altKiváló tápiószelei kollégám, Faragó Sándor munkáját, fáradhatatlan, több évtizedes közéleti tevékenykedését március 15-én ismerte el a friss város. Gratulálunk neki! Most egy másik „elismertről”, a tápióvidéki túrázók vezetőjéről szóló írását közöljük.


Lipák Istvánnak 2010-ben Tápiószeléért Emlékérmet adományozott Tápiószele Város Önkormányzata, elismerve közéleti és szervezői tevékenységét, a Tápiószelei Természetbarát Klub vezetőjeként a település ismertségéért kifejtett munkáját, valamint azt, hogy az általa szervezett túrák és rendezvények hozzájárultak az egészséges életmód népszerűsítéséhez, a tartalmas kikapcsolódáshoz.


- Mikor és hogyan kerültél Tápiószelére?

 

- 1990-ben, amikor házasságot kötöttem az itt tanító, Szabó Mária tanárnővel. Azóta lakom az Arany János úton.

 

- Mióta természet barátkozol, túrázol?

 

- Abonyban születtem 1951-ben. 1965-ben kerültem Szegedre, ahol a Vasútipari Technikumban nem csak a vasutat szerettették meg velem, de igazából a sok kirándulásoknak köszönhetően a természetjárást is. Igen gyakran voltunk üzemlátogatásokon, kirándulásokon és nagyon sok szabadidős elfoglaltságnak hódolhattunk. Nagyon szép emlékeim fűződnek a középiskolás évekhez. Az ott töltött évek kirándulásai – vasutas szabadjeggyel – nagy élmények voltak.  Ekkor lett a természetjárás – gyalogtúrázás – a legkedvesebb elfoglaltságom. Amikor 18 évesen már önálló forgalmista lettem, első szabadjegyes utam alkalmával a 11 éves öcsémet vittem a Bükkbe, ahol az Istállóskői Ősemberbarlangban aludtunk, mert szakadó esőben nem jutottunk fel Bánkútig. Az utazás azóta is a mindenem, főleg vonattal és gyalog nagyon sokfelé eljutottam már szép hazánkban; alig van egy „járásnyi” hely, ahol nem voltam. Érdekelt más népek és kultúrák szokásai, hagyományai ezért is igyekeztem kihasználni a külföldi szabadjegyek adta lehetőségeket. Szervezetten 1983 óta folytatom ezt a tevékenységemet, amit a Szolnoki MÁV-MTE-nél kezdtem. Általuk tettem túravezetői vizsgát 1984-ben – szintén a Bükkben – a jászberényiek nagyvisnyói úttörőtáborában.

Amikor Szelére kerültem, szerettem volna a környéket megismerni, ezért feleségemmel, Marikával keresztül-kasul bejártuk a környéket.

Itt nem volt túraútvonal úgy, mint Abony, Nagykáta és Jászberény környékén. Egyéni kezdeményezésemet egyeztettem a Magyar Természetbarát Szövetséggel és az abonyi sárga túraútvonalat meghosszabbítottuk Tápiószelére, a Nagykátánál véget érő – Budapestről induló – zöld túraútvonalat Szeléig hoztuk és csatlakoztattuk a Hajta-túra piros túraútvonalához. Így az egész környéket összekötöttük jelzett utakkal a túrázók számára.

 

- Hány kilométert tettél már meg gyalogosan?

 

- Megmondani sem tudom és bizony kiszámolni is nagyon nehéz lenne, szinte lehetetlen.

A túrázók között a legrangosabb „Kinizsi 100”-at a 80-as években háromszor teljesítettem szintidőn – 24 órán – belül Csillaghegytől Szárligetig. Az igazi erőpróbát és sportteljesítményt mindig megelőzte (bemelegítésként) néhány 50 km-es gyalogos teljesítménytúra a legkülönbözőbb tájakon.

 

- Mióta van Tápiószelén szervezett természetjárás?

 

- Az abonyiak hozták Szelére 1996. május elsején a „Kéttorony” gyalogos teljesítménytúrát. Sokunknak ez nagyon tetszett, és hogy rendezhessünk is túrákat, egy szervezetet kellett alapítani. 1998-ban megalakítottuk a Tápiószelei Természetbarát Klub-ot; az akkor alig 30 fős közösség mára közel 200 fős kistérségi klubbá nőtte ki magát.

 

- Mióta rendezitek meg a Kincsem túrát?

