A megújult művelődési központ, a valamikori pártházból szinte modern palotává átépített könyvtár után, most egy harmadik kulturális intézménnyel gazdagodott a város. Egy sikeres pályázat, nagyjából 90 millió forinttal támogatta a FER-ÉPSZER KFT által, alig öt hónap alatt elkészített Tájház megépítését.

Érdemes volt-e Nagykátának vállalnia az alig 10 millió forintnyi befektetést? Kell-e még egy kulturális színtér? Mit is mondhatna mást egy művelődésszervező: IGEN! KELL!

Nem csak épületeivel emelkedik ki Nagykáta a Tápió-vidék, és talán az ország keleti felében található régiók hasonló nagyságú településeinek többsége közül.

Jelentős szellemi-, közösségi energiára, az itt élő emberek – egyének és közösségek – több évtizedes, kulturális hagyományára épülnek rá ezek az épületek.

KÉPEK

Néhány éve, a nemrégiben elhunyt Gedai Gyula bácsi mesélte el nekem a ’30-as, ’40-es évektől datálódó emlékeit. Kátai polgárok legendás aratóünnepeiről, szüreti mulatságokról, KALOT-ról, egyletek létrehozásáról, helyi színjátszók köreiről…

Talán – sőt, biztos – őket is a szívük, és nem az akkori kormányok támogatása vitte előre, hogy fárasztó hétköznapok végén kilépjenek a családi körből, és a nagyobb közösségből, a kisvárosból is otthont varázsoljanak önmaguk számára.

Változott valami? Bizonyára sok minden. A politika előbb úri huncutság a Horthy-időkben, aztán félelmetes tabu, életveszélyes terep az 50-es években, majd nevetséges, de néhányaknak drámai színjáték volt a Kádár-korszakban.

Ma meg ránk telepszik, agyonnyom bennünket. Ha kimászunk alóla, a szabadságunk illúzióját a totális reklámgépezett által belénk hipnotizált fogyasztás mámora jelenti. Sokak kikapcsolódása, a pláza-séta és a munkás nap utáni – vagy munkás nap helyetti – televízióba bambulás.

És még is vannak városok, ahol azért a mai napig van még egy vékonyka, de létező réteg, amelynek tagjai fogékonyak klasszikus értékekre, zenére, táncra, képzőművészetre, irodalomra, színházra, hagyományőrzésre, történelmi emlékeink ápolásra, településük múltjának kutatására, sportos küzdelemre…Sokan közülük nem csak befogadják, de őrzik, és néhányan gyarapítják is ezeket az értékeket.

Nagykáta ettől gazdag. A számtalan egyesületétől, körétől, közösségétől, egyéneitől.

A kórusokból, néptáncegyüttesekből, a színjátszóegyesületből, a zenekarokból, a sportcsapatokból, a nyugdíjasok klubjából, a katonai hagyományőrzők és a többiek energiájából épülnek a kultúra színterei ebben a városban.

Ezek az energiák, az ő jelenlétük késztetik Nagykáta mindenkori vezetőit – e mostanit és elődjét is –

hogy, felújított művelődési házzal, modern könyvtárral, sportcsarnokkal, tájházzal és vagy húsz közművelődési dolgozóval-segítőikkel szolgálják ki a polgáraikat.

Jó magam, mint a tóalmási és a tápióbicskeihez hasonló, egyszemélyes sülysápi művelődési ház kommandósa – kicsit irigykedve, de – tiszta szívvel kívánom a tulajdonosoknak, hogy töltsék meg tartalommal, változatos programokkal, kiállításokkal ezt az újabb, fényes palotát.

2009. december 10.                                                     Tarnavölgyi László