„Fiúk! Előre!”

Új könyv a tápióbicskei ütközetben résztvevő 6. „Veszprémi” zászlóaljról

Kétségtelen, hogy az általános iskolai történelem tankönyvek egyedül csak Tápióbicske és a tavaszi hadjárat véres ütközetét említik egyedül régiónk históriájából.

Ami 1849-ben a történelmi napok során történt, az egy egész nemzet kollektív emlékezetének szívet melengető érzése. Az ütközet történetének jelentős irodalma van, melyből kiemelkedik a Hermann Róbert-Kucza Péter szerzőpáros 2002-ben megjelentetett dokumentumkötete. Amikor Sashalmi István veszprémi helytörténész érdeklődött nálam az ütközet felől, én is ezt a könyvet ajánlottam neki első helyen.

         Tud újat nyújtani Tápióbicskéről egy veszprémi lelkes kutató az ütközet emlékét ápoló tápiómenti olvasóknak? Aki elolvassa Sashalmi István: „”Fiúk! Előre!” című, 2009. márciusában megjelent könyvét, annak csak egy válasza lehet: igen!

         Április 4-én Nagykáta és Tápióbicske között az 1. és a 3. hadtest közel 25 ezer katonája harcolt. Ha szemügyre vesszük a Klapka és Damjanich vezénylete alatt működő két hadtestet, ott szinte az egész Nagy-Magyarországot megrajzolhatnánk a honvédek, huszárok, tüzérek hovatartozása, bevonulási-toborzási körzete alapján. A lengyel légió közreműködésével, a másik oldalon pedig az osztrákokból és horvátokból álló császári hadsereg ezen kívül még ráadásul „nemzetközivé” is tette ezt az összecsapást.

         Az 1848. május 16-án megjelent toborzási felhívás a magyar honvédség tulajdonképpeni születésnapja. A Batthyány Lajos kiáltványa nyomán létrejött 10 honvédzászlóalj az elkövetkezendő szabadságharc hadseregének gerincét képezi majd, hiszen ezek a zászlóaljak rendelkeznek majd a legtöbb harci tapasztalattal, ők adják majd ebből kifolyólag a későbbiekben megalakuló mintegy 160 újabb zászlóalj tisztikarát. Nem véletlen, hogy Klapka és Damjanich is egy ilyen zászlóaljnál kezdte a szabadságharc szolgálatában első beosztását.

         A „tizek”, vagyis az elsőnek megalakuló honvédzászlóaljak ma is megkülönbözetett figyelemmel, és tisztelettel bírnak. Közülük hárman a Tápiómente szempontjából is kiemelten fontos tápióbicskei ütközetnek is résztvevői voltak. A három zászlóalj az ütközet más és más időpontjában került bevetésre.

 Elsőként a Klapka hadtestében, Dessewffy Arisztid hadosztályában, Dipold őrnagy dandárában a 6-ik zászlóalj került szembe az ellenséggel. Ők voltak azok, akik a nem megfelelő felderítésnek köszönhetően gyanútlanul belesétáltak a lesben álló császáriak gyilkos sortüzébe, s a zászlóalj egész történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el: sebesültekben és halottakban mintegy 130 embert. A 3-ik és 9-ik un. „vörössipkás” zászlóalj Damjanich hadtestében a vesztésre álló ütközet menetének megfordításában, többek között a Tápió hídjának visszafoglalásában játszott meghatározó szerepet.

         A szabadságharc harcoló egységeinek történetét már a kiegyezés környékén elkezdték megírni. Ebből a szempontból jelentős Hegyesi Márton 1898-ban megjelent, a szegedi harmadik zászlóalj történetét, Hoffmann Arnold 1906-ban a kassai vörössipkás kilencedik zászlóalj krónikáját feldolgozó könyve. Szalkay Gergely, a 6. veszprémi zászlóalj egykori parancsnokának visszaemlékezése ugyancsak fontos dokumentum. Miért kell ismét megírni az egyszer már papírra vetett egységtörténetet?

         Koronként változik az olvasó ízlése, tudása, szemlélete. Így tehát egy mű egy idő után már korszerűtlen, avitt lehet, az új információk is szükségessé tehetik a bővítést, az újrafeldolgozást, az újraértelmezést. Valahogy ez a helyezet, ha összehasonlítjuk Szalkay Gergely 1887-ben, Sasvári István 2009-ben kiadott egységtörténetét.

         Mi az, ami megragadja az olvasó, a témában járatos helytörténész figyelmét?  A korszerű tördelés, az idézetek gazdagsága teszi használhatóvá, rendkívül hasznossá a könyvet. Kronológikus módszerrel vezeti végig az olvasót a zászlóalj toborzásától a világosi fegyverletételig. A veszprémiek – mert valljuk be, elsősorban nekik készült ez a könyv – számára különösen értékes a helytörténeti szemlélet, mely az események korabeli és - amennyiben lehetséges – a mai helyszínét is igyekszik bemutatni.

         A szerző kutatásaira támaszkodva a hitelesség érdekében az idézett visszaemlékezések, dokumentumok mellett neveket sorol fel, melyek alkalmasak arra, hogy a mai családok megkeressék 160 éve élt ősük nyomát, az irányukba megnyilvánuló tisztelet ezzel személyessé váljon.

