I. rész: 1967 - 1976

                Egy vidéki település életében korszakos jelentőségű a városiasodás irányába ható első gyár megjelenése. Nagykátán ennek a folyamatnak a legfontosabb állomása a budapesti Telefongyár leányvállalatának 1969-70-ben történt telepítése. Az 500-900 főt foglalkoztató üzem kisugárzó hatása jótékonyan hatott az addig jobbára mezőgazdaságból élő tápiómenti település életére, csökkentette az ingázásból fakadó feszültségek hatását. Képek

Egy jövendő várostörténeti monográfia harmadik kötetében –Nagykáta története 1945-től napjainkig- mindenképpen önálló fejezetet kaphatna majd a 45 éve történt telepítés és a gyár működésének 25 éves története. Tanulmányom első része a telepítéstől a telefongyártás befejezéséig, 1967-től 1976-ig követi a gyáregység történetét.

Gyár születik a szántóföldön

                Nagykáta Tápióbicske felé eső külterülete -nagyjából a mostani termálfürdővel szemben, az országút másik oldalán fekvő rész- az 1960-as években mezőgazdasági megművelés alatt álló, időnként belvíz által fenyegetett terület volt. 1966-ig történt itt művelés, majd a nagyközségi tanács ipartelepítési céllal kisajátította az itt levő földeket. Ennek a lépésnek az volt az előzménye, hogy párthatározat mondta ki, hogy Budapest területén korlátozni kell új termelő egységek létrejöttét, a meglévő gyárak vidékre telepítésével csökkenteni kell a főváros és a vidék között az iparban meglévő aránytalanságokat.

                Nagykáta 13 ezer fős lakossága ezekben az években döntő mértékben –elsősorban a családfő részéről- a fővárosba történő ingázás nyomán budapesti munkahellyel rendelkezett. Ekkor még viszonylag számottevő volt a termelőszövetkezetben dolgozók aránya, elenyésző a nagyközség infrastruktúrájában állást kapott munkavállalók száma. A jövőbeni kátai ipartelepítés iránya a helyi párt-és tanácsi döntnökök határozata alapján nem általában a lakosság számára, hanem egy kiemelten fontosnak ítélt réteg munkaerő helyzetének a javítása érdekében történt. Nagykátán ez a réteg: a munkaképes nők csoportja volt. Amennyiben nő került kényszerből ingázó életmód vállalására, számára családos anyaként ez a teher dupla volt. Mint munkaerőnek el kellett látnia munkahelyén a feladatát, s kétórás vonatozás után az esti órákban el kellett látnia családját, nevelni kellett gyermekeit, gondozni a háztájit, stb. Kétségtelen, hogy ezt a terhet kevesen tudták vállalni, inkább otthon maradtak, s a bordó személyi igazolvány munkavállalói rovatába a jellegzetes „htb” bejegyzés került.

                A Pest Megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat –továbbiakban PEVDI- vállalta, hogy Nagykátán döntően nők számára, egy 500 főt foglalkoztató üzemet létesít. 1967 áprilisában kezdődött el az építkezés, ami már ekkor néhány helyi munkaerő foglalkoztatását biztosította. Elterjedt, hogy a létesítményben fehérneműt fognak varrni, így lett az épülő üzem neve a nép nyelvén „Gatya-gyár”.

                Időközben a PEVDI felső vezetése úgy döntött, nem a kézműipari részlegét, hanem a bőrdíszmű üzemét telepíti Nagykátára. A tervezett 500 fő helyett ezzel mintegy 150 fő részére teremtődött volna munkalehetőség, ami számottevően nem javította volna a munkaerő helyzetet. A járási és tanácsi szervek nem járultak hozzá a változtatáshoz, így maradtak a félkész állapotban levő üzemcsarnokok, épületek. Önálló tanulmány témája lehetne, hogy ezekben az években –döntően 1968-ban- milyen lobbi tevékenység bontakozott ki az új befektető keresése érdekében. Számunkra most ennek a folyamatnak a végeredménye a fontos: a PEVDI megállapodott a budapesti Telefongyárral –továbbiakban TRT-, hogy átveszi a félig kész létesítményeket. A TRT számára ez a vidéki ipartelepítés, a fővárosi anyaüzem és a leányvállalat kapcsolata nem volt ismeretlen, hiszen 1950 óta működik Bugyi községben a cégnek egy kihelyezett üzemegysége.

