyarország Fülöp-szigeteki nagykövete tartott előadást.
Dr. Bencze József első munkahelye a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei Vasszerkezeti Gyáregysége volt.
- Részletek
- Írta: Terék József
- Kategória: Visszatekintés
A vándordíj, melyet a tápiószelei Sass Éva a kezében tart, a XXI. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny népdalénekesi nagydíja. Ezt az elismerést az összes kategóriát tekintve kapja a legeredményesebb felkészítő tanár, intézmény vagy énekes. Évi harmadik éve nyeri meg ezt az országos versenyt (a verseny 21 éve alatt ez eddig csak neki sikerült!).
- Részletek
- Írta: tapiokultura.hu
- Kategória: Visszatekintés
2019. február 7-én került megrendezésre a Stuttgarti Balassi Intézet szervezésének köszönhetően Terék József tárogató hungarikum koncertje. Dr. B. Szabó Dezső intézetigazgató úr köszöntőjében kiemelte, hogy fontos a hungarikumok hazai és nemzetközi népszerűsítése, hiszen legkiemelkedőbb nemzeti értékeink egyben jelképeink is, melyek tovább erősítik magyarságtudatunkat, mi magyarok pedig büszkék vagyunk rájuk. Kemény Dániel KÉPEI
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
-
A magyar kultúra alapja a magyar népművészet, amelynek szerves része a pásztorkultúra. Ezt a világot idéztük meg „Betyárvilág” című programunkkal, Gál Zoltán farmosi alkotó festményeinek és grafikáinak kiállításával a tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Házban, január 20-án. tapiokultura.huTL.KÉPEK
-
A rendezvényt rendhagyó módon, a helyi, környékbeli, de még a Hortobágyról is érkező hagyományőrzők karikás bemutatójával kezdtük el,
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Mert ha van pajtaszínház, pinceszínház, zsebszínház…, akkor miért ne lehetne „könyvtárszínház” is! Bábos VIDEÓ
Tápiószelén már jó ideje van is ilyen! Igaz, hogy nem „igazi”, „nagyszínház”, hanem csak bábszínház, de a „csakot” vegyük is vissza gyorsan ebből a mondatból! tapiokultura.huTL.KÉPEK
A Tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Ház és Városi Könyvtár könyvtárosai rendszeresen írnak,