Somkutas Imre nyugállományú ezredes halálára
A nagykátai hagyományőrzők tevékenysége az utóbbi években mind műfaját, mind pedig a cselekvés helyszínét illetően rendkívül szerteágazó és sokszínű képet mutat. Ebben az évben ünnepeljük a felfedezők katonai hagyományőrző mozgalma megszületésének 15. évfordulóját. Az eltelt tizenöt évben sok hivatásos katonával kerültünk kapcsolatba, mindenekelőtt a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület és tagsága nyújtott értékes segítséget a nagykátai honvéd hagyományőrzőknek. Dr. Enzsöl Gyula, Móczár Béla, dr. Tőzsér Gábor mellett Somkutas Imre nyá. ezredes támogatta a katonai hagyományőrzők törekvéseit. A felsorolt nyugállományú katonatisztek segítsége révén tudtunk közelebb kerülni a honvédség mai életéhez, tudtuk további tartalommal megtölteni a magunk választotta katonai hagyományőrző státuszt.KÉPEK

Amikor 1999. március 19-én a Mátray Gábor Általános Iskola udvarán hat honvédruhás katonai hagyományőrző tűzkészültségbe helyezte a szabadságharc hatfontos ágyúját, ez az esemény alapvetően meghatározta a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat további tevékenységét. Amikor azt kértük, hogy a diáktüzérek ismerkedhessenek meg egy mai tüzérségi bázis életével, a honvédelmi miniszter a ceglédi laktanyát jelölte ki számunkra. A kapcsolatfelvétel a 3. Gépesített hadosztály parancsnokságának időközben megkezdődött felszámolása miatt sajnos nem jöhetett létre. Az utolsó ceglédi helyőrségi parancsnok –ki ezt a felszámolást a 2000-es évek elején levezényelte- Somkutas Imre ezredes volt.

Imre nyugállományba kerülése után tagja lett a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesületnek, s ebben a minőségében többször járt Nagykátán. Ott volt bajtársai körében, amikor április 4-én diáktüzéreket avattunk, amikor dr. Tőzsér Gábor nyá. alezredes első fotókiállítását az azóta lebontott régi könyvtár épületében megnyitotta.

2007-ben vettünk részt első alkalommal Kossuth Lajos nevezetes ceglédi toborzó beszéde évfordulóján megtartott Kossuth-toborzó városnapi ünnepségen. (Ebben az évben lett először többnapos a városnapi emlékezés.)A rendezvény szervezői közül László Ditta és Somkutas Imre voltak a hagyományőrzőkkel való kapcsolat felelősei. Imre a rendezvény zavartalanságát, a felvonulást, az alakiságot biztosító városi vezető volt. Vele találkoztunk minden esetben, amikor a ceglédi buszpályaudvarra megérkezett különbuszunk. Ő határozta meg helyünket a menetben, az ünnepség helyszínén szokásos felállási pozíciónkat. Nyáron már kerestük egymást, egyeztettük az előkészületek ránk eső részét. Megkérdezte ilyenkor, hogy milyen ötletem van az ünnepség színesítésére, mivel lehetne látványosabbá tenni a felvonulást. Amikor 2013 szeptemberében a csapattal Ceglédre megérkezvén a megszokott módon kerestem őt, megdöbbenve láttam, hogy már nem tud kiszállni a gépkocsiból, köhögéstől elfúló hangon közölte, hogy hol lesz a helyünk. Még három hónapot élt…

Somkutas Imre katonai pályáját a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tábori tüzér szakán kezdte. A főiskola befejezése után 1971-ben avatták hadnaggyá és Kiskőrösre került a 10. tüzérezredhez. Szolgálatát Petőfi szülővárosában szakaszparancsnokként kezdte. Egy év múlva felettesei hadműveleti tiszti beosztásba helyezték. Elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, ami után Szentesen lett törzsfőnök. A Kiskunfélegyházán töltött évek után 1987-ben helyezték Ceglédre, ahol tüzérfőnök helyettes, majd rakéta-és tüzérfőnök lett.

1991-ben léptették elő ezredessé, ahol a harmadik katonai területparancsnokság, majd a 3. Gépesített Hadosztály-parancsnokság törzsfőnök helyetteseként szolgált. Ezekben az években végezte el a Zrínyi Miklós Akadémia vezérkari főnöki tanfolyamát. 1996-tól 2001. június 30-ig a hadosztály törzsfőnöke volt és kapta feladatul a 3. Gépesített Hadosztály felszámolásával kapcsolatos parancsnoki teendők ellátását.

