Úriban él Szörfi Józsefné, ezért mondom én, hogy a településének tárgyi emlékeit évtizedek óta megszállottan gyűjtő, raktározó, rendszerező hölgynek úri időtöltése az értékőrző munkálkodás. Már édesanyja is ragaszkodóan óvta a szülőktől, nagyszülőktől megmaradt mángorlókat, vasalókat, ruhákat és egyebeket, így Erzsike már gyerekként megfertőződött a máig tartó szenvedélyével.
Jómagam a tavaly Sülysápon szerveződő Tápió-vidéki helytörténész közösség tagjaként ismertem meg őt, de csak idén, néhány hete tudtunk eleget tenni invitálásának.

KÉPEIMET még csak ízelítőnek sem merem nevezni! Három ház van tele pakolva a száz-, kétszáz éves mesebeli kincsekkel!
Magángyűjteményének csak egy kicsiny részéből is összeállt most a Szent Imre napi úri búcsú tiszteletére egy bizonyára szép és bőséges kiállítás.
Bizonyára, hiszen én még csak hírét vettem, és hírét adom a Hitélet az úri katolikus családok tárgyi emlékei alapján című tárlat megnyitásának. A Fő utca 52. szám alatti házba november végéig, minden szombaton 15 és 18, vasárnaponként pedig 9 és 12 óra között lehet bekopogtatni.

Én is tiszteletemet teszem majd, hogy képekkel is dicsérjem Szörfi Józsefné áldozatos munkáját.

2012. november 6. Tarnavölgyi László