Életrajzát a Szentmártonkátai Újság 2005. márciusi számából idézem:„Karai István 1948. december 9-én született Szentmártonkátán. Tősgyökeres szentmártonkátai református családból származott. Korán árván maradt, de özvegy édesanyja biztosította számára azt a családi légkört, ahol megtanulhatta az emberséget, a tisztes helytállást, a nagy munkabírást, jóságot, türelmet, a józan gondolkodást, szorgalmat, kitartó erős akaraterőt. Nős, három gyermeke van.
A Szentmártonkátán elvégzett általános iskola után villamosgép-szerelő szakmát tanult, majd erősáramú technikusi képesítést szerzett. 1966-tól 1980-ig középvezetőként dolgozott az EVIG Szervízben, majd a Budapesti Lakásépítő Vállalatnál. 1981-től 1988-ig a helyi Kossuth Mgtsz-ben volt a tekercselő részleg vezetője.
1988-ban vállalkozó lett, majd a frissen megalakult vállalkozók pártjának lelkes tagja. A vállalkozók pártjának kezdeményezésére és annak támogatásával indult el az első polgármesteri választáson.
1990-től, az önkormányzati választások kezdete óta polgármesterként szolgálta a falut. Közben folyamatosan képezte magát, először főiskolát, majd egyetemi diplomát szerzett a pécsi tudományegyetemen. Jelenleg doktori disszertációjára készült.
Jó kapcsolatot tartott fenn a megyei szervekkel, a Tápió térségnek polgármestereivel, a rendőrkapitánysággal, tűzoltósággal, az ANTSZ–szel, földhivatallal, szakorvosi rendelőintézettel, a helyi Egyházakkal, intézményekkel, civil szervezetekkel.
Nagyon nyíltszívű, kompromisszumkész politikát folytatott az elmúlt 14,5 év alatt. Mindenkinek megpróbált segíteni. Cselekedeteit mélységes szeretet vezérelte szülőfaluja iránt. Mindent, amit tett, a közösség érdekében, a falu lakóiért tette, s közben észre sem vette, hogy feláldozta a közösségért saját magát…”
Amikor egy példaképpé váló közéleti személyiség portréját megrajzoljuk, a megtisztelő feladat elvégzésében segítenek a barátok, a kortársak. Czakó Ádám tagja volt már az első képviselő testületnek is, s 2005. február 26-án ő búcsúzott az akkor hivatalban levő testület nevében:”….Karai István személyében lelkes, fáradhatatlan, előrevivő tervekkel, jó szándékkal teli vezetőt kapott a testület és a község népe.(….)Nevéhez fűződnek az újonnan épült létesítmények: az új községháza, új óvoda, új sportöltöző, új utak, járdák, valamint az intézmények korszerűsítése: új iskola tornaterme, újtelepi iskola felújítása, óvoda főzőkonyhája. Nagy öröm volt számára az a fejlődés, előrehaladás, melyet el tudtunk érni úgy, hogy nem kellett hitelt felvenni, adósságot nyögni, s melyekről olyan boldogan beszélt.
Gondja volt a kicsinyekre és a nagyokra, fiatalokra és öregekre. Megragadta a pályázati alkalmakat. Azon az utolsó tragikus éjszakán is egy hétvégi, otthonra hazavitt, késő éjjeli munka után tért nyugovóra. A túlfeszített gondolkodás, a kifelé nyugalmat sugárzó akarat túlterhelte a községéért, a rábízott emberekért dolgozó és élő szívét. Az emberi teljesítőképesség csúcsán dolgozó agy és lélek felmondta a szolgálatot. Sok-sok teher nyomta és szorította.
Nehéz kimondani, de mégis kényszerítő a beismerés: Karai István, Szentmártonkáta első Polgármestere hősi halott! Meghalt Szentmártonkátáért !….” (Szentmártonkátai Újság, 2005. március)
A Tápió mente kistérség polgármesterei nevében az egykoron volt munkatárs, jó barát, polgármesterként is hasonlóan gondolkodó dr. Samu János, Tápióság önkormányzatának első embere búcsúzott: „…Közel másfél évtizedet töltött az önkormányzat élén, minden választás alkalmával magas győzelmi aránnyal erősödött meg. Racionális volt a munkában, a programokban, és ez lemérhető a település fejlődésében, arculatában. Hiszen már nem is emlékezünk a düledező tanácsházára, a sáros-poros utcákra.(….) Sokat köszönhet ez a falu Karai Istvánnak. Itt hagyta a keze nyomát, és egy olyan élhető községet csináltak az Ő irányításával, ahol jó lakni, jó élni, tanulni, dolgozni. Ennek is köszönhető, hogy a helyben lakók mellett az elmúlt évtizedben mintegy ezer ember választotta új lakóhelyéül a települést.
