No, jó! Hát az egyiküket, Motolai Dominikát fiatalasszonynak illik szólítani. Ráadásul Dominika, aki gyerekkora óta – eleddig Bugyi Dominkai néven – énekel a város rendezvényein, most, a sülysápi WAMKK színpadán „kettős szereposztásban” állt a mikrofon mögé: rövidesen, de még csak megszületendő első gyermekük már túl is van élete első szereplésén! Köszönet Dominikának, hogy november 7-én ismét, sokadszor, most éppen a Tápió mente tót népdalait életre keltő legújabb CD lemez koncertjén segített nekünk!
De hát a „tényleg kislányokat”, a tápiószentmártoni Horváth Éva Sárát és az úri Sillo Rékát is inkább ifjú hölgynek kell már szólítanom. Pedig éppen csak középiskolások!
Rékát vagy öt-hat éve ismerem. Édesanyjával jött át Úriból egyszer, mert, hogy a „tapiokulturás” Laci bácsi sülysápi művelődési házában biztos van citeratanfolyam. Szégyenszemre nem volt, de azért azonnal tovább irányítottam őket Kókára, Szívós István barátom felé. A kiváló táncoktató és zenész meg – látva Réka elszántságát és tehetségét – a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola felé fordította az édesanyát és a csemetéjét. Itt tanított (tanít és immár „igazgat” is) Terék József barátom, aki valószínűleg nem lenne ma a Tápió mente megszállott és sikeres népzenésze, ha a Szívósné Terék Máriával és Szívós Istvánnal való rokonsága révén nem lábatlankodhatott volna mellettük a citerák, bőgők, furulyák környékén - nagyjából, amióta járni tudott.
Józsi révén mindig kaptam jó híreket Rékáról, de egy másik tehetséges tanítványukat, Horváth Évát is figyelmembe ajánlotta. Figyeltem is! Többek között legutóbb egy Tápió menti, Pest megyei népdaléneklési versenyen.
Réka köszönettel fogadta el felkérésemet idén a Nemzeti Összetartozás Napján és a Városnapunkon is.
Most mindketten, már mint a népzene énekesi pályára felkészítő váci középiskola növendékei jöttek el Sülysápra, hogy Dominika mellett, segítsenek nekünk Tápiósáp, Mende, Bénye tót népdalait életre kelteni.
Talán már tisztában vannak önnön tehetségükkel. De tudják azt is, hogy a tehetség nem érdem, hanem adomány, amely kötelezi az adományozottat a talentum maguk és mások örömére, hasznára váló kibontására. Hálásan a lehetőségért, örömmel jöttek hát hozzánk, mert tisztában voltak azzal, hogy egy igaz és nemes ügy ünnepén, egy nagyszerű művészekből álló zenekarral mutathatják meg, próbálhatják ki magukat.
Egészséges, alázatos izgalommal, de felkészülten, „felkészítetten” álltak a színpadra. A tehetséghez, a szorgalomhoz ilyenkor már társulnia kell a „színpadi fegyelemnek” is. Ez utóbbi megléte nélkül semmit nem ér az előbbi tulajdonságok sora. A színpadra lépőnek tisztában kell lenni azzal, hogy az ő „pillanata” csak az egész műsor részeként valósulhat meg, hogy az ő sikeréért, tapsáért sokan dolgoznak, a hegedűművész prímástól, a magas kitűntetésekkel elismert zenekarvezetőtől, a deszkákat előttük felmosó takarítónőig, vagy éppen az őket felkonferáló népművelőig.
Éva és Réka már most, 15-16 évesen tisztában van mindezzel!
Végig udvariasan, pisszenéstelen, türelemmel álltak – mert a népviseletes szoknyában leülni nem is lehet – közel két órán át a színpadon, a függönyök takarásában, hogy elérkezzen az ő daluk.
Tisztán, szépen énekelve, felnőttes komolysággal teljesítették a felkérésünket!
Kedves Éva és Réka!
Hálás vagyok ezért és ígérem, hogy amíg ezen kis honlapom a Tápió mente kulturális értékeit, eseményeit hirdetheti, addig figyelemmel kísérem pályátokat, s amíg Sülysápon vagy máshol népművelő leszek, keresem majd az alkalmat, hogy újra együtt dolgozhassam veletek!
Sok sikert nektek!
