Egy jelentős életutat bemutató, azt méltató literátor számára a kitüntetett személy 80. születésnapja mindenképpen alkalmas arra, hogy számba vegye mindazon tényeket, életrajzi adalékokat, mellyel az ünnepelt személy hozzájárult kisebb vagy tágabb környezete értékeinek gyarapításához. A tápiómenti helytörténészek nesztora, Bihari József december 26-án tölti be az általa aggkor kezdetének nevezett nyolcvanadik életévét. Ebből az alkalomból mivel is köszönthetnénk a betű szakavatott mesterét, mint a barátok és tanítványok jóvoltából a szavak válogatott virágaiból kötött jelképes virágcsokrával. Képek

 

Bihari Józsefet több mint ötven éve ismerem, hiszen a vásártéri iskolában tanítványa voltam, később pedig olvasója, hasznosítója az általa alkotott helytörténeti műveknek. Több alkalommal kerültünk egymás mellé vagy közelébe egy-egy könyvbemutató, évfordulós ünnepség során. Mindketten pedagógusok voltunk aktív korunkban, s a helytörténet művelése számunkra az értékmentés mellett a szellemi kondíció fenntartását is jelenti. Több esetben cseréltünk egymással helytörténeti vonatkozású információt.

Amikor megkérdeztem az ünnepeltet, hogy mit jelent 80 évesnek lenni, válaszát egyfajta öniróniával kezelt irodalmi értékű vallomásnak tekintve most szó szerint közlöm:

„Gyerekkoromban, amikor azt hallottam, hogy valaki nyolcvan esztendős, mindig rácsodálkoztam és az aggkornak egy olyan különös csúcsának tartottam, ami most számomra elvesztette azt a gyerekkori megközelíthetetlenségét, és különös jelentőségét, talán az emberi élet varázsát és sokszor kifürkészhetetlen adottságait, sokszor vereségeit, tragédiáit.

Talán a félévszázados kapcsolat, tanítványi és a Tápió-vidék iránti tisztelet, rajongás, az itteni emberi, természeti értékek iránti elkötelezettség, érdeklődés, együttérzés is belejátszott ebbe a nyolc évtized adományának megélési lehetőségébe.

A hála érzete, amit én ettől a vidéktől, szülőfalumtól, Tápiógyörgyétől kaptam, ennek a megélt nyolc évtizednek szellemi kalóriája, fűtőértéke és sok esetben biztosítéka. Az, hogy a györgyei öt elemi, nagykátai négy polgári, a szolnoki négy közgazdasági középiskola után a szegedi bölcsészkaron diplomát szerezhettem, - az lényegében itt dőlt el, itt adódott az itteni környezetnek, jó embereknek, megértésnek, szeretetnek, bíztatásnak köszönhető.

Tudatosan nem hozok emberi, irodalmi példákat, még a látszatát is szeretném messze elkerülni a beképzeltségnek, csupán annyit jegyzek meg szerényen, hogy én érzelmeimben, hitvallásomban, tenni akarásomban, remélem az utánam maradó írásokban is ezt szerettem volna megfogalmazni, a hála és köszönet érzetét, - és még egyet, hogy első tanyasi munkahelyemet kivéve, minden további tennivalómat is ennek a vidéknek, megyének akkor felelős vezetői szándéka határozta meg. És rájuk hálával, köszönettel gondolok, idézem emléküket és boldog vagyok, hogy abban az időben dolgozhattam! Ilyen egyszerű,- az meg a jó Isten szándéka szerint való, hogy 1933. december 26-án, a karácsony szeretete szándékával tett egy szerény, falusi györgyei parasztház szép szobájának több nemzedéket kiszolgált bölcsőjébe.”

Bihari József 1956-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Az önvallomásban is jelzett tanyasi Klebelsberg iskolában, Györgyéhez közel, a szomszédos Újszilváson tanított az 1950-es évek végén. A 60-as évek elején már Nagykátán, az akkor 2. sz. általános, vagyis a közismert nevén a Vásártéri iskolában lett igazgatóhelyettes. A járási oktatásügyben betöltött vezető munkatársi megbízás után 1970-75 után a györgyei iskola igazgatója lett. 1975-ben az ország első integrált intézményének, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának feladatait vállalta, majd 1980-ban a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetését látta el. Ezeknek az intézményeknek a székhelye Szentendre. Ekkor került családja Tápiógyörgyéről a dunakanyari kisvárosba. Nyugállományba vonulása után a kőbányai helytörténeti gyűjteményt gondozta közel kilenc évig.

