Szombat este a sülysápi WAMK-ban randevúztak a Heavy Metal szerelmesei. Sajnos a koncerten elég kevesen voltak annak ellenére, hogy Tarnavölgyi Laci barátom mint intézményvezető, mint pedig rockzene rajongó minden követ megmozgatott, hogy a rendezvény a lehető legszélesebb kőrben legyen propagálva. A kis létszámú közönség azonban fergeteges hangulatú bulit tombolt végig, amelyen három zenekar lépett fel. Először a Buzsik Tamás dobos által vezényelt Live Stoop formáció kalauzolta el a tisztelt nagyérdeműt a modern Punk zene világába. A szárnyát bontogató háromtagú tizenévesekből álló banda előtt hosszú, de a látottak és hallottak alapján sikeres út áll. Mindent bele fiúk!
Ezután következett a sülysápi Fair Play Project. A zenekar frontembere a villámkezű, ex-Krízises Forgács Joe. Érdekessége a felállásnak, hogy a Heavy Metal zenekaroknál szokásos ritmusgitárt ebben az esetben billentyű helyettesítette, ami különleges hangzású aláfestést adott a csodálatos szólókkal tarkított gitárzenének, nem beszélve a dobos és a basszusgitáros pörgős, de pontos játékáról.
A fellépők sorát a Krízis zenekar zárta, amely 4 számot is eljátszott készülő új albumáról, amelynek kiadását a 2010-es évre tervezik. Valószínűleg az új album legalább olyan siker lesz, mint a legutóbbi, általunk is bemutatott Száműzött című korong.
A 21. évét taposó Krízis együttes igencsak zivataros történetét már bemutattuk a tavasszal tartott nagykátai szülinapi buli előtt. Mint valami főnixmadár, úgy kelt újra és újra életre sorozatos tagcserékkel a zenekar, de egy valaki mindig ott volt azon az úgynevezett gáton teli hittel és akarattal, valamint végtelen türelemmel és kitartással. Ő pedig nem más, mint Stósz László a frontember, az igazi szívét lelkét beleadó, töretlen akaratú és munkabírású elnyűhetetlen rocker. Élete a zene. Példaértékű az a hozzáállás, amit ő maga képvisel. Zenélés, turnézás, plakátozás – másoknak is – és szervezés, hogy a buli mindig a lehető legjobb legyen minden szempontot, a hangzást és a látványt is beleértve. Ezért is, és még a zenekaron belül és kívül szorgoskodó kezeknek is köszönhetően nyomul a banda töretlenül előre a mai nap is, és remélhetően fog a jövőben is sok-sok örömet szerezve a magyar rockzene kedvelőinek. Kitartást, és sok sikert kívánunk Lacinak és az egész zenekarnak a továbbiakban is.
Következő koncertek:
2009. november 14. 20:00
Szolnok
Váróterem Söröző - Vasútállomás ( + Real Dreams )
2009. november 28. 19:00
Budapest
Petőfi Csarnok ( OSSIAN, Invader )