Családi-baráti rendezvénynek szánták a nagykátai gazdák, Nagy György és Czakó György azt a homokdûlõi vigadalmat, aminek apropóját az aratás adta. No, hangos betakarító gépek dübörgése nem nyomta el a szûknek igazán nem mondható – voltunk vagy százan – család vidám zsivaját.
Tarnavölgyi László
A „birtokosok” a hagyományos kézi, kaszás aratás - minden fáradságossága ellenére is – szép, a természethez sokkal közelibb, száz esztendõk sokasága alatt „felszívódott” emlékeit elevenítették fel. A módját is megadták a kalászosok lesuhintásának, hiszen nem csak népviseletbe öltöztek be, de a komoly ítészek által szemrevételezett munkálkodó párosokat nemes versengésre is késztették.
Az ezüsthajúak kaszát lendítõ, kévét kötõ mozdulataiban még magmaradt a gyermekkori mozdulatok begyakorlottsága (és az idõmúlásával a régi, hajnali háromórai, keserves munkakezdés, már visszavágyott szép emlékké szelídült), de a fiatalok sem maradtak szégyenben.
Persze, ezen a július 27-i vasárnapon pont fordított volt a munka és a mulatság, a falatozás, a száradó torkok nedvesítésére szánt idõ aranya, mint a 30-50 esztendõvel ezelõtti forró nyarakon.
Most nem is az egész család esztendei kenyerének megléte volt a tét. Sokkal inkább egy jó hangulatú múltidézés, tiszteletteljes emlékezés eleink fáradságos munkálkodása elõtt.
{google}1908580709688919229&hl{/google}
A szervezõk ugyan határozottan családjuk, barátaik és önmaguk szórakoztatására szánták ezt a napot, de érdemes elgondolkodni azon, hogy egy Nagykátai Aratónap beleférne-e egy kistérségi programfüzetbe a jövõ évben?
