VZ NS

 

Megdöbbentő a hasonlóság, sőt, szinte azonosság a fényképre rögzített „valóság” és Végh Zita azokból fakadó ceruza- és golyóstoll bravúrjai között. És mégis! Bár perceken át nézve sem hisszük el, hogy a papírra rajzolt látvány nem fénykép, a legjobban sikerült alkotásokban ott van valami, amitől az több, mint fotográfia.

Egy nagykátai fiatal hölgy, egy édesanya, aki

közel tíz esztendeje kezdett el – csakis a maga örömére – fényképekről fotórealista ceruza, majd golyóstollképeket rajzolni. Tűhegyes ceruzával, majd tollal, millimáternél is vékonyabb vonalak tízezreiből, 40-50, néha 60 óra alatt készít el egy-egy ember- vagy állatportrét.

Nem tartja magát művésznek, és bár egy újság, egy-két világhálós magazin már rátalált, nem is kereste eddig a megmutatkozás lehetőségét. Könyvtárunkat vezető igazgató-helyettesünknek is bizony kapacitálnia kellet arra, hogy január 30-án megnyithassuk első kiállítását, amely egész februárban, a könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető lesz. A közeljövőben egy-egy képét a művelődési központban is elhelyezzük majd.

A megnyitóról munkatársunk, Marton László „hivatalból” készített fényképgalériát. A rendezvényen a kiállító család barátja, Novák Sándor is fotózott . Élmény volt a vele való véletlen találkozásból fakadó beszélget és is. Személyében is egy olyan nagykátait ismertem meg, aki szerényen amatőrnek tartja magát, de a világhálón keresztül megtekintett fénykepeit nézve nagyon is érdemes egy népművelő s talán egyszer egy nagyobb közönség figyelmére is!)