Öröm ránézni!
Mert bárki, bármit is mond, azért nagyon másként nézett ma ki a sülysápi piac, mint ahogy azt hosszú évek, évtizedek alatt megszoktunk.

Jómagam, amikor majd’ hat esztendővel ezelőtt először baktattam körbe a sülysápi Wass Albert Művelődési Központot, amolyan „városból vidékre jött” embernek éreztem magam. A szemben lévő Polgármesteri Hivatal kopottas épületét rozsdás vaskerítés őrizte a csalitos dzsumbujnak tetsző, a köztől elzárt kertjével együtt.
A Szent István” parkot” össze-vissza nőtt bokrok, egymásra roskadó fák, egy koszos királyszobor jelentette.
És a piac…!

Nekem, a „kátainak” nem tetszett. A Tápió-vidék egyik legrégibb, legjobb helyen lévő, legnagyobb szabadtéri árusító helyén száraz időben nem lehetett a portékát a portól látni, esőben meg térdig ért a sár.

Aztán elbontották a nagyközség gazdái a rácsokat a Hivatal körül, ahol Kossuth-díjas színésznő működött közre a keserű történelmi múlt áldozataira emlékeztető mementók elhelyezésénél.
Az épület melletti elvadult, elzárt senki földjéből pihenő park lett, amelyet egy köztéri művészeti alkotás ékesít már egy esztendeje és még Szent István szobrát is megtisztították a dolgos kezek…

És most, a szeptember 20-i közösségi-kulturális avatás után (Belaktuk a sülysápi piacteret , Tápió+ 3. adása 1. rész ) a kofák, árusok és a vásárlók is birtokba vették a végig leburkolt, irodaépülettel, asztalokkal, világítással, parkolókkal, akadálymentesített lejáróval, kulturált mosdókkal és még egy „helytörténeti” ivókúttal is ellátott fórumot.

Ma, amikor kisétáltam a 31-es út mellé, úgy éreztem magamat, mint egy kisváros népművelője.
Igen, ez már egyértelműen egy város tere, egy városka szépülő környezete.

Sokkal több kellene (és lesz is!), de ez már valami! Legyünk rá büszkék, használjuk egészséggel!