Állnak a falak, helyére kerülnek a gépek

                Az épületek 1969. július 1-jére elkészültek, azonban a műszaki átadás után még végre kellett hajtani néhány, menetközbeni igény alapján született átalakítást. Ilyen volt többek között a TRT jóval nagyobb súlyú gépeinek új alapozást igénylő módosítása. A felvonulási épületből irodák és raktárak lettek, s ezt az átalakítást a TÖVÁLL végezte el.

                Már az építkezés közben zajlott –Nagykátán és a környező községekben- a jövendő üzem dolgozóinak a felvétele. A toborzás után 1969. október 1-jétől 82 fő –munkások és vezetők- naponta két autóbusszal jártak át a Bugyi községben levő gyáregységbe a telefongyártás megismerése, a munkafolyamatok begyakorlása érdekében. A fővárosi törzsgyárban is folyt munkaerő toborzás. Itt elsősorban az adminisztratív ügyintézőket tanították be jövendő munkakörük ellátására.

                A TRT üzemi lapja, a „Telefonújság” rendszeresen közölt olyan írásokat, mely a nagykátai üzem berendezéséről, a dolgozók betanításáról szóltak. Miután ezekben az években Nagykátának nem volt saját lapja, 1969-1989 között húsz éven keresztül kizárólagosan a „Pest Megyei Hírlap” mellett a Pesten nyomtatott üzemi újság biztosította –természetesen mindent a telefongyári szemüvegen keresztül- a nagyközségben történt jelentősebb események krónikaszerű rögzítését. Az 1969. október 29-én megjelent írás többek között beszámolt arról, hogy a dolgozóknak biztosítani fogják az üzemi étkeztetést, s az üzem közelében az ÁFÉSZ új élelmiszerüzletet fog nyitni. 1969. december 18-án került sor az I. ütemben elkészült létesítmények üzemi átadására.

                1970 januárjában megtörtént az irodai munkahelyek kialakítása, s február elején az alkalmazottak elfoglalhatták íróasztalukat. Ezután még gyakran kellett Pestre utazniuk az anyavállathoz, illetve a bugyi testvérüzembe „továbbképzés” céljából.

                A szerelde-üzemben egy műszakban, 123 fővel 1970. február 5-én elkezdődött a tényleges termelés. Gyártmányuk a CB 667-es telefon előállítása volt, egy műszakban 180-200 készüléket szereltek össze. 1970. május 1-jén megtörtént a gyáregység ünnepélyes átadása. Az üzem vezetője Terpitkó Mátyás (1921-1983) lett, aki eddig a letelepedési munkálatokat vezette. Május 2-én az Alkatrész-üzemben is elindult a termelés. A törzsgyárban dolgozó munkások visszahelyezésével, új munkások felvételével napról-napra bővült a nagykátai üzem létszáma. 1970 februárjában 216 fő, decemberben már 475 fő volt. Ezzel Nagykáta legnagyobb termelő üzeme, munkaadója lett a Telefongyár.

„Startol a nagykátai telefonüzem”

               A helytörténet egyik legfontosabb forrása a helyi sajtó. A Pest Megyei Hírlap jelentőségének megfelelően kezelte a gyártelepítést, arról rendszeresen beszámolt a régió olvasóközönségének. Az 1970. január 28-án megjelent „Startol a nagykátai telefonüzem. Ötszáz munkás-százezer készülék.” c. írás mintegy összefoglalja az eddig történteket, betekintést enged a kor hangulatába.

                „A hazai telefongyártás fellegvára Nagykáta lesz. A régi, budapesti Telefongyár nem is hasonlít már a telefongyárra – sokféle hiradástechnikai eszköz készül itt, csak éppen telefon nem. A készülékeket eddig a Bugyi községi telephelyen szerelték össze, de mostantól ott is telefonközpontok alkatrészei készülnek.

                A szerelőszalagok az új, tágas, világos nagykátai csarnokba költöznek. Január 5-től március végéig tart a hurcolkodás. Kátán nagy a sürgés-forgás: most állítják be a gépeket, szerelik a gyártó szalagokat.

                Ha minden jól megy, ma vagy holnap megtarthatják az első szalag technológiai próbáját. A készen ideszállított mintegy 400 alkatrészből ezen a szerelőszalagon (a képen) állítják össze a telefont.(Nem tévedés: valóban ennyi „mütyür” van egy-egy készülékben.)

