Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 3133

altMosonyi Ferenc Máté Péter estje Mendén, a Művelődési Házban, az edelényi árvízkárosultak javára, 2010. 07. 24-én, 19 órától.

Szerettem volna valami szépet írni Mosonyi Ferencről, Feriről, mert igencsak szívembe zártam ezt az örök-kisfiúsan lelkesedő, őszinte művész-embert.

 

De ahogy körbenéztem a világhálón, találtam néhány olyan, Feriről szóló régebbi sort, amelyek találóan megfogalmazzák azokat a gondolatokat, amelyeket én is e jótékonysági koncert ajánlójába szántam volna.

 

 

 

D. Jámbor Judit (napsziget.hu):

 

Először egy peremkerületi kis művelődési házban hallottam énekelni. Próbált. Zárt ajtók mögött. Ismerősöm úgy vélte, lemezről szólnak odabent a Máté Péter dalok. Később szem és fültanúi lehettünk a csodának. Él ma közöttünk Gyömrőn egy ember – Mosonyi Ferenc –, aki névjegykártyája szerint az érzelmes szép dalok kedvelője, Máté Péter dalainak hűséges tolmácsolója.  
    És ez valóban így van! Azt a kincset őrzi és ápolja, amit Máté Péter dalai jelentettek a múltban, és amelyek a jelen számára is oly nagyon aktuális üzenettel szolgálnak. Képzeljenek maguk elé egy kicsiny előadótermet, 20–30 fős teljesen vegyes életkorú közönséget, és az előadót, aki két órára teljesen feledtetni tudja a jelent, minden gondjával. Felidézi a mindannyiunk számára oly kedves múltat, a szívünkhöz szóló dalokat. Hangjában, gesztusaiban, visszafogott méltóságában szinte megjeleníti, közénk hozza Máté Pétert. 
    És mi elhisszük neki. Vele énekelünk, és vele könnyezünk.  
    Mert ez az este nem arról szól, hogy valaki dalokat énekel. Ez az este arról szól, hogy volt egy zseniális szerző, előadó, akinek elvesztése mára nem gyógyuló sebeket hagyott. Akinek hiánya ma is fáj. Akinek dalai a világhírig meg sem álltak. De akinek a kevésbé ismert dalai talán még többről szólnak. Ez az este arról szól, hogy él ma egy kémia szakos tanár, aki Máté Péter barátjának mondhatta magát, a nagy művész életének utolsó néhány évében. A fiatal gitáros énekesre rendkívüli hatással volt Máté Péter nyílt szíve, aki világsláger szerzőjeként, igazi sztárként is közvetlen, jó barátságába fogadta, gyakran segítségére volt zenei ügyekben. Mosonyi Ferenc szerint ő még azok közé tartozott, aki, ha megkérdezte: „hogy vagy?”, meghallgatta a választ őszinte érdeklődéssel. 
    Mosonyi Ferenc számára iránytű volt, a szó legigazibb értelmében. Amikor értesült halálhíréről, úgy érezte, „kitéptek egy darabot a szívemből”. Egy ilyen ember nem halhat meg 37 évesen! Amikorra már csendesen elsiratta, írt egy emlékdalt „Hívnálak jóbarát” címmel, amelyet Szakály László csodálatosan meghangszerelt. Ezután fogalmazódott meg a gondolat, hogy az emlékdal egész estés emlékkoncertté váljon. 
    Az elmúlt 11 évben közel 200 – sok esetben jótékonysági – emlékkoncertet adott. A barátja a mai napig, aki nem csak gyönyörű dalait tolmácsolja, és tartja életben ezáltal számunkra Máté Pétert, hanem példát ad emberségből, szolgálatból, alázatból. Mert biztosan szépen énekelne más dalokat is. De Mosonyi Ferenc szolgál. Küldetése van e világban. 
    Úgy hiszem, az olvasóban, a hallgatóságban egy emberként fogalmazódott meg a gondolat: vajon mi vagyunk-e olyan jó barátai bárkinek, hogy nyugodt szívvel nevezhetnénk barátnak magunkat. Tudnánk-e (megtettük-e) 15 éve elveszített barátunkat lélekben megtartani a jelennek és a jövőnek? Mert Máté Péter egy-egy ilyen estén ott van velünk a kicsiny előadóteremben. 
    Ha kis falujuk művelődési házán meglátnak egy plakátot, hogy „emlékkoncert”, hát menjenek el. Szívből ajánlom! Menjenek el, mert örökérvényű szép dalokat fognak hallani. Lelkük csordulásig fog telni szeretettel, szép emlékekkel, jósággal. Ilyen élményekre olyan nagy szükség lenne minél többször! Felejthetetlen élményben lesz része annak, aki nemcsak fülével, de lelkével is hallja a zenét. Menjenek el, hogy ezután Önök is érezzék, és e szerint éljenek. Mosonyi Ferenc tudja és eszerint él, s aki hallgatja őt, már szintén tudja, hogy AZÉRT VANNAK A JÓBARÁTOK… 
    Műsoregyeztetés ügyben várjuk hívásukat a 06-20/9884-070-es telefonszámon.

