45 évvel ezelőtt, 1970. május 1-jén hivatalosan is felavatták Nagykátán a település történetének legtöbb dolgozót foglalkoztató üzemét, a budapesti Telefongyár leányvállalatát. Az első részben a telepítés, majd az első öt esztendő történéseit vettem számba, az új üzem hangulatát próbáltam visszaadni.Képek

Ennek az időszaknak jellemzője volt, hogy a futószalagoknál dolgozók –többnyire nők- vezetékes telefonokat szereltek össze. 1976-ban jelentős változás történt: a telefonkészülék helyett más híradástechnikai eszközök gyártását kezdték el. 45 éve gyár született Nagykátán 

Volt egyszer egy telefongyár

                Rigó Mihály, a telefongyár nagykátai üzemegységének korábban volt főmérnöke 1999-ben a Nagykátai Újságban „Volt egyszer egy telefongyár” címmel kétrészes írásában mutatta be az üzem negyedszázados működésének húsz esztendejét, az 1976-1996 közötti időszak krónikáját. A jól fogalmazó, más helytörténeti írásokkal is jelentkező mérnök itt közölt tanulmánya első osztályú forrás, hiszen belülről, a vállalatvezetés tagjaként látta ezt a két évtizedet, a megszűnés hosszadalmas, fájdalmas folyamatát.

                Rigó Mihály a nagykátai üzemegység vezetésében a helyi munkavállalók közül a legmagasabb beosztásban –főmérnökként, a vezetésben közvetlenül az igazgató után-, a leghosszabb ideig volt hivatalban. 1935-ben született Nagykátán, s itt végezte általános iskolai tanulmányait. A Kandó Kálmán Villamosipari Technikumban híradásipari technikusi végzettséget, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. Volt szerszámkészítő, üzemtechnikus, műszerész, normatechnológus, MEO-vezető, vevőszolgálati vezető, vezető technológus, műszaki osztályvezető. 1977-től volt a nagykátai üzemegység főmérnöke. 1991-ben igénybe vette a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét, amit megszakítva ismét visszatért korábbi munkahelyére. 1991-ben pályázott az igazgatói tisztségre.

                „1976-ra azonban az anyavállalat fő profilja a telefónia átvitel-technikai és számítástechnikai adatátviteli rendszereinek fejlesztése és gyártása lett. Ehhez kellett a vidéki gyáregységeket átalakítani. Nagykátán 1977-ben nagyarányú építkezés és technológiai rekonstrukció eredményeként a fém alkatrészek, csatlakozók és tekercsek gyártása lett a feladat. A fejlődés azonban nem állt meg, a 80-as évekre a Telefongyár már számítógépeket is gyártott, és ehhez nyomtató is kellett. A megvásárolt licenc alapján Nagykátán honosították a teljeskörű fémalkatrész gyártásával együtt a mátrix nyomtató szerelését. A gyár életében ez jelentette a csúcsot, hiszen a világszínvonaltól alig öt évvel elmaradva egy komplett finommechanikai-elektromos készüléket gyárthattunk. Nem sokáig.”- írta Rigó Mihály.

                A profilváltás során sok feladatot megoldása hárult a nagykátai üzem vezetőire és dolgozóira egyaránt. Érzékeltetve az átállás nehézségeit, idézek egy Rigó Mihály által készített korabeli beszámolóból:

                „Amikor a Telefongyár gyártmányválasztékát az átviteltechnikai és adatátviteli berendezésekre szűkítette, a Nagykátai Gyáregység is új feladatot kapott. Ez az új feladat alapjaiban változtatta meg a fiatal gyáregység helyzetét, kapcsolódását a vállalaton belül. A telefonkészülékek jó szervezett zárt ciklusban készültek. A néhány száz féle alkatrész gyártása rendszeresen ismétlődött, a szerelő szalag éveken át ugyanazt a műveletet jelentette a dolgozónak. Mindenki megtalálta a neki legalkalmasabb munkahelyet, ahol nagy rutinra tett szert, feladatát könnyen el tudta látni. A gyáregység kapcsolata a törzsgyárhoz műszaki és termelésirányítási vonalon lazább volt; csak a termelési tervet kellett hozni.

                A fejlesztés és a profiltisztítás az alkatrész és tekercsszolgáltatás bázisává tette a gyáregységet. Sokkal nagyobb feladatot jelentett az a korábbinál. Nem is fogadta mindenki osztatlan örömmel azt a döntést. Többen feladták a küzdelmet az új megtanulásában, míg többen csak zúgolódtak ellene.(…)

                Érdemes feleleveníteni a technológiai rekonstrukció fázisait, eredményeit és megfogalmazni azokat a gondokat, melyek megoldása napjaink feladata. Az 1977. november 7-én átvett új üzemépület három nagy csarnoka a tekercsgyártásnak és csatlakozó gyártásnak adott korszerű, új otthont. Az évenkénti 600.000 db tekercs bonyolultsága, értéke parancsolóan követelte meg a tanulást mindenkitől. A tekercselő és bemérő tanfolyamok mellett a termelés irányítóit is képezni kellett.

                A technológiai fogások elsajátítása nem ment könnyen, sok volt a baj, probléma. A szerelő gyáregységek az utolsó pillanatban, vagy csak azután kapták meg a tekercseket, gyakran nem is a megfelelő minőségben. Még az 1978-as év is kellett ahhoz, hogy úrrá legyen a helyzeten a tekercsgyártás kollektívája.(…)

                A közel 1200 négyzetméteres, teljes korábbi gyáregységi üzemekből hoztunk létre 160 dolgozó részére egy korszerű, technológiailag egységes műhelyekből álló üzemet. A mintegy 5 ezer féle alkatrész, évenkénti 3-4 alkalommal történő gyártása bonyolult termelésirányítást jelent a korábbi zárt profilhoz képest. A dolgozóknak meg kellett szokni a naponkénti többszöri átállást, a magasabb minőségi követelményeket, a programszerű gyártást.

                Közben a gépek ide-oda lettek telepítve, zsúfolva, míg minden műhely kialakult. 1978. augusztus 20-án ezt az üzemünket is felavattuk.

                Az 1979-es évben legfontosabb feladatunknak tartottuk a termelés olyan felfutását, hogy a vállalat folyamatos termelésének ne legyen akadálya az általunk szolgáltatott alkatrészek hiánya.(…)

                A profilváltás legnagyobb hatása a nagykátai dolgozókra az, hogy megtanulták az igényesebb, magasabb műszaki követelményeket kielégítő gyártást….”

Azok a hetvenes évek…

                Az utókor számára fontos, hogy képünk legyen a gyáregység irányításában szerepet játszó vezetők névsoráról. Egy 1977-es „gyes” (gyáregységvezetői) jegyzőkönyv tartalmazta a résztvevők neveit, ami alapján:

Dr. Vass Imre a gyáregységvezető, Rigó Mihály a főmérnök, Sánta László volt a műszaki osztály vezetője, Bálint László a termelési osztály vezetője, Csáki Miklósné a számviteli osztály vezetője ( helyettese Tóth Ilona), Bozsik László, Ambrózi István, Petényi Csaba üzemvezető volt, a MEO vezetője Németh János, a TMK-t Malatinszky Pál vezette (helyettese Kocsi László), Horváth István a személyzeti és oktatási osztály vezetője, Szécsényi István volt a szakszervezeti bizottság titkára, Tóth István a versenyfelelős, Farsang István ekkor az MSZMP alapszervezet titkára, Schmikl Júlia a KISZ-bizottság titkára.