A sokszor idegeket tépő, szívét marcangoló munka mellett mindig képezte magát. 1997-ben főiskolai, majd 1999-ben egyetemi diplomát szerzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Humánszervezői Szakán.
Az Ő érdeklődése túlnőtt saját községe határain. A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás legmegbízhatóbb polgármesterei közé tartozott. Munkájával, gondolkodásával előrevitte a térség ügyét. Közös fejlesztési céljainkat nemcsak a társulás keretei között végzett napi munkával segítette, de példamutató volt előrelátása is.
Hatalmas becsvággyal és akarattal vetette bele magát a Tápiómenti Kistérség Területfejlesztési Terve 2004-től 2013-ig terjedő időszakának elméleti kutatásába. Majd mindannyiunkat lenyűgöző döntést hozott, 56 évesen, az elmúlt év őszétől a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója lett, és az említett témában csinált volna doktori disszetációt, ha a sors nem ragadja ki kezéből a tollat…” (Szentmártonkátai Újság, 2005. március)
2011. október 1-jén került sor Karai István szobrának a leleplezésére. A felemelően szép eseményre sokan jöttek el: a család tagjai, egykori képviselőtársak, a település mai vezetői, Szentmártonkáta több díszpolgára, az egykori munkatársak, barátok: a település lakossága minden rétegének képviselői. Az ünnepség műsorvezetője Kele Sándorné, az önkormányzat oktatási, kulturális bizottságának elnöke volt. Idézet az általa közvetlen hozzátartozóként is elmondott bevezető gondolatokból:
„…Ismeretes, hogy az Európai Unió ösztönzi és anyagiakkal is támogatja a hagyományok, a lokálpatrióta szellemi és tárgyi emlékek létrehozását, közkinccsé tételét. Mi ezt felismertük, és a Községtörténeti Baráti Körrel sikeresen pályáztunk erre az emlékhelyre, erre a szoborra. Elhelyezését a Képviselő-testület az Önkormányzat épületében engedélyezte.
S hogy miért éppen szoborra pályáztunk ?
Sokan úgy gondolják, csak a híres történelmi személyeknek szoktak szobrot állítani, egyéb más esetben talán felesleges. Mi úgy gondoltuk –és szerencsére a településen sokan érezték így-, szükség van olyan emlékre, mely a közelmúlt értékeire hívja fel a figyelmet.
E szobor egy felkiáltójel. Felkiáltójel, hogy emlékezzünk a múltra ! Hiszen, akinek nincs múltja, annak jövője sincs. Felelősségünk van tehát abban, mit kezdünk a múltunkkal.(….)
Tisztelgés egy igazi lokálpatrióta emlékének. Szeretnénk, hogy az egykori polgármester településünkért végzett munkássága, kitartása, akaratereje útmutató legyen a jövő nemzedék számára. E szobor tehát a múltból a jövőbe szóló üzenet tolmácsolása.
Megmaradásunk a kövek állításában maradandó ! Mert a víz szalad, de a kő marad….”
A megjelentek köszöntése, a bevezető gondolatok elmondása után Csordás Mónika, az Úri Általános Iskola egykori diákja szavalta el Wass Albert: Üzenet haza c. költeményét. A hivatal aulájának emeleti traktusában helyet foglaló Arany János Általános Iskola énekkara által előadott köszöntő óda méltó volt az alkalomhoz.
Fodor Zoltán polgármester ünnepi köszöntőjében többek között az alábbiak hangoztak el:
„….Rendkívüli esemény ez, hiszen a térségben ez idáig nem volt példa arra, hogy polgármesternek szobrot állítsanak. Ezzel a rendkívüli eseménnyel azonban szeretnénk egy olyan hagyományt teremteni, mely példaértékű nem települési, hanem kistérségi és regionális szinten is. Ennek a szoborállításnak kettős üzenetértéke van. Egyrészt tiszteletadás egykori polgármesterünknek, aki önzetlen, fáradhatatlan tevékenységével oly sokat tett Szentmártonkátáért, másrészt követendő példát állít innovatív gondolkodása, önzetlen tenni akarása, kitartsa, akaratereje, értéket teremtő tevékenysége iránt, melyet a település érdekében végzett.(…)
Tevékeny munkásságának ékes bizonyítékai azok az új épületek, felújítások, melyek maradandóan őrzik emlékét. Ma ezek jelentik az összekötő hidat a község és személye között. A mintegy másfél évtizedes munkássága alatt, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is, a község valamennyi intézménye korszerűsödött, a lehetőségekhez mérten felújításra került.