D. Jámbor Judit

  
A FALVAK KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY 6/1998-as határozatával Magyar Kultúra Lovagja címet alapított, amelyet egyre emelkedő népszerűséggel idén harmadízben, ünnepélyes keretek között a Magyar Kultúra Napján rendezett kulturális gálaműsor keretében adtak át. A cím erkölcsi alapját az adja, hogy olyan kulturális szervezetek, alapítványok és a Magyar Kultúra Lovagjaiból álló Tanácsadó Testület jelöl, akik a jelöltek magyar kultúra területén végzett munkáját legjobban ismerik. Idén Mosonyi Ferenc zenész részére „a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a magyar kulturális örökség ápolása és fejlődésének elősegítése érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért, kiemelten a kortárs művészeti örökség népszerűsítéséért a MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA címet adományozta”. 
  
Indoklás: „11 éve gondozza Máté Péter zenei hagyatékát és jótékonysági céllal nyugdíjas klubokban, mozgássérültek, és iskolák javára népszerűsíti. Az emlékezni vágyó korosztályok számára eljuttatja Máté Péter immár klasszikussá vált dalait. A fiataloknak pedig átadja a szívhez szóló dalok üzenetét. Tv- és rádióműsorok vendégeként, és az országot járva leginkább falvakban adott koncerteken lép fel.”  
  

Tisztelt Kitüntetett!

  
A lovagi kultúra eszményének jelenkori megtestesítőjeként tisztelettel köszöntöm Önt, mint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által életre hívott Magyar Kultúra Lovagja kitüntető cím méltó birtokosát. 
    Biztosan állítható, hogy a szűkebb és tágabb közösségért végzett áldozatos és eredményes tevékenysége – az emberek százainak, ezreinek, a társadalom legkülönbözőbb csoportjainak átadott tudás, a cselekvésre és alkotásra való késztetés, a felélesztett, megőrzött szellemi, tárgyi örökség, hagyomány ápolása és bemutatása –, amely nemzetünk, az ország kultúráját hivatott gyarapítani, megismertetni, olyan nemes cselekedet, amely a társadalomtól és közösségeitől elismerést és köszönetet érdemel. 

Kitüntetése alkalmából én is, mint a magyar állam – e területért felelős –, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyik vezetője, köszönetemet fejezem ki áldozatos munkájáért.  
    A Magyar Kultúra Napján további életükhöz és tevékenységükhöz sok sikert és eredményeket kívánok. Emberi boldogulásukat, további szakmai munkájukat segítse a Magyar Kultúra Lovagjainak közössége és szellemisége. 

Ecsedy István

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma

 

Jóna Dávid (/www.netstudio.hu/arthur/):

 

Lássuk be Mosonyi Ferenc őstermelő.

Több, mint 200 koncerten át hordozta tisztaságát, énekli hitét a tanítóságának és előadó művészetének határán. Dalaiban Máté Péter érzékenységét játssza tovább, és élő eledelként ad egy darabot a szívéből - mondom akár úgy, mint egy őstermelő.

A legnagyobb értékkel bír - magát adja. Neked énekel, mert mutatni akar valamit, a színpadról éppolyan szeretettel néz körül, mint jó gazda a kertjén.

Lássuk be, Mosonyi Ferenc őstermelő.

Arcok vannak a koncertjén, élő, mosolygó, emlékező, érző arcok - nem hasonlítható!