Nagykáta városa régi adósságát törlesztette, amikor 2009 nyarán felújította a Szabadság téren levő, a tápióbicskei ütközet emlékére 1897-ben felavatott emlékművét. A több mint száz éves szobor az elmúlt évek során meglehetősen mállékony állapotba került, s amíg körülötte megújult a park, addig annak dísze, legrégibb műtárgya bántóan mutatta az idő kérlelhetetlen múlását. Basa László írása
Mit is írtam erről 1997-ben a „Nagykátai Újságba”?
„Gerenday mester alkotását kikezdte az idő. A műkőből készült oszlop díszei, faragványai mállanak. Az elmúlt télen a legfelső ágyúgolyó esett szét darabjaira. A forradalom és szabadságharc közelgő 150. évfordulójára azt hiszem, kötelességünk lenne felújítani a száz éve avatott emlékművet.”
Nagykáta legrégibb világi emlékműve renoválására az idézet cikktől még 12 évet kellett várni, ezért köszönet a város vezetőinek, hogy fontosnak tartották a történelemnek emléket állító, korinthoszi oszlop restaurálását. Mivel is járulhatna hozzá az újraavatási ünnepség fényéhez a helytörténész, mint azzal, hogy felidézi az alkotó munkásságát, az avatási ünnepség fényét.
Az 1849. április 4-i tápióbicskei ütközet emlékének ápolására szinte azonos jogalappal indult a Tápió partján egymással szemben fekvő két település: Nagykáta és Tápióbicske. A vetélkedésnek, vagyis, ki a csata „tulajdonosa”, kezdettől fogva voltak vitái és pengeváltásai a két település között. Pár éve még Tápióbicske akkori polgármestere írt dühös cikket a helyi lapba „történelemhamisítást” emlegetve, Nagykáta jogát vitatva az ütközet emlékének ápolásában. Nem tisztem, hogy a vitát a történelmi tények felvonultatásával eldöntsem, hiszen Hermann Róbert - Kucza Péter 2002-ben megjelent dokumentum gyűjteménye is bizonyította, hogy mindkét településnek joga van az emlékezésre. Az elmúlt években valóban példamutató egyetértéssel meg is valósult a „történelmi kiegyezés”: Nagykáta és Tápióbicske lakossága, önkormányzata és katonai hagyományőrzői közösen ünnepelnek, emlékeznek április 4-én.
Az emlékállítás története is át meg van átszőve ezzel a vetélkedéssel. Nagykáta járási székhely révén anyagiakban, kapcsolatokban, mecénásokban jobb helyzetben volt, s ebből fakadóan mindkét központi emlékmű létrehozásánál kezdeményező és meghatározó szerepet játszott.
A szabadságharc fontos eseményeinek és jeles szereplőinek – leszámítva a síremlékeket – csak 1867, a kiegyezés után lehetett köztéri emlékművet állítani. Rákosi Viktor, a kor divatos írója – ki családi kötődése révén sokat járt vidékünkön – egy kor jelképévé tette lírai szépségű látomását a „Korhadt fakeresztek”-ről. Ma is látható a csata legkorábbi emlékműve, ami tulajdonképpen egy sírkereszt. A Ságra vezető út mentén a helybeli földbirtokos, Bitskey Viktor a csatát követően állított vaskeresztet, melyet a közelben zajlott nevezetes párbajban elesett osztrák lovastisztről, „Riedesel-kereszt”-nek nevezett el a köznyelv.
1882-ben a bicskei bíró, Fehér István a határban szétszórtan elhelyezkedő egyedi sírokból – korhadt fakeresztek – a csontokat felszedette, s akkor a község szélén állított kőkereszt alá helyeztette azokat. Tehát nagyon sokáig e két síremlék jelentette az április 4-i ütközet látható emlékjelét. Egyszerű kis emlék állott még sokáig a Tápió hídja mellett, melyet 1910-ben váltott fel Jankovits Gyula szobrászművész ma is látható, a csata központi emlékhelyének számító alkotása.