Épült, szépült Szentmártonkáta. Megépült az Iskola úti óvoda, valamint az új községháza a Rákóczi úton. Befejezésre került az új iskola II. üteme, a tornaterem megépítése. Megtörtént az újtelepi iskola teljes felújítása, tetőcsere, nyílászárók cseréje, a speciális tagozat épületének belső átalakítása. Újjáépítésre került a sportpályán az öltöző. Az Ő ideje alatt kezdődött el az Újtelepi óvoda konyhájának korszerűsítése, felújítása. Játszótér épült.
Fontosnak tartotta az emlékhelyek kialakítását is. Így jött létre a Szent Márton park, a Kossuth-emlékhely, Battha Sámuel mellszobra, a Rákóczi –emléktábla. Sokat tett a csökkent munkaképességűek munkahelyteremtéséért. Polgármestersége ideje alatt épült meg a régi hivatal udvarában a Civil Kht.
Javította a külterületen élők életkörülményeit, a forrópusztaiak ivóvízellátását, a Ferenc tanya közvilágítását, a Homokerdőnél –a vasúton túl- kiépítésre került a teljes közműhálózat és az intézményes szemétszállítás. Községünk belterületén teljesen kiépült a víz, gáz-, telefonhálózat. Néhány útszakasz kivételével belterületi útjaink aszfaltosak lettek, a kerékpárút-hálózat pedig évről évre bővült. Szorgalmazta a csatornahálózat mielőbbi kiépítését.
Támogatta a község gyermekeinek, fiataljainak erkölcsi, szellemi gyarapodását, az oktató-nevelő munka dinamikus fejlesztését, az egyházakkal való kapcsolattartás bővítését. Részt vett új hagyományok megteremtésében –így az első falunap elindításában-, az idősek napja, nemzeti ünnepeink méltó megünneplésében…”
Kele Petra, a szentmártonkátai Arany János Általános Iskola tanulója Juhász Gyula Consolatio c. versét szavalta el, mely költeménynek néhány sora közismert szállóigévé vált:
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek,
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség”
Ezt követőleg dr. Samu János, Tápióság több ciklusban volt polgármestere emlékezett munka- és pályatársáról, „a mindig siető, mindig szaladó” Karai Istvánról.
Kissné Pásztor Éva, a Szentmártonkátai Községtörténeti Baráti Kör elnöke a civil szervezet alapító tagjáról a következőket mondta:
„Karai István, első polgármesterünk alapító tagja volt a Községtörténeti Baráti Körünknek, amely 1990 májusában azzal a céllal alakult meg a könyvtárban, hogy a községünkben még fellelhető múltbéli értékeinket, dokumentumokat felkutassuk és az utókornak megőrizzük azokat.(…) 1990 októberében történt polgármesterré választása után sem szakadt el közösségünktől, hiszen a falu első embereként, felelősségteljes munkája közben is talált időt arra, hogy a köri munkában részt vegyen. Megjelenésével támogatta a kirándulásokat, rendezvényeket. Mindig szerény, közvetlen, segítőkész ember tudott maradni.(…) Támogatta körünk pályázati céljait is. Egyetértettünk abban, hogy községünk fiataljainak szüksége van egy olyan helyre, ahol szabadidejüket értelmes, hasznos, a mai kor informatikai követelményeinek megfelelő tevékenységgel tudják eltölteni. Ezért pályázhatott körünk a teleházi számítógépekre, az Internet hozzáférési lehetőségére.(…)
Örömmel vett részt és partner volt azokon az eseményeken, ünnepségeken, ahol Községtörténeti Körünk közreműködésével a múlt dicsőségét hirdető emlékműveket állítottunk(…)
A LEADER program keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy pályázat útján emléket állíthassunk polgármesterünk, barátunk számára. A Községtörténeti Baráti Kör tagságának egyhangú szavazata alapján ez megtörtént, és a pályázat eredményes volt….”
