Basa László kat.hő. tüzérszázados, a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat vezetője, helytörténész az 1848-49-es szabadságharc egyik tápiószelei eseményének emléket állító ünnepségről számol be írásában és képeivel.

Emlékoszlop jelöli a Közép-Tiszai hadsereg főhadiszállását, a Viczián- kúria helyét!

Tápiószele város 48-as történelme legjelentősebb eseménye az, amikor 1849. július 18-21. között a település központjában levő Viczián-kúriában rendezte be főhadiszállását a szabadságharc végnapjainak legnagyobb létszámú katonai egysége, a Közép-Tiszai hadsereg. Az esemény 160. évfordulója inspirálta a Blaskovich Múzeum Baráti Körét, hogy a közelmúltban lebontott kúria helyét emlékművel jelöljék meg. Az előkészületek sorába illeszkedett egy előadás a Perczel Mór vezette hadsereg jelentőségéről, autóbuszos emlékút a hadsereg vonulási útvonalát követve, illetve a történelmi esemény feldolgozása az ősszel megjelenő helytörténeti kötet számára.

 KÉPEK

A György József kőfaragó mester alkotta hengeres oszlopra Turák Károly üvegműves készítette el a kúria sziluettjét ábrázoló táblát. Az avatási ünnepségre 2009. július 19-én, vasárnap 10 órai kezdettel került sor a Hősök parkjában.

Gócsáné Móró Csilla múzeumvezető, a baráti kör titkára megnyitójában köszöntötte az ifjú város polgármesterét, az avatási ünnepségen közreműködő katonai hagyományőrző csapatokat. Külön kiemelve üdvözölte Gavlik Istvánt, a Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnökét, Móczár Béla nyugállományú tüzér alezredest, a katonai hagyományőrzők összekötőjét.

Az ünnepséget a Nagykáta Barátainak Köre Honvédtüzér Hagyományőrző csapata 6 fontos ágyújának lövése nyitotta meg. Kovács Ferenc polgármester és Terék Mihály a múzeumbaráti kör mb. elnöke köszöntőjükben a nap jelentőségét, a történelmi múlt emléke ápolásának fontosságát hangsúlyozták.

Az emlékbeszédet Basa László kat.hő. tüzérszázados, a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat vezetője tartotta. Ismertette a 37 ezer fős hadsereg tápiómenti tartózkodása krónikáját, bemutatta a Viczián-kúriában megszállt tábornokokat. Beszéde második részében a tápiószelei magyar-lengyel barátság születése 160. évfordulójának, a 70 éve létrejött lengyel katonai menekülttábor működésének jelentőségét emelte ki, megállapítva, hogy ezek az események teremtették meg a két nép barátságát ápoló mai törekvések alapjait.

Az emlékmű két oldalán álló honvédruhás hagyományőrzők magyar és lengyel zászlót tartottak a kezükben, utalva ezzel a gesztussal arra, hogy a magyar-lengyel barátság újabb emlékhelye jött létre ezzel az emlékoszloppal. Amikor Kovács Ferenc és Terék Mihály az emlékművet leleplezték, újabb ágyúlövés dördült, a kardokkal őrzött csapatzászló meghajtása pedig kifejezte a katonai hagyományőrző gyerekek tiszteletét.

Az emlékművet a város polgármestere, a múzeumbaráti kör elnöke, a Kossuth-csapat vezetője és a vendégek koszorúzták meg.

Basa László

Tisztelt Polgármester Úr!

Kedves Tápiószelei Polgárok!

