Könyv a Közép-Tiszai hadsereg tápiómenti tartózkodásáról és a turai lovasütközetről.
„Aki a múltját elfelejti, azt a világ is elfelejti! – írta egy francia szerzetes. Múltunk elhallgatásával saját magunkat és gyermekeinket fosztjuk meg a jövőtől. Basa László tanulmánya
A helytörténet a belátható és személyes történelem, amelyet áthat a „hely szelleme”, ezért közvetlenül érzékelhető.
A helytörténet ismerete és a hagyományok ápolása egy település, legyen falu vagy város, lakosaiból lokálpatrióta közösséget formál.
A fegyveres küzdelmek heroizmusának fokozott érzelmi és mozgósító ereje van. Egy híres csata vagy egy elfeledett ütközet színhelye és időpontja találkozási pont is egyben, ahol összefonódik a „nagybetűs história” a helytörténettel és hagyománnyal. Hiteles történetének megörökítése az emlékezet, a kegyelet és az önazonosságtudat hídfőállása a felejtés és gyökértelenség ellenében….”
Ezeket a szép veretes mondatokat a címben megnevezett, 2009 decemberében megjelent könyv előszavában olvastam, érvényes ez házunk tájára is.
1849. júliusában, a szabadságharc végnapjaiban létrehozott Közép-Tiszai hadsereg működése és története nagyjából a Cegléd-Szolnok-Tura háromszög határolta térségre esett. Kossuth és a magyar szabadságharc egyik utolsó kísérlete volt ez, hogy segítségével megállítsa az ország függetlenségét megszüntetni igyekvő, túlerőben levő egyesült osztrák-orosz katonai erőket. (Vagy legalább lassítsa azok előrenyomulását.)
1849. július 18-21. között a Perczel Mór vezette hadsereg főhadiszállása a nagykátai Keglevich-kastélyban volt, a községben táborozott ekkor a hadsereg lovassága. A július 19-én este zajlott haditanácson a szabadságharc nem kisebb jelentőségű katonai vezetői vettek részt, mint Mészáros Lázár, Henrik Dembinski, Dessewffy Arisztid. E napok során Tápiószelén táborozott Józef Wysocki vezérőrnagy vezénylete alatt a hadsereg gyalogsága. Mindkét településen ott találhattuk ezekben a sorsfordító napokban a lengyel légió katonáit is. Július 20-án reggel Nagykátról kiindulva szervezett felderítést a lovasság, melyből a dél körüli órákban Tura alatt a hadsereg történetének egyetlen harci cselekménye, a Paszkievics vezette orosz hadsereggel történt lovassági összecsapás fejlődött ki. Az ütközet a magyarok visszavonulásával végződött, akik az esti órákban érkeztek vissza nagykátai hadiszállásukra.
A hadsereg mintegy három hetes működésének legmozgalmasabb napjai estek a Tápió mentén történt tartózkodás időszakára. Mit észlelhet ma ebből a történelemi hagyományok iránt érdeklődő helyi polgár vagy a hozzánk látogató, a nagytörténelem lenyomatát kutató, kereső vendég? Sajnos semmit. Mintha szégyellnünk kellene történelmünk kevésbé sikeres epizódjait.
Bizonyos okoknál fogva 1848-49 emlékápoló és hagyományteremtő tevékenysége az április 4-iki tápióbicskei győztes ütközet köré fonódott, a nyári hadjáratnak nem igen születtek megjelölt emlékhelyei. Igaz ez annak ellenére, hogy a Hermann-Kucza szerzőpáros 2002-ben megjelentetett „1848-1849. Szabadságharc a Tápióvidéken. - A tápióbicskei ütközet” c. kötete tartalmazta a Közép-Tiszai hadsereg működéséhez kapcsolt dokumentumokat is. A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat évek óta kísérli meg ebben a témában felrázni a közvéleményt, próbált hatni az illetékesekre, teszi ezt váltakozó sikerrel. Ennek az emlékápolási, hagyományteremtő folyamatnak fontos állomása –maradandó emléke- a december 18-iki turai könyvbemutató, s talán ez is indokolhatja a most következő rövid visszatekintést.
Amikor 2008. szeptemberében a két nagykátai diákkorú csapat – a Bede Molnár Mihály és a Kossuth nevét viselő közösség – a Kossuth-toborzó ünnepség közreműködőjeként Cegléden járt, a városban található, Perczel Mórt ábrázoló szobor előtt hirdette meg újabb „rehabilitációs” kísérletét. A helyszín többszörösen is autentikus volt, hiszen a városban a Pesti út 6 szám alatti ház falán emléktábla hirdeti annak a Kossuth által vezetett 1849. július 8-iki haditanácsnak az emlékét, ahol megszületett a döntés a Perczel vezette hadsereg létrejöttéről.
