A Magyar Köztársaság kormánya Holokauszt Emlékévvé nyilvánította 2014-et, a magyarországi zsidók 1944-es deportálásának 70. évfordulóját. A nagyívű központi programok mellett a vidéki települések, helyi közösségek is megemlékeznek a Soá-ról, a 600 ezer magyar zsidó tragédiájáról. Ennek az emlékezésnek lehet egyik epizódja az utolsó nagykátai Auschwitz túlélő, Bernáth László bemutatása. Pár éve hunyt el a körünkben élt Sauer Lászlóné Schenk Mariska néni, aki ugyancsak élve került haza Európa legnagyobb haláltáborából. Akik ottmaradtak: a nagykátai második világháborús emlékmű talapzatán közel 200 nagykátai zsidó polgár neve olvasható, rájuk is emlékezzünk.
Bernáth László 1930. június 24-én született Budapesten. Szülei Nagykátán éltek, s csupán a szülés időtartamára vette igénybe édesanyja a kórház szolgáltatását. Apja Bernáth Sándor borügynök, anyja Seiden Malvin volt. Az elemi iskola első 4 osztályát 1936 és 1940 között Nagykátán járta ki a mai Damjanich utca elején levő zsidó iskolában. A polgári iskola indító két osztályát Vácott, majd a befejező két évet Nagykátán végezte el.
1944-ben szokatlanul rövid volt a tanév. A márciusban történt német megszállás után áprilisban kiosztották a bizonyítványokat. A zsidókra kötelező sárga csillag viseléséről, polgári iskolai tanárnője, Schermann Arankának a hatalommal szembeszegülő gesztusáról írt az „Időmozaik” c. regényében. Májusban az Árpád utca-Jászberényi út sarkán levő lakásukból a családnak a gettóba kellett költöznie, majd júliusban a Nagykáta-Józsefváros-Monor-Miskolc-Kassa útvonalon a gettó 600 lakóját Auschwitzba deportálták. A család több tagját már a szelektálás után az első napon megölték. A család tagjait elszakították egymástól. Neki szerencséje volt, mert apja tanácsára idősebbnek vallotta magát, így sikerült elkerülnie a gázkamrát.
1944 szeptemberében édesapjával együtt Mühldorfba, egy bajor kisváros határában óriásira tervezett –a közelgő front miatt be nem fejezett-, repülőgépmotorok gyártására szánt gyártelep építésére vezényelték. A mühldorfi lágert a nácik 1944 nyarán hozták létre a dachaui tábor un. fióklágereként. 8-9 ezer, többségében magyar zsidó foglyot kényszerítettek itt embertelen körülmények között végzett munkára. Több mint négyezren pusztultak el közülük: valójában halálra éheztették és dolgoztatták őket. Az áldozatok 85%-a magyar volt. Itt dolgozott a kriptonlámpa világhírű feltalálója, az 53 éves Bródy Imre (1891-1944), akit az SS őrök 1944. december 20-án egy olyan helyiségben vertek halálra, melyet kriptonlámpa fénye világított be.
A 14. életévét alig betöltött fiú kezdetben napi 12 órán át cementzsákok hordását végezte embertelen körülmények között. Most is apja segített neki: a láger konyhájában kapott segítségével könnyebb munkát. A mühldorfi lágert az amerikaiak 1945. május 2-án szabadították fel. Bernáth László Nagykátához, a holokauszthoz, Auschwitzhoz, Mühldorfhoz kapcsolódó élményeit, gondolatait tartalmazza a 2005-ben megjelent „Időmozaik” c. könyve, mely később német nyelven is megjelent.
„…Én mindent másképpen éltem meg. Soha nem éreztem magam sorstalannak, sem előtte, sem közben, sem utána. Nevetséges gyermeki elbizakodottsággal meg sem fordult a fejemben, hogy én is meghalhatok. Pedig láttam Auschwitzban a krematórium négyszögletű kéménye fölött a hőségtől vibrálni a levegőt, s láttam magam körül ismerősöket és ismeretleneket csontsovány hullaként heverni a targoncán.