                A mikrofont és hallgatót készítő szalag február elején startol. A harmadik szalag, melyen a hívómű, vagyis a tárcsaszerkezet készül, várhatóan március elején kezdi meg a munkát. A tekercselő, ónozó, szitafestő, stb. részlegek, valamint az alkatrészgyártáshoz szükséges cél-,prés-,fúró- és esztergagépek március végéig kerülnek új otthonukba. Ezután már csak a műanyagalkatrészeket kapják a Bugyi telephelyről, s a króm és nikkel alkatrészeket a központi gyár galvanizáló üzeméből.

                Az első negyedévben 10 ezer telefont készítenek, az év végéig még további 70 ezret. Évente 100-130 ezer készülék hagyja majd el a nagykátai üzemet. Egy híján ötszázan dolgoznak a telepen. Októbertől kezdve, két busszal, száz leendő telefongyári munkás és munkásnő járt át Bugyi községbe, hogy elsajátíthassa a szakmát. Most az induláskor ők tanítják be a többi 400 dolgozót.”                 (paládi)

1970. február 14-én „Fővárosi jubileumra nagykátai telefonok” címmel újabb írás számolt be az avatás előtti állapotokról, hangulatról.

                „Meggypiros műanyagházak, meggypiros beszélők és a hozzá csatlakozó meggypiros vezetékek. Elegáns, gusztusos valamennyi új telefon. Az első példányokhoz még sok-sok lámpalázat s persze itt-ott helyrehoznivaló hibát is mellékeltek, de mostanra már „összerázódott” a szalag.

                Szériában gyártják a készülékeket. A színhely Nagykáta.

A vadonatúj épületben jóformán csak néhány napja kezdtek hozzá, hogy közel háromhónapos, szomszéd üzembeli gyakorlás után önállóan is munkához láthassanak. A szomszédot pedig ne szó szerint értsék kedves olvasóink. Nagykátáról és környékéről negyedéven át Bugyi községbe a telefongyár ottani üzemegységébe szállította a lányokat, asszonyokat a különbusz.

                Még jóval korábban határozták el, hogy Budapest felszabadulása 25. évfordulójának tiszteletére eljutnak a folyamatos termelő munkáig a szerelőszalagon. Mint tegnap ottjártunkkor erről meggyőződhettünk, a célkitűzésből valóság lett. Annyira, hogy március végéig 7500 modern műanyagházas távbeszélő készüléket adnak át a postának.

                A következő dátum: április 4. Az ország nagy jubileumi ünnepére szeretnék elérni, hogy az alkatrészeket gyártó berendezéseket is felszereljék, üzembe helyezzék. (Most készen kapják.) Ez idő tájt kerülhet sor az ünnepélyes avatásra.

                A nagykátai gyáregység folyosóin helybeli és környékbeli asszonyok, férfiak várakoznak vagy ötvenen. Valamennyien munkáért jöttek. Egy asztalos is ajánlkozott éppen, de neki nem mondhattak igent. Erre a mesterségre nem volt szükség. Ami az új gyárkapu megnyitásában a legfontosabb; egyszerre biztosít kenyérkereseti lehetőséget, s szabadítja meg a többórás napi utazgatástól azokat, akik eddig például Budapesten, az anyavállalatnál munkálkodtak. Hogy ez milyen nagy dolog, azt az egyik csoportvezető így fogalmazta meg: „két évtizeden át bumliztunk, ideje már itthon maradni.”     T.Gy.

„1970: hetvenkétezer telefon. Avatás Nagykátán”

                1970 május elseje előtt hetente jelent meg a megyei lapban egy egy győzelmi jelentés a telefongyár telepítésének mindenkori állapotáról. Így 1970. április 19-én „ A második lépcső. Befejezés előtt a Nagykátai Telefongyár.” c. írás sok korábban közölt, a korra jellemző „panelt” ismételt.

                „A hónap végére befejezik a Telefongyár nagykátai gyáregységének telepítését és májusban mindkét üzem termel. A kétlépcsős költözés első szakasza április 4-én zárult. A szerelde után az alkatrészgyártó üzem is napokon belül „otthonra talál”. A negyedéves tervet -7000 telefonkészülék – határidőre teljesítették. Joggal hangsúlyozta ezt Terpitkó Mátyás gyáregységvezető, hiszen az állandó mozgás, átalakulás közepette helytállni nem csekélység.

