Az 1849. április 4-iki tápióbicskei ütközetnek legfelsőbb parancsnoki szintjén –hadsereg, hadtest- három tábornok résztvevője volt. A számunkra kiemelten fontos – a Tápió mente legjelentősebb történelmi eseménye – ütközetben a három tábornok közül mindössze egynek, Klapkának kellett megízlelni a megfutamodás keserű érzését, míg Görgeit és Damjanichot a végső győzelem kivívójaként szokás említeni. KÉPEK
A nagykátai temetőben levő Hősök kertje honvédparcella zömmel az I. hadtest, Klapka katonáinak a földi maradványait őrzi. Klapka Györgyről születésének 205. évfordulója kapcsán közöljük elemzésünket.
A temesvári bíró fiából a szabadságharc tábornoka
A cseh-morva származású, németül beszélő Klapka család felmenői között több katona: hadmérnök, tiszt, tábornok is található. Nagyapja, Klapka Károly katonaemberként II. József uralkodása alatt települt át Magyarországra. Tábori főgyógyszerészként szerzett magának és családjának rangot, vagyont és örökletes nemesi címet. Apja Klapka József (1786-1863) városbíró, s 1819-1833 között Temesvár polgármestere volt.
Klapka György 1820. április 7-én született Temesvárott. Miután anyját 4 éves korában elvesztette, 11 éves koráig apja testvére, Klapka Frigyes és neje Deák Krisztina nevelte Kecskeméten. Tanulmányait a temesvári piaristáknál, Kecskeméten, majd a szegedi piaristáknál végezte. 18 évesen a karánsebesi katonai iskolába került. Hadapródként az 5. (Bervaldo) tüzérezred növendéke lett.
1842-ben a család befolyásos tagjainak a segítségével előbb a magyar királyi nemesi testőrségbe, majd a bécsi gárdába nyert felvételt. Az itt kiépített kapcsolatainak később nagy hasznát vette. A gárdában ismerkedett Görgey Artúrral, akivel ettől kezdve szoros barátság kötötte össze. 1847-ben főhadnagyként szerelt le. 1848-ban a kormány megbízásából Erdélybe utazott a székely katonaság mozgósítására.
1848. június 13-tól a 6. honvédzászlóalj századosaként már a délvidéki harcok résztvevője. Szeptember 26-án Batthyány Lajos kinevezte Komárom várának erődítési és tüzérségi parancsnokának. A sikeres erdélyi és komáromi küldetés nyomán megkapta a vezérkari őrnagyi kinevezést.
Novemberben megbízást kapott Pozsony és környéke erődítési munkálatainak irányításával. Amikor Windisch-Gratz a magyar kormány ellen támadt, akkor a bánsági hadtest vezérkari főnöke lett. Előkészítette a szerb állások elleni támadás tervét, majd P estre vezényelték. A hadügyminisztérium vezérkari osztályának vezetője lett. 1849. január 9-én ezredessé nevezték ki. (Egy éve még főhadnagy volt…) Mészáros Lázár utódaként a Schlicktől elszenvedett vereség után a felső-tiszai hadsereg parancsnoka lett.
Klapka jó szervezőnek bizonyult, s rövid idő alatt újjászervezte hadseregét. Január 22-én a tarcali ütközetben, 23-án a bodrogkeresztúri ütközetben, 31-én a tokaji ütközetben megverte Schlick tábornok hadtestét. Február 26-27-én részt vett a kápolnai csatában. A március 3-ai tiszafüredi tiszti zendülésben Görgeit támogatta.
1849. március 15-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Március 28-án Kossuth tábornokká léptette elő és kinevezte a hadsereg ideiglenes vezérkari főnökének. Az ő hadműveleti tervei alapján zajlottak le a tavaszi hadjárat első szakaszának csatái, ütközetei. Az általa kidolgozott haditerv végrehajtásában az I. hadtest parancsnokaként vett részt. Katonái a tápióbicskei és az isaszegi csatákban megfutamodtak, illetve hátráltak az ellenség elől.
A Klapka által kidolgozott haditerv részleges sikert hozott: nem sikerült bekeríteni Windisch-Gratz erőit. A tavaszi hadjáratban való részvételéért április 14-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát.