               A korhangulat érzékeltetésére érdemes idézni az 5600/1367/1977 sz. alatt iktatott jegyzőkönyv alapján az 1977. szeptember 21-én megtartott tanácskozás napirendi pontjait:

„Koordinációs értekezlet gyáregységi lebontása.

-          A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepség sorozata.

-          A III-IV.n.év készárukibocsájtás egyeztetése, az ebből adódó gyáregységi feladatok.

-          Az MSZMP cselekvési program felülvizsgálata, feladat meghatározások.

-          A szovjet export nov.7. kiszállítással.

-          A vállalati árbevétel teljesítése.

-          Az 1978.I-II.n.év előkészítése.”

A hatoldalas jegyzőkönyv teljes ismertetésére most nincs lehetőségünk, ellenben a dokumentum néhány kiragadott mondta alkalmas a korhangulat, az átállás időszakát élő üzemegység arculatának az érzékeltetésére.

        „1977. szept. 28-án Szocialista Brigádvezetői tanácskozás, melyre 3 főt kell delegálni. A Szakszervezettel egyetértésben kijelöltük a 3 főt. Október 3-án röpgyűlésekkel indul az ünnepség sorozat, melyhez a Szakszervezeti Bizottság ad vázlat anyagot, üzem és osztály szinten kell lebontani.(…) Szovjet export vonatkozásában a készáru kibocsájtásához Nagykáta tegyen javaslatot.(…) Nov. 8-11. között Ifjúsági Napok. Készüljön intézkedési terv.(…)

        A kommunista műszakra javaslom, aki nem tudja elhelyezni gyermekét, a gyerekek behozataláról, foglalkoztatásáról a KISZ gondoskodjon.(…) A Pest megyei Ifjúmunkás Napok, melynek keretén belül az úttörők szeptember 22-én gyárlátogatásra jönnének.(…) Az új felvételes dolgozóknál nem lehet a régi dolgozótól több az alapórabér.(…) A fúró-maró műhelyben probléma a munkaellátottság. A normákat nem tudjuk betartani.(…)

        Dr. Vass et.: Ellenőrzést tartottam a ma reggeli munkakezdéskor. Senki nem tudja az ügyeletesek közül, hogy mikor kezdődik a műszak.(…) Kik a művezetők? A művezető késik.”

        1977. október 17-én napirend volt az általános iskolát el nem végzettek beiskolázási helyzete. A téma előadója Horváth István osztályvezető volt:

„Október 10-én indult be az általános iskola. A VI. osztályba jelentkezett 8 fő, a VII. osztályba 11 fő, a VIII. osztályba 8 fő. 64 fő volt a 40 év alatti, ebből csak 27 főt tudtunk beiskolázni. A jóléti alap terhére a gyáregység megvásárolta a tankönyveket. Intenzív oktatás folyik, ami azt jelenti, hogy egy év alatt a dolgozó két osztályt végez. Tanítási napok: hétfő-szerda-péntek 14 órától.(…) A vállalat a kiváló eredménnyel végzetteket 1000. Ft., a jó eredményt elérőket 700. Ft., a közepes szinten teljesítőket 500. Ft. pénzjutalomban részesíti.”

Helyzetkép a 80-as évekről

        „1976-ban a TERTA anyavállalat profiltisztítása keretében a gyáregység gyártmányszerkezete alapvetően megváltozott. Az átviteltechnikára és adatátviteli berendezések gyártására szakosodott Telefongyár legfőbb mechanikai alkatrész, tekercs és csatlakozó részszerelvény gyártó bázisa lett. A több mint 10.000 féle elektromos és mechanikai alkatrész gyártására jelentős épület és gépi beruházási rekonstrukció lett végrehajtva 1980-ig.

        Az alkatrészgyártó-, szolgáltató jelleg a mai napig is meghatározó. A gyáregység 1983-tól jelentős új számítástechnikai gyártmány gyártását a Mannenmann Tally licence alapján történő mátrixnyomtató gyártását vette át, évi 3000 db-os szinten.

        A gyáregység jelenlegi területe 13.800 négyzetméter. Alkatrészgyártó, tekercs-szerelvénygyártó üzemépületei, igazgatási és szociális épületeinek alapterülete 8.400 négyzetméter.

        Az üzemépületekben, a saját TMK és szerszámkészítő műhelyben, valamint a tanműhelyben közel 300 termelő gép, berendezés üzemel. Az állóeszközök (ingatlan, épület, gép, berendezés, szállítóeszköz) értéke 179 millió forint. Tartós fogyóeszköz (fogyóeszköz, gyártóeszköz, jóléti készlet, külső anyag) értéke 58,5 millió forint.” (Javaslat az újszerű feladatokra és a piacképes helyzethez való alkalmazkodásra. 1990. aug. 10.)

                A nagykátai üzemegység 80-as, 90-es években való vergődése, mint cseppben a tenger jellemezte a korabeli magyar viszonyokat, a létező szocializmus utolsó évei, a rendszerváltozás kezdeteinek gazdasági nehézségeit. Miután csúcstechnológiáról volt szó, annak minden elemét –licenc, frekventált alkatrészek, fejlesztés, stb.- csak fejlett technikai háttérrel és jelentős tőkével rendelkező országok tudták megalkotni, beszerezni. A magyar gazdaság –megterhelve az erre a korra jellemző, s végül a bukást közvetlenül előidéző válságjelenségekkel- nem tudott hatékonyan alkalmazkodni ehhez a feladathoz.

                „Természetes, hogy a korszerű alkatrészekhez, alapanyagokhoz, technológiához nem jutottunk hozzá- hiszen embargó is volt, így abból és azzal kellett készíteni, amink volt. A Telefongyár profiljában a világfejlődés a 80-as években viharosan felgyorsult, amit csak egyre növekvő lemaradással tudtunk követni. A megvásárolt fejlett licenc gyártásához nem tudtuk megvenni a szükséges feltételeket, jött a „behelyettesítés”, a „tőkés import kiváltás”, ami bonyolultabbá, drágábbá és gyengébb minőségűvé tette a terméket. A következménye a versenyképesség elvesztése lett, pont akkor, amikor a rendszerváltás új piacokat nyitott volna. Hiába volt jól képzett, tapasztalt szakembergárda, a nagyra nyílt világban a Telefongyár hirtelen nagyon kicsi és gyámoltalan lett, felfalta egy nemzetközi nagyvállalat.”- vallja elemzésében a folyamatot közvetlen közelről érzékelő egykori főmérnök.

Nők a gyárban – riport félidőben

                1982-ben készült riport a Magyar Hírekben még nem tükrözi az előző fejezetben taglalt, a gyár megszűnéséhez vezető negatív folyamatokat. A kétoldalas cikkből vett idézetek jól jellemzik az üzemben levő hangulatot, egy kor lenyomataként is hasznos ennyi év távlatából azt elolvasni. Hogyan lesz a mezőgazdaságban dolgozó nőből ipari munkás, a kétféle foglalkozás és életritmus milyen gondokkal járt, erre próbálnak válaszolni a megkérdezett női dolgozók. A szokatlanul nagy terjedelmű idézettel –némileg elvonatkoztatva a Telefongyártól- egyfajta kortörténeti látleletet kívánok olvasóim elé tárni.