                A nagykátai futóhomokos vidék közepére telepített ipar vonzza az embereket. Aki csak tehette, bejáróból átpártolt helyi dolgozóvá. Sokan örültek, amikor megtudták, hogy nem kell többé a budapesti Telefongyárba vagy máshová utazniuk, hanem Kátán maradhatnak. Elsősorban női munkaalkalmat teremtett a gyár, hiszen az itt foglalkoztatottak nyolcvan százaléka fiatal lány vagy asszony.

                A legfontosabb feladat a hozzáértő szakembergárda biztosítása volt. Sokan jártak a téli hónapokban Pestre vagy a bugyi gyáregységbe, hogy elsajátítsák a szakma fogásait. S a „ranglétrán” gyorsan emelkednek az ott dolgozók, hiszen az egykori tanulók máris tanítókká léptek elő.

                A gyár krónikájához tartozik, hogy szinte a földből nőtt ki. Tavaly nyáron kezdték a munkát s januárban megindult a termelés. Február 5-én avatták az első készüléket s ma már napi 270-nél tartanak. A gyáregység létszáma jelenleg négyszáz, év végéig még százzal szeretnék gyarapítani a szakmunkásgárdát.”

                Magáról az avató ünnepségről az 1970. május 1-jei ünnepi szám első oldalán találtam írást „1970: hetvenkétezer telefon” címmel.

                „Kora reggeltől virággal, apró zászlócskákkal díszítették az asszonyok, lányok a frissen festett gépeket, műhelycsarnokokat. Ünnepi pillanatok következtek, amelyekhez természetszerűen hozzá járt a gyári ünneplő is. Tegnap délben hivatalosan is átadták a gyáregység vezetőjének az új létesítményt.(…)

                Harmincöt millióba került az új telefongyár. S amit nem lehet számokkal kifejezni: a rengeteg igyekezetbe, erőfeszítésbe, hogy mielőbb elhangozhassék a vezérigazgatói mondat: „A gyáregységet ezennel átadom rendelkezésének!” S tegnap délben Csuhai Sándor örömmel fogalmazta az átadó, s egyben gratuláló mondatokat valamennyi dolgozónak, s Terpitkó Mátyás igazgatónak címezve….”

Társadalmi élet a gyárban

                Az gyáripari termelés, az üzemi munka megjelenése párhuzamosan magával hozta a párt-és társadalmi szervezetek megalakulását. 1970. február 27-én 12 fővel megalakult a gyáregység KISZ-alapszervezete, mely Gallai Jánost választotta meg titkárának. Év végére a KISZ-tagok létszáma elérte a 70 főt. 1971-ben öt alapszervezetben már egy 170 fős KISZ-tagság tevékenykedett a gyárban. A KISZ-bizottság elsőnek megválasztott titkára azonos lett az első alapszervezeti titkárral.

Az MSZMP helyi alapszervezete 1971 elején alakult meg, melynek első választott titkára Georgi László lett. 1971. augusztus 31-én a párttagokból álló taggyűlés arról hozott határozatot, hogy november 7. tiszteletére a gyáregység vállalja az éves terv december 23-ig történő teljesítését.

                               A szakszervezetnek 250 tagja volt, s 1970. december 15-én megalakult az ÜSZB – üzemi szakszervezeti bizottság-, mely testület Madarász Istvánt választotta meg titkárának. 1971. szeptember 19-én az ÜSZB élére Szécsényi Istvánt választották. A Telefongyár szervezettsége a fővárosi anyavállaltnál 94%-os volt, ezzel szemben a nagykátai gyáregység hasonló jellemzői 75-80%-ot mutattak. A magyarázat egyszerű: sok női munkavállaló számára ez volt az első munkahely, s mint ilyen járatlan volt még a mozgalmi berkekben, a szervezettség korábbi életében nem volt szempont.