Az április 19-ei nagysallói ütközetben a magyar győzelem egyik jelentős részese volt. Részt vett az április 26-ai komáromi ütközetben, a vár felszabadításában. Április 30-án Görgei helyetteseként átvette a hadügyminisztérium irányítását. Ezt a posztot május 26-áig töltötte be. Május 21-én kinevezték a komáromi vár és várőrség parancsnokának. Görgei hadseregének távozása után két hadtesttel a komáromi várban maradt. Augusztus 3-án nagy erejű támadásának köszönhetően megsemmisült a Komáromnál hátrahagyott ostromzár. Pozsonyig szorította vissza a császári csapatokat, s megszállta Győrt is.
Az elrendelt újoncozás segítségével öt új honvédzászlóaljjal egészítette ki a komáromi várőrséget, melynek a létszáma így elérte a 20 ezer főt. A világosi fegyverletétel után a várba húzódott vissza. Szeptember 1-jén kezdődtek a vár megadására irányuló tárgyalások. Klapka az egész országra érvényes feltételeket szabott, ám ezeket a császáriak elutasították. 1849. szeptember 17-én Haynau hadiszállásán kötötték meg a kapitulációs szerződést a Komáromtól félmérföldnyire levő Puszta-Herkályon. A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai a minden későbbi üldöztetéstől mentesítő papírt, menlevelet kaptak.
Klapka a vár átadása után külföldre távozott. Londonban, Párizsban és Lipcsében élt. 1855-ben svájci állampolgárságot kapott. 1856-tól a svájci nemzetgyűlés tagja lett. Aktív résztvevője volt a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységének. 44 évesen Brüsszelben megnősült, három gyermeke született. 1866-ban a német segítséggel megalakult 1500 fős Klapka-légió parancsnoka lett. 1866. augusztus 3-án a légió magyar területre lépett, de az egység nem részesült a lakosság részéről támogatásban, az időközben megváltozott porosz-osztrák helyzet sem kedvezett a légió tervezett céljainak.
A kiegyezés után hazatért. Poroszországi szereplése miatt I. Ferenc József nem járult hozzá, hogy katonai szolgálatba lépjen. A Deák-párt tagjaként Illava, majd Temesvár országgyűlési képviselője lett. 1892. május 17-én, 72 éves korában halt meg Budapesten. Sírja a Fiumei úti Nemzeti sírkertben található.
„A szabadságharc vezérei közül Klapka volt a leghajlékonyabb, legtalálékonyabb: kitűnő képzettségű és adottságú vezérkari tiszt. Tervei nemcsak ötletesek voltak, hanem merészségük ellenére is kivihetők, és Klapka gondoskodott is róla, hogy ezeket a terveket a legapróbb részletekig kidolgozza.
Sebezhető pontja a tervek megvalósítása volt. Gyorsan elkedvetlenedett vagy elcsüggedt, és csak akkor sikerült igazán jól kiviteleznie tulajdon terveit, amikor egy-egy hallatlan energiájú tábornok állt mellette, mint Damjanich, vagy amikor Görgey vasmarkát érezte tábornoki aranygallérján.(…) Így is a szabadságharc legjelesebb katonái, sőt vezérei közé kell sorolnunk, és csak csodálattal adózhatunk annak a teljesítménynek, amit a felsőtiszai hadtest élén, a nagysallói csatatéren, a július 2-i komáromi csata délutánján vagy az augusztus 3-i kitörés alkalmával nyújtott.” – írja Klapkáról a tábornok emlékiratait közlő könyv előszavában Katona Tamás.
Klapka és hadteste a tápióbicskei ütközetben
Klapka 1886-ban megjelent „Emlékeimből” c. művében így írt szerepéről, az általa irányított I. hadtest tevékenységéről a tápióbicskei ütközetben:
„4-én ütközött meg hadtestem éle Jellacic bán utóhadával Tápióbicskénél.
A gyönge dandár, mely előcsapatomat képezte, anélkül hogy megérkezésemet bevárta volna, megtámadta az ellenséget, eljutott a falu közepéig, ahol azonban minden oldalról egyszerre megtámadtatván, fölbomlott a rend soraiban, a számos holtat s sebesültet hagyva hátra, visszavonulásra kényszeríttetett, s vad futásban a még előnyomulóban lévő többi hadosztályra tört.
