A nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Fúvószenekara is kedvet kapott a bálok megrendezéséhez. Jó hangulatú rendezvényük évek óta teltháznyi publikumot vonz, ezért érdemes már most jelentkezni a jegyekért.

Persze, a Zeneiskola könnyû helyzetben van. Nem kell muzsikusokat fogadniuk – nagy szégyen lenne! A Fúvószenekar és a tagokból erre az alkalomra összeálló Tánczenekar mellett a Big Band is fellép.

Tarnavölgyi 

A bál bevétele is jó helyre megy. A hangszerek javítása, néha a pótlása, a kották, és az utazások költsége nem kevés pénzbe kerül majd a 2008. esztendõben sem.

És ha már a támogatásoknál tartunk:

Lakatos Ágnes tanárnõnél még megvásárolható az Ünnepi hangok c. DVD lemez.

 

A lemezen az elmúlt évek legsikeresebb koncertjeirõl készült felvételek nézhetõk-hallgathatók meg.

A Zeneiskola pedagógusainak elõadásai, a sikeres kezdeményezésnek bizonyuló nyári „udvari koncert”, a Nagy Izabella vezette Vonószenekar mellett, természetesen a Szabó Ferenc igazgató úr által vezényelt Fúvószenekar népszerû darabjai is rajta vannak a figyelmükbe ajánlott DVD-n.

Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, egy rövid részletet most a honlapon is bemutatunk.

 

 

(Figyelem, a lemezen és nem a honlapon szól igazán jól a hanganyag!)

A 800 Ft-os vételár az Ünnepi Hangok Alapítvány pénztárába kerül.

Természetesen, a nagykátai lokálpatrióták, akik városuk kulturális életéért, a fiataljainkat, gyermekeinket a muzsikálás képességének örömével is megajándékozó intézmény színvonalas mûködéséért felelõsséget éreznek, már megvásárolták az említett kiadványt.(?)

Had ajánljam most a környékbeli települések igényes muzsikát kedvelõ polgárainak, pedagógusainak figyelmébe is az Ünnepi Hangokat. Kellemes órát szerez magának az, aki meghallgatja ezt a lemezt.

 

 

 

Január 10-én - a tanév feléhez közeledve - a Zeneiskola zongora - és ének tanszakának növendékei adtak számot tudásukról. Ha jól tudom, néhány éve, Lakatos Ágnes tanárnõ kezdeményezte, hogy a gyerekek ne csak a pedagógusok elõtt vizsgázzanak. A szülõket is az iskola elõadótermébe invitálva, a társak jelenlétében, a hozzátartozókat és saját szorgalmas munkálkodásukat is megtisztelõ ünnepélyességgel adják elõ produkcióikat a fiatalok.

Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen szülõként évek óta ott lehetek ezeken a kis hangversenyeken. Minden alkalommal megtörténik az a csoda, amikor nem csak a gyerekekre, nem csak mint szülõk figyelhetünk oda egyik-másik produkcióra.

A mostani csütörtök is jó néhány olyan pillanattal ajándékozta meg a jelenlévõket, amit csak az élõ zene lelkünket megérintõ, megmagyarázhatatlan varázslata tud az életünkbe csempészni.