Mindezekre csak ébren emlékezem. Hatvan év alatt egyetlenegyszer sem álmodtam lágerekről. Az emlékek mintha elváltak volna tőlem. Jól ismerem egy tizennégy éves gyerek múltjának bizonyos mozzanatait, de még csak azt sem mondhatom, hogy különösképpen a szívemhez nőtt ez a nagy kamasz. Időnként, ha szóba kerül a múlt, inkább érdeklődve vizsgálom: mit élt meg ő és hogyan. Az ő élete akkor fejeződött be, amikor az enyém elkezdődött. 1945. augusztusában, az Ipoly szlovák oldalán a kamaszfiú tizenegynéhány társával együtt fölkapaszkodott egy katonai szerelvényre, amely orosz katonákat, illetve teherautókat hozott Magyarországra. Amikor a hídon átdöcögött a vonat és a túloldalon elhaladtunk a piros-fehér-zöldre mázolt őrbódé mellett, a fiú könnyezni kezdett. Hazatért…” – írja Bernáth László az „Időmozaik” c. könyve fülszövegében.
A betegeket marhavagonokban szállították el, így köztük apját is. Bernáth Sándor szállítás közben halt meg, eltemetéséről családja semmit sem tudott meg.
„Idehaza egyik budapesti nagybátyám fogadott be, nem sokkal később anyám is hazatért a nagynénémmel együtt és visszaköltöztek Nagykátára. Én Budapesten maradtam és csak hétvégeken jártam haza, mert gépipari technikumba jártam két évet. A második tanév végén, odahaza a szünetben, megbetegedtem, kiderült, hogy tbc-és vagyok. Két éven át kórházakban és különböző szanatóriumokban kezeltek. Édesanyám eladta nagykátai házunkat és Budapestre költözött, ahol lánykorában is lakott, és egy külkereskedelmi vállatnál helyezkedett el, mint tisztviselő. Itt dolgozott nyugdíjazásáig.”
Betegségére hivatkozva 1949-ben eltanácsolták a vasipari technikumból. A budakeszi tüdőszanatóriumban kapott munkát mint tisztviselő, majd a betegek kultúrfelelőse lett. 1950-ben tbc-s megbetegedése ellenére behívták katonának. Keszthelyen és Pápán szolgált rádiótávírászként, honnét 1953-ban híradós őrmesterként szerelték le. Pápán katonai szolgálata alatt tett különbözeti vizsgát a gimnázium első két évéből, majd ugyancsak katonaként végezte el a gimnázium harmadik osztályát. A negyedik évfolyam ismereteit már munkahelyén sajátította el, majd felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Újságíró tanszékére. Hogy édesanyja szerény jövedelmét kiegészítse, fél munkaidőben dolgozott tovább előbb a szanatóriumban, majd a Szabad Ifjúság c. napilap levelezési rovatánál.
Az egyetem akkori szabályzata szerint az újságírószakos hallgatókat a második év után kihelyezték egy év gyakorlatra valamelyik laphoz. Ebben a rendszerben előbb a Magyar Nemzethez került, ami viszont 1956 végén fél évig nem jelenhetett meg, így áttették az akkor induló Esti Hírlaphoz. 1956. október 23-án egyetemista társaival ő is ott volt a Bem téren, majd látva az antiszemita jelenségeket, visszahúzódott az eseményekben való aktív részvételtől.
Az Esti Hírlap az MSZMP Budapesti Bizottságának és a Fővárosi Tanácsnak félig hivatalos lapjaként szerepelt. A Kádár-rendszerben ez az újság volt az első bulvár jellegű sajtótermék. 1996-ig naponta jelent meg kétszínnyomással átlagosan 260 ezer példányban. A Tápió mentére naponta ingázó dolgozók évtizedeken keresztül műszak után hazafelé a vonaton ebből a lapból –félig ébren, félig aludva- tájékozódtak, s olvasták a legfrissebb híreket hazatértük után az otthoniak is.