A 2005-ben elhunyt polgármester emlékét felidéző beszédek után Kele Sándorné bemutatta és köszöntötte a szoborportré alkotóját, Dinnyés László szobrászművészt. A Tápió mente legújabb képzőművészeti alkotása elkészítőjét a következő életrajzi és szakmai információk segítségével tudom olvasóimnak bemutatni:
Dinnyés László (1948, Székesfehérvár - ) 1978-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Kokas Ignác, Barcsay Jenő festőnövendéke volt, majd a szobrászatot Illyés Antalnál tanulta. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben. Köztéri plasztikái több helyütt láthatók: Budapesten, Kunszentmiklóson, Tiszaföldvárott, Aradon. Verseskötetekhez készített grafikákat valamint a Budapesti Történeti Múzeum számára régészeti rajzokat. Négy önálló verseskötete jelent meg, írt monográfiákat, irodalmi, történelmi, művészettörténeti tanulmányokat. 1994-ben Kunszentmiklós Városért emlékérmet kapott. 1982 óta kiállító művész, 1985-ben csoportos kiállításon szerepelt a Műcsarnokban. Első egyéni kiállítását 1982-ben rendezte. 1978-1996 között műveivel szerepelt Budapesten, Bécsben, Berlinben, a Stúdió csoportos kiállításán.
Karai István szobrának a leleplezését dr. Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum ny. főigazgatója, Szentmártonkáta díszpolgára, Fodor Zoltán polgármester, Kissné Pásztor Éva, a Szentmártonkátai Községtörténeti Baráti Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja végezte el.
A már leleplezett szobor előtt Kanizsa József író, költő, Kőbánya díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja mondta el az erre az alkalomra írott versét.
Az ünnepség végén Szabó Ferenc trombitaszólójaként elhangzottak a közismert Il Silenzió dallamai, majd a résztvevők virágokat helyeztek a szobor talapzatához.
Karai István emléke mindazok számára, kik őt személyesen nem ismerték, a róla szóló tudósítások nyomán kialakult kép alapján rögzülhet emlékezetükbe. Más a helyzet azoknál, kiknek a személyes kapcsolat szubjektív benyomását is hozzá kell adni a tények puszta halmazához. Karai Istvánnal a Tápió mente és Szentmártonkáta történelmi örökségének ápolása, hagyományainak megteremtése során kerültem kapcsolatba. Mint civil vezető többször jártam hivatalában, s tárgyalásaink sohasem a hatalom megfellebbezhetetlen felsőbbrendűségével, hanem egy közösséget jobbítani szándékozó polgármester segítőkészségével zajlottak. Kevés polgármesternél találtam olyan fogadókészséget a civil törekvések, javaslatok támogatása terén, mint Karai Istvánnál. Legkorábban a Kossuth-kultusz kialakításában értett egyet törekvéseinkkel. Sok-sok rendezvény, alkotás megszületése kapcsolódott ehhez a munkakapcsolathoz. 1999-ben munkatársaival fogadta a Kókán megrendezett Országos Kossuth Tábor lakóit, majd az emlékhelyek kialakítása után Szentmártonkátán került sor a Kossuth Szövetség Tápiómenti Régiója megalakulására.
Amikor javaslatot tettem arra, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat útvonalába kapcsolódjék be Szentmártonkáta, nála nem a másutt sok helyen tapasztalt elhárítási mechanizmust láttam, hanem azt a szándékot, hogy miként lehetne minél ünnepélyesebben megrendezni a katonai hagyományőrzők mindenkori április 5-iki látogatását. Mindig szívesen látta Szentmártonkátán a nagykátai diákkorú hagyományőrzőket.
A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóján védnökségével tudtuk sikeresen megvalósítani a „Rákóczi évek a Tápió mentén mozgalmunkat. A mozgalom 2004-ben történt emlékállítási ünnepségén találkoztam vele utoljára.
Karai István hivatalát nem a hatalom birtoklásának, hanem szolgálatnak tekintette. A mindenkori választási kampányok során igyekezett magát kivonni az országos politika megosztó sárdobálásából, számára mindig és mindenkor Szentmártonkáta szolgálata volt az elsődleges. Ebben a tekintetben lehet példaértékű a Tápió mente első polgármesteri emlékműve. Annak ellenére, hogy a jövőben egy-egy településen a mindenkori civil közösség, önkormányzat tehet majd javaslatot hasonló példakép állításra, ez a törekvés már nem lehet független Karai István szentmártonkátai polgármester személyétől és életútjától.
Basa László
