„Három nap a tettek mezején! 2010. október 15-17. Fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő szociális akció, amely felekezeteken átívelve szeretné meghívni Magyarország fiatalságát, hogy tegyünk együtt másokért!” Ez volt a célja az Ökumenikus Ifjúsági Iroda által szervezett 72 óra kompromisszum nélkül c. programsorozatnak, amelybe a sülysápi fiatalok mellett gyömrőiek és nagykátaiak is bekapcsolódtak a Tápió-vidékről. Antalicz Csaba és Cseri Sára sulysap.hu –n megjelent beszámolója előtt néhány KÉP és egy köszönetnyilvánítás:
Köszönöm, hogy a sülysápi katolikus fiatalok a tapiokultura.hu-t és a Wass Albert Művelődési Központot is „bevették” a buliba! Örülők, hogy magukévá tették az ötletemet, és „exportálták” a megmozdulásukat például Nagykátára is. Jó volt látni, hogy – Csanádi Ádám kollégám segítségével – magukénak érezték a művelődési központ épületét és felelősséggel használva, otthonosan belakták azt! E program alapvetően a hívő emberek ökumenikus közösségeiből indult el, de célja, hogy a nem kifejezetten, vagy a nem „mindennaposan” vallásos fiatalok felé is nyisson. Ezért volt fontos számomra a mostani, önálló jelenlétük a WAMK-ban. Velük együtt remélem, hogy az értelmes, tevékeny közösséget kereső sülysápi fiatalok közül néhányan bekapcsolódnak majd a következő programok egyikébe.
A „72 órások” – nagyon udvariasan – „munkát kértek” tőlem is. A Kapás József Helytörténeti Gyűjtemény kapuját lefestettek, a gémeskutat is lekenték, fát és virágokat is ültettek!
Köszönet érte!
2010. október 31. Tarnavölgyi László