1970-ben létesült…

                1970 végére kialakult a gyáregység arculata, annak munkahelyei. A gyáregység vezetőhöz tartozott a titkárság. Az alkatrészt üzem része volt a fúróműhely, a présműhely, az un. leinen műhely, a köszörű-membrán egység, az automata műhely. A szerelde üzemhez tartozott a CB-szalag, a hívómű szalag, a hallgató, mikrofon részleg, a vegyes műhely. Külön részleg volt a TMK és a szerszám üzem. A műszaki osztály része volt a norma csoport. A termelési osztály irányította a szállítási csoport, a raktárak tevékenységét. A számviteli osztályhoz tartozott a bérelszámolás, az SZTK ügyek intézése, a pénztár, a munkaügy, a könyvelés, a rezsi. Önálló egység volt a gondnokság, a rendészet, a MEO, a tanműhely.

                A fejlődés 1970-ben bekövetkezett állomásai: kompresszorház építése, fémtároló létesítése, kerékpártároló megvalósítása, hydroforház megépítése, TMK, iroda- és raktárépület létrehozása.

                Az első gyáregységvezetőt, Terpitkó Andrást –ki közmegelégedéssel végezte munkáját- 1972. márciusában a budapesti központban magasabb beosztásba helyezték. Helyébe a 20 éves gyakorlattal rendelkező Kővári Mihályt helyezték, aki a termelés irányításában ugyancsak jó munkát végzett.

A brigádmozgalom

                Az első kommunista műszakot 1971. október 14-én szervezték, melynek 22.560 Ft-os bevételét a nagyközségi óvoda és bölcsőde bővítésére utalták át. Az üzem „Békét Vietnamnak” brigádja 940 óra társadalmi munkával járult hozzá a községi gyermekjóléti létesítmények fenntartásához, bővítéséhez. A brigád önzetlen munkájának köszönhetően újabb 50 kisgyermeket lehetett elhelyezni a környék bölcsődéiben, óvodáiban – közölte a nagyközségi pártbizottság és tanács levélben továbbított köszönete. Az első években a gyár dolgozói közül nyolcnak a gyermeke bölcsődei, 67-nek pedig óvodai ellátást kapott.

                „1972-ben a gyáregység feladata a programszerű termelés létrehozása, a munkafegyelem megszilárdítása, valamint az elfekvő anyagok feltárása volt.(…) Év végére a programszerű teljesítés 98%-os volt, de a vegyes termékekkel a tervet 101,8%-ra teljesítették. Az anyag biztosítás is rendszeresebb lett az év elejéhez viszonyítva.(…) Ebben az évben 21 fő kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. Az 1972-es év munkasikereit bizonyítja, hogy a TRT gyáregységei közül a nagykátai gyáregység teljesítette a programszerű tervet és ennek alapján elnyerte a büszke „Élüzem” címet. Az ezért járó oklevelet az 1973. április 4-iki ünnepségen adta át Csuhai Sándor vezérigazgató Kővári Mihály gyáregységvezetőnek…” (Kaposi István)

                1973. április 1-jén Kővári Mihály gyáregység vezetőt felmentették a nagykátai üzem irányítása alól és a központban magasabb beosztásba helyezte. Rövid idő alatt ez volt a második üzemvezetői váltás –annak ellenére, hogy 1972-ben „Élüzem” lett a részleg-, s ezt akkor sokan nem értették. Mindkét korábbi vezető fővárosi lakos volt, nehezen szokták meg a kétlaki életet. A harmadik gyáregység vezető kiválasztásánál már szempont lett a helyi lakás, a település ismerete. Így esett a választás Kulcsár Pálra, aki eddig a nagyközségi pártbizottság titkára volt.

                Kaposi István szerint Kulcsár jó pártmunkás volt, de „telefont eddig csak az íróasztalán látott és halvány sejtelme sem volt a gyártás fogásaihoz, annak a műveletsorozatnak a sokaságához, ami egy telefon elkészülését jelentette. Ráadásul nem volt mellette egy mérnök beosztott sem, akitől a gyártás tudományát elsajátíthatta volna…” A feszültséget jelezte, hogy az új vezető beiktatása után többen megváltak az üzemtől, közöttük a párttitkár Georgi László is.

