Egyszerűen nem lehetett mellette szomorkodni. Meg sem kellett szólalnia, elég volt már a jelenléte is, hogy minden gondunk azonnal banális jelentéktelenséggé váljon. Szerette az embereket, úgy ahogy vannak. Szeretett bennünket.
Képek

Lótos Pál
alapító tagja volt a Nagykáta Színjátszó Egyesületnek. Asztalos mestereként két évtizede ő készített a társulat nagyszerű díszleteit. Ő volt a díszletépítő csapat vezetője. Húsz esztendeje járta a Tápió-vidéket és a fesztiválhelyszíneket az NSZE-vel.
Humorával, soha nem bántó tréfáival összefogta, „összeszerette” a színjátszókat és a körülöttük segédkezőket.
A társulatba bekerülő fiatalok éppúgy imádták, mint a régiek. Lelke, kovásza volt ennek a közösségnek.
Családszerető, segítőkész jóember volt.
Életének 66. esztendejében elhunyt Lótos Pál.
Nyugodj békében!