A Közép-tiszai hadsereg 1849. július 20-án, Tóalmáson          Basa László írása
Március idusán minden magyar településen megemlékeznek az 1848-as forradalom kitörésének évfordulójáról.

 


Ez a főhajtás talán ott a leghitelesebb, ahol az adott település egyúttal valamilyen formában 1848/49 emlékhelyét is jelenti. Tóalmás község számára a tisztelgés legautentikusabb helyszíne a temető, ahol az 1849. július 20-iki turai lovassági ütközet nyolc névtelen közhuszár halottja nyugszik. Ennek a napnak a felidézését vállalta 2010. március 11-én Tóalmáson a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat négy tagja. A 2008-ban elkezdett misszió –emléket állítani a Tápió mentén tartózkodott Közép-tiszai hadseregnek- újabb állomása volt ez a nap. Tura, Tápiószele, Nagykáta után a hadsereg mozgása által ugyancsak érintett Tóalmáson hallgathatták meg az előadásomat.

       A kora tavaszi hóesésben honvéd egyenruhás hagyományőrzők helyeztek virágot a sírra. Egy évvel korábban, 2009 májusában már jártak a kátai diákok a tóalmási temetőben, amikor a turai lovassági ütközet emlékhelyeit keresték fel egy autóbuszos emlékút keretében. A nagykátai küldöttség tagja volt a csapat tiszteletbeli tagja, Fenyvesi Laci bácsi, akinek tóalmási vonatkozású helytörténeti írásait jól ismerik a településen. Laci bácsi volt az, aki elsőnek hívta fel a figyelmünket a tóalmási temetőben levő honvédsírra. Most gyermekkora emlékeiről beszélt nekünk.

         Képek A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával szerves egységet képező –ugyanakkor mégis némiképp elkülönülő- könyvtárban Király István Józsefné, Somogyi Katalin fogadta a nagykátai vendégeket. Elmondta, hogy a 90 négyzetméteren 17 ezer kötetből válogathatnak az olvasók. Ebbe az épületbe 1994-ben költöztek, s 2009-ben egy Európai Uniós pályázat segítségével sikerült az épületet teljesen felújítani.

         A vetített képes előadásra sokan voltak kíváncsiak: a település vezetői, diákok és tóalmási nyugdíjasok, pedagógusok. A „Verekedni utolsó emberig” c. kötetből szó szerinti idézetben hangzottak el a több mint 160 éve született tóalmási levelek, melyek a környéken cirkáló orosz katonaságról tudósították annak idején a megyei előljárókat és Perczel Mór tábornokot. Az egyórás tájékoztató, az 1849. júliusában alakult és működött hadsereg történetének bemutatása után Kovács Magdolna polgármester asszony a település színeit és címerét ábrázoló asztali zászlót adott át a csapatnak. Most pedig azok számára, akik nem tudtak eljönni az előadásra, idéződjenek fel a szabadságharc végnapjainak tóalmási vonatkozású epizódjai, a nevezetes július 20-iki turai ütközet helyi eseményei.

 

         A magyar szabadságharc 1849 nyárára kritikus helyzetbe került. Északról megkezdődött a Paszkievics tábornok vezette mintegy 150 ezer fős cári hadsereg beözönlése. Nyugatról báró Haynau táborszernagy vezetésével 70 ezer fős jó fegyverzettel rendelkező pihent haderő nyomult előre. Vele szemben a hiányos felszerelésű és kiképzésű, a folyamatos harcokban fáradt 160 ezer fős magyar hadsereg kísérelte meg felvenni a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Görgey a Rába-Vág vonalán 62 ezer fős fősereggel próbálta lassítani az osztrák előrenyomulást, míg északon a IX. hadtest 9600 emberrel, Wysocki és Dessewffy irányításával kapta feladatul az orosz ármádiával való ütközést. Már a számok összevetése is jelzi, hogy  csak a csoda segíthetett volna a magyar szabadságharc sorsán.

         A két ellenséges haderő egyesülése kilátástalanná tette volna a további küzdelmet, s ennek részbeni megakadályozására hozta létre ceglédi haditanácsán 1849. július 8-án Kossuth a Perczel Mór kinevezett parancsnok irányítása alatt a Közép-tiszai hadsereget. A 26.500 fős haderő a már említett IX. hadtest és a Perczel által toborzott un. tartalék hadtest összevonásával jött létre. Ez a hadsereg július 17-21. között a Tápió menti településeken tartózkodott, s erre az időre esett egyetlen harci cselekménye, a július 20-iki turai lovassági ütközet.

         Perczel Mór számára életbevágó volt az orosz hadsereg mozgásáról való tájékozódás. Battha Sámuel és Rákóczi János kormánybiztosok a falusi bírók feladatául tették a közeli haderő informálását, melyet futárok útján juttattak el a főhadiszállásokra, illetve a megyei elöljárók kezébe.

 Saláta Ferenc tóalmási jegyző Katona Lajosnak, Pest vármegye kecskeméti járása szolgabírájának július 18-án Abonyba címezte jelentését. Ezen a napon a hadsereg gyalogsága Tápiószelén, a lovasság pedig már Nagykátán tartózkodott.