Az emlékezés, az ünnepelt köszöntése nem lehet kizárólag egy ember privilégiuma. Megkerestem Bihari Józsefet régóta ismerő kortársát, barátját, Heimann Győzőt, hogy gondolatait ossza meg velünk.

„Emlékszel, Dini?

1959 nyarán találkoztunk először…Mátrafüreden táboroztunk, lenn a Bene-patak közelében. Kétszemélyes katonai sátrakban aludtunk. Szénára vagy szalmára terítettük a lepedőt, magunk készítettük az ebédet, illetve ezt közösen tettük. Te és Jakab Béla voltatok a szakácsok, „gulyáságyúban” főztetek, mi pedig a gyerekkel felváltva tüzelőt gyűjtöttünk, tüzeltünk, segítettünk az előkészítésben.

Te akkor Újszílváson tanítottál, én pedig Nagykáta-Erdőszőlőn dolgoztam, de a nagykátai gyerekeket vittem a táborba. Mára már ezek a „gyerekek” is nagyszülőkké váltak. A patak volt a fürdőhelyünk, a hűtőnk, a mosodánk. Én egy sátorban aludtam Juhász Imrével. Együtt táboroztunk Horváth Lajossal, Kálmán Jancsival, Katona Gáborral, Nagy Lajossal. Együtt jártuk be a környéket: Gyöngyössolymost, Mátraházát, a Kékest, Abasárt.

Egyik ebédnél említetted, hogy ősztől a nagykátai Vásártéri iskolában fogsz tanítani. Így is történt. Néhány évig igazgatóhelyettesként dolgoztál Varsányi Rezső igazgató mellett. Közben engem is behelyeztek a volt iskolámba, amit akkor Központi Általános Iskolának neveztek. Gyakran találkoztunk a 60-as évek elején alakult járási pedagógus énekkarban is, melynek Szilárd József volt a megalakítója. Mindketten a tenor szólamban szerepeltünk. A nagykóruson kívül részt vettünk a férfi kamarakórusban is, amellyel bejártuk szinte az egész megyét, főképpen temetéseken énekeltünk.

Te tanulmányi felügyelő lettél, így hivatalból is gyakran találkoztunk.1964-ben én is igazgatóhelyettes lettem, kapcsolatunk tovább erősödött. Nem változott ez akkor sem, amikor politikai munkát vállaltál. Meg tudtad őrizni az 1959-ben megismert emberségedet. Az sem távolított el egymástól bennünket, amikor különböző megyei funkciókba kerültél. Ha találkoztunk, minden magyarázkodás nélkül tudtuk folytatni a korábbi párbeszédünket. Tápiógyörgyei iskolaigazgatóként te voltál a járási igazgatói munkaközösség vezetője, és talán nem véletlen, hogy ezt a funkciódat 1973-tól 2001-ig én folytattam a nagykátai járásban. Ma már szinte csodálkozom azon, hogy volt bátorságom vezetni szinte a legfiatalabbként ezt a közösséget.

Voltak évek, amikor annyian vettek körül egy-egy megyei ünnepségen, hogy csak messziről bólintottunk egymásnak, aztán jöttek olyan események, amikor ritkultak körülötted a „tisztelgők”, ilyenkor hosszasabban tudtunk beszélgetni. Engem mindig megfogott a szülőföldedhez való ragaszkodásod, a széleskörű érdeklődésed, felkészültséged, az emberséged. Az általad szervezett eseményeknek részese lehettem. Emlékezetes a györgyei virágkiállítás, Lehotka Gábor orgona hangversenye, a Tápió vidéki festők kiállítása. Kérésedre írhattam a Györgyei Kalendáriumba is.

Fontosabb kulturális eseményeken ma is találkozunk személyesen, és a technika jóvoltából szinte naponta kapcsolatban lehetünk az interneten.