Fejetlenség és páni félelem állt be sorainkban, és én, ki még pár órával előbb oly biztos voltam a győzelem felől, szégyentől égve láttam még legjobb zászlóaljaimat is vad, rendetlen futásban rohanni a Tápió-patak felé. Hagy az ellenség üldözésének véget vessek, parancsot adtam a huszároknak rohamra az ellenség ellen; de a gyalogságot minden erőfeszítésem, minden fenyegetés és korholás dacára sem tudtam futásában megállítani. Csak a Damjanich-féle III. hadtestnek –melynek élén most éppen Görgey volt -, megérkezése szabadított ki bennünket ebből a kritikus helyzetből. Damjanich legjobb zászlóaljait vezényelte támadásra, megrohanta velük az általunk föladott helyeket, s ezáltal alkalmat adott az én csapataimnak is, hogy összeszedjék magukat. A győzelem kivívatott, de senki még csak elképzelni sem tudja, hogy csapataimnak ezen példátlan rossz magatartása után mily iszonyú érzelmek marcangolták szívemet.
Hozzájuk való bizodalmam eltűnt, s csak mikor a tisztek és csapatok esküvel fogadták, hogy a legközelebbi csatában ezt a csorbát életükkel és vérükkel fogják kiköszörülni, s eképp hibájukat jóvátenni: csak akkor tudtam magamat némileg összeszedni, s némi bizalommal nézni a jövő események elé.”
Klapka saját felelősségét némileg tompítva írja le az I. hadtest nem éppen dicsőséges helytállását bemutatva. Egy szóval sem említi az elégtelen felderítést –melyet az I. hadtest lovassági felderítő járőrének kellett volna végrehajtani- mely végül is előidézte a nagy veszteséggel járó kezdetet. Nem igaz tehát az az állítás, hogy „megtámadta az ellenséget”, hiszen a váratlan támadásra kellett –volna- reagálni az élen járó dandárnak. Nem tudunk mit kezdeni azzal a megállapítással, hogy „pár órával előbb oly biztos voltam a győzelem felől”, hiszen Tápióbicskénél nem tervezett összecsapást, ütközetet a magyar fősereg. Abban igaza van, hogy az ütközetet végül eldöntő III. hadtest élén akkor nem a tényleges parancsnok Damjanich, hanem Görgei állott. Arról nem szól az emlékirat, hogy Damjanich feladata –fővezéri utasításra- a parancsnokát nélkülöző, pánikban menekülő I. hadtest rendbetétele volt.
Klapka szerepe a Tápiónál Görgei emlékirataiban
Görgei Artúr: „Életem és működésem” c. visszaemlékezései jóval részletesebben, a valóságot jobban megvilágítva tárgyalják a tápióbicskei ütközet lefolyását, benne Klapka és hadtestének szerepét. Számunkra minden forrás fontos, mely a nevezetes összecsapásról szól, különösen jelentős a fővezér véleménye.
„…Alig negyedórával később azt a jelentést kaptam, hogy Klapka Tápióbicske mellett ellenségre bukkant, és már meg is hátrált előle. Meggyorsítván lovaink járását, csakhamar szabad szemmel is láthattuk, hogy a balhír igaz; már Nagykátán szemközt találkoztunk a Tápióbicske felől vad futásban menekülő I. hadtesttel.
Mindenekelőtt a parancsnok, Klapka tábornok felől tudakozódtam; de mert sehol sem lehetett nyomára akadni, magam kíséreltem meg, hogy a nekivadult, felbomlott zászlóaljakat futásukban megállítsam és rendbe szedjem. Kíséretem nagy önfeláldozással támogatott. A sikertelen biztatást a kardlap s ezt a kardél követte; de az ellenség ágyúgolyói hatásosabbak voltak, mint a mi kardjaink. Erről csakhamar meggyőződtem, és Damjanich tábornoknak, aki hadtestével Nagykáta mögött táborozott, parancsot küldtem, hogy a legkeményebb eszközökkel bár, de vessen véget az I. hadtest futásának, rendezze őket és indítsa megint az ellenség ellen.(…)
Még el sem kocogtak mellettem az I. hadtest utolsó csoportjai, amikor egy tiszt, akit, úgy emlékszem, valamikor Klapka kíséretében láttam, az elhagyott csatatér felől lóhalálában nekem vágtatott. Parancsnokának sorsáról pontos tudomást akartam szerezni, tehát eláltam az útját.
- Meneküljön…Klapka elesett…egy ütegünk oda… minden oda van…itt az ellenség! – így kiáltott a szerencsétlen már messziről, kérdéseimet megelőzve.(…)
Az egész I. hadtest, valamint a III. hadtest másik fele ezalatt szintén elérte a Tápióbicskén túl emelkedő délnyugati magaslatokat. A két hadtestet ott a helyszínen letáboroztattam, én magam pedig visszalovagoltam a helységbe, hogy beszéljek Klapka tábornokkal, akit egy frissen érkező jelentés szerint ott láttak. Nagy megelégedéssel láttam, hogy nem esett baja. Kevésbé lehettem megelégedve azzal, amit az I. hadtest vereségének körülményeiről mondott.
