A szabadságharc végnapjairól szóló könyv bemutatója Nagykátán. Basa László beszámolója. 

 2008 szeptemberében Cegléden, a 20 napos működést megélt hadsereg megalakulásának helyszínén, Perczel Mór szobránál a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők felhívást tettek közzé az események közelgő 160. évfordulójának méltó megünneplésére. A felhívást kezdettől fogva figyelemmel kísérte és támogatta a Kossuth Szövetség és a Magyarország Felfedezői Szövetség, illetve a Magyar Hagyományőr Világszövetség.

 Miután a Közép-Tiszai hadseregben szolgált akkoriban a legnagyobb létszámú lengyel haderő, Dembinskire, Wysockira és a lengyel légióra való emlékezésünk a tápiómenti magyar-lengyel barátság 160 éve született kezdetének felidézését is szolgálta. Erről beszéltünk 2009. szeptemberében a Tápiószelén és Nagykátán járt lengyel nagykövet asszonynak az emlékhelyeken történt koszorúzások alkalmával.

 A Tápiómente 48-as vonatkozású emlékápolásában országos viszonylatban is jelentős színvonalú a tavaszi hadjárat és a tápióbicskei ütközet hagyományainak őrzése. A győzelmes napok mellett azonban valahogy kevesebb figyelem vetült eddig a szabadságharc végnapjaira, a Közép-Tiszai hadsereg régiónkban történő tartózkodására. Az a négy nap –a látszólagos sikertelenség ellenére is-  melyet a közel 30 ezer honvéd, huszár, a lengyel légió, a szabadságharc kiemelkedő katonai vezetői vidékünkön töltöttek,  a magyar történelem fontos eseményét jelentik. Honvédő hőseink emléke kötelez minket, utódokat arra, hogy erőfeszítéseik, véráldozataik ne merüljenek feledésbe.

         A hadsereg főhadiszállása ezekben a napokban Tápiószelén és Nagykátán volt, s a hadsereg egyetlen harci cselekménye, a turai lovassági ütközettel kapcsolatban fontos szerepet töltött be még –többek között a  települések temetőiben levő huszársírokra is gondolunk- Tóalmás, Zsámbok, Tura. Az öt település vezetőivel vettük fel a kapcsolatot. A legteljesebb fogadókészséget Tápiószelén tapasztaltuk, ahol a Blaskovich Múzeum Baráti Köre karolta fel a helyi emlékállítás ügyét. 2009. július 19-én a hadsereg egykori főhadiszállása, a Viczián-kúria helyét jelölő emlékoszlop avatását szervezték meg, melyben közreműködtek a nagykátai felnőtt és diákkorú hagyományőrzők is. A Lipák István vezette Tápiószelei Természetbarát Klub hivatalos programjaként tavasszal a szelei és a kátai turisták, hagyományőrzők egy emlékút keretében tisztelegtek a turai ütközet emlékhelyein.

         Sor került több településen figyelemfelkeltő előadások megtartására –ez történt Nagykátán, január 23-án- , s egy írásommal bekapcsolódtunk a „Verekedni utolsó emberig” c. tanulmánykötet létrehozásába. Több sajtócikkünk szolgálta a nagyközönség tájékoztatását.

         A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat 1849. júliusa emlékének ápolását éveken keresztül a tavaszi emlékhadjáraton belül szervezte meg. Annak idején mi kaptuk feladatul a világszövetségtől  Tura város bekapcsolását az emlékhadjáratba. Több éven keresztül április 2-án a Nagykátáról Turára vezető útvonal jelképezte számunkra Perczel, Desseffwy katonáinak egykoron volt vonulását, s erre emlékeztünk minden esetben a turai lovassági ütközet központi emlékműve előtt megtartott ünnepségen. A könyv is beszámolt a Kossuth-toborzóról –melyen Simon Imi toborzótisztnél jelentkeztek a XIX. századi viseletbe öltözött turai legények-, aminek keretében a nagykátai és a turai gyerekek az ünnepség után együtt jelenítették meg a szabadságharc egyik csatáját. A nagykátai temetőben évente két alkalommal –április 4-én és halottak napján- tisztelegtünk a Bocskai-huszár Budai Györgynek a Hősök kertjében levő síremlékénél.

         A nagykátai gyermekkorú katonai hagyományőrzők –a Bede Molnár Mihály és a Kossuth Lajos nevét viselő csapatok- a 2008. szeptemberében tett felhívásuk fontos állomásának tekintették a nagykátai könyvbemutatót, melyre 2010. január 23-án, a Magyar Kultúra Napja záró rendezvényeként került sor a Városi Könyvtárban. A termet zsúfolásig megtöltő közönség előtt a rendezvény házigazdájaként, Blahúz Csilla, a könyvtár helyettes vezetője köszöntőjében a következőket mondta:

„Aki a múltját elfelejti, azt a világ is elfelejti ! – írta egy francia szerzetes. Múltunk elhallgatásával saját magunkat és gyermekeinket fosztjuk meg a jövőtől.

A helytörténet vékony, de erős fonál, amely egy település múltját, hagyományait eltéphetetlenül odaköti a nemzet kollektív emlékezetéhez.

A helytörténet a belátható és személyes történelem, amelyet áthat a „hely szelleme”, ezért közvetlenül érzékelhető.

A helytörténet ismerete és a hagyományok ápolása egy település, legyen az falu vagy város, lakosaiból lokálpatrióta polgári közösséget formál.”