„Mélyen tisztelt Szolgabíró Úr !

A jelenlegi körülményeinkről szerencsém van tudósítani tisztelt Szolgabíró urat: hogy még ekkoráig mink az ellenség kicsapongásától vagy meglepésitől mentesek vagyunk. Mindamellett: hogy töllünk egy órányi tavulságra kalandoztak.- Folyó hó 15-én húzódott el egy csapat J(ász)fényszaruról Zsámbokon keresztül, hihető Gödöllőnek irányazók; ezeknek helyibe érkezett ugyanoda, amint értesültünk, 300 főből álló dzsidás csapat, s ezeknek a Zagyván innen, Fényszaru mellett lágeroztak, és még máig is azon a helyen fekszenek; táborjok kiterjedése, mennyire azt a toronyból látcsiven kivehettem, hosszábban mintegy 10, szélességiben pedig 8 lánc lehet, ezek közül naponta néhány rendessen utazik, helységünkön keresztül N(agy)káta felé, mint vizsgálódók; mit irányoznak, nem tudjuk, csak hír útján hallottuk, hogy talán a Zagyván túl, a hatvani síkon nagy számmal táborozna egy muszka csapat,- de igaz-e, nem tudhatjuk bizonyossan.- Még T(amás)kátán nem voltak….”

         Egy nappal később már Perczel Mór egy másik  levél címzettje, melynek tartalma lényegében megegyezik a fentebb idézett szöveggel. Ennek ismeretében a nagykátai Keglevich-kastélyban Perczel, Mészáros Lázár, Dembinszki Henrik, Dessewffy Arisztid részvételével tartott –számos visszaemlékezésben említett- haditanács döntött arról, hogy másnap egy északi irányban történő felderítő utat indít a hadsereg lovassága. Az éjszaka folyamán a Károlyi-huszárok járőre Jászfényszaru térségéből a nagykátai főhadiszállásra hozott néhány elfogott orosz dzsidást. Ez a tény a felderítendő térségben való lehetséges orosz jelenlétre figyelmeztethette újólag a magyar vezérkart.

 A turai ütközet végrehajtója a lovasság, a Közép-tiszai hadsereg legütőképesebb ereje volt. A három lovasdandárt hét huszárezred századaiból állították össze. Közös jellemzőjük  –amit maga Perczel is leírt később jelentésében-, hogy többnyire a szabadságharc végén sorozott, tehát kevés harci tapasztalattal rendelkező ezredek voltak ezek. Az egész szabadságharcot jellemezte, hogy az egyes ezredek kisebb egységei más és más hadsereg kötelékében harcoltak, vagyis egy teljes ezred együtt többnyire nem teljesített szolgálatot. A Nagykátán július 17-21. között állomásozó lovasság legütőképesebb alakulata a lengyel légió dzsidásai voltak, míg a legnagyobb létszámuk a Bocskai-huszároknak volt. (Közülük nyugszik egy a nagykátai temetőben.)

          Két lovasdandár Dessewffy Arisztid vezérőrnagy vezetésével  reggel 3 órakor indult el Nagykátáról, s mintegy két mérföld megtétele után 5 óra tájékán érkezhetett a felderítő útvonalon fekvő Tóalmás községbe. A dandárral tartott Mészáros Lázár fővezér és Henryk Dembinski vezérkari főnök.

 Nézzük meg, hogy kikből is állt az a két dandár –kb. 2 ezer ember-, akik átvonultak ekkor a településen. A lista elkészítését megkönnyítette az a tény, hogy július 17-én a nagykátai főhadiszálláson elkészült a Közép-tiszai hadsereg akkori létszámát rögzítő hadrend.

         A második sorszámú lovasdandár parancsnoka Szabó Vince (1812-1877) alezredes, a Radetzky huszárezred tartalék századának volt parancsnoka, aki a pár óra múlva sorra kerülő ütközetben maga is megsebesül. A dandárt a 5.sz. Radetzky huszárezred három százada (394 fő), a 18. sz. Attila huszárezred ugyancsak három százada (232 fő), a 16. sz. Károlyi huszárezred egy osztályának két százada (273 fő) alkotta. A dandárt két röppentyű támogatta.

         A lengyel légió lovasdandárát Wladislaw Tchórznicki (1794-1862) alezredes vezette, mely egységben az 1.sz. dzsidásezred 1.osztályának két százada (220 fő), a 2. dzsidásezred 1. osztályának két százada (176 fő) volt betagozódva. A lengyelek három fontos ágyúkból álló ütegét Voichihc hadnagy –aki elsők között esett el Turánál- vezette. Az üteg  33 fős személyzettel rendelkezett. A korán kelő tóalmásiak egy rendkívül tarka –erről tanúskodnak a mellékelt képek- kis lovashadsereget pillanthattak meg tehát 1849. július 20-án Szentmártonkáta felől a faluba érkezve.