A hadtest ugyanis – éppen, mikor Tápióbicskére benyomult – a helység szélén váratlan gyalogsági sortűz fogadta. Hadoszlopunk eleje szétrebbent, és az ellenség gyors szétbontakozása után ment át támadásba.
Klapka, hogy hosszú menetoszlopának időt adjon a kibontakozásra, lovassága egy részével bevágott az ellenségbe. De szerencsétlenségünkre az 1.huszárezred (Császár-huszárok), melynek ezt a parancsot adta, hadseregünk legkevésbé megbízható csapatai közé tartozott. Törzstisztjei rohamoztak, az osztályok ellenben hátat fordítottak, és Klapkának éppen fejlődőfélben lévő gyalogságára rohantak, zavart és rémületet terjesztve. Egyetlen üteg állta csak meg a helyét, a hadtest többi tüzérsége mind a menekülésre gondolt s a Tápió hídja felé hátrált. Magára hagyott ütegünket az ellenség elfoglalta, és most már minden ellenállás nélkül irányozhatta pusztító ágyútüzét a Tápió-híd előtt egyetlen tömegbe összezsúfolódó csapatain ellen.(…)
Klapka minden erőfeszítése hiábavaló volt, nem tudta helyreállítani az ütközetet. Végre önnön menekülésére kellett gondolnia. A Tápió mentén lefelé, Tápiószele felé vette útját, s itt szerencsére egy másik átkelőhelyet fedezett fel a folyón; de a nagy kerülő miatt már csak akkor ért Nagykátára, mikor a Wysocki-hadosztály támadólag előrement.(…)
Klapka aznapi vesztesége eszerint mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben nagy volt; mert sok harcképes katonán és egy teljes ágyúütegen fölül azt a bizalmunkat is elvesztette, hogy mi őt a veszély előtti óvatosnak, a veszélyben pedig rendületlenül kitartónak ítéltük.
Mindkétfajta veszteség természetesen egyaránt érzékeny volt mindnyájunkra nézve, az erkölcsi még sokkal súlyosabb minekünk, mint neki magának. De hát az anyagiban meg kellett nyugodnunk, az erkölcsire nézve pedig abban a reményben kerestünk vigasztalódást, hogy Klapka okult az ő egész hadtestén esett véres kudarc s nyomban rá a III. hadtest fele által kivívott győzelem tényein, és a jövőben elővigyázatosabb és kitartóbb lesz.”
Görgei fővezér az I. hadtest megfutamodásának, a vesztésre álló ütközet megmentésének következményét egy tágabb összefüggésbe helyezte: „Egyet azonban nem lehetett sem bölcselkedve kimagyarázni, sem vigasztaló reménykedéssel elütni – s ez Klapka vereségének az a végzetes következménye volt, hogy a Wysocki-hadosztály is belekeveredett a harcba, s ezzel gondosan eltitkolt támadási tervünk idő előtt lelepleződött; és csakis az a gond, hogy támadásunk bármilyen rövid félbeszakítása a VII. hadtestet Hatvannál a legnagyobb veszélynek tenné ki, bírt rá –jólehet elárult- megkerülési hadművelet ernyedetlen folytatására.
Ezért április 5-én –az előző esti rendkívüli fáradalmak ellenére- az I. hadtestnek Sülyig, a III. hadtestnek Szecsőig kellett az ellenség Kóka felé vezető hátrálási vonalán előrenyomulnia, a II. hadtestet pedig Tóalmásra helyeztem át.”
Sem Klapka, sem Görgei nem firtatatta azt a magától értetődő kérdést: miért érte váratlanul a horvát határőrök támadása a Tápióbicskére zárt alakzatban bevonuló magyar egységeket? Miért várták felkészülten a magyarok megérkezését Jellasics egységei? Milyen volt az I. hadtest felderítése, a felületesen végrehajtott műveletért ki volt a felelős?
Az idézetből levonható következtetés: Görgei attól félt, hogy az átkaroló hadművelet –melynek lényege az volt, hogy a fősereg a legnagyobb titokban kerül majd Windisch-Gratz hátába- lelepleződése a legnagyobb, legfájóbb következménye lesz majd az április 4-iki tápióbicskei megfutamodásnak. Félt a haditerv lelepleződésétől, a magára maradt VII. hadtest –melyet az osztrákok a főseregnek gondolhattak- elleni támadástól. Ezért az erőltetett előnyomulás két nappal később újabb, minden eddiginél nagyobb csatát eredményezett Isaszegnél. Gondoljunk bele: április 2-án Hatvannál, 4-én Tápióbicskénél, 6-án Isaszegnél vállalt összecsapást a magyar sereg.