Ezek, az általam szó szerint idézett mondatok egy könyv előszavában olvashatók. Amikor egy-egy országos terjesztésre kerülő kiadványban szűkebb pátriánk: Nagykáta és a Tápiómente szerepel, ennek a könyvnek a bemutatója mindig ünnep a számunkra. A „Verekedni utolsó emberig” c. kötet egy ilyen kiadvány, mely az 1848/49-es szabadságharc utolsó szakaszáról ad hiteles, a régiónkban történteket is bemutató képet.

Az a tény, hogy a könyv nagykátai bemutatójára a 2010. évi Magyar Kultúra Napja keretében kerül sor, jelzi, hogy a történetírás, a helytörténet, a történelmi múlt hagyományainak ápolása a magyar kultúra szerves részét képezi.

Ezekkel a gondolatokkal nyitom meg a 2010. évi Magyar Kultúra Napja záró rendezvényét…”

Rám hárult a megjelentek és a díszvendégek köszöntése. Bemutattam Gavlik István helytörténészt, nyá. iskolaigazgatót, a Kossuth Szövetség alapítóját, örökös és tiszteletbeli elnökét. Vendégünk megjelenése, a bemutatóban való közreműködése is jelzi azt, hogy ez az országos emlékápoló szervezet mindvégig figyelemmel kísérte a nagykátai hagyományőrzők törekvését. (Ne felejtsük: a Közép-Tiszai hadsereg megalakulása, működése, megszüntetése elválaszthatatlan Kossuth Lajos kormányzó személyétől.) Gavlik úr 1994 óta résztvevője a régió 48-as vonatkozású ünnepségeinek, s 1999-ben többek között ő avatta fel a város akkori polgármesterével a Keglevich-kastély falán levő Kossuth-Görgey emléktáblát.

Köszöntöttem Rakó József urat, az 1989-ben született Magyarország Felfedezői Szövetség alapítóját, országos elnökét. Nagykátán 1993-ban alakultak meg az országos gyermekmozgalom első csapatai. Bejelentettem, hogy egy nappal korábban az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Magyar Kultúra Lovagrendje a szövetség fennállása 20. évfordulója alkalmából az „Örökség-serleg” elismerést adományozta a gyermekszervezetnek. Gratuláltam a szövetség elnökének a helyi csapatok nevében is. Ebből az alkalomból, közös ünnepünk jelképeként helyeztük el a teremben a szövetség zászlaját. (Pontosan egy évvel korábban a nagykátai Kossuth-csapat részesült hasonló elismerésben.)

         Köszöntöttem az önkormányzat képviselő testülete megjelent tagjait, a helytörténészeket, a Kossuth-csapat tiszteletbeli tagjait. A két kátai hagyományőrző csapat számos tagja 48-as egyenruhájában jelent meg, kifejezve ezzel is a történelmi múlt iránti tiszteletét.

         Gavlik István fél órás könyvismertetőjében sorra vette a kiadvány egyes fejezeteit, kiemelve a szerzők fontosabb megállapításait. (A könyv részletes bemutatása olvasható a tapiokultura.hu online újságban korábban megjelent „Verekedni utolsó emberig” c. írásban.) A Kossuth Szövetség tiszteletbeli elnöke végén összegzésül elmondta, hogy Nagykáta és a Tápiómente 1848/49-es hagyományai, a sokszínű és rendkívül látványos emlékápoló tevékenysége országos viszonylatban is jelentős kulturális értéket, a jövőnek átadandó örökséget képvisel. Ez a rendkívül színvonalas, több településre kiterjedő hagyományőrző tevékenység megérdemli, hogy bemutatását egy önálló kiadvány formájában megtörténjék.

Vetítettképes előadásom az 1849. július 8-án alakult hadsereg történetét mutatta be a szabadságharc általános történetébe ágyazottan, egészen a július 29-iki szegedi feloszlatásig. A hallgatóság tájékoztatásában segítségemre voltak a projektorral kivetített dokumentumok, korabeli metszetek, az események szereplőinek arcképei, a katonai viseletek ábrái, a hadsereg működésének emlékhelyei, a hagyományőrzők emlékápoló tevékenységéről készült felvételek. Az  előadás megtartásának az volt a részemről nem titkolt célja, hogy felhívja az illetékesek figyelmét arra, hogy a történelmi örökség ápolásában, az emlékállításban mindenkinek megvan a maga feladata. Az előadás végén a Városi Kórus néhány tagja kezdeményezésére elénekeltük a Kossuth-nótát, a Kossuth Szövetség és a „felfedezők” indulóját.

         Minden könyvbemutató a méltatott kiadvány árusításával, a dedikálással végződik. A kiadó által a bemutatóra küldött kötetek elfogytak, igazán nagy volt az érdeklődés. Amikor a végén megvonjuk a rendezvény mérlegét, elmondhatjuk, hogy a január 23-iki könyvbemutató jól szolgálta legfontosabb célját: a helyi közfigyelem felkeltését történelmünk egy kevésbé ismert eseményére. Ne feledjük: egy történelmi epizód emlékápolása mindig a hagyomány megalapításával kezdődik, s ami a folyamaton belül talán a legnehezebb tevékenység. Bízzunk benne, hogy e cél megvalósítása érdekében talán e napon sikerült előbbre lépnünk.

         Miután a bemutatón árusított könyvek elfogytak, további példányokra szóló igényt a könyvtárban kérem jelezni. A kötet a könyvtár állományából is kikölcsönözhető.

                                                                                               Basa László