A közelgő 160. évforduló adta az újabb kísérlet apropóját, melynek során a hadsereg működése-mozgása által érintett települések – térségünkben Nagykáta, Tápiószele, Tóalmás, Zsámbok, Tura – vezetőinek a figyelmét hívtuk fel egy régi adósság törlesztésére. Tervünk az volt, hogy 2009. július 19-én a fenti helyszíneken egy katonai hagyományőrző díszegység jelenlétében tartunk majd – amolyan tavaszi emlékhadjárat-szerű sorozat mintájára- ünnepségeket. Reménykedtünk, hogy ekkor Nagykátán és Tápiószelén majd sor kerül majd a főhadiszállásokat megjelölő emléktáblák avatására is. A megkeresés nyomán elsőként Zsámbokon sikerült felkutatnunk a turai ütközet egy résztvevőjének sírját, aminek környékét szépen rendbe tette a helyi önkormányzat.
A legszorosabb együttműködést Tápiószele önkormányzatával és civil szervezeteivel tudtuk megvalósítani. A Blaskovich Múzeumbarát Kör megszervezte egy, a hadsereg történetét bemutató előadás megtartását. (Hasonló témában került sor Turán is egy előadásra.) 2009. július 19-én Tápiószele központjában sor került a múzeumbarát kör szervezésében Közép-Tiszai hadsereg egykori főhadiszállása, a Viczián-kúria helyét jelölő emlékoszlop avatására. Ezzel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az oszlopon található táblán olvasható ennek a hadseregnek az egyetlen köztéren található megnevezése. 2009 tavaszán a szelei természetbarátok –közös szervezésben a nagykátai hagyományőrzőkkel- egy autóbuszos emlékút keretében járták végig a hadsereg környékünkön található emlékhelyeit, a huszárok turai, zsámboki, tóalmási temetőben levő sírjainál szerveztek megemlékezéseket. A turai ütközet 160. évfordulója előnapjára tervezett hagyományőrző ünnepségeket – Tápiószele kivételével – az elégtelen pályázati támogatás, illetve egyes önkormányzatok közönye miatt sajnos nem tudtuk megvalósítani.
Elkészítettük a hadsereg történetének és a hozzá kapcsolódó emlékhelyeknek nyomdakész, CD-melléklettel ellátott leírását. Megjelentetését ugyancsak a támogatás hiánya késlelteti. Részsiker, hogy e mű egy fejezete 2009-ben megjelenhetett Turán, illetve 2010 első felében várható egy tápiószelei helytörténeti kötetben újabb részek publikálása is.
A nagykátai Kossuth-csapat törekvéseivel párhuzamosan Turán szépen alakult ez idő alatt a hagyományápolás menete. A Vigyázó Kör (Egyesület Turáért) és Tura Város Önkormányzata Heltai Bálint középiskolai tanár kezdeményezésére 2008. július 21-én konferenciát szervezett a település határában zajlott ütközet emlékére. Az itt elhangzott előadások képezték a most megjelent kötet gerincét, ezzel a kiadvánnyal járult hozzá Tura a 160. évforduló megünnepléséhez.
A hadsereg történetének és a turai lovasütközetnek szinte teljes keresztmetszetét adja a 270 oldalas kötet, s ebben a témakörben e mű a legátfogóbb elemzés pillanatnyilag a nagyközönség számára. A szerzők neves hadtörténészek, illetve a téma iránt érdeklődést, elkötelezettséget mutató helytörténészek voltak.
Az első tanulmány, Hermann Róbert írása a legnagyobb terjedelmű alkotás a könyvben „A kinevezett és a tényleges fővezér –Mészáros Lázár és Perczel Mór, avagy a fővezéri kérdés és a tiszai hadsereg” címet viseli. A bőséges jegyzettel ellátott írás gyakorlatilag Kossuth-Mészáros-Perczel-Dembinszki személyét középpontba állítva mutatja be a hadsereg történetét a ceglédi megalakulástól a szegedi feloszlatásig.
Hajagos József: A katonai helyzet az oroszok beavatkozása után c. fejezet tágabb összefüggésekbe ágyazva elemzi az 1849. május, az orosz intervenció megkezdése utáni helyzetet. Ebből a tanulmányból megtudhatjuk, hogy a siker milyen reményével vehette fel a küzdelmet a Duna-Tisza közén Perczel Mór hadserege. Fontos információk birtokába juthatunk, hiszen a Közép-Tiszai hadsereg léte és eredményessége elválaszthatatlan volt a tetőpontján túljutott szabadságharc egyre reménytelenebbé váló helyzetétől.
