Október 4-én rendeztük meg a hagyományos jótékonysági bálunkat, aminek az idén az „Eszelős Őszölős Szüreti Mulatság” nevet adtuk. Történt ez annak okán, hogy a kitűzött dátumok sora bizonyult nem megfelelőnek a bál lebonyolításához, különböző okoknál fogva. Így végül egy nagyon közeli időpontot sikerült találni, mely a szervezés szempontjából, a szervezés tempójától bizony méltán kiérdemelte az „eszelős” címet!
Ennek ellenére – vagy talán pont ezért – fantasztikusan sikerült, köszönhetően a szervezésen túl: a Bodócs Band zenekarnak, akik remek talpalávalót biztosítottak a mulatni vágyó vendégeinknek, a tápiószecsői Offella Sándor Hagyományőrző Néptáncegyüttesnek, akik csodálatos, fergeteges táncukkal megalapozták az est hangulatát, s mindezt tették segítő szándékkal, önzetlenül; Kókai Gábor az ízletes vacsorájának; a Puskás Pub a büfé kínálatához nyújtott segítségének; a jókedvű, táncos lábú vendégseregnek; néhány aktívan segédkező szülőnek; és nem utolsósorban támogatóinknak, akik különböző adományokkal, tárgyakkal, utalványokkal gazdagították tombolánk sorait!
Támogatóink voltak: Csaba István- Víz-,Gáz-, Fűtésszerelési Szaküzlet; Tóth Tibor- Sülysápi Húsbolt; Bű-báj Szépségstúdió; Sziromtenger; Csordás Kati Divatáru bolt, Dobos Évi Divatstúdió, Teca Virágbolt; Sárkányellátó; Kriszti Virágbolt; Retter Ildi Ajándékbolt, Sztaniszláv Béla Zöldségesbolt; Levendula Gyógyszertár; Munkaruházati Bolt Sülysáp; Tatai Panni; Horinka László; Kun István Cukrász; Ildikó Szolárium & Fitness Terem; Fazekas Anett; Benkó Angelika; Munkhártné Szántai Márta; Zemen Csaba; Betty Suliboltja; Kiss ABC; Coop ABC Szőlősnyaraló; ELFI Kft
Mindenkinek őszinte, hálás köszönetünket fejezi ki! Sápi óvoda dolgozói nevében: Zsuzsi óvó néni