Március 15-ike megünneplése Nagykátán 1914-ben, 1964-ben, 1989-ben

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete, március idusának a megünneplése mindig jellemző volt az adott korra, önmagában az emlékezés korszakonként változó históriája részét képezi történelmi és kulturális örökségünknek. KÉPEK
A 100 éve zajlott nagykátai emlékezés mozzanatainak felidézésében segítségemre vannak a Nagykátai Járási Hírlap példányai. 50 évvel később, 1964-ben már nincs újságunk, ellenben segít a múlt felidézésében a Nagykátai emlékek közösségi oldalon a diákok ünnepségéről megjelent fényképek. 25 év múlva, 1989-ben először lett munkaszüneti nap a forradalom évfordulója, s ezt a jeles napot a várossá válás ünnepének tekinthetjük. Erről jelent meg írásom a közelmúltban: Nagykáta, a negyedszázados város

A XI. évfolyam 11. számaként, 1914. március 15-én, vasárnap megjelent Nagykátai Járási Hírlap vezércikke a „Március Idusa” címet viseli. A kissé dagályos, közhelyektől hemzsegő írásból a korszellem érzékeltetésére kiemelek néhány mondatot:

„…Azt kérdezzük magunktól, hogy a közszabadságnak és alkotmányosságunk megerősítésének miköze volt ahhoz, hogy mi most élvezzük ezeket. És vajjon csakugyan élvezzük-? azt az alkotmányt, amelyet a nagy napok számunkra készítettek. Kérdezzük magunktól, vajjon érdemes volt- nagy küzdelmet kivívni ezért az alkotmányért…(…)Van ugyan jog és egyenlőség, azért mégis vígan burjánzik a korrupció a közélet minden terén, a jog nem mindenkié, csak az erőseké, a tülekedőké, a gazdagoké, a könyökkel dolgozóké…”

Az ünnepre való készülődés hírei foglalják el a hírrovat bevezető részét.

„Március idusa. Nagykáta ünneprendező bizottsága a következőkben állította össze március 15-e megünneplésének programját: Este 6 óra után gyülekezés a városháza előtt, hol a különböző körök és egyletek zászlók alatt megjelennek. Néhány perccel hét óra előtt közös fölvonulás a szoborhoz. A szobornál a nagykátai Dalárda elénekli a Hymnuszt. Az ünnepi beszédet tartja Horváth József községi tanító s végre a Szózatot énekli a Dalárda.”

Külön intézkedési terv foglakozik az iskolai megemlékezés ütemezésével:

„Március 15 megünneplése. A nagykátai rom. kath. tantestület az ifjúságnak hazafias szellemben való nevelését elsőrendű kötelességei közé sorozván, ma március 15-én két tanteremben is rendez hazafias ünnepélyt. Az egyik a kántor épületben lévő tanteremben lesz a reggeli mise után, hol a mindennapi iskola nagyobb növendékei ünneplik beszéddel, szavalatokkal és hazafias énekekkel a nagy nap emlékét.

A másik a Gróf-Keglevich-utcai iskola V-VI. osztályu tantermében lesz március 15-én délután 3 órakor, a hol a róm. kath. Ifjúsági Egyesület tartja ünnepélyét egy kis hazafias színmű előadása keretében. A nagyközönség ezuton is felkéretik, hogy mind a két hazafias ünnepélyre kegyeskedjenek minél számosabban megjelenni.”

A századforduló idején jellemző ünnepi forma volt –elsősorban a tehetősebb középosztály részére - valamely kátai vendéglőben un. társasvacsora elfogyasztása:

„Társasvacsora. A nagykátai Polgári Kaszinó –mint ahogy lapunk mult számában is jeleztük- a mai nap megünneplésére a nagyvendéglőben társasvacsorát rendez. Akik a vacsorára szóló meghívó és aláírási ivet nem kapták volna kézhez, de azon részt venni óhajtanak, ezen szándékukat még a mai nap folyamán is bejelenthetik a vendéglősnél.”

A harmadik oldalon apróbb szedéssel találtam meg az alábbi hírt:

„Adomány a honvédsírok gondozására. Szél János korcsmájában fenálló rom.kath. kaszinó perselyben 1913. évben, az 1848-49. évben elesett honvédek sírjának gondozására befolyt 16.k.20 f. mely összeget Vonnák András a kaszinó pénztárnoka Koncz István nagykátai községi bíró kezeihez letette. A szabadságharcban elesett dicső honvédeink sírjainak gondozására tudtunkkal eddig semmiféle alap nem volt.

Hogy azok teljesen elhagyatva eddig még sem voltak, az Czimmermann Flóris derék polgártársunknak köszönhető, ki a névtelen hősök iránti kegyeletből tehetségéhez képest őmaga ápolta, gondozta a temetői sírokat. Most tehát a róm.kath. kaszinó igen szép példát mutatott gyűjtésével, mely reméljük, nem fog az egyedül maradni.”

A dr. Garzó Gábor főszerkesztő és Gárdonyi Rezső felelős szerkesztő által gondozott lap utolsó száma jelent meg egy héttel később: 1914. március 22-én. Ebben megtaláljuk az egy héttel korábban zajlott március 15-iki ünnepségekről szóló tudósításokat:

„Március 15 megünneplése. A negyvennyolcas események egyik legszebb mozzanatát, március idusát az idén Nagykáta közönsége mintha sokkal szebben, fényesebben ünnepelte volna, mint egyébkor. Az ünneplés már előtte való nap este megkezdődött a nagykátai Dalárda jól sikerült hangversenyével, melyről más helyen talál az olvasó beszámolót.