                „Ha lélek se lenne itt, a napfényes-világos csarnokokban, amelyekben a sokcsatornás telefonösszeköttetéshez és a Táv-adatfeldolgozó rendszerek termináljaihoz szükséges tekercsek készülnek, akkor is tudnám: nők dolgoznak itt. Rend, tiszta ablakok, és ami leginkább árulkodó jel, hogy ez a nők birodalma: amerre csak nézek, mindenütt zöld növények. Broméliák, filodendronok, pálmák, öntözöttek és gondozottak, akárcsak odahaza.

                A Telefongyár nagykátai gyáregységében a 760 dolgozó nyolcvan százaléka nő. Kezdetben, 1970-ben, amikor még csak négyszázan voltak, telefonkészülékeket gyártottak. Öt esztendeje tértek át az átvitel- és számítástechnika berendezésekhez szükséges tekercsek és mechanikai alkatrészek előállítására. Ahogyan Rigó Mihály főmérnök nem titkolt büszkeséggel mondja: ma már évi egymillió-kétszázezer darab tekercs megy ki innen (és valamennyit többszörösen ellenőrzik, mérik, kipróbálják, mi több, ellátják készítője azonossági számával, ha netalán minőségi kifogást emelne a vevő, tudja, hogy panaszát személyesen kihez címezze), és több mint egymillió tekercs világviszonylatban sem kevés.

                De nem is az itt készülő háromezerféle tekercsre a legbüszkébb a főmérnök, aki öt éve, az átálláskor került ide (pontosabban, akit az új, nehéz és bonyolult feladat megoldására hívtak vissza-haza Debrecenből, a Hajdúsági Iparművektől). Ő azokra büszke, akik ezeket a tekercseket rajz szerint, pókháló- vagy legfeljebb hajszálvékony drótból megtanulták hiba nélkül gyártani, és akiknek túlnyomó többsége nem másik finommechanikai üzemből jött ide –mint például a kivételnek számító Barad Lászlóné, aki az Egyesült Izzóban kezdte- hanem vagy a kátai, tápiószelei, tápióbicskei stb. termelőszövetkezetből vagy pedig egyenesen az iskolapadból.(…)

                Simon Józsefné, aki 13 éve itt dolgozik, tehát alapító tagja a gyárnak, és a helybéli téeszből lépett át, így válaszol a kérdésre:

-          Nagyon jól meg lehetett szokni a gyárat, de azért…Emlékszem, a vegyszerektől kipattogzott a kezem bőre, aztán ami ennél is rosszabb volt: a nagy tömeg, meg a zaj. Mert a téeszben azért csak nincs olyan nagy tömeg, mint itt a gyárban. Akkor még pákával dolgoztam, és ha valaki odajött hozzám, abba kellett hagynom a munkát, mert ha néztek, elkezdett reszketni a kezem. És ami mindmáig hiányzik: a mozgás. Ha átmegyek a szomszédba, mondják: „Gyere, ülj már le!” „Dehogy ülök!- mondom én- Ülök én eleget. Inkább csak állok.”

Szalóki Illésné 1975-ben lépett be, ugyancsak a termelőszövetkezetből.

-          Az ülést volt a legnehezebb megszokni – állítja határozottan – eleinte folyton fájt a hátam. Kérdezték is: Ettől fáj, amikor kapáltál, a folytonos görnyedéstől nem fájt?” Hát nem. Mert mi abba születtünk bele, azt csináltuk. Na persze, a kezem is nehéz volt, de egy-két hónap múlva megszoktam.

Szinte ugyanezt mondja Murár Mihályné, aki 1970-ben lett téesztagból munkássá.

-          A szövetkezetben annak idején mindenfélével foglalkoztam: kapáltam, gyomláltam, ültem a palántázógépen, még a cséplőgép mellett is dolgoztam. Ez a munka a mezőgazdasághoz képest könnyű, de nekem éppen ezért volt nehéz. Ott mindent erősen kellett fogni, a kapálásnál a nyelet, a cséplőgép etetésénél a villát. Itt meg ezekkel a könnyű kis csipeszekkel, apró fogókkal dolgozunk.

Akik itt maradtak és betanított munkásokká vagy szakmunkásokká lettek, azok viszonylag könnyen megszokták a gyári fegyelmet, a kötött munkaidőt, a nagycsarnokot, a gépeket. És ha nehéz is volt kezdetben a finomprecíziós munka, azért tudtak rá viszonylag könnyen átállni, mert tulajdonképpen- tudtukon és akaratukon kívül- felkészültek rá, mégpedig szabad idejükben. A főmérnök így vázolta fel ezt az „előgyakorlatot”:

-          Ezek az asszonyok, akik a mezőgazdaságból jöttek ide, igaz, hogy nappal kapáltak, etették a jószágot, almoztak, kinek mi volt a dolga, de este vagy ünnepnapokon mégis csodálatos kézi munkákat tudtak alkotni: hímzéseket, úgynevezett millpoint-gobelineket. Ezeket a finom érzékeny mozdulatokat kellett nekik ebben a munkában ismét megtalálniuk, illetve erre a munkára adaptálniuk, ha itt akartak maradni.

És a legtöbben itt akartak maradni. Ez nemcsak Nagykátán vagy a környező községekben volt így, hanem mindenütt. Húsz még száz falusi nő közül hetven eltartott volt, ami ugyan nem azt jelentette, hogy valóban eltartották, tehát hogy nem dolgozott, hanem azt, hogy csak a háztartásban a kisegítő gazdaságban munkálkodott, vagy a férjének segített a téeszben, anélkül, hogy tagként nyilvántartásba vették volna. De az ilyen „eltartott” mivoltnak megvannak a maga hátrányai: nincs táppénz, ha megbetegszik; nincs nyugdíj, ha kiöregszik a munkából; és ami talán még ezeknél is fontosabb: az ilyen „eltartott” asszony, aki esetleg jóval többet dolgozik, mint a család férfi tagjai, többé-kevésbé kiszolgáltatott helyzetben van.

                Ezért csökkent a falusi eltartott nők aránya húsz év alatt – az 1980-as népszámlálási adatok szerint – 69-ről 40 százalékra, ami azt jelenti, hogy szinte minden munkaképes korban levő falusi nő téesztag vagy pedig más, táppénzre, nyugdíjra jogosító, rendszeres jövedelmet hozó állásban van.(…)

                Itt, a nagykátai gyárban, az asszonyokkal-lányokkal beszélgetve az is kiderül, miért.

-          Én itt, a nagykátai téeszben dolgoztam – mondja Simon Józsefné – és bizony, ez elég nehéz munka volt. Előfordult, hogy karácsonykor még a káposztát pucoltuk a szabad ég alatt. Aztán itt lakunk, nem messze a gyártól. Mióta itt vagyok, nem kell utazgatnom, buszoznom, vonatoznom.