Dr. Csikány Tamás: A turai lovassági ütközet 1849. július 20-án c. írása a nap történéseit, a magyar huszárság és a cár lovasságának összecsapását tárgyalja. Különlegessége a tanulmánynak, hogy annak bevezető részében általánosságban mutatja be egy XIX. századi lovassági ütközet koreográfiáját, az egységek mozgásának harci cselekményben érvényes szabályzatát.
Rosonczy Ildikó – ki különben a kötet szerkesztője is volt – „A turai lovasütközet és az orosz fél” c. írása a viszonylag bőséges orosz levéltári források, visszaemlékezések, orosz szerzők tanulmányai alapján jeleníti meg az ellenfél szemszögéből az eseményeket.
Kovács István a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok legtermékenyebb, legjelentősebb szakavatott szerzője. A lengyel légió szerepéről már eddig is sok publikációja jelent meg. Írásából a létszámban nem jelentős, ámde vitézségben annál inkább kiemelkedő lengyel dzsidások helytállását ismerhetjük meg. A könyv más tanulmányaiban is találkozhatunk az ezekben a napokban a Közép-Tiszai hadseregnél tartózkodó Dembinski, illetve a gyalogsági parancsnok Wysocki tábornokok szerepével. Ne feledjük: ezekben a napokban a Magyarországon harcoló lengyelek legnagyobb létszámú harci egysége tartózkodott Tápiószelén, illetve Nagykátán. A Tápiómente napjainkban sokat emlegetett magyar-lengyel történelmi kapcsolatának megszületéséről, annak 160. évfordulójáról is beszélünk. Nem véletlen, hogy amikor Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság nagykövete 2009. szeptember 25-én Tápiószelén járt, a kisváros főterén megkoszorúzta honfitársainak (is) emléket állító oszlopot.
Pelyach István hadtörténész „Dessewffy Arisztid, a turai hős” c. írása a hadsereg lovassági parancsnokának nem mindennapi életútját, katonai pályafutását mutatja be. Az aradi vértanúk közül Dessewffy Arisztid volt az, aki kétszer járt Nagykátán, résztvevője volt a tápióbicskei és turai ütközetnek is. Amíg a bicskei összecsapásban még csak epizódszerepet játszott, addig alig pár hónap múlva Turánál már ő az egyik főszereplő. A turaiak –nagyon helyesen- külön emlékművet készülnek állítani városukban a hős katonának.
Heltai Bálint: Jókai Mór „A mi lengyelünk” című regényének irodalomtörténeti és esztétikai értékelése c. írásával gyarapította a kötetet. Jókainak könyv formában 1903-ban megjelent regénye az utolsó volt a nagy író páratlanul gazdag, regényeket létrehozó életművében. A regény első ötven oldala a turai ütközet leírását adja. A gödöllői Török Ignác Gimnáziumban tanító Heltai tanár úr elemzi a mű megjelenésének körülményeit, összehasonlítja azt az író más nagyepikai alkotásaival.
A könyv szerzői közül Tóth Kálmán költő az, ki már nincs az élők sorában. Pálinkás kun őrnagy „költői beszély”-e egy másik műfajban állít emléket a csatának. Részlet a versből:
Erdőkoszorúzta síkján Nagykátának
A magyar huszárok arcvonalban állnak.
Gyönyörű legények….hőslelkű huszárok,
Még a nap is bámulva néz rájok.
Pálinkás Samu őrnagy régi ismerője lehetett Nagykátának, hiszen a Károlyi huszárezred kátai kiképző központjában sokáig tevékenykedett. Alakját érdemes lenne éppen ebből kifolyólag közelebbről is megismertetni a nagyközönséggel. Erre tesz kísérletet Hertelendy Kitti és Suba Attila, a turai Hevesy György Általános Iskola volt tanulói, kiknek „Pálinkás őrnagy, a szabadságharc hősi halott János vitéze” c. írása ugyancsak szerepel a könyvben.
Boda Zsuzsanna turai helytörténész „1848-49 turai hőseiről” c. írása az ütközet turai emlékápolásáról, a kisváros 48-as honvédeiről szól. Megemlíti a nagykátai és a tápiószelei temetőben nyugvó huszárokat.
E sorok írója „Hol sírjaik domborulnak…” c. írása közlésével járult hozzá a könyv alkotta kép teljessé válásához. A tanulmány a Közép-Tiszai hadsereg emlékhelyeit mutatja be. Elsőként Ceglédre látogathat segítségével az olvasó, majd Szolnokon próbálunk nyomára bukkanni a hadsereg főhadiszállásainak. Tápiószele kiemelt szerepet kap a fejezetben. Részletesen bemutatja a szelei Viczián kúriát és vendégeit, Geszner Mihály levelét. A Geszner-kúria ugyancsak honvédtiszteket fogadott e napokban, leírása így nem maradhat el. Említésre kerül a 2009. július 19-én avatott emlékjel is.