Komáromi várvédők a Tápió mentéről
1849 szeptemberében Haynau a települési bírók, polgármesterek kötelességévé tette mindazon helyi lakosok összeírását, akik az előző hónapokban a szabadságharc idején katonai szolgálatot teljesítettek. A Pest Megyei Levéltárban található a „Tekintetes Pest Vármegye Pest járásában, az alábbi nevezett Községek részéről a forradalmi táborban katonai szolgálatot tett, s jelenleg honn tartózkodó egyéneknek öszveírások”,a közismertebb nevén a Haynau jegyzékek. Ebből –a teljesség igénye nélkül- megtudhatjuk, hogy kik voltak Klapka utolsó katonai, kik voltak a tápiómenti komáromi várvédők. A települések elnevezését az 1849-ben használatos változat szerint használom.
Tápió-Sülyből a 23 éves jó erkölcsű cseléd 1848. november 3-án önkéntesként állt a haza szolgálatába. Komáromi menlevéllel 1849. október 3-án érkezett haza. A megjegyzés rovatban szerepel: „A Sülyi helység kész pénzért fogadta.”
Tó-Almás településre 1849 októberében a következők érkeztek haza menlevéllel: Keeresztesi Bodizsár, Mladnózki Mihály, Csalami József, Lázár András, Urbán József közrendű személyek, közhonvédek.
Nagy Kátán Zolnai Ferenc kovácslegény káplár, Marton (Márton?) Gábor földműves, Kármán János földműves, Kobe György napszámos, Kelemen János napszámos, Kelemen Balázs fölműves, Kókai István muzsikus, Kom Gábor cseléd, Csillik Gábor cseléd, Tóth István lovász többnyire október első napjaiban Komáromból érkezett haza menlevéllel.
Tápió-Ságh településről is többen voltak résztvevői Klapka komáromi várvédő hadseregének. Így Kun Ferenc földműves, Kontz Rafael földműves, Tóth Ferenc földműves, Mészáros József földműves, Zenke István „új magyar” 1849. október 1-jén érkezett vissza szülőfalujába.
Kókán Belovai Mátyás földműves, Nagy János földműves, Pap Balázs béres, Muka Sámuel zenész, Tóth András szolga, Takács János földműves, Sutus János földműves a jegyzék szerint október 1-jén jelentkezett a bírónál. Takács János közkatona mivel szeptember 5-én érkezett haza Kókára, menlevéllel nem rendelkezett.
Farmoson Boutovich Pál földműves, László György földműves október 1-jén lett ismét farmosi lakos.
Tápió Szent Márton bírója a következő honvédek neve mellé írta be, hogy a szabadságharcot Komáromban fejezte be: Rozemberg István földműves, Kracher Károly tüzér, Szabó Péter káplár, földbirtokos.
Tápió-Szele lakosai közül Sápi János szolga, Zombori István nemes, földesúr, Vankó András „jó erkölcsű szolga”, Bogyai Lajos nemesi származású hadnagy, Bogyai Miksa őrmester, Bogyai Móric tizedes, Bogyai Sándor őrmester volt állományban Komárom várának feladásánál. Bona Gábor szerint Bogyai Lajos és Bogyai Miksa hadnagyok voltak a 135. honvédzászlóaljnál. Komárom tápiómenti katonái közül ők voltak egyedül tisztek.
Tápió-Bicskén Tér József szabót, Jobbágyi Mihály napszámost jegyezték be mint Komáromból hazatért közvitézt.
Szent Márton Káta településről a helvét –református- vallású Halka István földműves, Nagy Mihály földműves, Tóth István közhonvéd földműves,- mindhárman reformátusok- voltak Klapka katonái.
Szent Lőrinc Káta komáromi várvédője Sisa Pál tizedes, takács, aki október 1-jén érkezett haza.
