alt

Kész a második! címmel már írtunk egy lelkes mondatott Terék József újabb lemezéről, aki a „Szentmártoni csárdába” most is fantasztikus művésztársakat hívott meg, hogy a teltháznyi közönség előtt igazi ünnep legyen a CD-bemutató koncertjéből. Most folytatjuk a beszámolót és három f i l m e t is ajánlunk a figyelmükbe. A harmadik mozgóanyagban Katona Erika, a Duna Televízió népszerű szerkesztő-műsorvezetője, stratégiai igazgatója mondja el, hogy miért is vált rendszeressé a Duna Tv és Terék József kapcsolata.

 

 

 

 

{youtube}1hsU7RHLnWQ{/youtube}

Vagy két esztendővel ezelőtt beszélt nekem Terék József azon tervéről, hogy a Tápió-vidék lejegyzett népdalait felkutatja az archívumokból, majd a gyűjtők útját újra járva, leltárt készít a „maradékról”. A kottákba jegyzett, sok esetben elfeledett dallamokat és az általa most fellelt darabokat hangszereli, barátaival lemezre rögzíti. Tamáskodtam: Bírni fogod? Tanítasz, új zenei formációkat hozol létre, azokat menedzseled. Járod a stúdiókat, televíziókat, muzsikálsz a néptáncosok talpa alá… Honnan lesz erre idő, pénz?

És nem volt igazam, mert a Lányok, lányok ti szelei lányok után már itt van a második értékőrző CD lemez! Az első darab a szülőváros önkormányzatának, a Blaskovich Múzeum Baráti Körének és nagyvonalú támogatóknak köszönhette megszületését, a második korong a zenész-tanárt foglalkoztató település, Tápiószentmárton kultúratámogató vezetőit, polgárait dicséri.

 

Az álmoskönyvek szerint nem jelent rosszat az, ha hanglemez-kiadási tervével egy olyan polgármesternél kopogtat az elszánt művész, aki maga is muzsikáló, népművelő múltjára büszke ember. Ki ne értené meg ezt a nemes célt, ha nem éppen az a Tóth János, aki 1982-ben hasonló elhivatottsággal jegyezte le az egyik utolsó tápiószentmártoni pásztor kedves nótáit.

alt

És most ismét csoda történt! Itt vagyunk egy nagyszerű út második állomásán, a tápiószentmártoni művelődési központban! Teltház! A csillárokat ugyan nem érték el a későn érkezők, ezért nem ezeken lógva, de az ajtóban is állva figyelik a színpadon gyülekező zenészeket, énekeseket.

KÉPEK

Tisztelet az adatközlőknek, azon tápiószentmártoniaknak, akik még a maguk örömére, mindennapi használatra tartották meg a település népdalait: Gallai Sándorné Kerekes Borbála és Kozma Dezső alapozza meg a hangulatot. Nagyszerű pillanatok ezek!

alt

Kubinyi Júlia, a Dűvő Népzenei Együttes tagja, a szintén Dűvő-s Hrúz Szabolcs prímás által vezényelt zenekar kíséretében folytatja a koncertet. Fantasztikus a csapat! (Tagok a Rajkó-zenekarból, a Csík-ból, a Száztagú Cigányzenekarból, a Besh o drom-ból…)

Jön a Tóthágas zenekar, Tóth János és „ágai”, Tóth Veronika (aki Angliából erre a koncertre jött haza, majd szinte a színpadról már utazott is vissza) és a Tóth Levente.

Az est végén a „szintén zenész” országgyűlési képviselő, az államtitkárként is tápiószentmártoni Czerván György köszöni meg Terék Józsefnek és a barátainak, hogy volt mit támogatnia.

alt

Páratlan, nagyszerű lehetőség az az ajánlat, amellyel a Terék József házal a Tápió-vidék önkormányzatainál, kultúratámogató vállalkozóinál, adakozó polgárainál:

Hozzájárulni, nevünket adni egy utolsó pillanatban végzett nagy, értékőrző munkához! Befészkelni magunkat egy műanyagtokba, rákarcolódni egy fémlemezre, tagságot kapni egy nívós népművésztársaságba, velük együtt ott lenni a hanglemezboltok polcain vagy a Duna Televízó stúdiójában, a Papp László Sportaréna színpadán az Országos Táncháztalákozón…

A szeleik már ott vannak, most a tápiószentmártoniakat viszik magukkal Terék Józsiék!

Ki lesz a következő? Melyik település kívánja gyermekeire, unokáira hagyni, rögzíteni és nemzet népzenei közkincséve tenni a már alig hallható dallamokat?

Miért érdemes harmadiknak jelentkezni a sorba? Erről beszélgettünk a Terék József és barátainak pályáját folyamatosan figyelemmel kísérő Duna Televíziót a helyszínen képviselő Katona Erikával, a Duna Tv stratégia igazgatójával.

A lemezt a Szivárvány Alapítvány adta ki.

Megrendelhető: Szivárvány Alapítvány, 2711 Tápiószentmárton, Kossuth Lajos út 11.

+36 70 386 39 10

Terjeszti a Hangvető Kft

2010. október 10.              Tarnavölgyi László