Ahogy közeledett 1848/49 50. évfordulója, úgy érlelődött a gondolat, hogy emléket kellene állítani a közelben zajlott tápióbicskei ütközetnek. Ezekben az években különben az egész országban hasonló szellemben folytak az emlékállítások, születtek szinte futószalagon a Kossuth-szobrok, csataemlékek. „Nagy-Káta” gróf Keglevich Gábor főrendi házi tag elnökletével szoborbizottságot hozott létre, mely országos felhívást tett közzé az emlékállítás költségeinek fedezésére.
Az emlékmű elkészítésére a kor ismert emlékmű-szobrásza, Gerenday Béla kapott megbízást. Az alkotó neve nem volt ismeretlen vidékünkön, hiszen mind a nagykátai, mind pedig más települések temetőiben láthatók voltak a Gerenday-síremlékek.
A kor talán legismertebb sírkő- és emlékmű szobrásza Gerenday Antal (1818-1887) jó érzékkel ismerte fel, hogy az 1848-ban megnyitott Kerepesi temető a jövőben kitüntetett szerepet fog majd kivívni. Hivatalosan 1847-ben nyitott díszítő szobrászati és kőfaragó műhelyt a Kerepesi út végén. Vörösmarty, Lendvay Márton, Szentpéteri Zsigmond, a szatmárcsekei Kölcsey-emlék, a szatmári Kölcsey-szobor, a sümegi Kisfaludy Sándor síremlék a ma is látható alkotásai. A család érdeklődése különben rendkívül szerteágazó volt: volt közöttük botanikus, zoológus, orvos, egyetemi tanár, a pesti Füvészkert létrehozója is.
Minek tulajdoníthatjuk az 1947-ben alapított sírkőgyártó és- kereskedő cég sikerét? A szaknyelv úgy fogalmaz, hogy a kor legjelentősebb haza funerális – sírkőgyártó – produktumát hozták létre, s valójában egy konjunktúrát használtak ki. Ebben a korban megnőtt a nemesség és polgárság reprezentatív síremlékek iránti igénye, illetve a nemzet nagy halottainak emlékét igyekeztek – sokszor már utólag – méltó módon megörökíteni. A Gerenday-cég nemcsak a kivitelezést, hanem sokszor a tervezést is elvégezte. Ők készítettek elsőként vasszerkezetű mauzóleumokat. Gerenday Antal 1864-ben sírkő-albumot adott ki, mely a monarchia távolabbi pontjain is felhívta a cégre az érdeklődők figyelmét. A Gerenday-cég fő vevőkörét a nagypolgárság, a pénzarisztokrácia és a nemesi származású hivatalnokréteg alkotta. Ma is több mint száz, a cég által kivitelezett síremlék látható a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Gerenday Antal fia, Gerenday Béla 1863. december 13-án született. A tehetséges fiút a Mintarajziskolába – a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem őse – íratták be, ahol 1878-1880 között Huszár Adolf (1843-1885) tanítványa volt.
A mester, Huszár Adolf szobrászművész alkotásait ma is megcsodálhatjuk a pesti Duna-parton. Itt állították fel első ismertebb szobrát, Eötvös József bárót ábrázoló alkotását. A robusztus Deák-szobor a Magyar Tudományos Akadémia előtt áll, míg az 1882-ben az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló, Petőfit ábrázoló alkotását talán a legismertebb művének kell tekinteni. Az aradi Szabadság-szobrot váratlan halála miatt Zala György fejezte be.
A képzőművészek külföldi tanulmányútja magától értetődő volt akkoriban. Gerenday Béla Milánóban három évig dolgozott Francesca Barzaghi (1839-1892) műtermében, s egyidejűleg a Brera-akadémia előadásait látogatta.
