A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Csemadok nagymegyeri csapat Tápiógyörgyére látogatott, hogy ott a falu lakóival közösen emlékezzen meg a trianoni békeszerződés aláírásának napjára.

Bevallom, én különösen egy szürke kő miatt mentem a faluba. Ennek a kőnek nem akármilyen története van. Mondhatni, igen kalandos úton került a tápiógyörgyeiek birtokába. A nagy kaland Erdélyországban kezdődött a tavaly nyáron, amikor kis csapatunk, a Szent Anna-tó mellett erdei ösvényen kapaszkodott fel a büdös barlanghoz. A fölfelé vezető úton Németh Csaba bácsi kiválasztott egy követ, amit úgy gondolt, talán majd beépíttet a Tápiógyörgyén készülő első világháborús emlékműbe. Egy darabig cipelte, majd elrejtette egy biztonságos helyen, mondván, hogy visszafelé jövet felveszi. Persze megfeledkezett a kőről. Gondoltam megtréfálom azzal Őt, hogy a kő előbb ér el a buszhoz, mint Ő. Sikerült meglepetést okozni neki, de Csaba bácsi másodszor is megfeledkezett a kőről. A hazafelé úton, amikor elbúcsúztunk Budapesten, fönt felejtette a buszon. Így aztán a kő eljutott több felvidéki (szlovákiai) településre is. Járt Alistálon, Árpi bácsi a buszsofőrünk udvarán, majd eljutott Dunaszerdahelyre a szobámba, innen Nagymegyerbe került. Itt közös összefogással becsomagoltuk, nemzeti színű szalaggal átkötöztük és elszállítottuk Tápiógyörgyére, hogy végre megérkezzen az eredetileg neki szánt helyére.

Látogatásunk alkalmával már nagy izgalommal vártam az esti fáklyás felvonulást az emlékműhöz. Vajon ráismerek majd a kőre? Ahogy megálltam az emlékmű hátoldalán, rögtön megismertem, mert a szürke színével teljesen kitűnik a többi közül. Mécsessel a kezünkben büszkén nézegettük Csaba bácsival a követ. Úgy éreztem, a kő is büszke ránk, amiért jobb sorsra jutott. Többé már nem a turisták cipői koptatják, hanem egy nemesebb célt szolgál. Őrzi a Hősök emlékét. Ha beszélni tudna, azt mondaná nekünk: összefogással semmi sem lehetetlen!

Cséfalvay Franciska, Dunaszerdahely,10 éves diáklány

2015. június 30.