A napján, március 15-én, négyszeres ünneplés volt. Az első mindjárt a reggeli mise után a kántorlakban lévő osztályban, hol a róm.kath. iskola nagyobb növendékei mondtak beszédeket a nap jelentőségéről, továbbá szavaltak és énekeltek az iskolás gyermekek és igen szép közönség jelenlétében.

Délután a róm. kath. Ifjúsági Egyesület tartotta első nyilvános ünnepélyét a Gróf Keglevich-utcai iskola V-VI. oszt. tantermében. Itt a nagyobb iskolás növendékek közreműködésével egy kis hazafias színdarab, a „Március 15” keretében folyt le az ünnepély óriási közönség jelenlétében. Ugy a kis színmű, mint a zeneszámokat szolgáltató tanítók játéka nagy hatást ért el.

A róm. kath. tanítóság ugy látszik igen jól fogja fel hivatása irányát abban, hogy különféle iskolai ünnepélyek rendezésével is iparkodik és igen szép eredménnyel a közönség érdeklődését a róm. kath. iskola működése iránt felébreszteni, illetve az iskola és a közönség közötti összhangot fenntartani.

Este fél hétkor ment végbe a szobornál a hivatalos ünneplés. A felvonulás a városházától történt zeneszó mellett, igen szép látványt nyujtott a fáklyafénynél vonuló hatalmas tömeg s percekig tartott, míg elhelyezkedett a szobornál, mely után a dalárda a Hymnuszt énekelte el meglepően szép betanulással.

Az ének végeztével az ünnepi szónok Horváth József községi tanító tartotta meg nagy gonddal összeállított, szabatos szép beszédét, melyet az ezernyi nép mindvégig néma csendben és a legnagyobb figyelemmel hallgatott: Bevezetésképpen borongó szavakkal emlékezett meg aradi gyásznapról, majd a tavaszi ébredést párhuzamba hozta a negyvennyolcas események márciusi napjaival azzal az érzéssel, melyet mi már megse értünk.

Mikor az ifjúság lelkesült hévvel szavalja a Talpra magyart, ne mosolyogjunk ezen a hevülékenységen, amelyet a kegyelet fakaszt, sőt örüljünk hogy még tudnak eszmékért lelkesedni s emberi nagyságok emlékére leborulni. Aztután végigvezetet a szabadságharc, az elnyomatás s a kiegyezés eseményein.

A nagyhatású beszéd után, a Dalárda a „Szózat”-ot énekelte oly preciz betanulásban, hogy gyönyörűség volt hallgatni.

Este a Polgári Kaszinó fejezte be az ünneplések sorozatát egy 90 terítékes társasvacsora keretében, hol az ünnepi szónok Szelepcsényi András rk. segédlelkész volt, ki a nagy márciusi napokról tartott gyönyörű beszédével egészen elragadta a közönséget. A Dalárda hazafias dalokat énekelt, majd tánczra perdült a fiatalság s a lelkes hangulat a kora hajnali órákig tartott.”

Jómagam az 1950-es, 60-as években voltam általános iskolás diák Nagykátán. Bármennyire is erőltetem emlékezetemet, katartikus élményt március 15-tel kapcsolatban nem tudok felidézni. Amikor felsőtagozatos diák lettem, Tóth Bandi bácsi vezetésével kettes sorokban kisétáltunk a Szabadság térre, s ott a fényképeken látott miliőben résztvevői voltunk az „ünnepségnek”. Miután március 15-ike nem volt munkaszüneti nap, a felnőtt társadalmat ezeken a kivonulásokon a pedagógusok képviselték. Meghallgattuk Rugli Sanyi harsányan előadott Petőfi Nemzeti dalát, ahol megboldogult osztálytársamnak szó szerint üvöltenie kellett, ugyanis nem volt mikrofon, hangszóró a téren. A nyolc év alatt egyetlenegy alkalommal sem kirándultunk a közeli tápióbicskei csatatérre, az ott megrendezett ünnepség hiányáról nem is beszélve. Miután ünnepi iskolai rendezvények sem voltak e témában, olvasmányélményeim kapcsán értettem meg 1848-49 történéseit.

1989. március 15-én Nagykáta várossá válásának ünnepsége összekapcsolódott az első munkaszünettel, s az önkormányzatra háruló ünnepségek megrendezésének kötelezettségével.

Ami a múlttal való összevetésben mindenképpen örvendetes: 1848-49 emlékének ápolása nem szorítkozik csupán csak március 15-re. Április 4-ike, a tápióbicskei ütközet mindenkori évfordulója a Város Napja, s ezen a napon nálunk tartózkodik a tavaszi emlékhadjárat. Minden évben történik megemlékezés az aradi vértanúkról, s az elmúlt két és fél évtizedben több 48-as vonatkozású emlékhely létesült a városban. Szépen gondozott a temetőben nyugvó honvédek parcellája, a Hősök kertjében egy évben kétszer van szervezett koszorúzás. 1848-49 emlékét ápoló felnőtt és gyermek hagyományőrző csapatok alakultak, s a szépen fejlődő helytörténeti kutatás több szabadságharcos helyi vonatkozásról lebbentette fel a fátylat. Ez utóbbi tevékenység utal számos esetben az utókor teljesítendő kötelességére: a nemzet történelmében is jelentős történelmi események és személyiségek emlékének ápolására, a főhajtás helyszínének ma még hiányzó emlékjeleinek megteremtésére.

Basa László