A nagykátai honvéd-emlék alkotójának szemléletét tehát Huszár Adolf mellett az olasz Barzaghi alakította meghatározóan. A lexikon szerint az olasz mester stílusa „kezdettől fogva lírai volt. Fiatalos, eszményi alakjainak jellemző tulajdonsága az elevenség, a szépség és a naivitás. „
Az ifjú magyar szobrászművész Milánóból Carrarába, a márvány szülőhazájába utazott. Itt készítette bemutatkozó művét, a „Fürdő gyermek”-et, mely látható volt az 1885. évi országos kiállításon is a Műcsarnokban. (A szobor Klotild főhercegasszony gyűjteményébe került.)
Apja halála után a Gerenday sírkőfaragó cég tulajdonosa lett. Apja figurális és ornamentális márványműgyárának vezetése élete végéig fontos tevékenysége volt. Ez az örökség kétségtelen, hogy korlátozza egy ifjú szobrászművész kibontakozást – gondoljunk a tömeggyártásra –, ugyanakkor a nem mellékes anyagi függetlenséget is biztosította. A pesti Ipartestület kőfaragó szakosztályának elnökévé is megválasztották, a Sírkőkereskedők Szövetsége egyik megalapítója és vezetője lett. Elismerése lett az udvari tanácsosi cím.
Az 1890-es évek második felében egyre több település döntött úgy, hogy szobrot állít a „Magyarok Mózesének”, Kossuthnak. A Kossuth-kultusz kialakulásában meghatározó szerepet játszottak azok a mellszobrok, melyek ezekben az években szinte sorozatban készültek a „Gerenday-művek”-ben. Gerenday Béla nevéhez fűződik az első magyar köztéri Kossuth-szobor felállítása, melyet Siómaroson – ma Balatonszabadi – avattak fel 1894. június 17-én.
Hol látható ma Gerenday-féle Kossuth-szobor? A teljesség igénye nélkül: Balatonkenese (1899), Báránd (1896), Berekböszörmény(1898), Bihardiószeg (1896), Bihartorda(1898), Fehérgyarmat(1896), Kölesd(1897), Mezőkeresztes(1902), Monor(1901), Sarkad(1902), Szentes(1898), Tarpa(1902), Técső(1896), Tenke(1899), Bácskossuthfalva(1896).
A külhoni magyarok egy egy méter magas, Gerenday Béla alkotta Kossuth szobrot a washingtoni Fehér Háznak ajándékoztak, mely ma is az elnöki palotában látható.
Impozáns alkotás a pusztaszeri Hétvezér-emlékoszlop, melyet 1900. június 24-én helyeztek el egy kunhalom tetején. 1898-ban megjelentette „A temető költészete. Sírversek és feliratok” c. könyvét. Derecskén 1898-ban egy turulmadarat formázó 1848-49-es szabadságharcos emlékművét készített. 1910-ben Török Péter ref. püspök síremléke elkészítésére kapott megbízást, melyet a legszebb magyar sírkertben, a Házsongárdi temetőben avattak fel.
A Gerenday-cég – mely 1897-ben kivitelezte a nagykátai honvédemlékművet – az 1880-as években ráhangolódott az akkor divatos eklektikus síremlékek készítésére. Ebben az építészeti elemek mellett jelentős szerepet töltöttek be a figurális alkotások, melyek közül nem egy esetben Itáliából importált, összerakható szobrok szerepeltek. Ez a lendület majd csak az első világháború utáni gazdasági nehézségek miatt törik meg. A Gereday-cég kapta a legtöbb megrendelést híres művészek, tudósok sírjának kivitelezésére. A Kerepesi temetőt bemutató első fontosabb kiadványt a cég megbízásából, Kovács Dénes készítette 1894-ben.
Gerenday Béla 1909-ben felajánlotta, hogy a temető neves személyiségeinek sírköveit a kiürítendő parcellákból saját költségén kijavítva az új helyen állítja fel. Erre a reklámfogásra különben azért volt szüksége, mert ebben az időben már a Schmidt Gyula vezette műhely több megrendelést kapott, a Gerenday-cég hanyatló ágra került.
Gerenday Béla 1936-ban hunyt el. Sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 26/2-es parcellájában található.