Klapka katonái a nagykátai temetőben
A Klapka György által vezetett I. hadtest 10 honvédzászlóaljból, 15 század lovasságból, 40 ágyúból állott. 9200 gyalogos, 1600 lovas, 800 tüzér, összesen 11. 600 katona alkotta a hadtestet. Az 1. hadosztályt a későbbi aradi vértanú, Desewffy Arisztid vezette, mely a Bobich és a Dipold őrnagyok vezette dandárokra tagozódott. A 2. hadosztály Máriássy ezredes vezényletével Zákó és Bátori Shulcz Bódog őrnagyok által irányított dandárból állott. Mesterházy ezredes önálló lovasdandárában 8 század Császár-huszár, 4 század Coburg-huszár harcolt. Tevékenységüket 8 darab hatfontos ágyú támogatta. A közismert okok miatt a tápióbicskei ütközetben ezt a hadtestet érte a legnagyobb veszteség.
Az Iglón született Máriássy Gyula (1811-1849) százados az I. hadtestben levő Zákó-dandárban, a szepességi ifjakat besorozó 19. honvédzászlóaljban szolgált. A nagykátai hadikórházba már holtan hozták be, s valószínűleg katonai rangjára és nemesi származására, magasrangú testvérére való tekintettel nem a csatatéren, hanem a nagykátai temetőben hantolták el. A hadosztályparancsnok Máriássy ezredes testvéröccse volt.
Ugyancsak ennek a dandárnak, de azon belül a veszprémi 34. honvédzászlóaljnak volt századosa az április 8-án a hadikórházban elhunyt 36 éves Csákós Mihály.
A szabadságharc országos hírnevet szerzett –az abonyi hadicsel hőse- katonája a 17 éves Hunyady huszárok hadnagya, Pilaszanovich Béla. „T.Bicskei csatában álgyú golyó által két lába ellövetvén félholtan hozatott be.” – szerepel a nagykátai katolikus plébánia halotti anyakönyvében. Ő azon hősök egyike, kiknek a család állíttatott síremléket, melyet 1988-ban helyeztek át a Nagykátai Barátainak Köre által létesített Hősök kertje honvédparcellába. Emlékére 1993-ban a kisváros főterén kopjafát állítottak.
A csatanyitó Bobich-dandár, a 28. honvédzászlóalj katonája volt Fű Sándor közvitéz, ki április 10-én halt meg a Keglevich-kastélyban kialakított ideiglenes hadikórházban.
Vazilovics György közvitéz huszár a Coburg-huszárok alakulatának volt korábban a katonája. Április 10-én halt meg. Tisza Mihály a 39.sz. Dom Miguel ezred közvitézeként a halotti anyakönyv szerint április 17-én „cholerában halt meg”.
A 28. honvédzászlóalj közvitéze volt az április 17-én ugyancsak kolerában elhunyt Váczi István. A 20 éves, Sárkeresztúron született Farkas Miklós hadnagy a 34. sorgyalogezredben szolgált. Az ő síremléke az egyedüli, mely kezdettől fogva az eredeti helyen áll. 1849. április 17-én hunyt el.
Szabó János közvitéz a 47. honvédzászlóalj, a Bobich-dandár katonája volt, s április 19-én halt meg Nagykátán. Dipold őrnagy dandárában harcolt az 52. zászlóaljbéli Boros István közvitéz, aki április 19-én halálozott el kolerában. Ezen a napon öten távoztak az élők sorából a nagykátai kórház betegei közül.
Ugyancsak a zempléni 52-esek harcosa volt Szabó József, aki a „T. Bicskei csatában veszedelmes lövést kapott”. Történészek, helytörténészek egy része azt vallja, hogy ez a személy azonos lehet a 12 éves Szabó Jóskával, a szabadságharc egyik legfiatalabb katonájával. A név, a zászlóalj, a sebesülés jellege stimmel…
Nyikita Gergely a Hunyady-huszárok közvitéze április 22-én kolerában halt meg. Két nappal később halt meg ugyancsak kolerában a 20 esztendős, Szatmár megyei huszártársa, Láng Ferenc. Miután a nagykátai hadikórház a nyár végéig működött, a tavaszi hadjárat későbbi időszakában is küldtek Kátára betegeket. A kolerában meghaltak magas száma ezt valószínűsíti.
Kósa Balázs a csatanyitó 28. honvédzászlóaljból „feje vágva, lába lőve a T. Bicskei csatában” április 25-én került fel a végleges veszteséglistára. 27-én halt meg Kozák István 52. zászlóaljbéli közvitéz, aki „T.Bicskén meglövetett”. Május 25-én halt meg Csintalan János közvitéz a 28. zászlóaljból, aki a „T. Bicskei csatában fölszárba lövetett meg”.