Szalóki Illésné:

-          Nekem az uram téesztag volt, én csak „úgy” dolgoztam: felesbe-harmadába vállaltam a szövetkezettől kukoricát vagy burgonyát. Amikor ez a százalékos munka megszűnt, már nem volt kifizetődő a téeszbe járni. Meg különben is: itt a gyárban mindig meleg van, nem ázunk, nem fázunk.

Darvas Sándorné:

-          A tanyán laktunk, ott is dolgoztam, a termelőszövetkezet borjúnevelőjében. Korán kezdtünk, késő este végeztünk, nem volt se szabad szombatunk, se vasárnapunk. És a munka iszonyúan nehéz volt. Ötven borjút gondoztam egymaga: almoztam, silót hordtam, abrakot porcióztam, vizet cipeltem. Mert akkor még nem volt bevezetve a víz az istállóba, mint most, hanem ki kellett menni, és vödörrel kellett a jószágnak behordani. Rám várt a tejmelegítés is, aztán a 25 literes tejeskannák emelgetése! Ráadásul a fűtés. Most már villannyal fűtik a borjúnevelőt, de akkor! Fával, csutkával, meg amit értünk, azzal kellett tüzelni, s a tüzelőt pedig megint csak hordani kellett!

Darvasné jó néhányszor használta ezt a beszédfordulatot: „Nem úgy volt ám, mint ma…” És ezzel akarva-akaratlanul, de rátapintott egy igen-igen fontos társadalmi jelenségre. A mezőgazdaságból az iparba való átáramlás alapvetően két okból következhet be. Az egyik: a mezőgazdaságban a gépesítés, a kemizálás, a munka észszerűsítése miatt munkaerő szabadul fel, amely átvándorol az iparba, a kereskedelembe, a közlekedési ágazatba vagy máshová. A másik ok ennek éppen az ellenkezője: ha egy-egy mezőgazdasági üzem nem halad a korral, ha nem könnyíti meg az emberi munkát, ha nem javítja a munkafeltételeket, ha nem növeli a termelékenységet és ezzel együtt a kereseteket, akkor faképnél hagyják az emberek, és így –munkaerőhiány miatt- , késve ugyan, de kénytelen lesz a vezetés modernizálni-gépesíteni a trágyakihordást, bevezetni a villanyfűtést: - hogy a megmaradt kevés munkáskéz elegendő legyen az üzemeltetéshez. Ha pedig erre nem képes, akkor tönkremegy.(…)

-          De már a lakás miatt is változtatni kellett a helyzeten – indokolja Darvasné az 1969-ben bekövetkezett fordulatot. – A nagyközség kellős közepén lakunk, az Aranyszarvas étterem fölött, a harmadik emeleten pedig nem lehet jószágot tartani, egy ilyen lakásban, ami ráadásul a központban is van., másképp kell öltözködni, mint lehetett odakinn a tanyán. Szóval mi szakítottunk a mezőgazdasággal. Pedig én is szívesen megetetném azt a pár baromfit, amit meg tudnék fogni, hogy ne kelljen a piacon vagy a boltokban pénzt kiadnom érte, s megérné, ha egy pár malacot nevelnénk a munka mellett. Gondoltunk is rá, hogy építeni kellene egy családi házat, mellette kertet művelni, de aztán mégse. Minek építsünk, amikor itt minden kényelmünk megvan? Hideg-meleg víz, központi fűtés, telefon. Én nem építek! Inkább lassan kifizetjük a részleteket és emellett élhetünk is…” (Garami László írása)

Munkásgyűlés 1984-ben Nagykátán

               A központi gyáregységben megjelenő „Telefon” c. üzemi lap rendszeresen közölt írásokat a nagykátai gyáregység életéről is. 1984 februárjában „Munkásgyűlés Nagykátán az idei feladatokról” címmel jelent meg fényképes tudósítás, mely a benne levő nevek, a felvetett gondok miatt ugyancsak jellemző kordokumentum.

               „Immár hagyomány, hogy az év kezdetekor a nagykátai gyáregység vezetése munkásgyűlés keretében tájékoztatta a dolgozókat az előző év eredményeiről, az éves tervekről, elképzelésekről, feladatokról.

               A zsúfolásig megtelt nagykátai gyáregység ebédlőjében február 8-án a gyáregység politikai, társadalmi és gazdasági vezetése nevében Szécsényi István, az üszb titkára köszöntötte a megjelenteket, külön üdvözölte Tóth Ferencet, a nagykátai városi jogú pártbizottság munkatársát.

               Ezt követőleg dr. Vass Imre, a gyáregység igazgatója ismertette a vállalat és a gyáregység múlt és gazdasági eredményeit és a 84-es gyáregységi feladatokat.(…) A beszámolót élénk vita követte, amint ez a korábbi évek tapasztalatai alapján szinte megszokott. A hozzászólások részben kiegészítették az előterjesztést, de számos bérezéssel, munkaidő-beosztással, munkakörülményekkel kapcsolatos észrevétel elhangzott…”

               Juhász Ottó, az alkatrész üzemből a „kedvezőtlen munkakörülményekre” hívta fel a figyelmet. „-így ezt a munkát jobban is kell fizetni” rögzíti az újságíró.

               „…Mackóné Povázson Erzsébet a tekercsüzem csoportvezetője egyebek között elmondta, hogy az esetenkénti normakarbantartást megnyugtató módon csak az ott dolgozókkal együtt lehet végrehajtani és kifogásolta a felújított tekercselő gépek minőségét. Utalt a tmk munkájának fontosságára, hiszen egy kiégett izzó hihetetlenül sok bosszúságot okoz, ha napok múlva sem cserélik ki.

               Wolner Éva, a DET raktár vezetője sürgette a raktár előtti szilárd burkolatú út megépítését. Sokan foglalkoztak munkavédelmi jellegű kérdésekkel is. Az alkatrész üzem dolgozói közül sokan kifogásolták, hogy az olajos körülmények között fél évig sem tart az előírt bőrcipő. A tekercs szerelde dolgozói szeretnék, ha a bemérőknek is járna munkaköpeny. Sok hozzászóló érintette a bérezés, a béremelés helyzetét és hasonlóan sok kérdés merült fel az áprilistól bevezetendő negyvenórás munkahét munkaidő-beosztásával kapcsolatban…”

               A felvetésekre dr. Vass Imre adott választ. „…Elmondta, hogy a béremelés nem zárt ajtók mögött, az igazgatói irodában történik. A béremelésről a társadalmi szervek bevonásával –itt elsősorban a szakszervezetet kell érteni- születik döntés. Az átlagos 5,5 százalékos bérfejlesztést területenként differenciáltan határozzák meg…”

Szakszervezet a gyáregységben

               A nagyüzemi lét Nagykátán magával hozta a más helyi termelő és költségvetési intézményeknél jóval fejlettebb politikai, társadalmi tevékenység megjelenését. A legtöbb dolgozó a gyáregységben működő szervezetek közül a szakszervezeti tagságot választotta. Az 1984. januárjában „A félidős munka értékelése” c. írás betekintést enged ennek a tömegszervezetnek az életébe, mely más szervezetekhez –MSZMP, KISZ, Munkásőrség, stb.- hasonlítva nagyobb dolgozói létszámra tudott közvetlen hatást gyakorolni.

