„A Tápió mente kincses tája hazáknak. Aki e tájon szülõföldjének értékeit, szépségeit keresi, megtalálja rejtett kincseit, és otthonának érzi majd e kicsi hazát.

Nemes kötelességünk a Tápió vidékének gazdag történelmi, népi hagyományait, természeti szépségeit örökségként átadni a legifjabb nemzedéknek. A táj felfedezésére induló lányokat, fiúkat pedig buzdítani, segíteni, örömünkre szolgál…” Így kezdõdik az az alapító levél, melyben egy egyedülálló honismereti mozgalom pártfogói tettek hitet egy szép kezdeményezés támogatása mellett.

Tamási Áron szállóigévé vált szép mondását választotta iránymutató mottójául a Magyarország Felfedezõi Szövetség országos gyermekszervezet  2002-ben indult honismereti mozgalma. Ebben a gyerekek egy három éves programot megvalósítva jutnának el ebben szülõföldjük, lakóhelyük megismerésétõl kishazájuk, a Tápiómente 21 települése felfedezéséig.

Az elsõ évben az „Örökségkeresõ” jelvény megszerzéséért minden kisdiák szülõföldjét, otthonát és környezetét fedezi fel, ismeri meg. A mi esetünkben ezen Nagykáta természeti, történelmi, építészeti, mûvészeti látnivalóinak szervezett formában történõ bemutatását értjük. Ebben a körben az elsõ program minden esetben egy kenderhalmi kirándulás során adja meg a részvételi rajtot, ahol Nagykáta bölcsõje, egy 12. századi Árpád-kori falu és templom közelsége jelenti a múlt, az elõdök üzenetének jelképes átvételét.

A táj megismerésén túl –mintegy készülve a környezetéért tenni akaró, azt cselekvõen gondozó és ápoló felnõtt viselkedésének elsajátítására- a gyerekek feladatul kapják a hagyományok ápolását, fejlesztését is. Ha kell kuruc ruhában, ha szükséges 48-as honvédként vagy népviseletben vesznek részt hagyományõrzõ rendezvényeken, ünnepségeken.

Idõrõl-idõre meghívunk olyan felnõtteket, akiknek életútja valamely szempontból példakép, követendõ magatartásforma lehet a helyüket keresõ fiatalok számára. Így volt vendégünk többek között már gyermekként a lengyelekkel való barátságot ápoló Manci néni és János bácsi, 6 fontos ágyút készítõ Káplár Béla, Nagykáta múltját kutató Kátai Szilveszter, a holokauszt túlélõ egykori kátai kisdiák, Bernáth László újságíró és még sokan mások.

A második évben kissé tágítjuk a horizontot: a szülõföldként {mosimage} szereplõ település szomszédos községeit kell megismerni. Ebben többnyire kerékpáros kirándulások keretében zajlanak az „expedíciók”. Itt is feltétel az, hogy a Tápiómente településeinek életében valamilyen módon szerepet kell vállalniuk. Az évek során kialakultak azok a tevékenységi formák –tavaszi emlékhadjárat, Blaskovich Napok, Rákóczi ünnepségek, a szelei természetjárók programjaiban való részvétel, stb.- melyekbe mindenki az érdeklõdésének megfelelõen kapcsolódhat be. A hangsúly a közremûködésen, tevékenységen van, mellyel a mozgalom résztvevõje joggal érezheti, hogy amit csinált, az fontos, azzal értéket teremtett. Mondanom sem kell, hogy mindezen formákat azért kapcsoltuk be a mozgalom keretébe, hogy majd felnõttként már természetes legyen a „térségi öntudat”, más munkájának és törekvéseinek a megbecsülése.

Egy-egy település megismerése a temetõtõl a templomig, a falumúzeumtól a helyi iskola felkereséséig tart. Különösen fontos ebben a körben is a múlttal való érzelmi kapcsolat megteremtése. Amikor pl. a 3500 éves tápióbicskei bronzkori földvár területérõl egy törött cserépdarabot a földrõl felvesznek, látom rajtuk, hogy szinte spirituális kapcsolatba kerülnek valamikor volt õseikkel. A „Kincsõrzõ” fokozat jelvényén a tápiószentmártoni aranyszarvas képe látható. Itt kapcsolódunk be a közgyûjtemények megismerésébe. Elsõsorban a tápiószelei Blaskovich Múzeumról kell itt dicsérõleg szólnom, mely intézmény ezernyi módon és formában patronálja szövetségünket és mozgalmunkat. Megnézzük persze más településeken a tájházak gyûjteményét is, mely körben a kókai és a tápiógyörgyei falumúzeummal tudtunk jó kapcsolatot kialakítani. Az elmúlt tanévben a mozgalom második sorozatának „Kincsõrzõ” jelvénye megszerzéséért szerveztünk felfedezõ utakat, melynek keretében hét tápiómenti települést sikerült „becserkésznünk”. Ennek a jelvénynek az átadása õsszel, az „Aranyszarvas Napja” –a régészeti lelet megtalálásának évfordulója- alkalmával történik majd.

