- Részletek
- Írta: Basa László
- Kategória: Visszatekintés
I. rész: 1967 - 1976
Egy vidéki település életében korszakos jelentőségű a városiasodás irányába ható első gyár megjelenése. Nagykátán ennek a folyamatnak a legfontosabb állomása a budapesti Telefongyár leányvállalatának 1969-70-ben történt telepítése. Az 500-900 főt foglalkoztató üzem kisugárzó hatása jótékonyan hatott az addig jobbára mezőgazdaságból élő tápiómenti település életére, csökkentette az ingázásból fakadó feszültségek hatását. Képek
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Veroczki József és Szóró József a Tápió-vidék eseményeit rögzíti filmre. Riportjaik, interjúik a : - „Moldvai és pogácsás” - nyári táncház Sülysápon - Nemzeti Összetartozás Napja 2015 - megemlékezés Tápióbicskén
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Nagy szó ez, hiszen a „sülysápi Wass Albert Művelődési Központ házi zenekara” címet is büszkén felvállaló Szotyola Zenekar az elmúlt három évben tucatnyi Tápió-vidéki településen szórakoztatta kisiskolásokat is. Képek
Is, mert az ovisok is, és felnőttek is szívesen hallgatják őket Nagykátától Tápiószeléig, Sülysáptól Ecserig, de Esztergomban, Budapesten vagy éppen Balasagyarmaton is van keletjük.
Mázás Anna tanító néni invitálására (Köszönjük a meghívást!) most először tehették meg azt a 300 méternyi távolságot is, amely a WAMKK-ot választatja el a Móra Ferenc Általános Iskolától.
- Részletek
- Írta: Vér János
- Kategória: Visszatekintés
DÉLVIDÉKI ÉS FELVIDÉKI KOPJAFÁT AVATTAK TÁPIÓBICSKÉN
A Nemzeti Összetartozás Napján délvidéki kopjafát avatott Tápióbicskén Link Lajos, a törökbecsei Rohonczi Lipót Hagyományőrző Csapat vezetője, a felvidéki kopjafát pedig Tarics Péter felvidéki újságíró, író, előadóművész avatta fel. Link a vajdasági, Tarics pedig a Panoráma Világklub felvidéki Társklubjának alapító elnöke. Mindketten ünnepi beszédet mondtak a megemlékezésen, majd a helyi szervezőkkel együtt koszorúzás vette kezdetét. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött és a Szózat akkordjaival fejeződött be.KÉPEK
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Csanádi Ádám kollégám meghívására, ma Tápióságon járt a Sülysápi Mesés Óvó Nénik és a Wass Albert Művelődési Központ társulata. A Piroska és a farkas című mesejátékunkat igencsak megdicsérték a Sportcsarnok munkatársai. Jól esett hallani, hogy ők is észrevették: a művelődési házakba érkező gyermekeknek szóló produkciók 2-5 szereplője helyett, mi 12-en állunk a színpadra. Ráadásul „adunk magunkra”, azaz az óvó nénik fantasztikusan szép jelmezeket, sminkeket készítenek maguknak és én, mint a darab vendégszereplő vadásza is a fejemre nyomtam egy hetyke kalapot.
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
A sülysápi (farmosi, valkói, kókai, ecseri, pesti és mégis sülysápi) Szotyola Zenekar már Balasagyermatot is bevette!
Tegnap Zárda Norbert kollégám, Kőrizs Tündével, a Csicsergő Óvóda pedagógusával, a Sülysápi Mesés Óvó Nénik társulatának teátristájával, Gyürki Ildikóval, a Farmosi Zenekar hegedűsével, valamint Móczár Lászlóval, a VálaszÚt Zenekar gitárosával, ecseri zenetanárral együtt koncertezett egy nagyot a messzi városban.
Igen, bizony! A világhálón is terjed a Szotyola kedves muzsikája! Egy személyesen nem is ismert gyermekeknek zenélő előadó meghallotta Norbiék nótáit és jó szívvel ajánlotta őket például a balasagyarmati meghívóknak is.facebook.com/szotyolaegyuttes
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
Zárda Norbert kollégámmal együtt, május 23-án, Tápiószecsőn, az ottani polgárőr barátaink által szervezett, esőben is szivárványos gyereknapon bohócnak álltunk. Szerettek is bennünket ezért kicsik és nagyok (Nagyné Palotai Anna és férje, Attila ezért sütötte négy órán keresztül a sülysápiaknak a palicsintát pár napja).
Csanádi Ádám, a tápióságiak népművelője is kedvet kapott a komolytalankodáshoz.
Tóthné Gúth Klára imígyen számol be a barátaink gyereknapjáról: (Képek)
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
tapiokultura.huTLképek
A Nemzeti összetartozás napja nem Trianon nap.
A gyászt, a nagyvilág értetlen közönyéből fakadó targédiát soha nem tudja feledni a keresztény Európa határait évszázadokon át, önnön országtestével védő magyarság, de most ismét előre kell néznünk. A megmaradtak egységének megteremtése nem kisebb feladat, mint amilyet a nagy egészt védő eleink, Hunyadi János és vitézei vállaltak fel félévezrede.
Sülysápon alig pár éve gyűlünk össze hitet tenni a nemzet egysége mellett. Két-három alkalommal a két háború helybéli hőseink emlékművénél hajtottunk fejet, de a 31-es út zaja miatt idén az alig pár méterre magasodó Kisboldogasszony-templom árnyas oldalába húzódtunk össze. Itt meghittebben élhettük át Cseri Bernát klarinétjátékát és Sillo Réka dalait, amellyel az elcsatolt területek magyarságát idézték meg.
A megemlékezésen dr. Szegedi László plébános úr mondott imát.
Sülysáp város alpolgármesterének, Katus Norbertnek a beszédéből alább idézek néhány gondolatot.
- Részletek
- Írta: Tarnavölgyi László
- Kategória: Visszatekintés
A Tápiószecsői Képes Hírmondót jegyző kiváló fotós, Varga József Zoltán képeivel tekintünk vissza a Tápiószecsői Régiós Pofonparti “U21” ELIT Férfi Magyar Kupa III. május 30-i pillanataira.
A rangos verseny házigazdája a Tápiómenti Ökölvívó Egyesület volt. Az évek óta válogatott versenyzőket, magyar bajnokokat kinevelő sportműhely vezetőinek, edzőinek, Lantos Gyulának és Hajdú Tamásnak gratulálunk!