Bár hatodik sülysápi Ihajlás táncház a farsangi fánkról szólt, azért a "személyzeti ellátmányban", a zenész barátaink kínálására most is bevetettük Szántó Zoltán Sancho Pékségének híres falusi kenyerét. Ezek egyikéből szelt zsíros karéjjal birkózik Csanádi Ádám kollégám képeim egyikén, másikán. Szüksége is volt a kalória felhalmozására, hiszen a táncházunk bizony igen sok munkát ad neki. A közös "asztalozás" után a hangosítás, a gázpalackokkal való szaladgálás, a négy méter magasan lévő lámpáink beállítása, a vendégeink fogadása sem meríti ki annyira, hogy maga is ne állna be a táncolók közé. Aztán a lámpaoltás előtt összepakolja a technikát, eltakarítja a romokat és még lovagiasan haza is fuvarozza meghívott barátait.
A fotográfiákon ott van most a Barátság Nyugdíjas Klubbal érkezett három unoka is, akik aranyosan segédkeztek nekünk egy kevéset a program előkészítésénél.
És persze a nyugdíjasok! Munka közben, víg kedéllyel! Fantasztikusak voltak! (Az én galériámban még nincsenek ott a kész fánkok. Mire azok sütése megkezdődött, Szőke Attila és Teréki Krisztián vette át a kattogtatás feladatát. Attila képeit már közöltem, és rövidesen megkapjuk majd Krisztián fényképeit is.)
"Barátságos" pincekonyha
- Részletek
- Írta: Super User
- Kategória: Hírek
- Találatok: 2775