Megállapítja, hogy Nagykátán öt helyszín köthető a hadsereg tartózkodásához. Részletesen szól a Keglevich-kastélyról, gazdájáról és az épület 1849-es vendégeiről. Jelenlegi ismereteink szerint a nagykátai Keglevich-kastély –jelenleg polgármesteri hivatal- az egyetlen éppen maradt főhadiszállás a hadsereg történetében. Éppen ezért fontos lenne a tényt időtálló táblával megjelölni. Többször kerül említésre a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat, akik pl. 1995-ben helyreállították a sebesült huszárkapitányt, Degré Alajost befogadó és ápoló Rácskay Ferenc plébános síremlékét is.
Tura város emlékhelyeinek ismertetése során nem kerülhette el a szerző Honvéderdőben levő, un. Szele Andor őrmester és 17 társa síremlékének méltatlan állapotát. Véleménye alátámasztására több kiadvány–könyvek és helyi újság- megállapításait idézte.
A hadsereg katonáit Turán, Zsámbokon, Tóalmáson, Nagykátán, Tápiószelén temették el. A plébániákon található anyakönyvekből vett idézetek mellett olvashatóak a könyvben sírokon található felíratok is. A turai ütközet emlékápolásában különleges hely illeti meg a tavaszi emlékhadjáratot.
Amikor a nagykátai Kossuth-csapat 2004-ben feladatul kapta Tura bevonását a hadjárat menetébe, akkor április 2-án mindenkor Perczel Mór huszárjainak korabeli útvonalát követve érkeztek meg a gyerekek, a Kossuth-zászlóalj kiskatonái a város főterére. A nagykátai honvéd hagyományőrzők és a zászlóalj frissen toborzott turai népfelkelői az ünnepséget követően közösen jelenítették meg a közeli Boldogon a szabadságharc egyik csatáját. Erről a nagyszerű játékról a könyv végén két egész oldalas színes felvétel is tanúskodik.
A kötet utolsó tanulmánya Magyar Sándor: A turai ütközet. Egy sikeres újoncpróba – a mai toborzás szemszögéből címet viseli. A szabadságharc hadkiegészítő tevékenységét bemutató írás végén egy Jókai idézet: „Ez a turai csata volt az utolsó, ahol még a magyar férfi szerelmes volt a kardja markolatába.”
A kötet végén Hermann Róbert összeállításában készült okmánytár található. Ebből most csak a régiónkat, érintő írásokat emelem ki. Ezek szerint Nagykátán 9, Tápiószelén 2, Tóalmáson 2, Szentmártonkátán 1 írás keltezésében olvashatjuk az ismerős településneveket.
A Magyar Napló Könyvkiadó gondozásában nyomtatott kötet megjelenését támogatta Tura Város Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, az Írott Szó Alapítvány. A tanulmányokat Dr. Kedves Gyula hadtörténész lektorálta.
2009. december 18-án Turán került sor a könyv első bemutatójára, melyre Tura Város Önkormányzata, a Vigyázó Kör (Egyesület Turáért) invitálta az érdeklődőket. A Bartók Béla Művelődési Ház színháztermét a hideg és mostoha időjárás ellenére megtöltötték a városvédő egyesület tagjai, a településük múltjára kíváncsi turai polgárok. Az advent idején zajló rendezvény műsorvezetője Kálna Tibor tanár úr, a Kulturális Bizottság elnöke volt. A megjelenteket Szendrei Ferenc polgármester úr köszöntötte, aki párhuzamot vont az 1849-es turai ütközet és az 1989 decemberében a romániai forradalom melletti szolidaritás jegyében szervezett turai rokonszenvtüntetés között. A rendezvény első fele ezt az eseményt, a turaiak szolidaritásának 20 éve zajlott megnyilvánulását idézte fel.
Tura város történelmének legjelentősebb eseményéről készült tanulmánykötetet Dr. Kedves Gyula hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet igazgatóhelyettese, a könyv lektora mutatta be. Külön kiemelte azt a tényt, hogy az általa rendkívül színvonalasnak minősített kötetet a hivatásos történészek, és a helytörténettel foglalkozó kutatók példás összefogása hozta létre.
A Nagykáta és a Tápiómente históriája fontos dokumentumait is tartalmazó kötetet a méltatások után sokan vásárolták meg. A kiadvány –ahogy erről Rosonczy Ildikó, a könyv szerkesztője, a Magyar Napló Könyvkiadó jelenlévő munkatársa tájékoztatott- ezt követőleg az országos könyvforgalomba és terjesztésre kerül majd.
Basa László