         A zászlóalj kiképzésének, felszerelésének és fegyverzetének bemutatása tágabb körben növelheti a mű iránti érdeklődést, ugyanis a szerző olyan oldaláról is bemutatja az egység történetét, mely általában nem jellemző ezekre a krónikákra.

         A szerző néhány nevet kiemel, s ezzel személyessé válik a történet. Az egyik kiemelés Petőfi Sándor öccse, Petőfi István. A Várpalotáról bevonult „István öcsém” –ről sokat megtudunk az olvasás során. Többek között azt, hogy géniusz bátyja árnyékában maga is tehetséges tollforgató volt, s közölt versei –melyek a hadiélmények nyomán születtek- ígéretes poétai jövőt jósoltak. Különösen érdekes a két testvér levelezése, melyből a két katona –Sándor őrnagy, István százados- szemléli a helyzet alakulását. Csak érdekesség: Csikány Ferenc tápióbicskei halála után Petőfi István lesz a zászlóalj 6. századának megbízott parancsnoka.

         A másik ilyen „kedvenc”: Csikány kapitány. A könyv címe tulajdonképpen a halálos sebet kapott Csikány Ferenc utolsó szavai. Tudnivaló, hogy amikor a parancsnok egészséges, „Fiúk! Utánam!” a vezényszó, s amikor megsebesül, változik át a „Fiúk! Előre!”-vé. Sashalmi István foglalkozik ennek a legendás halálnak az irodalmi utóéletével is, hiszen Gyulai Pál „Hadnagy uram”-jától – hogy csak a legismertebbet említsem- kezdve több költemény énekelte meg ezt a történetet.

         A zászlóalj ütközeteinek bemutatási terjedelme is jelzi a csaták fontosságát, illetve abban az egység véghezvitt szerepét. Isaszeg 3 oldal, Vác 2 oldal, Nagysalló 3 oldal, Komárom 8 oldal. Az a tény, hogy a tápióbicskei ütközet bemutatásának 17 oldalt, a budai vár ostromának 20 oldalt szentel a szerző, jelzi, hogy mely napok voltak a kiemelkedő jelentőségűek az egység történetében. Számunkra, Tápió-vidéki olvasó számára a 91-107. oldal közötti terjedelem különösen fontos. Az ütközet bemutatása természetesen az 1. hadtest, a zászlóalj közreműködése szempontjából történik, s e téren is találunk új információkat. A fejezet végén két oldal terjedelemben foglalkozik a szerző a települések, Tápióbicske és Nagykáta mai emlékápolásával.

         A kötet végén szerepel a zászlóalj tisztikarának bemutatása, melyben a nagykátai temetőben nyugvó Farkas Miklós életútját három oldalon keresztül tárgyalja. „..A történtek eredményeként mára Sárkeresztúron utca őrzi Farkas Miklós hadnagy emlékét, Nagykáta és Sárkeresztúr közösen Farkas Miklós Emlékérmet alapított, az érmet évente két-két nagykátai és sárkeresztúri kapja. A történet leírása során többször megemlékeztünk Farkas Miklós hadnagy halálának dátumáról, azonban úgy gondolom ez a dátum téves. Hiszen csak az hal meg, akit elfelejtenek, az ő emléke azonban elevenen él a kis Magyarország két helységében is. Csak remélhetem, hogy a leírtak hatására sok honvéd emléke újraéled, jelölt van bőségesen.”

         A kötet érdekessége az illusztrációk kiválogatása. Simon Edina grafikus elkészítette a zászlóalj története legfontosabb eseményeinek rajzos megjelenítését. A címlapon a tápióbicskei templom előtt gyilkos kereszttűzbe került honvédek láthatók. Tudomásom szerint ez a kép az egyetlen olyan alkotás, mely az ütközetet ma is látható műtárgy jelenlétében ábrázolja. Csak javasolni tudom a bicskeieknek, hogy a kép szerzőjével történő egyeztetés után képeslap formátumban is jelenítsék meg a festményt.

         A könyv szerzője 1964. november 5-én született Veszprémben. Ott végezte általános iskolai tanulmányait, majd Sopronban a Roth Gyula Erdészeti Szakközép Iskolában érettségizett. 1983-ban a Magyar Honvédség Herendi Erdészetéhez került, ahol 1994-g dolgozott. 1994-től a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ellenőrzési osztályán van alkalmazásban. Mindig is érdekelte a történelem, a szabadságharc történetével öt éve foglalkozik intenzíven. Három éve Veress D. Csaba hadtörténész szakmai támogatásával kezdte el kutatni a 6. honvédzászlóalj történetét.

         A könyvet Veres D. Csaba lektorálta, s a HM Zrínyi Kht. támogatásával a Pannon Egyetem kiadásában került a könyvesboltokba. A könyvnek ott a helye minden tápiómenti település könyvtárának polcain, de nagy haszonnal és érdeklődve forgathatják azt a helytörténészek, a téma iránt érdeklődő olvasók. Én már elolvastam, ajánlom mindenkinek.

                                                                                                     Basa László