               A Szécsényi István üszb-titkár vezette szervezetről leírja az újságíró, hogy „ a szakszervezeti munka jó – vagy kevésbé jó színvonala közvetlenül befolyásolja a dolgozók munkahelyi közérzetét...”

               „…A kilenc bizottsági tag közül három főbizalmi képviseli a munkahelyi bizalmi testületeket, akik három fő területen, az alkatrészüzem, a tmk, a tekercsüzem, vegyes műhely, illetve az elvi osztályok területén tevékenykednek…”

               „…Ezen túlmenően a munkavédelmi, a kultúr-, a sport- és a nőbizottságban dolgozó aktivisták munkája segít abban, hogy az üszb minél hatékonyabban lássa el feladatát…”

               „…A szakszervezeti mozgalom alapja és legfőbb területe a gazdasági munka. A nagykátai gyáregység ezen a téren tartós, jó eredményt tudhat maga mögött, a gyártási feladatoknak a szolgáltatási kötelezettségeknek határidőre, jó és egyre javuló minőségben tesznek eleget. Nem kis szerepe van ebben a huszonhárom szocialista brigádnak, akik közül kettő a vállalat kiváló brigádja, tizenkettő aranykoszorús, kettő ezüstkoszorús, két bronzkoszorús brigádplakettel rendelkezik.

               A gyáregység életében jelentős eredménynek számítanak a kommunista műszakok, ahol a megjelenési arány hosszú évek óta 75-80 százalék körül van.(…) A munkavédelem helyzete jónak mondható, bár a munkaruhák méretválasztékával időnként és joggal elégedetlenek a dolgozók.(…)

               Idegeket borzoló, kényes kérdés az üdülőjegyek szétosztása.(…) Az általános iskolákban bevezetett szabad szombat miatt elhúzódik az iskolaév június végéig, ezért például 1983-ban tizenkét üdülőjegyet küldtek vissza.(…)…1983-ban egy fő éves átlagkeresete 42 ezer 700 forint, ami nem túlzottan magas. Ha 1981-hez képest nézzük a keresetek alakulását, úgy megállapítható, hogy 1983-ban 6,5 százalékkal voltak magasabbak a fizetések.(…)1981 óta folyamatosan csökkent a gyáregység létszáma, ez a jelenség talán az idei évben megszűnik.(…)

               Beszámol a cikk a szakszervezet a jogsegély szolgálatról, ahol „A pálmát kétségkívül a munkajogi ügyek viszik el, baleseti kártérítési, tanulmányi szerződéssel kapcsolatos, fegyelmi határozatokkal, ügyekkel…”

               „…Nagy hagyományai vannak a tömegsportmozgalomnak is. A beszámolási időszakban készült el a gyáregység salakpályája is, így két sportágban lenne rendszeres sportolási lehetőség. Lenne, mert a lehetőségek még távolról sincsenek kimerítve. A saját rendezvényeken kívül képviselteti magát a nagykátai gyáregység a nagyközségi, megyei versenyeken is eredményképpen 1981/82-ben első, 83-ban a második helyet szerezte meg a gyáregység az üzemek közötti pontversenyben….”

               A szakszervezet által koordinált segélyezés során a rendelkezésre álló 100 ezer forintból 60 ezer vállalati, 40 ezer a szakszervezeti összeg.

               A feladatok közül az írás végén az újságíró kiemeli a szakszervezeti csoportértekezletek rendszeressé tételét, hogy a bizalmi testületek munkája legyen folyamatos, jobban kell aktivizálni a termelési tanácskozásokat.

Az ifjúsági mozgalom a gyáregységben

               „A dolgozók fele 30 év alatti. Eredményes KISZ-élet Nagykátán” cím alatt olvasható tudósítás a „Telefon” 1985. november 20-iki számában. „A gyáregységben jelenleg 5 KISZ-alapszervezet működik. Az alapszervezeteket 9 fős bizottság irányítja. Az alapszervezetek taggyűlései rendszeresek, melyeknek témáit többnyire a kívülről kapott információk, illetve a tagság kívánsága szerint határozzák meg. Minden hónapban sor kerül a KISZ-bizottság ülésére.(…)

               A nagykátai gyáregység feladatainak megoldásában, életében jelentős szerepet játszik az ifjúság. Már csak azért is így van ez, mert a dolgozók közel a fele 30 éven aluli, az átlagos életkor 34 év.(…)

               A társadalmimunka-végzés igen változatos és sokrétű volt ebben az évben. A két kommunista műszakon például a tagság megjelenési aránya 96 százalékos volt.(…) A bizottság is bekapcsolódott az országosan meghirdetett „Versenyezzünk a milliókért” akcióba: két alkalommal, két alapszervezet gyűjtött fém., illetve papírhulladékot. De ott voltak a fiatalok a nagyközségi sporttelep felújításánál éppúgy, mint a saját sporttelepnél.

               Kétnapos buszkirándulást is szerveztek.(…) A tápióbicskei úttörők és KISZ-esek felhívására a nagykátai gyáregység fiataljai részt vettek az 1848-49-es emlékmű kialakításában, pontosabban ezt a munkát felajánlották, amit az illetékesek csak részben vettek igénybe. (Az 1910-ben felavatott, Jankovits Gyula által készített honvédszobor mögött alakítottak ki ezekben az években egy haditechnikai parkot. Ezt pár éves fennállás után a leleményes fiatalok szinte csavaronként szedtek szét, ami után el kellett távolítani a T34-est és társait.)

               „Jól működik az Ifjú Gárda is…” állapítja meg az írás. „A forradalmi ifjúsági napok keretében idén megtartott versenyeken öt szakmában több mint százhúszan vetélkedtek.(…) a telefongyári fiatalok a sok társadalmi munka mellett például szocialista szerződést kötöttek a 223-as Ipari Szakmunkásképző Intézettel, azzal a céllal, hogy közösen tegyék emlékezetesebbé a nagyobb ünnepeket, s megkönnyítsék a gyárba kerülő fiatal szakmunkások beilleszkedését a közösségbe. A környék több általános iskolájának tanulói voltak vendégek ebben az évben a Telefongyárban az úgynevezett „nyitott kapuk” keretében.(…) Ezek a rendezvények, kirándulások, vetélkedők arra is jók voltak, hogy tovább erősödjön a fiatalok között az összetartás, jobban megismerjék egymást…”

               „A nagykátai gyáregység KISZ-szervezete úgy döntött, hogy megpályázza a KISZ Központi Bizottságának „Kiváló KISZ-szervezet” zászlaját.(…) Kitűnik a pályázatból, hogy a nagykátai fiatalok a tavalyinál is eredményesebben dolgoztak: a taggyűlések színvonala emelkedett, fokozták a termelést segítő gazdasági munkát, de kivették a részüket a társadalmi munkából is, a gyárban éppúgy mint a nagyközségben.(…) Ma már elképzelhetetlen lenne bármilyen nagykátai politikai-társadalmi rendezvény a gyáregység fiataljainak részvétele nélkül.”