Mészáros György Lehel huszárezredbéli közvitéz június 1-jén a „Isaszegi csatában szúrt sebet vévén, később epemirigyben meghalt”. A jászsági-kunsági toborzású Lehel huszárok 1-1 százada a Bobich és a Dipold dandár soraiban harcolt. A hadikórház utolsó halottját, egy Bocskai huszárezredi közvitézt június 21-én jegyezték be a nagykátai plébánia halotti anyakönyvébe.
A Hősök kertjében két nagykátai születésű honvéd síremléke is található. Bede Molnár Mihály a komáromi várvédők közkatonája volt, s „levéllel” érkezett haza 1849. október 1-jén. A dőlt betűvel jelzett levél ez esetben a várvédők mentességét biztosító menlevél volt. Ugyancsak ide került a temető egy másik pontjáról Márton Gábor Komáromban szolgálatot teljesítő közhonvéd síremléke. Összesen tehát Klapka tábornok 20 katonája nyugszik a nagykátai temető honvédparcellájában. A „Hösök-kertje” Nagykátán
Klapka és a szabadságharc gyermekhősei
A Magyarország Felfedezői Szövetség megalakulása után példaképeket választott: egy honvédet, egy huszárt, egy tüzért. A három fegyvernem egy-egy képviselője: Szabó József, Pilaszanovich Béla, Koroknay Dániel a szabadságharc gyermekhősei voltak, s 1848-49-es helytállásuk több ponton találkozott Klapka tábornok vezette hadseregek működésével.
Szabó József a Klapka vezette felsőtiszai hadsereg Tokaj környéki harcaiban – a bodrogkeresztúri ütközetben sebesült meg- esett át a tűzkészültségen. Annak az 52. zászlóaljnak volt a katonája. mely a tavaszi hadjárat során a Klapka vezette I. hadtestbe nyert besorolást. Hivatalosan Karsa Ferenc őrmester tisztiszolgája volt, s a 12 éves gyermekhonvéd helytállását Karsa naplójából ismerjük. Több jel mutat arra, hogy Szabó József a nagykátai hadikórházban halt meg. Sebesülésének (halálának) feltételezett helyén, a tápióbicskei Harcmező utcában kopjafát, a gyermekszövetség kitüntetést alapított az emlékére. A legfiatalabb honvéd
Pilaszanovich Béla Hunyady-huszárhadnagy az I. hadtest visszavonulása-futása során a gyalogság fedezetét biztosítva tartózkodott a Tápió hídja közelében. Itt érte a végzetes ágyúlövés, mely után a nagykátai kórházba szállították. Országos szinten az 1867-ben megjelent Honvédalbumban Abonyi Lajos „A honvéd gyermek” c. elbeszélése, az abonyi hadicsel leírása tette őt ismertté. A hős huszárhadnagy emléke Nagykátán Pilaszanovich Béla a szabadságharc gyermekhőse 180 éve született
A mádi születésű Koroknay Dániel a Klapka vezette hadsereg felsőtiszai hadmozdulatai során lett a szabadságharc katonája. A tavaszi hadjáratban a ütegével a legtöbb csatának a résztvevője volt. 1849 májusában a Klapka vezette hadsereg és hadmozdulatok körletében –Komárom, Ács, Győr- tartózkodott, s lett halálos beteg. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a három gyermekhős élete és halála közvetett módon szorosan kapcsolódott a Klapka vezette hadsereg tevékenységéhez. Koroknay Dániel, a 15 éves főágyús
Klapka György nagykátai „kapcsolata”
A napokban jelent meg Kucza Péter: „Nagykáta anno II.” c. albuma, melynek 10. oldalán egy korabeli levél látható Klapka György soraival. A levelet 1848-ban Klapka György őrnagy írta Pilisy Béla (1822-1907) ügyvédnek. Pilisy Béla síremléke a nagykátai temetőben található. „Pilisy Béla hites ügyvéd úrnak a kisdedovokat képző intézet épületében…” címzés után annak tartalmáról a könyv szerzője csak annyit árul el, hogy a „Tisztelt Barátom” megszólítás után magánjellegű közlemény található.
Pilisy Béla hadnagyi rangban 1849-ben a hadügyminisztériumban szolgált. Jó okunk van feltételezni, hogy a minisztériumban a Görgeit helyettesítő Klapka a régi ismeretség alapján tarthatott igényt szolgálatára. Érdekes Módon Bona Gábor háromkötetes, hadnagyokat és főhadnagyokat bemutató kézikönyve nem említi Pilisy hadnagy nevét.
