A létrejöttének jubileumi 20. évfordulóját ünneplő nagykátai gyermekkorú hagyományőrző mozgalom idei krónikáját a rendkívül sok program és rendezvény, a változatos sokszínűség jellemezte. A huszadik mozgalmi év Annak ellenére, hogy sem állami, sem pedig önkormányzati támogatásban ez a gyermekszervezet –Nagykáta egyetlen gyermekmozgalma- nem részesült, a nehézségek és a sok esetben bántó mellőzöttség sem szegte kedvét a csapatokban dolgozó felnőtteknek, hagyományőrző gyerekeknek, az őket támogató szülőknek. Ennek a megállapításnak fontos bizonyítéka az első „nyári hadjárat”.

Az évek óta kialakult szokásrend az iskolai tanévvel párhuzamos mozgalmi szerveződést és gyakorlatot követett. Ennek megfelelően június közepén mindkét csapat –volt, amikor a városban négy közösség is- tanévzáró csapatgyűlésen értékelte a mozgalmi évet, jutalmazta a legjobbak munkáját. Innentől kezdve hagyományőrzőéknél is megkezdődött a vakáció, s tartott szeptember elejéig, az újév első programjáig, a ceglédi Kossuth-toborzóig. KÉPEK

Ebben az évben ez a hagyomány megváltozott: az idei nyár változatlan intenzitással vitte tovább az „ügyeket”. Elsődleges oka ennek az, hogy voltak olyan hagyományőrzők, akik igényelték és vállalták a nyári melegben is a tevőleges részvételt, tették ezt annak ellenére, hogy korábban más volt a gyakorlat. Természetesen voltak olyanok, akik szó szerint értelmezték a vakációt, s a programokra invitáló körlevelekre nem reagáltak. A másik ok az aktualitás és a környezet részéről érkező felkérések váratlan nagy száma volt. A két ok együttesen eredményezett egy kilenc bevetési napból álló programot, amolyan hadjáratszerű sorozatot.

A nyári hagyományőrző programok sorozatszerű, tehát hadjárati minősítése nem túlzás. Ha megnézzük a mozgalmi év legfontosabb rendezvényét, a tavaszi hadjáratot, akkor annak szinte minden elemét fellelhettük az idei nyári sorozatban. A nyári programokban a turai emlékút kapcsolódott egy nyári -1849-es- hadjárathoz. Nézzük tehát, hogy mit is jelentett a csapatok számára ez a váratlan július-augusztusi rendezvénydömping?

2013. június 28-án elhunyt a hagyományőrzők régi barátja, Katona Tamás történész. Emlékére július 3-án szerveztünk rögtönzött megemlékezést, kiállított arcképénél katonai tiszteletadást, gyertyagyújtást. A temetésen, a Farkasréti temetőben a Kossuth csapat küldöttséggel képviseltette magát.

Július 12-én menetgyakorlat indult a nagykátai tájház elől a Homoki-erdőn keresztül a tápióbicskei csatatérre. Ennek az emlékmenetnek az volt az eszmei célja, hogy mi is hasonló körülmények között járjuk végig a honvédek által 1849. április 4-ikén a tápióbicskei ütközet színhelyére vezető útvonalat. Ezzel mi is csatlakozni kívántunk –természetesen szerényebb kivitelben- a szegedi és kecskeméti hagyományőrzők Tápióbicskétől Isaszegig tartó tavaszi menetgyakorlatához. Ezen a menetgyakorlaton szerepelt először a csapatban Kármán Bálint, aki ezzel megkezdte próbaidős tevékenységét. Kívánjuk, hogy a 2014. április 4-ikén történő véglegesítéséig sikerrel teljesítse a tagjelöltekkel szembeni követelményeket.

Tinka Ádám kat.hő. őrmester által vezényelt gyakorlat több volt, mint szimpla menetelés, hiszen útközben el kellett hárítani egy osztrák felderítő járőr –Kármán László és Illés Benjámin kat.hő. hadnagyok alakította- „támadását”. Az „elhárítás” hangeffektusai igen jól sikerültek, hiszen még a rendőrséget is mozgósították a lakossági bejelentés nyomán az „erdőben garázdálkodó ismeretlen robbantó különítmény” elfogására. Kedves ismeretlen betelefonáló: miért nem veszi fel a kagylót az esetben is, amikor ismert vagy ismeretlen egyének illegálisan leszórt szeméttel töltik meg az ön környezetét, Nagykáta határát, erdeit ?

Július 18-án a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség tápiószentmártoni tábora meghívását fogadtuk el. Útközben Tápióbicskén a nevezetes ütközet több emlékhelyén hajtottunk végre tisztelgést. A Blaskovich-kápolna kertjében tartott alaki bemutató és rögtönzött csataimitáció láthatólag megnyerte Katus Norberték tetszését. Részben saját programként –bevonva persze a táborlakókat is- tisztelegtünk a szabadságharc legjelentősebb helyi alakja, a sírkertben nyugvó Blaskovich Gyula (1806-1850) emléke előtt.