„A lap Bernáth László vezette kulturális rovata sokszor egyedül vállalkozott „rázós” írások, film- és színikritikák, tudósítások közzétételére. Többek között így jelenhettek meg írások az ellenzéki, Solidarnosc-közeli Andrzej Wajdáról és más lengyel alkotóról, művészeti eseményről az ezeréves magyar-lengyel barátságot, a két nép kultúráját a másik országban igen nagy lelkesedéssel népszerűsítő Antoniewicz Roland remek tollából, kinek ez irányú írásai Bernáth László kulturális rovatvezetőnek köszönhetően jelenhettek meg. Kapott is emiatt sok letolást az MSZMP Központi Bizottsága Agit-Prop osztályától éppúgy, mint a Minisztertanács Tájékoztatási hivatalától…”
Laci bácsi gyakornokként kezdte 1957 áprilisában az Esti Hírlap kulturális rovatánál, majd hivatalosan is a lap munkatársa lett, ahol elsősorban a film, színház és könyvkritikákat kellett készítenie. 1959-ben sikeresen védte meg diplomáját az egyetemen. Amikor rovatvezetője fiatalon meghalt, őt nevezték ki a helyébe. 1989-ben főszerkesztő-helyettes lett. Az akkori tulajdonos, Robert Maxwell 1992-ben nyugdíjba küldte, majd 1996-ban a lap új tulajdonosai visszahívták főszerkesztőnek. A lap gazdái fél év után fizetésképtelenség miatt megszüntették az Esti Hírlapot, s Laci bácsi mint annak utolsó főszerkesztője „csukta be maga után az ajtót.”
Szabadúszóként rendszeresen ír a Köznevelés és a Népszava c. lapokba, a MIX nevű havi megjelenésű képeslapba kulturális témákban. A rövid ideig létezett Mérleg c. hetilap négy oldalas kulturális rovatát is szerkesztette. 30 éve tanít újságírókat a Bálint György Újságíró Akadémián. Meghívott tanárként tanít a Kaposvári Tanárképző Főiskolán és a Kolozsvári Bólyai Egyetemen. Tankönyvei alapvető segítséget nyújtanak a publicisztikát tanulni vágyó hallgatóknak. 1994 óta a MÚOSZ –Magyar Újságírók Országos Szövetsége- elnökségi tagja, az Oktatási Bizottság vezetője.
1983-ban Rózsa Ferenc díjat, 1997-ben a Szabad Sajtó Alapítvány díját, 2001-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott. Első könyve Dersi Tamással az „Iskolák, tanárok, diákok” c. kötet 1965-ben jelent meg. „A magyar rajzfilm két évtizede” 1980-ban, az „…und ich grüsse die Schwalben” 1985-ben, az általa szerkesztett „Műfajismeret” 1994-ben, a „Tanuljunk könnyen, gyorsan újságot írni!” 1996-ban, a „Tanuljunk könnyen, gyorsan nyilatkozni!” 2001-ben, a „Bevezetés az újságírásba” 2002-ben, az „Új műfajismeret” 2003-ban jelent meg. A 2003-ban napvilágot látott „A fehér csík rejtélye” a tudományos-fantasztikus irodalom kategóriájába tartozik, míg az önéletrajzi ihletésű „Időmozaik” a holokauszt élményét dolgozza fel. Ez a könyvet német nyelven „Siebzehn war die Rettung-Ein Zeitmosaik” címmel adták ki. „A pszichológia alapjai” után 2008-ban megjelentette a „Bevezetés a műfajismeretbe” c. kézikönyvét. A „Volt egyszer egy Esti Hírlap” témáját a napilapnál eltöltött évtizedek motiválták. Több szervezet évkönyvét szerkeszti rendszeresen.
Felesége immár 55 éve Mészáros Piroska kémia-fizika szakos tanár, aki 30 évig az ország egyik legrangosabb közgazdasági szakközépiskolájának volt az igazgatója. Egy lányuk született: Bernáth Beáta (1962), aki ugyancsak újságíró.
Bernáth László tiszteletreméltó korával az utolsó nagykátai holokauszt túlélő. Gyakran jár Nagykátára, s amíg élt mindig meglátogatta Sauer Lászlóné szül. Schenk Mariska nénit, aki 1944-ben sorstársa volt az embertelenségben. Jómagam is egy ilyen látogatás során ismertem meg a neves újságírót, aki készségesnek mutatkozott arra, hogy élményeit, benyomásait megossza az ifjú nemzedékkel. Bernáth László 1993-ban az akkori önkormányzattal együttműködve közreműködött a II. világháborús emlékmű elkészítésében, avatási ünnepsége megszervezésében.