Amikor 2009. július 1-jén Tápiószele nagyközség városi rangot kapott, sokan tették fel a kérdést itt Szelén és a régióban egyaránt: mivel érdemelte ki a település ezt az elismerést? Közismert, hogy a várossá válásnak sok szempontja van, azt különben törvényes előírások szabályozzák. Nem tisztem most az ifjú város infrastrukturális és gazdasági helyzetét, a lakosság létszámát elemezni. Ezzel szemben a kultúra sokívű ágának és a történelmi múlt emlékeinek ápolása azt hiszem már eddig is városi mércével értékelve is tiszteletreméltó eredményeket hozott. A régióban egyedülálló Blaskovich Múzeum és annak kisugárzó hatása, a civil szervezetek közösségi értékeket létrehozó példamutató tevékenysége teremtette meg többek között a várossá váláshoz szükséges feltétel egyik fontos elemét. A mai emlékjel állítás egyik bizonyítéka annak, hogy méltó helyre került a városi cím.

Egy közelmúltban lebontott épületre, az épület múltjának fontos időszakára emlékezünk most. Minden település a nemzeti ünnep törvénybe foglalt kötelességét teljesíti akkor, amikor az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnak emléket állít, ott évente legalább egy alkalommal lerója tiszteletét Kossuth, Petőfi, Batthyány, Görgei, Damjanich és társainak emléke előtt. A legtöbb település amolyan általános emlékművet hozott létre, melynek nem volt korabeli eseményeket felelevenítő, helyi emlékőrző szerepe. Ebből a szempontból szerencsések azok a falvak és városok, akik túl a nemzeti történelem emlékápolásán, meg tudják idézni a hely szellemét, utalni tudnak 1848/49 helyi történéseire.

A mai naptól fogva Tápiószele minden erre vetődő vendégének meg tudja mutatni ezt az emlékjelet, mely arra utal, hogy a múltjából egy fejezetben a nemzet történelmének egyik fontos epizódja játszódott le annak idején falujukban.

A hadtörténelem a maga sajátos szakzsargonjával „Összpontosítási kísérletek a Duna-Tisza közén 1849. júliusában” címet adta annak az időszaknak, melyben Tápiószele a hadak vonulási útvonalába került. Ebben az időben már megindult az az összehangolt orosz-osztrák támadás, melynek közvetlen célja a Szeged körzetében összevont magyar politikai és katonai erő megsemmisítése volt. Kossuth Lajos kormányzó egy olyan hadsereget kívánt létrehozni, mely megpróbálja megakadályozni az ellenség célját, útját képes állni a létszámfölényben levő, déli irányba törő orosz-osztrák erőnek.

Cegléden, a Pesti út 6. szám alatti ház falán márványtábla hirdeti a Kossuth vezetésével 1849. július 8-án ott zajlott tanácskozás emlékét. Ezen a haditanácson Kossuth úgy döntött, hogy összevonja a IX. és a X. hadtestet, s az így létrejött 37 ezer fős és 82 löveggel rendelkező Közép-Tiszai hadsereg elnevezésű erőnek Perczel Mór vezérőrnagy lett a parancsnoka.

Ebben az időszakban ez az erő lett a legnagyobb létszámú hadsereg az országban. Katonai erejét illetően már nem használnám a felsőfokot. Perczel Mór korábbi X. hadteste frissen toborzott újoncokból állt, akik eddig még nem szagoltak puskaport, nem vettek részt harci cselekményekben. Józef Wysocki lengyel tábornok által irányított, az ország belsejébe tartó orosz erők elől visszavonuló IX. hadteste már harcedzett alakulat volt, itt harcolt többek között a lengyel légió is.

Az új hadsereg Szolnokot tette meg hídfőállásának, hiszen innen minden déli irányba tartó mozgást –legyen az a Duna-Tisza közén vagy a Tiszántúlon- figyelemmel lehetett kísérni. Miután Görgei Vácott vereséget szenvedett Paszkievics herceg hadseregétől, Perczel Mór újabb feladatot kapott: akadályozni a főváros irányába törő orosz csapatok mozgását, megvalósítani a Görgei hadseregével való egyesülést.

Július 17-én Abonyban kiadott hadparancs másnapra Tápiószelére rendelte a hadsereget. A lovasság előőrse 18-án este már továbbvonult Nagykátára, őket követte 19-én a teljes lovasság. Tápiószelén a gyalogság maradt, parancsnokuk a rangidős Wysocki tábornok lett.