Dinikém! Szinte hihetetlen, hogy néhány nap múlva 80 éves leszel! Számomra ma is fiatal, fogékony, lelkes, új dolgokra nyitott ember vagy. Maradj még sokáig ilyennek! Köszönöm a barátságodat, ragaszkodásodat, a közös élményeket!

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Nagykáta, 2013. december 18. Heimann Győző”

Bihari József minden korban elsősorban szülőfaluja irányában volt hűséges és elfogult. Bármikor bárhová vetette a sors, ő mindig megtalálta a módját annak, hogy Györgyének valamit adományozzon: hol egy könyvet, hol egy neves ember látogatásának megszervezését, új helyi hagyomány elindítását, elfeledett korszakok és emberek újkori megismertetésének és tiszteletének folyamatát, legtöbbször egy aktuális helytörténeti írást a Györgyei Faluújságban. Amikor megyei múzeumigazgatóként 1983. október 1-jén felavatta a györgyei Falumúzeumot, beszédében többek között vallott a helyi hagyományok megteremtésének fontosságáról, arról, hogy a legkisebb településnek is lehet saját történelme, az itt élő emberek nemcsak a nemzet nagyjaira, hanem saját közvetlen őseikre is büszkék lehetnek: „Mert ha múltunkat, történelmünket, az itt élők, dolgozók emlékeit, történéseiket, akaratukat, szenvedéseiket, meggürcölt hagyatékait nem szorítjuk meg, ha elveszni hagyjuk, akkor a jelent sem tudjuk tárgyilagosan megítélni, időtállóan megteremteni a jövőt.”

Bihari József írásainak segítségével ma minden érdeklődő györgyei olvasó tudja, hogy ki volt egykoron Sztronga Imre, Kiss József, Kovács József, Székely Ferenc, Pál László, Molnár László, Filipcsics József, Szolnoky János, Németh Jenő, dr. Kandell Henrik, Perjéssy János és mások. A felsorolás természetesen nem véges, hiszen ebbe a sorozatba méltóképpen illeszkedik Bihari József tanár úr univerzálisan sokoldalú tevékenysége is.

A rendszerváltozás után indult Faluújság a Tápió mente legszínvonalasabb települési folyóirata. Az igényes szerkesztés, a szöveg és az illusztrációk példás összhangja mellett a régióban megjelenő kiadványok közül ebben a faluújságban olvasható a legtöbb helytörténeti tanulmány. Talán nincsen olyan példány, melyben Bihari tanár úrnak ne lenne írása. Amikor készülve a születésnapi köszöntőre, s átlapoztam a birtokomban levő példányokat, nem tudom véka alá rejteni elismerésemet. Dicséretre méltó az írások rendkívüli témagazdagsága, a feldolgozás szakszerűsége, a felhasznált források, korabeli okiratok illusztrációként való csatolása.

Néhány témakört szeretnék kiemelni. Sok írása foglalkozik az elmúlt évszázadok tanult emberfőinek: tanítók, irodalmárok, egyházi személyek bemutatásával. Ezek a cikkek hozzájárulhatnak egy névfelvételhez –pl. az egykori Kazinczy látogatás nyomán az iskola elnevezése-, emléktáblák történeti hátterének megvilágításához, évfordulós rendezvények amolyan „ráhangolós” előkészítéséhez. Több tanulmány mutatja be a kastéllyal rendelkező Györgyey család múltbéli és jelenkori alakjainak munkásságát. Rendkívül gazdag az egyháztörténeti cikkek tárháza, a Szent Anna templom különböző korszakainak, plébánosainak, az egyház nevezetes látogatásainak a leírása.

Bihari József több írása foglalkozik a györgyei zsidók múltbéli életével. Az ő beszédével avatták fel a példásan gondozott zsidó temetőben 2004. május 23-án a mártíremlékművet, rajta a nagykátai gettóba hurcolt, majd az Auschwitzban elpusztított györgyei polgárok neveivel.

Werbőczi Istvántól az 1956-os forradalomig, a györgyei 48-as újoncoktól Matolcsy Mátyásig terjed a páratlanul gazdag tanulmánysorozat. Nem tartanám eretnek gondolatnak, ha ezeket az írásokat majd egykoron téma-időrendben kötetbe szerkesztve, önálló kiadványban jelentetné meg önmaga múltja megbecsüléseként, az író iránti tiszteletből az önkormányzat.