Az 1899-1905 között megjelent „Nagykátai Hírlap” többször tudósított a községi előkelőség programjairól, s említi a lap e körben Pilisy Béla ügyvéd nevét. Pilisy Béla leánya, Pilisy Mária (1855-1913) Dezseőffy Emil (1850-1922) főszolgabíró felesége volt.
A tábornok emléke
A Magyarország Felfedezői Szövetség nemzeti zarándokút hagyományának az 2000-es évek elejétől meghatározó résztvevői a nagykátai katonai hagyományőrzők. A március 15-ét megelőző hétvégén az egyenruhás kis csapat más csapatokat képviselő hagyományőrzők társaságában járja végig a Fiumei úti Nemzeti sírkert 1848-49-es vonatkozású emlékhelyeit, s biztosít a síroknál katonai tiszteletadást. Így tesszük azt immáron közel 15 éve Klapka tábornok síremlékénél is. Ebben az évben a 205. évforduló jelentőségét emeltem ki a sírnál megtartott emlékbeszédemben. „A lelkes eljár ősei sírlakához…”
A tavaszi emlékhadjáratban 2002 óta tartó folyamatos részvételünk a másik főhajtás a hadjárat tervének kidolgozója, az általa vezetett hadtest harcainak emléke előtt. A tábornok arcmását április 3-án Jászberényben –Máté György szobrászművész alkotása 1999-ben avatva- illetve 6-án az isaszegi honvédemlékmű –mely emlékmű talapzatán látható a tábornok domborművű portréja- megkoszorúzásai során tiszteljük meg.
1999. szeptemberében, a 150. évforduló jegyében vettünk részt egy gyermekszövetségi emlékúton, érintve az 1849-es szabadságharcos végnapok Komáromból koordinált eseményeinek helyszínét: Komáromot, Ácsot, Herkálypusztát. A felvidéki tavaszi emlékhadjáraton a 2000-es évek elején egy alkalommal voltunk ott, s ekkor második alkalommal tisztelegtünk Klapka legismertebb szobra, a komáromi városháza előtt álló emlékmű előtt.
Klapka tábornoknak a nagykátai temetőben nyugvó katonái emlékét hagyományos programok keretében őrizzük. Április 4-én minden évben jelen vagyunk a szokásos tavaszi emlékhadjáratos koszorúzáson, illetve halottak napja tájékán a hozzátartozók helyett gyújtunk gyertyát, mutatunk be szabályos katonai tiszteletadást.
Basa László
IRODALOM
- Klapka György: Emlékeimből. Magyar Századok. Szépirodalmi, 1986.
- Görgey Artúr: Életem és működésem I-II. Pro Memoria. Európa, 1988.
- Hermann Róbert-Kucza Péter: 1848-1849. Szabadságharc a Tápióvidéken. A tápióbicskei ütközet. Nagykáta, 2002.
- Rakó József: A szabadságharc gyermekhősei. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013.
- Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban I-II. Heraldika,2008.
- Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban I-II-III. Heraldika, 1998.
- Klapka György (tábornok) https://hu.wikipedia.org./w/index.php?title=Klapka_György_(tábornok)&oldid=16261607
- Basa László: A szabadságharc 150. évfordulójára készülve – Farkas Miklós (1829-1849). Nagykátai Újság, 1997. április.
- Basa László: Görgey Artúr Nagykátán, avagy az első fővezéri döntés története. Nagykátai Újság, 1997. december.
- Basa László: Hadikórház Nagykátán 1849-ben I-II-III. Nagykátai Újság, 1998. október-november-december.
- Basa László: Tíz éve kezdődött: gyermekhősök emlékezete a Tápiómentén. Tápiómenti 2 Hetes, 2003. május 22.
- Basa László: A „Hősök-kertje” Nagykátán. tapiokultura.hu, 2008. november 4.
- Basa László: A hős huszárhadnagy emléke Nagykátán. tapiokultura.hu, 2011. április 29.
- Basa László: Pilaszanovich Béla, a szabadságharc gyermekhőse 180 éve született. tapiokultura.hu, 2011. november 21.
- Basa László: A legfiatalabb honvéd. tapiokultura.hu, 2012. július 13.
- Basa László: Koroknay Dániel, a 15 éves főágyús. tapiokultura.hu, 2014. január 1.
- Basa László: „A lelkes eljár ősei sírlakához…” tapiokultura.hu, 2015. május 19.
- Kucza Péter: Nagykáta anno. Nagykáta, 2013.
- Kucza Péter: Nagykáta anno II. Nagykáta, 2015.