 

-1999. március 17-én megtartott túra volt a Klub első önálló rendezésű, országos meghirdetésű túrája. Akkor 335 fő jött el 79 településről és tette meg a távot a „csodaló” születésének 125. évfordulója alkalmából a Tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban megnyitott Kincsem Múzeumhoz. Azóta évről-évre növekszik a résztvevők létszáma, mára évente 800 fővel számolunk, akik az ország minden tájáról érkeznek. Alig van olyan család Szelén, akinek nincs kötődése a túrához, hiszen az elmúlt 12 év alatt több, mint ezer szelei túrázó vett részt egy vagy több alkalommal a Kincsem túrán. Az egész országban a síkvidéki túrák között máig a legnépszerűbb, évek óta szerepel a Nemzeti Bajnokságban (az idén pedig még a Car-tographia kupában is benne volt) .

Országos kiírású lett a Téli és a Szent Iván éji Sóút túránk a „történelmi sóút”-on és a Csemői Virágünnep túra is, amiket szintén mi rendezünk.

 

- Tudom, hogy nem csak Magyarországon barangolsz. Hány országban jártál már Európában?

 

- Könnyebb megmondani, hogy melyikben nem. Izlandon, Máltán, Írországban és Andorrában nem voltam még. Európán kívül voltam Marokkóban, Egyiptomban és Szíriában.

 

- Mondanál-e a terveidről néhány szót?

 

- Tavaly december 30-án mentem nyugdíjba 40 év és 249 nap (szolgálat) után az első és egyetlen munkahelyemről MÁV-tól, ahol 39 évet fordulószolgálatban dolgoztam. Nyugdíjasként talán több időm lesz, arra, hogy a környék egységes turistaút hálózatát véglegesen kialakítsuk, pihenőkkel, padokkal. Szeretném még több emberrel, elsősorban a fiatalokkal megismertetni és megszerettetni a természetjárást. A fiataloknak sajnos nincs, vagy nagyon kevés lehetősége van a szervezett szabadidős tevékenységre, talán nem is látnak mögötte motivációt? Ezért is örülök, ha kimozdulnak az általunk szervezett túrákra; (bár egyénileg is fel lehet fedezni a környéket) mégis úgy érzem hasznosabb, ha a céltalan lődörgés helyett eljön a túránkra. Bár több főiskola és egyetem is kér adatokat a túrán résztvevő diákjairól, úgy gondolom a túrán résztvevő gyerekek is az adott iskolákban a mi díjazásunkon kívül, talán kaphatnának valamilyen elismerést sportteljesítményükért. Véleményem szerint 25 km-t 10 évesen vagy 40 km-t felső-tagozatosnak legyalogolni már sportteljesítmény.

Mai elfoglaltságom már inkább a tervezés és a szervezés, de nagyon büszke vagyok a 2009-ben végiggyalogolt El Camino-ra, a 800 km-es gyalogos zarándoklatra Szent Jakab útján. Talán több idő jut a még befejezetlen hazai kéktúráimra, melyekből már csak alig két-háromszáz km van hátra. Talán jut idő majd régi hobbimnak is; 1971-től gyűjtöm a bélyegeket, rengeteget tanultam az által, hogy utána néztem a bélyegképek ábrázolásainak és történetüknek. Olvasni is szeretek, főleg útleírásokat - az utóbbi években az interneten - és szívesen fejtem a rejtvények minden változatát.

 

-         Hogy érzed magad Szelén ?

 

Talán a túráknak is köszönhető, hogy sokan ismernek és becsülik azt a tevékenységet, amit a városban végzek. Kialakult közösségben sok segítőre találok, ha a közös érdek úgy kívánja, mindenki teszi, amit tenni kell a közös siker érdekében. Sikerünk, a túrák sikere a szponzoroknak is köszönhető, akik nélkül nem tudnánk díszes emléklapokat, jelvényt vagy brióst adni, vagy a célban zoknit sorsolni azok között, akik a „szemetet” visszahozzák. Köszönöm támogatásukat; úgy érzem, soha nem kértem lehetetlen és nem éltem vissza támogatásukkal.

A kérdésre visszatérve; köszönöm, jól érzem magam. Köszönöm a várostól kapott elismerést. Egy korábbi ténykedésemért már volt hasonlóban részem, amikor (még a 80-as években) egy nevelőotthonban tanuló gyermekcsoportnak (szabadidőmben) havi rendszerességgel tartottam túravezetést és megcsináltuk az úttörő kéktúrát. Akkor kaptam Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést az akkori ÁISH-tól (Állami Ifjúsági és Sport Hivatal).

Azóta eltelt majd negyedszázad és nagy öröm számomra a várostól kapott kitüntetés.

 

-         Köszönöm a beszélgetést. Most már azt is tudom, hogy hol van Nova, Zalában, ahol

éppen úton voltál, mikor erre a beszélgetésre invitáltalak. Tevékenységedhez jó egészséget és túráitokhoz további sikereket kívánok.     
                                                                                                        Faragó Sándor
A cikk a tápiószelei Önkormányzati Híradó áprilisi számában jelent meg.