(Négy éve, 2016. április 5-én hunyt el Basa László. Rá emlékezünk.)
Évtizedeken át katonás fegyelemmel, kitartó szorgalommal kutatta e vidék múltját, értékeit.
Egész életével példázta, hogy csak az szeretheti igazán a hazáját, aki szűkebb pátriáját is magénak érzi, s aki erejéhez, képességeihez mérten szolgája is azt.
Basa László nemcsak szülővárosát, Nagykátát, de az egész Tápió-vidéket szolgálta önzetlenül, hittel, munkával, nagy-nagy felkészültséggel.
Itt, a Tápió mellett elterülő városkák, falvak tanárai, muzeológusai, népművelői, lokális közművelődési-, vallási közösségei, baráti körei, természetjárói, most érezzük csak igazán e kiváló pedagógus, helytörténész hiányát.
Basa László 1948. február 1-jén született Nagykátán. Bár szorgalmas, jó tanuló volt, a három gyermekes család legidősebbjeként nem jelentkezhetett a helyi gimnáziumba: fegyelemmel, a szülei, testvérei iránti kötelességtudattal vállalta a szakmunkástanulói sorsot. A ferencvárosi – ma Szily Kálmán nevét viselő – Bordás András Szakmunkásképző Iskolában is kitűnt szorgalmával: géplakatosi vizsgája után tanárai azonnal szakoktatói állást ajánlottak neki.
32 éven át a hajnali 3 óra 50-es vonattal ingázott budapesti munkahelyére, s ez alatt az idő alatt nem csak a tantestület megbecsült tagja lett, de levelezőn leérettségizett, elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki oktató szakját, és – szintén a munkája mellett – megvalósította gyermekkori álmát is: az egri tanárképző főiskolán történelemtanári diplomát szerzett. Oktatói, tanári munkáját pályakezdésétől jellemezte a diákokat a tanórán kívül is nevelő, közösségszervező tevékenység. Szakkörök vezetése mellett helytörténeti-, iskolatörténeti kutatásokat is végzett. Utóbbi témában megjelent tanulmánya országos nívó díjat kapott.
1994-ben érkezett haza, Nagykátára, ahol egykori iskolája tanára lett. Sokat foglalkozott a gyerekekkel. Akiknek nem sikerült a dolgozat, azokkal külön is tanult, javíthattak. A Mátray Gábor Általános Iskolában is szakköröket szervezett, Szakköri Lapokat szerkesztett és folyamatosan kutatta az iskola történetét. (Itt megírt iskolatörténeti tanulmánya is országos nívó díjban részsült!) Új tanítványai is hálásak voltak a sok törődésért.
A Tanár úr a történelmet nem tantárgynak tekintette. Nem elégedett meg a tananyag átadásával, az elsajátított tudás mérésével, az érdemjegyek kiosztásával. A szülőváros-, a Tápió-vidék történetének és a magyarság történelmének tanításával a hazaszeretet szép érzését kívánta felébreszteni a gyerekek lelkében. Tanítványaiból hagyományőrző csapatot toborzott, s eléjük a saját kutatásai alapján felderített azon hősöket állította példaként, akik szűkebb pátriánk földjén harcolva váltak valaha a nemzet legendáivá.
Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatával 1996-ban belépett a Magyarország Felfedezői Szövetségbe, amelynek egyben titkára is lett. A gyerekekkel nem csak a Tápió mente és Magyarország történelmi emlékhelyeire zarándokoltak el, de a magyar katonai erények megismertetésével is igyekezett tudásukat gyarapítani, érdeklődésüket a fegyelmezett hadijátékok gyakorlásával megragadni, megtartani. Ez utóbbi célt szolgálta a Kossuth-csapatra alapozott és 1999-ben, az országban elsőként létrehozott hagyományőrző diáktüzér egység is.
Történelmi ismeretek birtokában, fizikai felkészítésük után, 2002 óta Basa László egységei minden esztendőben – társrendezőként is – részt vettek Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozatán, a Tavaszi Emlékhadjárat nagyszabású hadijátékain. Nem csak az 1849. április 4-i tápióbicskei csata nagykátai és tápióbicskei eseményein voltak ott, de a Tanár úr vezetésével a legtöbben, a sorozatot követve, majd’ minden történelmi csatahelyszínen részesei voltak a programnak.