A 90-es évek, az utolsó évtized

               Egy 1990-ben készült tanulmány rögzítette a gyáregység létszámadatait. Ennek alapján a fizikai munkások állománya 526 fő volt. Ebből a ténylegesen produktív –új értéket létrehozó- 351 fő. Teljesítményhez kötött bérezésben dolgozik 51 fő, míg az inproduktív –szellemi munkát végzők- állomány létszáma 101 fő volt. A teljes dolgozói létszám 627 fő, mely mellett munkát vállalt 18 fő nyugdíjas is. Szakmunkás volt 215 fő, betanított munkás 276 fő, segédmunkás állományban dolgozott 35 fő.

               A most következő idézet elsősorban a szakemberek számára tartalmaz értelmezhető fogalmakat. Közlését mégis azért tartom fontosnak, hogy érzékeltessem; a nagykátai gyáregység nem akármilyen műszaki berendezéssel, gyártmánylistával, a kor általános színvonalán álló –azt több területen meghaladó- színvonalon dolgozott a rendszerváltozás első évében.

               „Az alkatrészgyártás vertikumából legjelentősebb az elektromos alkatrészgyártás, ezen belül a tekercsgyártás. Közel 5000 féle, évi 1 millió 200 ezer különféle (transzformátorok, rezgőkörök, fojtók,RM tekercsek) tekercsek gyártását végezzük.

               A tekercsek jelentős része (RM tekercsek, trafók) a svájci Meteor típusú tekercselő gépeken, a PRA 4 orsós tekercselő, számítógépvezérelt, nagyteljesítményű automatán készülnek.

               A gyártási folyamat teljes: előkészítés, tekercselés, szerelés, impregnálás, bemérés –célműszereken, számítógépvezérelt SAT, SIEMENS automatákon- zajlik. Ericsson-licenc alapján professzionális koaxiális csatlakozókat, zsinórokat jelentős mennyiségben gyártunk. A szelektíven aranyozott érintkező felületek, teflon és timalox szigetelők a legmagasabb igényeknek is megfelelnek. A teljes Ericsson gyártmánycsalád honosításával bármely 75 Ohm-os koaxiális rendszer csatlakozási feladata megoldható termékeinkkel.

               A mechanikus alkatrészgyártó üzemünkben átlagos elektrotechnikai, elektronikai, finommechanikai alkatrészeknek széles skálájára alkalmas a gyártás. Korszerű svájci, angol (Tornos, 6D, Schaublin) hossz-és revolvereszterga automatákkal, utánesztergákkal, különféle excenter és hidraulikus présgépekkel (6,3-63 t-ig), csúcsnélküli palást-és síkköszörűgépekkel, különféle vízszintes és függőleges, univerzális maró- és fúrógépekkel történik a munkavégzés. Továbbá elsősorban lágymágneses anyagok, berilliumbronz alkatrészek hőkezelésére alkalmas Borel típusú védőgázas hőkezelő berendezésekkel, valamint KCO hőkezelő kemencékkel rendelkezünk.

               Számítástechnikai mátrix nyomtatót, hálózati tápegységet, nyáklapokat, különböző interfacekat gyártó szerelő üzemünk korszerűen felszerelt –előkészítés, szerelés. bemérés-, mely tovább bővíthető.

               A termelő gépek, szerszámok javítására, felújítására több mint 60 fős TMK szerszámüzemben történik. A gyáregység saját nagyteljesítményű fűtési, energiahálózattal, sűrített levegő és vízhálózattal rendelkezik. Jelentős összeg ráfordítással 1989-ben fejeződött be a tanműhelyünk rekontsrukciója. A jól felszerelt műhelyekben, oktatótermekben mintegy 100 fő részére biztosított a képzés az elektromos és gépipari szakmákhoz…”

A rendszerváltozás árnyoldala

               Rigó Mihály, a gyáregység főmérnöke 1999-ben kétrészes írásában megpróbált választ adni arra, hogy miért került sor 1996-ban a sokáig sikeres üzem, az 1989-ben várossá lett Nagykáta legnagyobb, legtöbb dolgozót foglalkoztató termelési egysége bezárására. A folyamat a rendszerváltozás után gyorsult fel, mondhatnánk: az 1990-96-os évek az agónia esztendei voltak.

               „Többen nem értik, nem tudják, hogy mi történt, miért kellett felszámolni. Mint legutóbb írtam, a Budapesti Telefongyár egy nemzetközi nagyvállalat része lett. Ezt azonban megelőzte egy „karcsúsítás”. A törzsgyár mellett még négy vidéki gyáregysége volt a Telefongyárnak, melyek szoros együttműködésben, a központ teljes körű irányításával gyártották az alkatrészeket, részegységeket, amit aztán Budapesten komplettíroztak és értékesítettek. A privatizáció előtt, 1990-ben felszámolták a kiskőrösi, a sátoraljaújhelyi és a bugyi gyáregységeket, majd eladták az üres, munka és létszám nélküli telephelyeket. Ma már mindhárom helyen új tulajdonosok új termékeket gyártanak lényegesen kevesebb emberrel…”

               A privatizációs folyamat első hulláma tehát nem érintette a nagykátai gyáregységet, sőt egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a kialakult helyzetből profitálni is tudott.

               „A Nagykátai Gyáregység sorsa másképp alakult. A megszüntetett telephelyek termelésének jelentős részét Nagykátára telepítették, majd a gyáregységet önálló vállalattá alakították. Az Ipari Minisztérium alapította meg Nagykátán a Híradástechnikai és Finommechnikai Vállalatot 1991. május 1-jétől. Az önállósítás kényszer hatása alatt gyorsan történt, mivel csak a törzsgyár kellett a Siemensnek előbb egy közös vállalkozás formájában. Egy fél éves „gatyába rázás” után teljesen megvette a nagymultú magyar vállalatot. Erről annak idején sokat írt a sajtó, foglalkozott vele a tv, a rádió is…”

Régi-új gyár Nagykátán: Híradástechnikai és Finommechanikai Vállalat 1991-1993

               1991-ben tehát önállóvá vált az egykori leányvállalat. Miként tudott élni ezzel a látszólagos függetlenséggel az új cég, erről is szól az írás további része:

               „Nagykátán az új, önálló cég óriási problémákkal küszködött, mivel korábban gyáregységként nem volt önálló fejlesztése, piaca, gyártmánya, anyagbeszerzése, gyártóeszköz-ellátása, kooperációja és a közgazdasági vonal is nagyon hiányos volt. A megszüntetett többi gyáregységből átkerült új feladat megduplázta a termékféleségeket, ugyanakkor a sorozatnagyság jelentősen csökkent, majdnem az egyedi gyártás szintjére. A telefongyári megrendelések kezdetben nem töltötték ki az új gyár kapacitását, a dolgozók egy részét állásidőben kellett elszámolni. Új, a Telefongyártól független piacot, terméket kellett keresni, de az akkori régiós, sőt országos mértékű visszaesés körülményei között ez nem ment. Sötét felhők tornyosultak a fiatal,önálló nagykátai gyár fölött….”