Tápiógyörgye sok tekintetben példakép lehet a régió más települései számára. Egy ilyen kezdeményezésük volt az 1990-es években a Györgyei Kalendárium évenkénti megjelenítése. Öt ilyen kalendárium-évkönyv van a birtokomban –hat jelent meg-, mely kiadványok szerkesztője Bihari József volt. A kollektív gyűjtőmunkának és értékmegőrzésnek ez a formája rendkívül szimpatikus a számomra. Értékessé teszi a sorozatot a tanár úr sok-sok írása, ugyanakkor a múlt feltárásában, az elmúlt év történéseinek rögzítésében mások is lehetőséget kaptak írásaik elhelyezésére. Mind a kalendáriumban, mind pedig a faluújságban több helytörténész kezdte el szárnyait bontogatni, akik Bihari József mintája nyomán ma már képesek az általa megkezdett hagyomány folytatására. Ilyen többek között Nagy Zoltán ny. iskolaigazgató, Németh Csaba lapszerkesztő is.

Amiben Györgye még etalon lehet a szomszédos települések számára, az a múlt feltárásának, a helytörténetírásnak a megbecsülése. Kezdve azzal a ténnyel, hogy egy kutatónak itt nem kell kuncsorogni írása elhelyezéséért, folytatva azzal, hogy a történeti háttér feldolgozása után annak folytatásaként a helyi közéletet és hagyományokat gazdagító kezdeményezés is kellő támogatásra talál. Magam is évek óta követem Németh Csabáék nagymegyeri kapcsolatépítését, vagy a „lengyel vonal” egy éve történt megerősítését.

Bihari József Tápiógyörgyéhez való hűsége –ennek elismerése a díszpolgári cím- mellett sokat tett a Tápió mente értékeinek felmutatásáért is. 1985-ben jelent meg a megyei múzeumok értékmentő sorozata, a Studia Comitatensia 15-16. számaként a „Tápió mente néprajza” több mint ezer oldalas kétkötetes kiadványa. A hatalmas szervezőmunkát igénylő kutatómunka után az Ikvai Nándor szerkesztésében megjelenő, a megyei tudományos élet legkiválóbb művelőinek tanulmányait csokorba gyűjtő két vaskos kötet mindmáig a legalaposabb, legátfogóbb, legtudományosabb feldolgozása a Tápió mente szellemi és épített örökségének. A könyv kiadója a Pest Megyei Múzeumok igazgatója, Bihari József volt.

2003-ban Bihari József maga látott hozzá egy önálló kötet megszerkesztéséhez. Az „Európa útján a Tápió-vidék művelődéstörténeti emlékeivel” c. kultúrtörténeti kiadvány csokorba gyűjti az e vidéken élt és alkotott jeles írók, költők, tudósok, egyházi személyek életének, munkásságának a bemutatását. Ez a könyv a helytörténészek számára a Studia két kötetével együtt a legtöbbet forgatott kézikönyv, forrásmunka.

Bihari József az elmúlt évek során rendkívül sokat tett a tápiómenti helytörténetírás fejlesztéséért. Mint megyei könyvtár-, majd múzeumigazgató valódi hivatástudattól vezérelve támogatott minden helyi és regionális kezdeményezést. Sok kiadvány bemutatásakor, kiállítások megnyitásakor kérték fel előadónak, méltató beszédek megtartójának. Kucza Péter nagykátai helytörténész majdnem minden kötetének, albumának ő volt a lektora, így a napokban megjelent „Nagykáta anno” c. kiadványnak is.

Kevesen tudják, hogy Bihari József az elnöke az 1992-ben alakult Független Magyar Szalon képzőművész egyesületnek, mely kollektíva kiállításainak megszervezésében, a katalógusok elkészítésében van fontos szerepe. Tápiógyörgyén, Nagykátán több alkalommal került megrendezésre a Tápió menti festők kiállítása .

80. születésnapján sok szeretettel köszöntjük a tanár urat, a Tápió mente kulturális mindenesét. Kívánunk jó egészséget, alkotásokban gazdag éveket.

Basa László