Segítik az iskolát

                A gyáregység mozgalmi szervei 1973-ban indították el az „Egy üzem, egy iskola mozgalmukat”, melynek nem titkolt egyik célja a szakmunkás utánpótlás biztosítása volt. „A szocialista szerződést megkötötték a nagykátai 2. sz. általános iskolával egymás életének, munkájának jobb megismerése céljából. Elhatározták –egyebek között-, hogy egymás munkáját figyelemmel kísérik, egymást tájékoztatják, s a kiemelkedő rendezvényekre egymást kölcsönösen meghívják. Az iskola a gyáregységet mint Nagykáta egyetlen súlyponti üzemét, a tanulók körében népszerűsíti s arra törekszik, hogy a végzős tanulókat minél nagyobb számban a gyári szakmák felé irányítja. Vállalta az iskola, hogy közreműködik az üzemi ünnepélyeken, kultúrműsorral segíti a felnőtt oktatásban résztvevőket. Az iskola biztosítja, hogy a gyáregység dolgozóinak alsó tagozatos gyermekei az iskolában felügyeletben részesüljenek iskolaidőn túl, ha az érintett dolgozók műszakviszonyai ezt megkívánják. Kölcsönösen közreműködnek, hogy az iskola úttörő csapata, illetve az üzem KISZ-szervezete között jó kapcsolat alakuljon ki, továbbá szükség szerint egymás segítségére sietnek társadalmi munkában olyan feladatok megoldásában melyekre anyagi fedezet nincs…” (Kaposi István)

                Jelentős változás következett be 1973-ban az üzemi MSZMP életben. Három alapszervezet jött létre, melynek tevékenységét a Farsang István titkár vezette csúcsvezetőség hangolta össze.

Élüzem lett a gyáregység

                Sajátossága az 1973-as esztendőnek, hogy a TRT gyáregységei közül egyedül a nagykátai gyáregység teljesítette maradéktalanul az éves tervet. 1974-es munkaverseny felajánlásukkal ismét megcélozták az „Élüzem” cím elnyerését. Ebben az évben a gyáregység KISZ-szervezete elnyerte a közösségnek adható legmagasabb kitüntetést, a „KISZ KB Vörös Vándorzászlaja” elismerést. (Ebben az évben Pest megyében mindössze két szervezet kapta meg ezt az elismerést.) 1974. április 26-án ifjúsági parlament megrendezésére került sor, melyen a 30 éven aluli dolgozók közül 150-en vettek részt. 1971 óta rendezte meg az ifjúsági szervezet a telefongyári dolgozók gyermekei számára a gyermeknapot, 1973. július 6-án pedig 12 újszülött részére névadó ünnepséget. Ebben az évben 11 szocialista címet elnyert és további 8 munkabrigád működött. 1974-ben a nagykátai gyáregység 102,1%-ra teljesítette az éves tervet és 27 dolgozó kapta meg a „Kiváló Dolgozó” jelvényt. „Méltán nyerte el másodszor is az ÉLÜZEM kitüntetést a nagykátai gyáregység. Az oklevelet(…)a Járási Művelődési Központban megtartott ünnepségen adta át Gombos István gazdasági igazgató Kulcsár Pál gyáregységvezetőnek.” (Kaposi István)

                1975-re válik véglegessé a nagykátai üzem arculata, kialakul a gyáregység első vezetői garnitúrája. Ennek értelmében a megalakulástól számított harmadik gyáregységvezető Kulcsár Pál volt. Az alkatrész üzem vezetője Ambrózi István, a két művezető Bukor László és Fejős István volt. A szerelde üzem irányítója Bozsik Lászlóné, a két művezető Gyüre István és Irsán György lett. A tekercs üzemvezető Czakó István, művezetői Szécsényi István és Németh András voltak. A termelési osztály vezetője Szabó László, a műszaki osztályvezető Sánta László, a számviteli osztályvezető Csáki Miklósné, a TMK vezetője Malatinszky Pál, a MEO vezetője Bálint László volt. Kaposi István tanulmányában megállapítja, hogy egy döntően nőket foglalkoztató gyárban az üzemvezetők, művezetők, osztályvezetők között mindössze egy nő volt.

                1970 januárjában a nagykátai üzemnek 216 dolgozója volt. Decemberben ez a létszám már 548 fő, egy évvel később 631 fő, 1972 decemberében 669 fő volt. 1973 év végén 689 fő, 1974-ben 708 fő, 1975-ben már 809 fő dolgozott a kátai telefongyárban.

