95 éve, 1921. április 2-án halt meg Tápiószentmártonban Magyary-Kossa Sámuel
Tápiószele, Tápiószentmárton települések közös sajátossága volt a XIX-XX. században az országos átlagot meghaladó műveltséggel rendelkező, többnyire protestáns vallású köznemesi réteg jelenléte. KÉPEK
Sokan közülük –s most már szűkítve a kört Szentmártonra- az országos politikának és a tudománynak is jeles képviselői voltak. Példaként említeném a Szentkirályi és a Kubinyi, valamint a Blaskovich családokat. Ami szomorúsággal tölt el: a páratlan szépségű kúriák és kastélyok sorsa. Tápiószentmártonban berendezését tekintve a legnagyobb értékkel bírt Magyary-Kossa Sámuel könyvtára és régiséggyűjteménye, ami létrehozója halála után került hasonló módon ebek harmincadjára. Ma már sem a kastély, sem pedig az egyedülálló gyűjtemény nem lelhető fel.
Tiszarofftól Tápiószentmártonig
A Magyary-Kossa família a Csallóközből származott, erre utal a „nagysarlói” előnév. A család első írásos említése egy 1381-es keltezésű dokumentumban történik. A nemzetség egy idő után öt ágra szakadt, s megújított címeres levelét 1599-ben szerezte Habsburg Rudolftól. Leszármazottaik a kenderesi határban, Kakaton 1780 körül jelentek meg birtokosként és a Borbély örökség részeként. A XIX. század végén a családnak birtokai voltak Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Komárom, Heves és Pest vármegyékben. Csak érdekesség: a XIX. században a család a Horthyakkal is rokonságba került. Magyary-Kossa István, volt 1848-as honvédfőhadnagy 1855-ben feleségül vette Horthy Jolánt, a kormányzó édesapjának nővérét.
A család három tagja szolgált a szabadságharc hadseregében. Nagysarlói Magyary-Kossa Ferenc (1826-1890) a 2. dunántúli önkéntes nemzetőrzászlóalj hadnagya volt. Magyary-Kossa István (Sz.1796 k.-?) az I. Bács megyei véderő zászlóalj főhadnagya, Magyary-Kossa Lajos (1825- ? ) a 49. honvédzászlóalj hadnagya. Mindhármuk születési helye Tiszaroff, ahol a több községben is birtokos család székelye volt. Kakatpusztán a család birtokában két fölszintes kúria is állt.
Magyary-Kossa Sámuel 1849. augusztus 20-án Magyary-Kossa Lajos (1825-1894) földbirtokos és zalakapolcsi Domonkos Beatrix (1825-1868) fiaként született Tiszaroffon. Iskolai tanulmányait a szülői ház közelében, majd a gimnázium I. és II. osztályát a pesti Szőnyi-intézetben végezte. Megbetegedvén a III. és a IV. osztályt magántanulóként a szülői házban –Debrecenben vizsgázott-, majd a V.-VIII. osztályokat a fővárosban, a református gimnáziumban 1868-ban fejezte be. Ezt követőleg jogot hallgatott a budapesti egyetemen. 1873-ban Mérő János ügyvédi irodájában volt gyakornok.
1873. március 9-től novemberig mint díjtalan gyakornok a királyi táblánál tevékenykedett. 1973-74 között Okolicsányi Ödön ügyvédi irodájában dolgozott. Igazságügyminiszteri engedéllyel -15 havi gyakorlat után- 1874. június 30-án közügyvédi, november 9-én váltóügyvédi vizsgát tette le. 1875-től Tiszaroffon lakott apjával, s 1879-ben költözött Tápiószentmártonba. A községben korábban a család szerzett birtokot, azon gazdálkodott.
1875-ben vette feleségül gróf Waldeck Valeriát (1858-1888), akitől 1879-ben elvált. Második felesége a közeli Káván született bizáki Puky Amália (1857- ?), akivel 1881-ben kötött házasságot. Első feleségétől kettő, a másodiktól hat gyermeke született. Gyermekei: Valeria (1875-?), Beatrix (1877-?), Anna (1882-?), Sámuel (1883-1906), Lajos (1884-1888), Márton (1885-?), Péter (1888-?), Amália (1889-?).