A főszervező és egyben az egyik legjelentősebb hazai, nemzetközileg is elismert, nagy múltú Magyar Hagyományőr Világszövetségnek Basa László alapító- és tiszteletbeli elnökségi tagja is volt.
A Tanár úr a gyerekek bevonásával több történelmi keretjátékot is megtervezett, megszervezett. A „Diáktüzér-próba”, a „Kossuth-toborzó” és „Kossuth-zászlóalj”, a „Rákóczi-évek a Tápió mentén”, a „Fejedelmi seregszemle” címmel bemutatott élő történelemórák sok száz fiatalnak élményszerűen, átélhetően közvetítették a nemzet nagy pillanatainak üzenetét.
Basa László mint katonai hagyományőrző százados kezdeményezője, tanácsadó segítője lett több Tápió menti és jászsági gyermek-ifjúsági hagyományőrző csapat létrejöttének is. Szentmártonkátát – ahol a falu történetét is kutatta, rendszeresen publikálta – bevonta a Tavaszi Emlékhadjárat eseményeibe. A Rákóczi-emléktáblánál, kuruc ruhában, díszelgő gyerekei között éveken át ő mondta az emlékező beszédet. Szentmártonkátán és Kókán minden április 5-én részt vett a Kossuth-emléknapok szervezésben, megvalósításában. Kókán a Kossuth-tábort is segítette.
Basa László több mint 20 esztendős, lelkes tevékenysége után, legjobb fiataljaiból mára már a Tápió mente és Kárpát-medencei magyarság nemzeti ünnepein, programjain felkészülten szolgáló, felnőtt hagyományőrzők lettek.
Basa László helytörténeti kutatásai nem csak Nagykáta, de a Tápió mente sok más településére is kiterjedtek. A történelmi események, évfordulók, az e vidéken született, valaha itt élt, vagy csak éppen hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodó történelmi alakok, művészek, tudósok épp úgy érdekelték, mint a műemlékek, emlékjelek, vagy éppen a kortárs amatőr alkotók megjelenései, kiállításai.
Fáradhatatlanul bújta a régi lapokat, a könyvtárakat, a levéltárakat, később a világhálót, de maga is felkereste mindazokat, akik szereplői, részesei voltak a valaha itt megtörtént fontos, emlékezetünkben megőrzendő pillanatoknak. Ezekre a munkálkodó hetekre, hónapokra, évekre alapozta minden írását. Tanulmányai, iskolatörténetei, pályamunkái mellett rendszeres szerzője volt a Jászság kiemelkedő lapjának, a Redemptionak, több ször publikált a rangos, országos terjesztésű Honismeretben, számtalan írása jelent meg a Nagykátai Újságban, a Tápiómenti 2 Hetesben és sok más Tápió menti település önkormányzatának az újságában is. A tapiokultura.hu kulturális honlapnak, annak 2007-es indulása óta állandó szerzője volt. Csak az itt megjelent cikkeinek a száma is meghaladja a félezres számot! 2013-tól, az első számtól kezdve, szintén állandó szerzője volt a Tápió-vidék helytörténeti-, kulturális lapjának, a Thapeunak is.
Sokoldalú közéleti tevékenységének részét képezte, hogy felhívta az önkormányzatok, a települési civil szervezetek figyelmét arra, hogy történelmi eseményeiknek, nagyjaiknak emléktáblák elhelyezésével, köztéri szobrok elhelyezésével is mementót állítsanak.
Többek között Nagykátán a Kossuth-emléktábla, a Mátray-szobor, Szentmártonkátán és Tápiószelén a Rákóczi- emléktábla megvalósításában is szerepe volt az ő meggyőző, motiváló munkálkodásának.
Basa László többek között elnökségi tagja volt a Nagykáta Barátai Köre Városvédő Egyesületnek, választmányi tagja a Kossuth Szövetségnek, alapító tagja és tiszteletbeli elnökségi tagja a Magyar Hagyományőr Világszövetségnek, katonai hagyományőrzésért felelős titkára a Magyarország Felfedezői Szövetségnek, elnökségi tagja a Pest megyei Honismereti Egyesületnek, tagja a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Blaskovich Múzeum Baráti Körének…
A Lengyel Nagykövetség Barátság-plakettel köszönte meg Basa Lászlónak a Tápió-mente lengyel vonatkozású történelmének, a II. világháborúban itt menedékre lelt lengyel katonák sorsának kutatását, emléktáblák, emlékjelek elhelyezésnek kezdeményezését. A Magyarország Felfedezői Szövetség Pro Pátria Érdemrenddel, a Magyar Pedagógia Társaság Vasvári-diplomával ismerte el tevékenységét. A Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Pest Megye Gyermekeiért díjjal, Falvak Kultúrájáért Alapítvány „Örökség-serleggel”, a honvédelmi miniszter a „Honvédelemért” kitüntetés III. osztályával, a Magyar Hagyományőr Világszövetség a „Hagyományőr Érdemrenddel” tüntette ki.
