Városunkban a Damjanich Jánosról elnevezett középiskola udvarán minden év október 6-án megemlékeznek az aradi vértanúkról. Felolvassák a 13 halálos ítéletet, kivetítik –mikor-hogy sikerül- a tábornokok képét, elhelyeznek a diákok a Damjanich-szobor köré 13 fáklyát. Ami számomra ebbõl a tisztelgésbõl hiányzik: nem említik azt a történelmi tényt, hogy a vértanúk közül hatan maguk is jártak 1849-ben Nagykátán.

            1849. április 4-én, a történelmi jelentõségû tápióbicskei ütközetben még egyedül Damjanich viselte a tábornoki sarzsit. A többiek az üstökös sebességével haladtak elõre a ranglétrán, hogy pár hónap múlva, mint a független magyar állam tábornoki karának tagjaira mondja ki a halálos ítéletet az osztrák vérbíró. Kik voltak õk, akik fájdalmasan rövid életük egy napjáról elmondhatták: jártak Nagykátán, ott voltak a tavaszi hadjárat egyik legvéresebb csatájában.

            Dessewwffy Arisztid (1802-1849) a kérdéses napon még ezredes, a Klapka vezette csatanyitó I. sz. hadtest lovassági hadosztályparancsnoka volt. Tudjuk, hogy ezen hadtest katonái az elégtelen felderítésnek köszönhetõen gyanútlanul meneteltek-lovagoltak be a lesben álló császáriakat „vendégül látó” Tápióbicskére. A fõvezér öccse, Görgei István írta róla késõbb nyomtatásban is megjelent naplójában: „Kevés lovassággal és néhány ágyúval valahogy feltartóztatta az ellenséget.” Késõbbi mártírtársa, Leiningen-Westerbug Károly pedig a kivégzése elõtt vetette papírra a csata tanulságait: „Hõsiesen oltalmazta a menekülõket…” említi emigyen a nagyszakállú fõtisztet.

            Dessewwffy az egyetlen, aki kétszer járt Nagykátán, két éjszakát településünkön töltött. Júliusban –nem sokkal a szabadságharc bukása elõtt- a 27 ezer fõs közép-tiszai hadsereg lovassági parancsnoka lett, s Nagykátáról indultak vezénylete alatt 1849. július 20-án az oroszokkal vívott turai csatába.

            „Tiszta lelkiismeretem van, s hagyott aludni” – mondta társainak kivégzése reggelén. A „kegyelembõl” golyó általi kivégzést hatuk közül elsõként rajta hajtották végre.

            Knezich Károly (1808-1849) horvát származású ezredesként Damjanich hadtestének dandárparancsnokaként harcolt a bicskei csatában. Az ellentámadás során az õ katonái ûzték ki az ellenséget Bicskérõl, s foglaltak vissza hat magyar ágyút. Amikor Damjanich április végén megvált a nagy diadalokat kivívott hadtestétõl, tábornoki rangban õ vette át annak vezetését. Október 6-án a hadbíró nyolcadikként szólította a bitó alá.

            Nagysándor József (1804-1849) A III.hadtest lovasságának parancsnoka volt. Gyermekkorában a késõbbi nagykátai plébános, a 200 éve született Bobory Károly barátja és osztálytársa volt. Görgei a csata végén Rastic üldözésére rendelte a Nagysándor József vezette Ferdinánd fõherceg és Hannover huszárezredeket. 1849. nyarán Klapkának hadügyminiszterré történõ kinevezése után õ vette át a I. hadtest vezetését tábornoki rangban. A halálos ítélet végrehajtását kilencedikként végezte el rajta a hóhér. Nagysándor József „Éljen a haza!” kiáltással várta, hogy kirúgják alóla a sámlit.

            Gróf Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) hatuk közül a legfiatalabb. Német fejedelmi család sarja volt, aki alezredesként Damjanich hadtestének dandárparancsnoka volt. Az õ egységébe tartozott az egész szabadságharc talán legvitézebb két zászlóalja, a vörös sipkát elsõként viselõ 3. és 9. honvédzászlóalj. A nevezetes csata sorsát õk döntötték el a Tápió hídjának visszafoglalásával. A Debrecenben megjelenõ „Közlöny2 írta 1849. április 7-iki számában: „ …ez évi április 4-ik napjától számítandó ranggal és illetménnyel ezennel ezredessé kineveztetik. A csata lefolyását a magyarul alig tudó 30 éves Leiningen az aradi várbörtön siralomházában vetette papírra.

          Damjanich és Knezich után 1849. júniusában õ lesz a legendás III. hadtest vezénylõ tábornoka. Október 6-án õreit megvesztegetve elérte, hogy kivégzésekor a magyar honvédtábornoki egyenruháját viselhesse…

            Aulich Lajos (1793-1849) . Furcsa véletlen, hogy Aradon egymás mellett állt a halálra ítélt legfiatalabb és legidõsebb honvédtábornok. Aulich a tavaszi hadjáratban a II. hadtest parancsnoka volt. Görgei fõvezéri utasításának megfelelõen 9800 emberével április 4-én Jászberénybõl jövet –„csak” átvonult Nagykátán, hogy két nappal késõbb az isaszegi csata egyik fõszereplõje legyen.

            Damjanich János (1804-1849). A csata sorsát eldöntõ III. hadtestet vezette. Amikor Görgei a nagykátai vásártéren pihenõt rendelt el a második hullámban érkezett hadtestnek, döntenie kellett arról, hogy mi legyen a vesztésre álló ütközet további sorsa. Damjanich ekkor külön feladatot kapott, hiszen a megfutamodott I. hadtestnek azt sem tudták, hogy él-e a vezére, Klapka. Damjanich kordont vont a nagykátai vásártéren, s nem engedte, hogy a pánikszerûen menekülõ honvédek elvegyüljenek a kátai lakosok között. Mennydörgõ hangjával teremtett rendet a fejetlenül menekülõ katonák között, s csatasorba állítva küldte õket vissza a harcmezõre.          

 A Nagykátán járt vértanúk közül egyedül Damjanichnak állítottak szobrot, róla nevezték el 1956-ban az akkor még a Vásártéren mûködõ gimnáziumot. A Nagykátán járt hat tábornok kiemelése természetesen nem lehet öncélú, hiszen a gyertyák, virágok, koszorúk kíséretében kell, hogy fejet hajtsunk mindnyájuk emléke elõtt. Emlékezzünk a 200 éve született Gróf Batthyány Lajosra, akit ugyancsak ezen a napon végeztek ki a pesti Újépület udvarán. A vértanúk egyek voltak a haza féltõ óvásában, közös mártíromságuk után egyek õk az utókor soha el nem halványuló emlékezetében.

  Basa László