Megjelent a Zanzibár együttes új albuma, mely az ötödik a lemezek sorában, s az Õrangyal nevet viseli.
Bálint Az a megtiszteltetés ért minket, hogy az együttes menedzsere felhívta a tagok figyelmét piciny oldalunkra, s miután Õk is megtekintettek minket, úgy gondolták, szívesen megajándékoznák olvasóinkat egy interjúval. Mi ezt természetesen örömmel fogadtuk, hiszen nem gyakran esik meg az emberrel, hogy egy általuk is kedvelt együttestõl kapnak interjú lehetõséget. Tarnavölgyi László barátom és szerkesztõtársam a napi 8 órás munkálkodását volt kénytelen végezni (természetesen nagy örömmel), így kerültem én a kamera elé, s nem szokott helyemre, mögé (ott most Teréki Krisztián barátom állt). Hiába a hatalmas színészi pályafutás a hátam mögött, s a rengeteg stand-up elõadásom, volt és jelenlegi tanítóim elõtt, igencsak görcsbe szorult a gyomrom. Nem tudom miért. Hiszen több interjút láttam az együttessel a hosszú évek alatt, s érezni lehetett a közvetlenséget is rajtuk. (Ezeket a mentegetõzõ sorokat kérem nézzék el nekem. Hiszen tényleg elõször kerültem kamera elé, s a Laci interjúihoz szokott szem gyors pislogásokkal jelezheti tulajdonosának a gondokat az aktuális kérdezõvel.) {google}5133195401180003076&hl{/google} Sidi (Sidlovics Gábor József) és Miki (Steklács Miklós) képviselték az együttest. Az a kevés félelmem is azonnal szertefoszlott amint az elsõ mondatváltások megtörténtek. Nem akarok ujjal mutogatni senkire (mert anyukám az írásom olvasása után azonnal adná a taslit), de jó volt látni mennyire a földön járnak a fiúk. Teljesen közvetlenek voltak, mentesek minden nagyképûsködéstõl. Pedig tehetnék, hiszen aranylemezek egész sora van falaikra szögelve, s a lassan évtizedes közös munka során nyert díjak is megterhelik a vitrin tûrõképességét. Szemben a maguktól teljesen szerelembe esõ, s komoly önértékelési gondokkal küszködõ "mûvészemberekkel". Mivel nem szerettem volna egy olyan interjút, amin már maga a kérdezett is elalszik azonnal, mondtam a fiúknak, hogy mondják, amit gondolnak, amit elszerettek volna mondani, amiért ide jöttek. Meséljenek az új lemezrõl, az új gyermekrõl. (Még egyszer köszönjük a tiszteletpéldányt. Édesanyám full hangerõn hallgatva igen elismerõ szavakat szólt a lemezrõl.) Így kevesebbet kell a csetlõ-botló kérdezõnek szerepelni. Sidi pedig olyan lendülettel csapott mondanivalójába, hogy a kamera az elsõ pár pillanatról le is maradt. A lemezt én is végighallgattam. Kinek ajánlom? A Zanzibár rajongóknak. A Zanzibárt utálóknak, hogy megkedveljék Õket. Azoknak akik szeretik a jó rock zenét. Akik szeretik a zenei ötletességet. Akik tudják értékelni a mai értékvesztett világunkban a belülrõl fakadó értéket.