Nagykáta Város Önkormányzata 2010-ben adományozta Basa Lászlónak a Pro Urbe-díjat.
Basa Laci szinte mindent tudott a Tápió mentéről. S ha nem, akkor rögvest utána járt, utána olvasott, kutatott. És megírta, elmondta. Önzetlenül állt - az első szóra - sokunk rendelkezésre. Ha írást, tanulmányt kértünk kedves ügyünkről, egy helyben kiadott könyvről, vagy egy kulturális rendezvényről, megírta. Ha vendégeinknek be kellett mutatni egy történelmi helyszínt, egy műemléket, akkor jött, és odaállt a kastély, a szobor, a műemlék mellé s felkészülten, tartalmasan, szépen mesélt – helyettünk is – róla. A Blaskovich Múzeum barátai, a sülysápi népművelő, a nagykátai és a Tápió-vidéki túrák szervezői, a tápiószelei természetjárók a szentmártonkátai könyvtárosok, a katolikus gyerekeknek táborokat szervezők, a kulturális programokkal is híveket toborzó nagykátai református lelkész, a felmenőik emlékét az itteni temetőkben kereső zsidó hozzátartozók… mind-mind számíthattunk Basa Lacira.
S én talán a leginkább számíthattam rá. 9 éven át fáradhatatlanul írta a honlapom számra a sokak által várt, olvasott cikkeit. Sülysápi népművelői munkámat nagy empátiával figyelte. Biztatott, s ha kellett, jó tanáccsal is ellátott. Ha kértem, örömmel hozta katonás fiataljait nemzeti ünnepeinkre, vagy a gyereknapunkra. Lelkesedve támogatta a sülysápi székhellyel létrehozott Tápió-vidéki helytörténeti körünket, amelynek rendezvényeit értékes előadásaival, folyóiratunkat, a Thapeut tartalmas tanulmányokkal gazdagította. Írásaival a tapiokultura.hu-n és a sülysápi lapban is elismert minden apró itteni eredményt, legyen az szoboravatás, műemlék felújítás, ünnepi könyvbemutató, színvonalas kulturális program.
De nem Nagykátában, nem Sülysápban, nem Tápiószelében, nem Szentmártonkátában… gondolkodott. Az egész Tápió mente tudós, szerelmes mindenese volt, aki írásaival, emberi lényével, humánumával sokunkat kötött egybe.
Minden ember pótolhatatlan. Basa László most, és az általa is összefűzött helytörténészeknek, népművelőknek, muzeológusoknak, alkotó embereknek, s e kis vidék értékeire örömmel, újra és újra rácsodálkozó ilyen-olyan polgárának sokszorosan is az.
Mert nem lesz, aki ily szenvedéllyel kutatná, megírná, elmesélné múltunkat, értékeinket, s úgy semmiképpen sem, mint ahogy azt Basa László tette.
Basa László hónapok óta betegeskedett, de még gyógykezelésre, vizsgálatokra várva is igyekezett minden felkérésnek eleget tenni. 2016. április 4-én, a Tavaszi Emlékhadjárat eseményein a gyerekcsapata élén, rosszul létét leküzdve menetelt. Emberi, pedagógusi kötelességét teljesítette, egy életnyi szolgálatot becsülettel elvégzett, s 2016. április 5-én elhunyt.
Emlékét nekünk kell majd – csak annyira, ahogy ő szolgált bennünket – tisztességgel, önmagunk elé is példaként állítva, megőriznünk!
(Az írásban – saját jegyzeteimen kívül – felhasználtam Csikiné Varsányi Tündének, a Mátray Gábor Általános Iskola lapjának 2016. júniusi számban megjelent nekrológját is.)
Tarnavölgyi László