               Mi jellemezte személyi és eredményességi vonatkozásban az önállóság első két esztendejét, erről szól az írás következő bekezdése:

               „Állami vállalat voltunk, a tulajdonosi jogokat a Vállalati Tanács gyakorolta, mely a régi igazgató leváltása érdekében pályázatot írt ki az új igazgató megválasztására. Nem tolongtak a jelentkezők, de végül is sikerült egy fiatal, ambiciózus mérnököt a régi gárdából megválasztani 1991 szeptemberében. Nagy energiával kezdett a számítógépes termelésirányítás bevezetéséhez, új gyártmányok megszerzéséhez, a munkaerő hatékony foglalkoztatásának érdekében átcsoportosításához, átszervezéséhez, a hiányzó funkciók ellátásának megteremtéséhez. Az eredmény nem maradt el, 1992-ben a gyár teljes kapacitással tudott dolgozni. A hagyományos telefongyári megrendelések mellett már 25-30%-ban új termékeket gyártottunk és az évet nyereséggel zártuk…”

               Miként hatott a Siemens cégóriás magyarországi stratégiája a rendkívül igyekvő, ugyanakkor a kisváros sebezhető termelő üzemére, ezt fejtegeti Rigó Mihály írásának folytatása:

               „A jövő biztatónak látszott, hiszen a Siemens-Telefongygár tervei szerint a hagyományos termékeket még 3-5 évig kívánta gyártani, sőt fejleszteni is akarta. Ez az idő elég lett volna arra, hogy új profilt találjunk, megtehessük az időszerű technológiai rekonstrukciót és akár önállóan, akár egy szakmai befektetővel együtt privatizáljuk a gyárat, megtaláljuk a helyünket a piacgazdaság keretei között.

Nem így történt. A Siemens 1993-ban erősen csökkentette, majd megszüntette a hagyományos telefongyári profilt. A gyártási jogot, a készleteket, az eszközöket és az embereket átadta-eladta egy Eposz nevű kft-nek, mely a volt telefongyári termelési főmérnök hozott létre. Így megvolt a biztosítéka annak, hogy fizetőképes piac esetén a termelés tovább folyjon. A nagykátai gyár az új partnerrel bővülő együttműködésre készült, mivel a törzsgyári alkatrészgyártás megszűnésével beszállítója lett az Eposz Kft-nek…”

               Az új néven dolgozó üzem legfőbb kollektív irányító szervezete a Vállalati Tanács volt. Elnöke Kelemen Lászlóné, tagjai: Tábori Tivadar igazgató, Maczkóné P. Erzsébet, Rigó Mihály főmérnök, Oroszi József, Czerovszky Attila, Malatinszky Pál, Csáki Miklósné, Sánta László, Ambrózi István és mások voltak. (A teljes listát a jegyzőkönyv nem tartalmazta, a hozzászólásokból állt össze a fenti névsor.)

Részvényesek a munkapadok mellett, avagy

folytatás új néven: Hartech Rt 1993-1996.

               Miként lett új neve az alig három éve önállóvá vált üzemnek, ezt is megtudhatjuk a Nagykátai Újság 1999. áprilisi számából:

               „1993-ban a kormány elhatározta a közepes méretű állami vállalatok külső szakértő közreműködésével történő átalakítását és privatizációját.

               A nagykátai Híradástechnikai és Finommechanikai Vállalat az év végén átalakult Hartech Rt-vé. A dolgozók megalakították az MRP-t (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) és megvásárolták a részvények 51%-át, a maradék 49% az ÁV Rt. tulajdonában maradt és vevőt keresett, de sajnos nem talált. A vevő-jelöltek többségi tulajdont akartak, ami együtt járt volna a vezetés cseréjével, amihez nem volt partner a Hartech Rt. Több külföldi befektetővel is tárgyaltunk – eredmény nélkül.

               Az 1993-as évet még többé-kevésbé sikeresen megúsztuk a Siemens, az Eposz és több új megrendelő részére történő termeléssel. Nagy erőfeszítéssel sikerült az országban az első között megszervezni az ISO 9002 szerinti minőségbiztosítási rendszert, aminek jogosítványát egy norvég cég adta meg. Szinte teljessé vált a számítógépes irányítás. A szervezet alkalmas lett az önálló funkciók teljes körű, felelősségteljes gyakorlására, létrejöttek a külső kapcsolatok. A rendelések csökkenése azonban mintegy 200 fő elbocsátását követelte meg.

               Az Eposz 1994-ben nehéz helyzetbe került, az oroszok keveset rendeltek és azt sem fizették ki időben, így a Hartech sem jutott a pénzéhez, eladósodott, a dolgozókat nem tudta időben kifizetni, anyagokat csak készpénzért tudott beszerezni. Külső befektetőt továbbra sem sikerült találni és elkövették a legsúlyosabb hibát: a vezetés hat tagja jelentős árengedménnyel megvásárolta az ÁV Rt-től a maradék 49%-ot. A Hartech eladósodva, rendelés nélkül, a válságkezelésre kevéssé alkalmas vezetés kizárólagos tulajdonába került…”

               Az 1990-es évek elején a cég igyekezett több lábon állni, mint vállalkozó jelent meg a „piacon”. Az alábbi felsorolás egy 1994-es összefoglaló jelentésből való, s jól jellemzi azt az igyekezetet, hogy a nagykátai üzem kapacitását miként lehetne gazdaságosan lekötni. Rigó Mihály főmérnök összefoglalója 13 területet sorol fel, azonban a megvalósítás mértékére már nem találtam írásos dokumentumot. Ha mindez működött volna, 1996-ban nem került volna sor a felszámolásra.

               1994-ben tehát a szabad kapacitás lekötésére gyártottak görgősasztalt, tejipari láda emelő- és mozgató rendszert, telefongyári eredetű és saját fejlesztésű szerelvényeket, felfogó elemeket. 2000 forintos árajánlattal egy német megrendelőnek levélszekrény mintát készítettek, TMT nyomtató pótalkatrészt, 1000 darabos tételben speciális iratfűző lemezhez készítettek szerszámot. Ajánlatot tettek és mintát küldtek kistranszformátorokból. „Az üzlet nagy volumenű, de fejlesztést igényel.”

               Az MTT Telefontársaság részére ajánlatot tettek hálózatszerelésre, alkatrészek, szerelvények beszállítására. Nyíló-bukó ablakok szerelvényeit vállalnák megrendelés esetén, „ a cégtulajdonos személyesen járt nálunk, rajzot, dokumentációt ígért az ajánlat megtételéhez.” Benzinkutak szerelvényeit, elektronikai szereléseit, a taxaméterhez szükséges felfogó elemeket gyártanának. A honvédség tápiószecsői bázisának univerzális csavarhúzó, ágyúmozgató hajtómű gyártását vállalták. „Ezekből a termékekből további megrendelések várhatók, egyéb együttműködés is lehetséges.”

               A Telektron GM részére bérmunkában szerelik a SUBS 320 nevű tápegységet, s „jelenleg fejlesztés alatt áll egy 12 voltos tápegység”. A TABY fantázianévre hallgató kerékpár „kizárólagos hasznosításra megvásárolt szabadalom, melynek a prototípus gyártása és formatervezése folyik.”

               „A felsoroltakon kívül több olyan ajánlatot tettünk, melyre a vevő nem is válaszolt, valószínűleg az ár nem volt megfelelő.” – zárja beszámolóját Rigó Mihály főmérnök.

