Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2258

A Thapeu szerzői csapatából máris többen jelezték, hogy megvan a következő számunknak felajánlott témájuk. Az biztos, hogy nekem Szörfi Józsefné történetét kell majd megírnom!
A tavalyi esztendőben a Hitélet az úri katolikus családok tárgyi emlékei alapján című kiállítás apropóján látogattunk el Katus Norberttel a Fő utca 52. szám alatti házba, most pedig a kendők és egyéb fejfedők kedvéért vettük az irányt a szomszéd település felé.

 

A hihetetlenül bőséges tárgyi anyag is megér egy misét, de engem ennél is jobban érdekel Erzsike története, aki tizenéves korában álmodta meg, hogy egyszer lesz egy saját múzeuma, és most, nyugdíjasként érte el a célját.
Május 20-án, pünkösd hétfőjén, 15 órakor az egyesületté szerveződött úri értékőrző közösség egy ünnepség keretében hivatalossá avatja a Szörfi-gyűjteményt.
Mindenkit szeretettel látnak majd akkor is, de március 24-ig a Zsebkendőtől a nagykendőig c. anyagot is meg kell nézniük!
Katus Norbert képeivel és saját fotóimmal remélem felkelteni az olvasóink kíváncsiságát.
Úri, Fő utca 52. Látogatható: szombaton 15 és 18, vasárnap pedig 9 és 12 óra között.
Úriban mégis elkendőzik! Zsebkendőtől a nagykendőig, A Williams TV is forgatott Úriban, Az úri asszony úri passziója, Bezárt az úri asszony kiállítása!