Tarnavölgyi                                  Galéria 

Mindazok, akik jelen voltak, egy méltóságteljes, külsõségeiben is látványos megemlékezésnek lehettek a részesei. A katonai hagyományõrzõ csapatok és a Tápiómente Táncegyüttes népviseletbe öltözött fiataljai állták körbe a Szent György park I. és II. világháborús emlékmûveit. Dr. Hende Csaba, országgyûlési képviselõ és Kondor Katalin, a Magyar Rádió fõmunkatársa mondott ünnepi köszöntõt.

Sokan voltunk, de még többen lehettünk volna. Hiányoztak a fiatalok.

Csak õk?

Több mint 300 háborús áldozat, katonahõs nevét olvasták fel a Nagykáta Színjátszó Egyesület tagjai. Legalább kétszázuknak él még a leszármazottja e városkában. Ha bár az Önkormányzat vezetõivel, a társadalmi szervezetek, pártok képviselõivel, a katonákkal és a néptáncos fiatalokkal együtt jó néhányan hajtottunk fejet a megemlékezésen, nagyon hiányzott, legalább az a száz férfi, akinek nagyapjának, dédapjának, ükapjának a nevét belevésték a kövekbe.

Igazuk van. Fülledt, forró, nyári napnak, vasárnap déli harangszavát, normális ember a hétvégi húsleves kanalazása közben hallgatja meg. Egy sör, egy hideg üdítõ, kis szieszta az aktuális sportközvetítés alatt.

De, akinek – mondom, érthetõ módon – fontosabb a rántott hús és az uborkasaláta, mint a saját felmenõire, szülõföldjének védelmezõire való emlékezés, az a politikai gyûléseken se sípoljon, és ne lengesse a nemzetiszínû lobogót.

Nem a gyerekek hiányoznak a Honvédtüzér Hagyományõrzõ Csapat szervezte doni megemlékezésrõl, a Tavaszi Hadjárat eseményeirõl, a Hõsök Napjáról…Mi „példa” adók hiányzunk onnan. De nagyon.