A nagykátai honvédemlék 1897. április 4-én történt ünnepélyes avatásáról beszámolt a „Vasárnapi Újság”, illetve annak 100. évfordulóján, 1997-ben cikk jelent meg a „Nagykátai Újság”-ban „A száz éves emlékmű” címmel.
Amikor 1998-ban a magyar gyermekszervezetek létrehozták – mindmáig egyedülálló – összefogásukat 1848/49 150. évfordulója közös megünneplésére, a Honvédelmi Minisztérium által a „Kossuth Lajos azt üzente…” országos mozgalom a Nagykátán levő ötgolyós emlékmű talapzatán olvasható idézetet választotta jelmondatának:
„Sokaknak kellett meghalni a hazáért,
Hogy még többen élhessenek a hazának!”
Ez a gesztus a Nagykátán folyó emlékápoló és hagyományőrző tevékenységnek, az akkor működő – országosan egyedülálló – négy felfedező csapat munkájának elismerése is volt. 1998-ban a hagyományőrző csapatok városismertető játékának, a „Hősök nyomában Nagykátán” egyik állomása lett az öreg emlékmű, ahol a tápióbicskei ütközetre vonatkozó kérdéseket tettük fel a diákoknak. A felvételre jelentkező hagyományőrzők szokásos első városnéző sétájának fontos állomása az ötgolyós szobor.
A tápióbicskei ütközet első köztéri emlékműve 112 évig volt kitéve az időjárás viszontagságainak. A Káplár Béla vezette honvédtüzér hagyományőrző csapat évek óta szorgalmazta az emlékmű renoválását. Erre a célra szerveztek jótékony célú bálokat, nyitottak a restaurálás költségeire külön bankszámlát.
A nagykátai diákkorú hagyományőrzők túl azon, hogy számos esetben közreműködtek az emlékműnél rendezett koszorúzási ünnepségeken, fontosnak tartották, hogy az alkotót is megismerjék. Mint a Kossuth Szövetség tagjaként Kossuth-emlékápolással is foglalkozó civil egyesület, az ország több – Gerenday Béla alkotta – Kossuth-szobra előtt tartottunk koszorúzást, tisztelgést.
A Kerepesi úti temető – ma Fiumei úti temető – 2009. áprilisában lett 160 éves. A megnyitott sírkert első nyilvános temetése különben az 1849. április 6-i isaszegi csatában elesett honvédek búcsúztatása volt. (Azok a honvédek, akik két nappal korábban a tápióbicskei ütközetben harcoltak.) A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat tagjai a Magyarország Felfedezői Szövetség hagyományos márciusi zarándokútján keresték fel a temető történelmi síremlékeit. Minden évben sor kerül erre a sétára, s ilyenkor mindig megállunk, fejet hajtunk Gerenday Béla szobrászművész sírja előtt is.
Az emlékművet felújító szakemberek viszonylag tisztességes munkát végeztek. Mivel jelentős művészeti és históriai értéket képviselő alkotásról van szó, a restaurálásnak törekednie kellett volna az abszolút hitelességre. Két apró hibát mégis elkövettek. Annak idején a művész a hengeres oszlop és a négyzetes alapzat találkozásához egy koszorút, éspedig a III. osztályú Katonai Érdemrend arányosan felnagyított változatát helyezte el. Ez sem véletlen, mert az ütközet több főtiszt és közlegény résztvevője ezt a kitüntetést kapta meg hősiessége jutalmául. A koszorú helyébe tett Kossuth-címer hiteltelen, el kell távolítani. ( A címert a felújítást végző kivitelező - saját költségén - helyezte el az emlékművön, amelyet rövidesen az eredeti kőkoszorúval fog lecserélni. A szerkesztő megjegyzése.) A talapzat nyugati oldalán, lent volt elhelyezve az alkotó neve és az avatás éve. Ez a kis márványtábla az idők során a mélyedésből kiesett. Gerenday Béla azt hiszem, megérdemelné, hogy mint az emlékmű alkotója, neve ismét ott szerepeljen.
2009. július 20. Basa László