20-án reggel Nagykátáról északi irányba történő felderítést valósított meg a hadsereg teljes lovassága, mely Tura határában jelentős orosz erőkbe ütközött. 1849. július 20-án történt a hadsereg egyetlen harci cselekménye, a turai lovassági ütközet. Az összecsapásban a magyar huszárok nagyszerűen álltak helyt, s amikor megérkezett az orosz hadseregnek a gyalogság részéről történő erősítése, a jelentős túlerővel szemben csak akkor vonultak vissza. Az estét már ismét Nagykátán töltötték, s július 21-én vonult a teljes hadsereg Tápiószelére.

A Közép-Tiszai hadsereg főhadiszállása a Viczián-kúria volt. Lakói közül már említettem a lengyelek Bem utáni legsikeresebb tábornokát, a lengyel légiót vezénylő Józef Wysocki tábornokot. Csak egy megjegyzés erejéig: 1849. április 4-én Wysocki katonái foglalták vissza a Tápió hídját, fordították meg a vesztésre álló tápióbicskei ütközetet.  A hadsereg vezetője a nehéz természettel megáldott Perczel Mór. A hadsereg lovassági parancsnoka az ugyancsak tápióbicskei résztvevő, a későbbi aradi vértanú, Dessewffy Arisztid vezérőrnagy volt.

A Viczián-kúria ezekben a napokban két olyan vendéget is fogadott, akik abban az időben az egész magyar honvédség legfelső vezetői voltak. Mészáros Lázár altábornagyról, a Batthyány-kormány korábbi hadügyminiszteréről van szó, aki a leváltott Görgei helyébe lépve próbálta meg koordinálni a magyar seregek stratégiáját és mozgását. Vezérkari főnöke Henrik Dembinszki altábornagy, korábbi fővezér volt. Az a tény, hogy a magyar honvédség két legjelentősebb vezetője ezekben a napokban Perczel Mór hadseregénél és Tápiószelén tartózkodott, tovább növelte az események és a helyszín jelentőségét. Különben a Perczel és a fővezéri páros kapcsolata a hadihelyzet eltérő megítélése miatt rendkívül feszült volt, s mind  Tápiószelén, mind Nagykátán állandó volt a vita közöttük.

A főtisztek közül a közeli Geszner-kúriában tartózkodott még herceg Mieczyslaw Woroniecki alezredes, Dessewffy tábornok hadsegéde. A Petőfi iránti rajongásáról ismert lengyel katona 1849. augusztus 5-én esik majd osztrák fogságba, s a pesti Újépület udvarán végzik ki október 20-án. Geszner Mihály, a tápióbicskei ütközet sebesültjeit Kossuth felkérése nyomán ápoló orvos vendége volt még többek között Lázár Vilmos alezredes, későbbi aradi vértanú.

A kúriában berendezett főhadiszállás nevesített vendégei után ne feledkezzünk meg a Tápió túlsó oldalán táborozó katonákról. Róluk írja levelében barátjának, Rákóczy Jánosnak Geszner Mihály:

„Itt a hangulat a legjobb, különösen a seregnél, nem annyira a népnél, mert bizony a fegyelem a seregnél nem a legjobb, szőlőinket pusztítják, pedig érett gyümölcs nem lévén, az éretlentől csak betegségbe esnek, én csak ma magam legalább 30 embernek adtam be gyógyszert…”

A Közép-Tiszai hadsereg több katonája nyugszik Turán, Zsámbokon, Tóalmáson, Nagykátán a települések temetőiben. A hadsereg és hősi halott katonái előtt tisztelegve szervezett ez év tavaszán a fenti helyszíneket is érintve emlékutat a Tápiószelei Természetbarát Klub és a nagykátai hagyományőrzők.

Július 22-én a Közép-Tiszai hadsereg Abonyba vonult, egy időre megnyugodhatott nemes Viczián István uram és felesége. A magyar hadak előtt tavasszal többször osztrák seregek vezetői szállásolták be magukat a kúriába. Viczián uram emlékezhet március 5. körül a nála vendégeskedő Schlick altábornagyra, ki dühében a disznóólba zárta az osztrákok szolnoki vereségének hírét hozó tisztet. Ezekben a napokban 50 ezer osztrák katona tartózkodott a faluban.