A tápiószentmártoni köz-, kis- és armális nemesek listája 1754-1845 közötti időszakból Soós István községtörténei kiadványa mellékleteként áll a rendelkezésünkre. Miután a Magyary-Kossa família a Jankovich-család 1820 körül épített kúriáját vásárolta meg, jó okunk van azt feltételezni, hogy párhuzamosan megvásárolta a birtokjogot is. Köznemesként 1808-ban szerepel először falusi birtokosként Jankovich Imre, 1820-ban Jankovich Ferenc, 1929-ben id. Jankovich Imre és ifj. Jankovich Imre. 1836-ban Jankovich Imre,1844-45-ben pedig már nem találjuk a listán a Jankovich-család egy tagját sem. Valószínűleg az 1850 körüli időkben kerülhetett a valószínűleg helyi szinten kihalt Jankovich família helyébe a Magyary-Kossa család.
Ez idő tájt Tápiószentmártonban –egy 1897-es gazdacímtár alapján- a következő közbirtokosok tulajdonában volt nagyobb kiterjedésű földterület: Blaskovich Ernő 6872 k.h., Kubinyi Lajos 553 k.h., Magyary-Kossa Sámuel 547 k.h., Szentkirályi Kálmán 665 k.h., gróf Károlyi József-féle hitbizomány 7050 k.h.
Magyary-Kossa Sámuel ügyvéd idejének legnagyobb részét szellemi foglalkozással töltötte el. Egy idő után birtokait haszonbérbe adta. Nyugalomba vonulva tanulmányainak, genealógiai kutatásainak szentelte idejét.1921. április 2-án halt meg Tápiószentmártonban. Fekete gránit síremléke a szentmártoni evangélikus temetőben, a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított felében található.
Az 1897-ben 547 holdas Magyary-Kossa birtok 1938-ban már csak 255 holdas, amiből Magyary-Kossa Péter 147 holdat, Magyary-Kossa Anna 109 holdat birtokolt. A „különbözetet” minden bizonnyal az apa, Magyary-Kossa Sámuel könyvtárgyarapító „úri passziója” vitte el.
A nevezetes könyvtár
Hősünk nevezetes, országos hírű könyvtárának alapját még ősapja, Magyary-Kossa István alapította a XVIII. század elején, s utódai azt tovább növelve 4000 kötetre gyarapították. Magyary-Kossa Sámuel 1875-ben megvette a 3 évvel korábban elhunyt roffi Borbély Lajos (1816-1872) országgyűlési képviselő 1500 kötetes könyvtárát.
1879-ben vásárlás –hagyaték- útján jutott a birtokába Kátai Gábor (1831-1878) megyei főorvos 2362 darabból álló magánkönyvtára, melyben számos hungarikum, ősnyomtatvány is volt. A karcagi orvos –ma a városi kórház viseli a nevét- könyvtárának állományát külön kiadványban rögzítették, melyből kiderülnek azok páratlan értékei.
Saját gyarapításaival együtt egy 16 ezer kötetes magánkönyvtár jött létre, melynek elhelyezésére 1892-ben „kényelmes, karzattal ellátott termet épített.”
Borovszky Ambrus megyei monográfiájában a következő szöveg keretében mutatta a Tápiószentmártonban a XIX. század végén létrejött páratlan gyűjteményt: „Itt van az ország egyik legnagyobb magánkönyvtárral, kb. 24.000 kötettel, több unikummal, több száz incunnabulummal; leginkább latin, magyar, német, franczia és angol munka. Szakok szerint legtöbb a történeti, szépirodalmi, természettudományi, theológiai és földrajzi. Van gazdag és teljes hírlap-és folyóirat gyűjteménye és családi levéltára. Numizmatikai gyűjteménye kb. 20.000 darabból áll. Érdekesek még a különféle régiségek, ősállatmaradványok, természetrajzi gyűjtemények, családi régi ékszerek…”
Az 1870-es években több költeménye jelent meg fővárosi lapokban. Családja történetét megírva, azt már csak halála után, 1925-ben adták nyomdába az utódok.