Július 20-án emlékutat szerveztünk a turai lovassági ütközet 164. évfordulóján. 1849. július 20-án kora reggel Perczel Mór, Mészáros Lázár, Henryk Dembinski, Dessewffy Arisztid vezetésével a nagykátai Keglevich-kastély elől indult el mintegy 15 ezer huszár egy felderítő útra, melynek eredménye a Tura magasságában az orosz erőkkel való nem tervezett összecsapás lett. Az igazi emlékút lóháton megtett galoppozás, a csatatéren lebonyolított hadijáték lett volna, de ennek híján a honvédek gépkocsikkal tették meg ezt az útvonalat, pontosan követve a huszárok akkori vonulását.

A Közép-tiszai hadsereg emlékhelyein: emlékműveknél, huszársíroknál, temetőkben helyeztünk el koszorúkat Turán, Zsámbokon, Tóalmáson, Nagykátán. Amit útközben tapasztaltunk, az több volt, mint bántó. A csata napján –melynek emlékére obeliszkeket állítottak Tura és Zsámbok települések központjában- sehol nem tartottak megemlékezést. A temetőkben és a turai Honvéderdőben levő katonasíroknál sem volt főhajtás, a hantokra rajtunk kívül senki sem tett ezen a napon koszorút, virágot. Ha mindezt összevetem az április 4-ikén, a tápióbicskei ütközet napján zajló programokkal, akkor bántóan szembetűnő a különbözőség. Az általunk tapasztaltak ismételten megerősítették bennünk az elhatározást: a jövőben is ápolni fogjuk az „elfelejtett” hadsereg emlékét.

Augusztus 3-án egy Nagykátára látogató csoport városnéző sétáját tettük látványosabbá két honvéd-hagyományőrző bemutatójával. Természetesen több alkalommal tartottunk kiképzést, ahogy azt a cikket kísérő galéria felvételei is bizonyítják. Augusztus 17-én egy eddig még nem gyakorolt programot valósítottunk meg: hagyományőrző esküvőn teljesítettünk szolgálatot. A gyermekkoruk óta hagyományőrző Bajdik Zita és Tóth Péter templomi házasságkötésén álltak sorfalat a csapatok tagjai. A felnőtt csapattagok történelmi ruhaviselete magáért beszélt, jelezte a kötődés, az elkötelezettség szilárd fokát.

Augusztus 24-én volt a nyári hadjárat utolsó programja. Bérelt autóbuszunk pontban délben indult a katolikus templom elől. Jászárokszálláson a városi temetőben felkerestük az 50 éve, 1963, szeptember 8-án Sülysápon hősi halált halt katona, Bogdán Flórián (1942-1963) síremlékét. Az árokszállási tűzoltókkal közösen tartott megemlékezés -részünkről katonai tiszteletadás és koszorúzás- egy újabb katonahős saját példaképpé emelését eredményezte. A Tápió nagy áradása idején, a mentés során életét vesztő katona emlékét innentől kezdve a nagykátai hagyományőrzők időről-időre majd rendszeresen felidézik, példamutatása előtt sülysápi vagy árokszállási emlékhelyén fejet hajtanak.

Útban végcélunk felé, megállva Kápolnán, az 1849-es csata emlékhelyeit kerestük fel. A megbeszélt időpontban érkeztünk a Miskolc közelében fekvő Csincse településre, ahová a falunapon történő fellépésre kaptunk meghívást. A bemutatkozás előtt módunkban állt az alig pár száz lakosú falu nevezetességeit megtekinteni. Az alaki bemutatóra a falu labdarugó pályáján került sor, ahol a csataimitációt korabeli mundérba öltözött osztrák lövészek szereplése hitelesítette. Itt mondunk köszönetet a Káplár Béla kat,hő. százados vezette honvédtüzér csapatnak, hogy a korhűségnek ezt a fontos emberi és ruházati kellékét számunkra biztosították.

Az első nyári hadjárat –legyen ez immáron a fogalom etalonja- kilenc „bevetése” 10 településen zajlott. A programokban való részvételéért külön köszönet és elismerés illeti Tinka Ádám, Tóth Péter, Bárdy Viktória, Bárdy Gergő, Bárdy Dániel, Farkas Boglárka, Csubra Szebasztián, Kármán Bálint, Gilányi Zoltán, Fejős István, Szécsényi Bálint, Molnár Péter, Sós S. Bence, Smid Benedek, Kármán László, Illés Benjámin hagyományőrzőket.

Basa László