Tanulnak a gyárban

                Amikor egy termelő üzem bemutatását végezzük, ott elkerülhetetlen, hogy a dolgozók szakképzettségéről is beszéljünk. A telefongyár jellegénél fogva legnagyobb számban a betanított munkásokat igényelte, mely mellett amolyan háttér-kiszolgáló funkcióként tevékenykedtek a szakmunkások és a segédmunkások. Az 1970. januári induló létszámban 55 szakmunkás, 92 betanított munkás, 14 segédmunkás volt. 1975-re ez az arány 113,423,43-ra változott.

                Az Alkatrész-üzemben a gépbeállító szakmunkások esztergályos és lakatos szakképzettségű dolgozók köréből kerültek ki. A Szerelde-üzemben, a Tekercs-üzemben mechanikai-és elektroműszerész szakmunkások jelentették a szakképzett munkaerőt. A TMK jellegénél fogva a sokirányú szakképzettséget igényli, így ebben a háttér részlegben esztergályos, szerszámkészítő, lakatos, villanyszerelő, marós, kőműves, asztalos, víz-gázszerelő, autogén hegesztő, köszörűs szakmunkások dolgoztak.

Munkaverseny

                A munkabérek alakulásánál a fizetések óhatatlanul összevetésre kerültek a Pesten és a mezőgazdaságban dolgozók jövedelmével. Forintosítani lehetett azt az előnyt, hogy a nagykátai üzemben dolgozók nem ingáznak, nem költenek utazásra, több a szabadidejük az fővárosban dolgozó, esetleg nagyobb munkabérrel rendelkező szomszédjukkal. A munkások átlagkeresete 1970-ben 1577- Ft., 1971-ben 1563-Ft., 1972-ben 1611-Ft., 1973-ban 1805-Ft., 1974-ben 2018-Ft., 1975-ben 2205- Ft. volt. Némileg magasabb volt az alkalmazotti bérkeret, mely alapján 1971-ben 1920-Ft., 1972-ben 2035-Ft., 1973-ban 2089-Ft., 1974-ben 2229 Ft., 1975-ben 2366-Ft. volt a havi kereset.

                Ha egy termelő üzemet a Kádár-rendszer évei alatt bemutatni, jellemezni kívánunk, abban megkerülhetetlen a szocialista munkaversenyben elért eredmények bemutatása. 1971-ben 7 brigád, 1972-ben 11, 1973-ban 14, 1974-ben 20, 1975-ben 22 volt a szocialista címre valamilyen módon pályázó munkabrigádok száma. 1970-1975 között találtam kimutatásokat a szocialista brigádmozgalomról, ahol már szinte minden egység élén nő állott.

                A Számviteli osztályon dolgozó „Ifjú Gárda” brigád vezetője Csonka Istvánné volt, mely közösség az arany fokozatú szocialista brigád címet birtokolta. A Termelési osztályon működő „Mihály Dénes” brigád vezetője Lénárt Lászlóné volt, akik megszerezték a „szocialista” címet.

                A TMK „Békét Vietnamnak” közösség vezetője Palásti György, s ők voltak az egész üzem legeredményesebb kollektívája a munkaversenyben a két ezüst és egy arany fokozatukkal. A „Béke és Barátság” vezetője Gyarmati János volt, s birtokolhatták a „szocialista” címet. A harmadik brigád névadója „Petőfi Sándor”, akik Marton István vezetésével ugyancsak rendelkeztek a „szocialista” jelzővel.

                Az Alkatrész üzemben öt brigád dolgozott. A „Dobó Katica” vezetője Urbán Istvánné volt, s elérték a „szocialista” címet. A „Lenin” vezetője Varga Imre, bronz koszorús közösség. A „Salvador Allende” Holkó Jánosnéval az élen szocialista brigád zászlót birtokolt. A Kocsi Józsefné irányításával dolgozott a „Dózsa György” bronzkoszorús brigád. Katona Antalt választották meg a „József Attila” brigád élére, s 1975-ben birtokolhatták a bronz koszorús minősítést.