2002-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője lett. Itt valósította meg régi álmát, a parancsnokság színházzal szembeni épületében létrehozta a magyar sorkatonai szolgálat és rendszer történetét bemutató múzeumát. Az ezekben az években történő laktanyabezárások során sok értékes tárgyat mentett meg, s ezek a rekvizitumok alkották a több teremben elhelyezkedő, országos szinten egyedülálló múzeum gerincét.

A haza szolgálatát több kitüntetéssel ismerték el. Számtalan elismerése közül kiemelésre érdemes a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje. 2007-ben lett Cegléd város közbiztonsági és védelmi referense, itt dolgozott haláláig.

A „Ceglédi Panoráma” c. újságban olvastam egyik munkatársának a róla írt visszaemlékezését:

„Búcsúlevél Tábornokomnak”

Tábornokom! Te katonának születtél. Lételemeddé vált, hogy akár kockázatok árán is, tűzön-vízen át teljesítsd a küldetésed. Bármilyen helyzet elé állított az élet: harcászati feladat végrehajtása, árvízvédelem, vagy magánéleti sorsfordulók – emelt fővel, a felelősséget mindig vállalva néztél a jövőbe. Akkor is, amikor betegséged ismeretében már jól tudtad, hová vezet ez a jövő…

Nyugállományú ezredesként irigylésre méltó pontossággal végezted munkádat a ceglédi Önkormányzatnál – ami szavatolta a sokféle rendezvény résztvevőinek biztonságát, és a város vezetésével együttműködve megoldást hozott a belvíz,- és más katasztrófahelyzetek elhárítására, a károk enyhítésére. Ám az áldozatvállalásod következménye cseppet sem lett irigylésre méltó…

Néhány éve a belvizes télvégi időszak múltával, a sok gumicsizmában és esőköpenyben töltött nap után ugyan kigyógyultál a tüdőgyulladásból, de megmaradt, sőt súlyosbodott az a makacs, száraz köhécselés. Az aggódó kérdést félresöpörted a válaszoddal: - egy kis lerakódás. Majd elmúlik!

Nem múlt el…A szövődmény hatására egyre romlott az egészséged, és fogyott az éltető levegő – és Te makacs következetességgel dolgoztál tovább, hogy a rád bízott feladatokat befejezd. Végül aláírásra készen letetted az asztalra az utolsó aktát is.

Ez a legutóbbi hátraarc, Tábornokom; fájdalmasan rosszul sikeredett…De jó lett volna, ha most, egyetlenegyszer figyelmen kívül hagyod a vezényszót! De Te mindvégig katona maradtál: élni akarásod ellenére fegyelmezetten végrehajtottad a végső parancsot, mit feljebbvalódtól – mindannyiunk Feljebbvalójától- kaptál, éppen Karácsony reggelén…

A hír – ami mindenkinek szól, aki becsült, tisztelt és szeretett: SOMKUTAS IMRE nyugállományú ezredes életének hatvanötödik évében, 2013. december 25-én elhunyt…”

Somkutas Imre nyugállományú ezredest 2014. január 16-án a ceglédi Újvárosi temetőben katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára. A temetésen részt vett a honvéd vezérkar főnöke, Benkő Tibor vezérezredes is. A Magyar Honvédség saját halottjaként búcsúztatta az utolsó ceglédi helyőrségi parancsnokot. A díszőrségben a katonai hagyományőrzők nevében a kecskeméti bajtársak álltak az urna mögött.

Lukács István nyugalmazott alezredes búcsúztató beszédében többek között a következőket mondta: „Egy olyan rendkívüli kvalitásokkal bíró embert veszítettünk el, akit becsületes munkája, hihetetlen munkabírása, kreativitása és életközeli, naprakész gondolkodása messze az átlagember fölé emelt. Tevékenységét az emberek iránti tisztelet, a bizalom, az érdeküket szolgáló tenni akarás jellemezte…”

Elbúcsúzott a város vezetésének munkatársától Földi László polgármester is.

Kedves Imre !

Ez a kis írást, az összeválogatott fényképeket a nagykátai, tápióbicskei katonai hagyományőrzők nevében tett végső főhajtásnak szántuk. Köszönjük, hogy támogattad részvételünket a Kossuth-toborzón. A nagykátai gyerekek számára emlékezetesek maradnak ezek a szereplések, mint ahogy bizonyára sokan nem felejtik el azt a délutánt, amikor Szolnokon kalauzoltad őket az általad létrehozott múzeumban.

Ezredes úr, kedves Imre ! Nyugodj békében, emlékedet megőrizzük!

Basa László