Agónia: élt 27 évet

               A nagykátai üzem megszűnésének utolsó szakasza mintegy állatorvosi lóként tartalmazta az 1990-es években az ország számos helyén végbement folyamat jellemzőit, a vadkapitalizmusra jellemző farkastörvények kíméletlen érvényesülését.

               „A Siemens teljesen felszámolta a telefongyári technológiát, ebből a profilbővülés miatt a Hartechnek sok gépet, műszert, szerszámot és anyagot meg kellett vásárolni, ami tovább növelte az adósságot. A létszám az év végére már a fele sem volt a réginek, a 300 fő alig volt alkalmas egy esetleges fellendülés fogadására és kezelésére.

               A megrendelők –kihasználva a Hartech nehéz helyzetét- nyomott, többnyire veszteséges árakon rendeltek és sokszor azt sem fizették ki. Így vegetálta át a cég az egész 1995-ös évet. Két új főmérnök is megpróbálta talpra állítani a gyárat, sikertelenül.

               Az év végére már több hónap munkabérrel tartozott a Hartech saját dolgozóinak, a hitelezők sorban álltak, munka nem volt, de ha lett volna, akkor sem volt pénz anyagra, villanyra, fűtésre. Csak idő kérdése volt, hogy melyik hitelező mikor kezdeményezi a felszámolást. Ez is megtörtént és 1996-ra a felszámolóbiztos szélnek eresztette a megmaradt dolgozókat is, több mint féléves munkabér-hátralékkal. Rövid néhány hónap alatt a felszámoló eladta a gépeket, berendezési tárgyakat, de az épületekre csak 1998-ban akadt vevő. Ekkor kapták meg –két és fél éves késéssel- a hajdani dolgozók elmaradt munkabérüket. A gyár azóta is üresen áll, kitéve az enyészetnek. Az egykori dolgozók sorsa eltérően alakult.

A környék gyáraiban mindenütt megtalálhatók a régi telefongyáriak, vannak, akik feljárnak Budapestre. Néhányan sikeres vállalkozók lettek, de sajnos vannak, akik még mindig munkanélküliek, akik nem találták meg helyüket a Telefongyár-nélküli világban…”

A megszűnés a korabeli sajtóban

               Kíváncsi voltam, hogy a valamikor nagy reményekre jogosító, sokáig kiválóan funkcionáló nagykátai üzem agóniája miként tükröződik a korabeli helyi sajtóban. Megdöbbentő, hogy erről a folyamatról önálló cikk 1996-ban nem született, a válságtünetekre utaló megjegyzések más szövegkörnyezetben így csupán közvetett források lehetnek.

               A megszűnt Pest Megyei Hírlap funkcióját vette át a Népszabadság minden pénteken jelentkező melléklete, a Pest Megyei Krónika. Annak ellenére, hogy a folyóiratnak Nagykátán élt az egyik munkatársa, a település gazdasági helyzetéről, a Hartech Rt-ről a mellékletben nem esett szó. A gondokra közvetett formában történő utalás az 1996. február 13-iki számban Radosza Sándor: Nagykátai sorsjelentés c. írásában található.

               „Nagykáta a megye egyik legfiatalabb városa, mindemellett a régimúltba nyúlik vissza: idén ünneplik alapításuk 775. évfordulóját.(…) A város tizenkét és fél ezres lakosságából közel nyolcszázan munkanélküliek. Közülük csaknem háromszázötvenen az önkormányzattól kapnak jövedelempótló támogatást. Anyagi nehézségeink egyik oka, hogy kevés tanácsi alapítású vállalat volt a városban, ezért a privatizáció folyamán kevésbé részesültünk a bevételekből.(…) Pest megye városai között itt él a legtöbb munkanélküli, és talán a legtöbb nyugdíjas, valamint ingázó is. A fővárostól való távolság miatt innen a legdrágább a vasúti bérlet is.” – válaszolja az újságíró kérdéseire Bodrogi Györgyné polgármester. (Nagykáta 1996-ban nem alapítását, hanem első írásos említése 775. évfordulóját ünnepelte.)

               A másik sajtótermék az 1989-ben indult, havonta megjelenő Nagykátai Újság. 1996-97-ben önálló cikk a telefongyári helyzetről nem jelent meg.

               A „Nagykáta város helyzetének elemzése” c. terjedelmes tanulmány 1997 májusában született. Ebben a 8 oldalas elemzésben Nagykáta korábban legnagyobb, legtöbb dolgozót foglalkoztató üzeme mindössze egyszer szerepel: „A város jelentős ipari területe a volt Telefongyár Nagykátai Gyáregysége, ma felszámolás alatt álló Hartesch Rt.. Az iparterület új gazdára vár.”

               A fentiek alapján igazán elismerésre méltó Rigó Mihály 1999-ben született írása, mintegy pótolandó, emléket állító törekvésként egykori munkahelye iránt.

A 27 év jelentősége

               Összefoglalva a telefongyári krónika jelentőségét, abban több területen láthattuk az ipari létesítmény Nagykáta fejlődését elősegítő hatását. Mindenekelőtt többszáz embernek, családnak nyújtott a telefongyári munkahely megélhetést, az addiginál kulturáltabb munkakörülményeket, az ingázás embertelen terhétől való megszabadulást.

               A gyár által létrehozott értékrendszertől függetlenül gyarapította a nemzeti vagyont, fejlesztette a magyar ipar technikai színvonalát. Az üzemben dolgozók szocializációja fejlődött, bekapcsolódtak a kisebb-nagyobb munkahelyi és települési, társadalmi, politikai szervezetek tevékenységébe. Ha valaki belelapoz a városi könyvtár helytörténeti gyűjteményében levő brigádnaplókba, akkor igazolhatja állításomat.

               A telefongyári történet sokat segített Nagykáta várossá válásában, az egyoldalú mezőgazdasági dominencia megtörésében.

               „Nagykáta történetében egy rövid epizód volt a Telefongyár, de akiknek első és egyetlen munkahelyük volt, akik évtizedeket töltöttek el ott, azoknak még mindig elszorul a szívük, ha elmennek az üresen árválkodó épületek előtt, ha előkerül egy-egy régi fénykép, ha egy régen látott munkatárssal találkoznak…” – írja visszaemlékezésében Rigó Mihály.

                                                                   Basa László

IRODALOM

-          Garami László: Nők a gyárban. Magyar Hírek, 1982. május 29.

-          Németh János: A félidős munka értékelése. Telefon, 1984. január 18.

-          Németh János: Munkásgyűlés Nagykátán az idei feladatokról. Telefon, 1984. február 22.

-          B.S.: Eredményes KISZ-élet Nagykátán. Telefon, 1985. november 20.

-          Radosza Sándor: Nagykátai sorsjelentés. Népszabadság-Pest Megyei Krónika, 1996. február 13.

-          Nagykáta város helyzetének elemzése. Nagykátai Újság, 1997. június.

-          Rigó Mihály: Volt egyszer egy telefongyár. Nagykátai Újság, 1999. március, április.

-          Basa László: 45 éve gyár született Nagykátán. I. rész. tapiokultura.hu, 2015. június 15.

-          Köszönöm Rigó Mihály főmérnöknek, hogy rendelkezésemre bocsájtotta az 1977-1992 közötti időszak több dokumentumát.