Aki teljesítette a második fokozat követelményeit, az a „Tápiómente felfedezõje” cím megszerzésével teheti fel az „i”-re a pontot. Itt már a tágabb körben szervezett kirándulásokon kívül szükséges a megszerzett ismeretek írásban történõ dokumentálása, rendszerezése is. Ezek az expedíciós naplók, majd a végén készített „szakdolgozat” bizonyítja, hogy szerzõjük otthonosan mozog a kistérségben, szereti és ismeri is a Tápiómentét.

A mendei „Ákos Nemzetség” és a nagykátai „Kossuth Lajos Hagyományõrzõ Csapatok” hét éve született mozgalma már eddig is több száz kisdiák számára tette lehetõvé a korosztályi romantika és tevékenységi formák segítségével a szülõföld megismerését, egy felelõsségteljesebb felnõttkori szemlélet és gondolkodás kialakításához nyújtottunk így segítséget. 2002. április 4-én az indításnál a térség országgyûlési képviselõje, polgármesterei, iskolaigazgatói írták alá az alapító okiratot.

A mögöttünk hagyott tanév számos felfedezõ útja közül most egy májusi kirándulás leírásával közelebbrõl kísérlem meg bemutatni mozgalmunk lényegét. Teszem ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy talán a jövõben mások is kedvet kapnak a bekapcsolódáshoz, s a patrónusok anyagilag támogatják majd végre programunkat.

A szombat reggeli 8 órás indulás a Mátray iskola elõl a diákok megszokott életritmusát tulajdonképpen nem borította fel. A tanítás-tanulás most azonban nem a tanteremben kezdõdött…

Göböly járás elsõsorban természeti értékeirõl ismert. Elsõ megállónk során egy növénytani ritkaság, az alhavasi zászpa virágzásában gyönyörködhettünk. Tápiószelei programunk ezt követõen mindig a község szélén levõ temetõkben kezdõdik. Az egész Tápiómente talán legszebb sírkertje a szelei evangélikus temetõ, ahol Petõfi Sándor elsõ szerelme, Kankrinyi Emília sírja becses irodalomtörténeti emlékünk. Az 1849-es tavaszi emlékhadjárat hadtápfõnöke –kinek fõhadiszállása egy ideig a nagykátai Keglevich-kastélyban volt- Danielisz János honvédezredes is itt nyugszik az árnyas fák alatt. A szemközt levõ katolikus temetõben a Blaskovich-testvérek, az 1849-es nagykátai hadikórház egykori orvosa, Geszner Mihály, és az 1939-es lengyel katona, Walter József  sírja elõtt hajtottunk  fejet.

A Blaskovich Múzeumban egyórás szakszerû vezetéssel ismerkedhettünk meg a Tápiómente egyetlen hivatalos közgyûjteményének értékeivel. Tápiógyörgyén 11 órára a kedvünkért nyitották ki az egykori tanítói lakból kialakított falumúzeumot. Mint a honismeret tantárgyat évekig tanító tanár igazán irigyelni tudom a helybéli kollégákat, akik az eredeti miliõ és tárgyak bemutatásával tudják hitelesen szemléltetni a tananyagot.

Kis sétát tettünk az igazán tetszetõs, virágos györgyei faluközpontban. A templom megtekintése után a Györgyey-kastély parkjában jártuk körül a vadregényes környezetben levõ kis tavacskát. A falu szélén találkoztunk régi ismerõsünkkel, a Tápióval. Itt –ellentétben a Nagykáta határában folyó patak jelleggel- mozgalmunk névadója már „felnõtt” korba lépett, vagyis egy igazi folyó képét mutatta. Megtekintettük az utazók védõszentje, Nepomuki Szent Jánosnak a híd mellé állított szobrát.

Kikerekeztünk a település határában levõ, a téglagyár melletti Bibic-tanösvényhez. Felkapaszkodtunk a kilátóba, szétnéztünk a horgászparadicsomként számon tartott egykori kubikgödrökbõl kialakított vízi világban. Hazafelé tartva Farmoson a Sziki-tanösvényt jártuk végig, a szikes puszták élõvilágát ismerhettük meg.

A kirándulás résztvevõi több vasat is tartottak a tûzben, hiszen mai teljesítményükkel teljesítették a „Tápió turistája” jelvényszerzõ mozgalom több feltételét is. A legfontosabb értéke a túrának elsõsorban mégis az volt, hogy egy élményszerû program keretében a megismerésen, a közeli tapasztaláson keresztül tanulták meg szeretni és becsülni szülõföldjüket, a Tápió mentét.

Basa László