                A legnagyobb létszám a Szerelde üzemben dolgozott, itt a kollektíva 10 brigádot alkotott. A „Madame Curie” vezetője Varga Teréz lett, ők is birtokolták a szoc. címet. A „Váci Mihály” élén Urbán Balázsné állt, ők csak munkabrigád voltak. A Maka Zsuzsa vezette „Szolidaritás” szoc.brigád volt. Az első női űrhajósról elnevezett „V. Tyereskova” Kósa Imréné irányításával bronz koszorús közösség lett. A Szabó Lászlóné brigádvezetővel az élen a „Petőfi Sándor” megkapta a szoc.brigád zászlót. A Farsang Zsuzsa vezette „Mező Imre” bronz koszorús közösség. A „Vörös Lobogó” Molnár Károlynéval az élen szocialista brigád lett. A Marton Istvánné vezette „Zrínyi Ilona” szoc.brg.zászlóval rendelkezett. Hasonló minősítést szerzett az „Ifjúsági Béke” Tar Margit brigádvezetővel. A Kocsi Erzsébetet vezetőnek megválasztó „Ifjúsági Barátság” munkabrigád volt még csak 75-ben.

                A Tekercs üzemben a Kele Imre vezette „Vörösmarty Mihály” munkabrigád tevékenykedett. A MEO-ban levő „Május 1” brigád Acsai József vezetésével bronz koszorús közösség volt. Minden brigád a termelési feladatok ellátásán túl maga választotta meg, hogy a közösségi életben milyen területen fejti ki önzetlen tevékenységét. A legendás brigádnaplók nélkülözhetetlen dokumentumai ennek a sajátos létnek, s önálló tanulmány témája lehetne egy-egy telefongyári brigádnapló bemutatása, segítségével a közösség élete fejlődésének feldolgozása.

                „A brigádok munkáját negyedévenként rendszeresen értékelték. Elsődlegesen a gazdasági vezető, az alapszervezeti párttitkár, KISZ titkár, és a terület termelési felelőse. A gyáregység versenyfelelőse összegezte az értékeléseket, majd a gyáregységi négyszög elé terjesztette azokat elbírálásra. Tehát kettős értékelés történt kettős felelősséggel.” (Kaposi István)

                A gyáregység munkavédelmi előadója 1975-ben Farsang István volt. Kaposi István pályázata szerint 1971-ben 16 volt a jegyzőkönyvezett balesetek száma. 1972-ben 16, 1973-ban 13, 1974-ben 16, 1975-ben 9 fő szenvedett munka közben balesetet.

                1975-ben 173 női dolgozónak nem volt meg a 8 általános végzettsége, s ezért a vásártéri iskola felajánlotta, hogy az 1976/77-es tanévtől kihelyezett általános iskolai tagozatot létesítenek az üzemben a hiányzó osztályok pótlására. Az ÜSZB évente 40 darab színházbérletet vásárolt a 70-es években, melyekkel egy különleges sorozat résztvevői lehettek a dolgozók. A nagykátai művelődési központ megállapodást kötött a Déryné Színházzal, a szolnoki Szigligeti Színházzal, a kecskeméti Katona József Színházzal, hogy társulatukkal rendszeresen szerepelnek a kátai kultúrház színpadán, melyre a telefongyári dolgozók is –elsősorban a brigádmozgalmon keresztül- eljuthatnak.

1976: megszűnik a telefongyártás

                1976 elején egy munkásgyűlésen közölték az üzem dolgozóival, hogy 1976. december 31-gyel megszűnik a telefongyártás Nagykátán. A gyártást –hivatkozva bizonyos KGST megállapodásra- át kell adni a Mechanikai Művek részére. A kátai gyáregység a jövőben a fővárosi törzsgyár exportra kerülő berendezéseihez fog majd tekercseket, zsinórokat és más tartozékokat gyártani. Az új tekercselő üzem elkészültéig a vasúttól bérelt fabarakkokban zajlik majd az új műveletek begyakorlása. Az új tekercselő üzem mellett felépítésre került a 70-es évek második felében egy 600 adagos üzemi konyha és étterem is.

                IRODALOM

-          Kaposi István: Egy gyáregység születése és fejlődése. Készült a Pest megyei helytörténeti és krónikaíró pályázatra. Dicséretben részesült pályamű. Nagykáta, 1976. Kézirat.

-          Paládi: Startol a nagykátai telefonüzem. Pest Megyei Hírlap, 1970. január 28.

-          T.Gy.: Fővárosi jubileumra nagykátai telefonok. Pest Megyei Hírlap, 1970. február 14.

-          Befejezés előtt a Nagykátai Telefongyár. Pest Megyei Hírlap, 1970. április 19.

-          1970: hetvenkétezer telefon. Avatás Nagykátán. Pest Megyei Hírlap, 1970. május 1.