Alig egy hónap múlva Sternberg és Rastic császári főtisztek vették igénybe kéretlenül is a szállást. Arról már csak utólag hallott, hogy ezek a katonák ütköztek meg április 4-én Tápióbicskénél Klapka és Damjanich hadtestével, vívták meg a tavaszi hadjárat legvéresebb csatáját. A Viczián-kúria több évtizeden keresztül mint elemi iskola szolgálta a szeleieket, míg a „kisbüdös” néven elhíresült, 40 évig kihasználatlanul álló épület végül összedőlt. A történelem tanúja, sok ezer szelei gyerek tudásának eredője megérdemli, hogy legalább a helyét megjelölő oszlop emlékeztessen minket értékeinkre.

Tisztelt hallgatóság!

Ezen a napon tisztelettel emlékezzünk a magyar-lengyel barátság tápiószelei kezdetére, arra, hogy 1849. júliusában a településen tartózkodott közismert és említett lengyel tábornokok mellett itt voltak a lengyel légió katonái is. Emlékezzünk tisztelettel a légió parancsnokára, a 200 éve született Wysocki tábornokra. A lengyel légió a magyar szabadságharc egyik legvitézebb egysége, egy valóságos önálló kis hadseregként működött. A 2400 fős lengyel légiónak három gyalogos zászlóalja, dzsidás ezredei, tüzérsége volt. Ez a 160 éve lezajlott történelmi találkozás Tápiószele lakói és Polónia katonái között jelenti a két nép barátsága helyi szintű ápolásának kezdetét.

90 évvel később, 1939. szeptemberében ismét lengyel katonák érkeztek Szelére. Amikor szeptember 1-jén a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, majd a Szovjetunió egy titkos paktum alapján lengyel területeket foglalt el, a polgári lakosság és a katonák számára csak Magyarország felé volt nyitott a menekülési útvonal. Így érkezett szeptember 20-a körül több mint 700 katona Szelére. Ekkor láttak másodszor fehér sasos katonasapkát a szelei emberek, akik befogadták, támogatták Polónia sorsüldözött polgárait. Erre emlékeztet ma minket a katolikus templomban található vörösmárvány emléktábla, a Szelekta épülete.

Emlékezzünk tisztelettel a 100 éve született és húsz éve elhunyt leghíresebb szelei lengyelre, a katolikus temetőben nyugvó Walter Józsi bácsira. Az ő példája a legjobb bizonyíték a két nép cselekvő barátságára, hiszen Józsi bácsi Tápiószelén nem a hontalanok keserű kenyerét ette, hanem új hazájában mindenki által szeretve és becsülve tudott teljes és a köz javára rendkívül értékes és hasznos életet élni.

Az utóbbi húsz évben a Tápió mentén gomba módra szaporodtak a lokálpatrióta törekvések, melynek révén emlékművek, emlékjelek jöttek létre. Egy település kollektív emlékezetének látható jelei az örökségadás szándékával üzennek az utókornak. Üzenik ezek az emléktáblák, emlékoszlopok, kopjafák, hogy a múlt üzenete és tanúsága örökérvényű, az arra való mindenkori emlékezésnek elindítója lehet ez az emlékjel. Külön örömömre szolgál, hogy az emlékállítás egy civil szervezet, a Tápiószelei Múzeumbarát Kör kezdeményezése nyomán született. Az emlékoszloppal ma nemcsak Tápiószele városa, hanem a Tápió mente kistérség, az egyetemes magyar nemzet is gyarapodott. Így tekintsünk erre az alkotásra.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Basa László

Elhangzott 2009. július 19-én Tápiószelén, a Közép-Tiszai hadsereg vezérkara egykori szállása helyén létesített emlékoszlop avatási ünnepségén.