A kastély
Jeszeniczei Jankovich Imre tápiószentmártoni kúriája 1820 körül épült klasszicista stílusban. A Magyary-Kossa család –miután birtokot szerzett a faluban- 1850-ben két szárnnyal bővítette az épületet. A II. világháború után a kastély még állt, egy 1951-es nyilvántartás mint műemléket regisztrálja. A kifosztott és tönkretett kastélyt az 1950-es évek végén bontották le, annak ellenére, hogy megmenthető lett volna.
A kastély építészeti leírása:”A földszintes, téglalap alaprajzú épület kerti homlokzata egykor 4+3+4 osztású volt, középen négy pillér által tartott timpanonos portikusz állt. Utcai homlokzata szintén 4+3+4 osztású volt, enyhén előrelépő rizalitján félköríves nyílásokkal, oromzatát 3 félköríves világítóablak díszítette.”
„Minden elpusztult – a háborúban nemcsak emberek halnak…” – írta Kucza Péter.
Gondolatok Magyary-Kossa Sámueltől
A szerző halála után, 1925-ben jelent meg „A nagysarlói Magyary-Kossa család története” c. családtörténeti mű, melynek most a bevezetőjéből idézek:
„…A régi és újabb levelek vasládába voltak zárva. A vasláda kulcsa vászonzacskóba varrva, lepecsételve és a többszörös zárral ellátott pénzes szekrény titkos fiókjában elhelyezve. Valljuk be, igazuk volt az öregeknek, mert bizony a régi korban egy „erős levél” elvesztése vagy ilyen levélnek csak bizalmas közlése is, uradalmak birtokos változását idézhette elő. Ma alig tudjuk elképzelni, hogy mily furcsa idők voltak azok. Mily bizonytalan volt a földbirtok! Alapelv volt, hogy a korona a földnek tulajdonosa s aki földet bírt, adomány alapján bírta és csak haszonélvezője volt, nem pedig korlátlan ura.(…)
Ezeket latba vetve nem csodálhatjuk a levelek fontosságát, hisz azok esetleg uradalmakat érhettek és nem csodálhatjuk, azt a kicsinyességig menő féltékenységet, mellyel őrizték még az egyszerű csizmadia kontót is.(…) A nagy gondoskodás daczára temérdek levél elveszett, sok leveles láda tűz, víz, tatár, török, német és valljuk be a jó magyar indolentia és más elemi és nem elemi csapások folytán tönkrement és örök feledékenységbe merült.(…)
Azt hiszem nem csalódom, ha azt mondom, hogy minden magyar család története egybe van forrva a nemzet történetével úgy, hogy egy család történetének ismertetése a Nemzet történetéhez nem megvetendő adatokkal járul. Egy család adatait szedtem egybe én is. Adná az ég, hogy ne tettem légyen hiába!”
Basa László
IRODALOM
- Soós István: Tápiószentmárton és Sőreg története a kezdetektől 1848-ig. Tápiószentmárton, 2001.
- Bihari József: Európa útján a Tápió-vidék művelődéstörténeti emlékeivel. 2003.
- Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon. Pest megye kastélyai és kúriái. Perfect Project, Budapest, 2000.
- Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. II. kötet. Heraldika Kiadó, Budapest, 1998.
- Dr. Borovszky Samu: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. I. kötet. Dovin Művészeti Kft, Budapest, 1990.
- Kucza Péter: Ahogy nagyszüleink látták. Képek a Tápió-vidék múltjából. Káta 95 Betéti Társaság, Nagykáta, 2000.
- Kucza Péter: A Tápió-vidék könyvészeti és sajtóbibliográfiája a kezdetektől 1945-ig. Vendégváró Tápió-vidék Egyesület kiadása. Nagykáta, 2004.
- Magyary-Kossa Sámuel (ügyvéd) https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyary-Kossa_Sámuel-(ügyvéd)
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/m/m1493.htm
- Kenderes története. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek-ertekei/100_falu...