Amikor a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat 2005. szeptember 27-én emlékünnepséget rendezett a nagykátai zsidó templom építésének 100. évfordulóján, a több helyszínen zajló rendezvény keretében szerveztük meg az „Időmozaik” c. könyv kátai ősbemutatóját. Nagy volt az érdeklődés, sokan vásároltak meg a nagykátai emlékeket is megörökítő kiadványt. 2006. január 18-án a vásártéri iskola ebédlőjében nagysikerű előadásra került sor, melyre több iskolából és településről jöttek el diákok. Az első nemzetközi Holokauszt-emléknapra utalva szerveztük ezt az előadást, melyen Laci bácsi bácsi idézte fel 1944-es megpróbáltatásait.
A nagykátai hagyományőrzők csapatának tiszteletbeli tagja minden évben résztvevője a júniusi temetőbéli mártír istentiszteletnek, ahol –miként azt Róna Tamás rabbi mondta- a túlélők egyre fogyatkozó táborának képviselőjeként, a „közösség tanítójaként” mondja el mindig aktuális intelmeit. Segített Kucza Péternek, aki elkészítette Laci bácsi kortársa, Barát Endre nagykátai születésű író monográfiáját. 2011-ben az Országos Könyvtári Napok keretében nekem volt szerencsém vezetni Laci bácsi írói munkássága bemutatását a „Nagykátától Nagykátáig” c. rendezvény során. Több nagykátai civil szervezet meghívását fogadta el élménybeszámoló megtartására. Mártírokról szóló megemlékezés a nagykátai zsidó temetőben A mártírok emlékezete
Miként könyvében, úgy az író-olvasó találkozók, élménybeszámolók során soha nem éreztette hallgatóival, hogy milyen fájdalmat okoztak számára az 1944-es kiközösítés, megaláztatás nagykátai epizódjai. Mindig nagy melegséggel emlékezett Schermann Aranka nénire, aki a polgári iskolában levétette vele a megbélyegző sárga csillagot. Emberségből példát
Bernáth László írói, újságírói, közéleti munkássága alapján méltó Nagykáta polgárainak tiszteletére, elismerésére. Áder János köztársasági elnök felhívására 2014. január 27-én minden rádió és TV 19 órakor adását megszakítva 70 másodpercig önként fogadott némasággal emlékezett a holokauszt áldozataira.
Nagykáta, 2014. január 27.
Basa László
IRODALOM
- Bernáth László: Időmozaik. Dokumentumregény. Coldwell Könyvek, 2005.
- Bernáth László: Volt egyszer egy Esti Hírlap. 2009.
- Nemzetközi Holokauszt Emléknap. Sulinet.hu.
- Basa László: Nagykáta történelmének része. Nagykátai Újság, 2001. június.
- Basa László: A holokauszt áldozataira emlékeztek Nagykátán. Tápiómenti 2 Hetes, 2004. július 22.
- Basa László: A zsinagóga avatásának 100. évfordulóján visszatért Nagykátára a 108 558-as számú táborlakó. Tápiómenti 2 Hetes, 2005. október 13.
- Basa László: Emlékezés a mártírokra. Tápiómenti 2 Hetes, 2006. június 22.
- Basa László. Egy férfi hiányzott… Tápiómenti 2 Hetes, 2007. június 21.
- Basa László: A gyerekek a holokauszt nagykátai áldozataira emlékeztek. Tápiómenti 2 Hetes, 2008. április 24.
- Basa László: Ima a mártírokért. Tápiómenti 2 Hetes, 2008. július 3.
- Basa László: Aczél Mihály és sorstársai emlékére. Mátray Híradó, 2006. június.
- Basa László. Zsidósorsok Nagykátán. Szakköri Lapok 28. száma.
- Basa László: Mártírokról szóló megemlékezés a zsidó temetőben. tapiokultura.hu, 2010. június 11.
- Basa László: A mártírok emlékezete. tapiokultura.hu, 2011. június 22.
- Basa László: Emberségből példát. (Schermann Aranka) tapiokultura.hu, 2012. november 18.