         Tóalmásra érve Pálinkás Samu őrnagy, a Károlyi-huszárok osztályának megbízott parancsnoka által vezetett járőr három orosz dzsidást ejtett foglyul. Erről az eseményről beszámolt Mészáros Lázár július 21-én kelt jelentésében, illetve Degré Alajos, a Károlyi-huszárok kapitánya emlékiratában.

         Pálinkás Samu (1791-1849) 1811-18 között a 12. huszárezredben szolgált, honnét főhadnagyként szerelt le. Nagykőrösön gazdálkodott birtokán. 1848 májusában a nagykőrösi lovas nemzetőrség századosává választják. Október 15-én százados a Nagykőrösön szerveződő 13. Hunyadi huszárezredben. (Hunyadi- huszárhadnagy volt az 19849. április 4-iki tápióbicskei ütközetben megsebesült, a Keglevich-kastélyban ápolt, a nagykátai temetőben nyugvó Pilaszanovics Béla, a hagyományőrző gyerekek példaképe.)

         1848. novemberében nevezték ki az ugyancsak Nagykőrösön alakult 16. Károlyi-huszárezred egyik osztálya szervezőjének. Kucza Péter nagykátai helytörténész birtokában van két eredeti, Pálinkás Samunak címzett levél. Ennek alapján 1848. decemberében –miként arról többek között gróf. Károlyi István ezredes, a huszárezred létrehozója is írt- Nagykátán ebben az időben a „16-ik Honvéd Huszár Ezred Parancsnoksága” –melynek vezetője Pálinkás őrnagy-  volt.

         Az ezred feltöltése és kiképzése 1849. tavaszán Békés megyében folytatódott. Pálinkás őrnagyot júniusban a Perczel szervezte un. tartalék –X. sz.- hadtesthez vezényelték Ceglédre. Július közepétől –miután a X.sz. hadtest betagozódott a július 8-án megalakult új hadseregbe- a Közép-tiszai hadseregben résztvevő Károlyi-huszárok tényleges vezetője lett. Az 1849. július 20-iki turai ütközetben kitűnt bátorságával, melyért Perczel Mór tábornok a katonai érdemjel 3.osztályára terjesztette fel. 1849. augusztus 8-án hősi halált halt a Temes vármegyei Csatádnál vívott összecsapásban. Tóth Kálmán költő „Pálinkás kun őrnagy” címmel alkotott „költői beszély”-t, mely teljes szöveggel jelent meg a „Verekedni utolsó emberig” c. kötetben.

         A Dessewffy Arisztid, az Aradon mártíromságot szenvedett tábornok által vezetett két dandár kötelékében a szabadságharc sok jeles szereplője tartózkodott e napon rövid ideig Tóalmáson. Két jó barátot külön is kiemelnék ebből a körből, hiszen színes egyéniségük, a csatában való példás helytállásuk miatt ugyancsak érdemesnek mutatkoznak erre a tisztségre.

         Az Attila-huszárok parancsnoka gróf Wartenslében Ágoston (1804-1875) őrnagy, akit Perczel majd turai helytállása miatt alezredesi előléptetésre terjeszt fel. A Károlyi-huszárok kapitánya volt Degré Alajos (1819-1896), Petőfi barátjaként a márciusi ifjak egyike. A két tiszt egymás mellett, vállvetve harcol majd nemsokára a kozákok gyűrűjében.

         A két lovasdandár Jászfényszarut elérve, Tura irányában két század orosz lovasságot vett észre. A lépcsőzetes előrenyomulás Tura irányába azt eredményezte, hogy a település Zsámbok felé eső részén szembe találták magukat a Tolsztoj altábornagy vezette főegységgel. Az ütközet –melynek bemutatására most nem térek ki- a Perczel vezette első dandár megérkezésével vette kezdetét.

         A Tóalmáson a kora reggeli órákban átvonult két dandár a csatarend jobbszárnyát képezte. A csata utáni teendőkről Dembinszki emlékirataiban így írt: „Gyorsan járműveket kerestettem a környéken, hogy a sebesülteket elszállítsam; a holtakat a csatatéren ástuk el. Már beesteledett, mire a szomorú teendőket elvégeztük, s a helység felé lovagoltunk, hogy ott megállapodjunk s megháljunk.”

         A Perczel által vezényelt magyar balszárny Zsámbok felé vonult vissza, s a három lovasdandár este 7 órakor találkozott Tóalmáson. Most pedig nézzük meg, hogy kikből is állott az a dandár, mely az esti órákban élvezhette először Tóalmás vendégszeretetét.

         A Perczel által irányított 1.sz. dandár élén „normál” helyzetben Heley János alezredes parancsnokolt. Az egység állott a 17.sz. Bocskai huszárezred két osztályának négy századából (730 fő), a 9.sz. Miklós huszárezred egy századából (301 fő), a 12. Nádor huszárezred egy századából (?), valamint a Lukács István hadnagy vezette lovasütegből.

         Hogyan került nyolc sebesült huszár Tóalmásra ? A feljegyzések alapján ez minden valószínűséggel  Dembinszki nevéhez fűződik. Miután Szele Andor huszárőrmestert és 17 névtelen társát elföldelték Tura határában a később Honvéderdőnek nevezett fás térségen, a sebesültek sorsát a visszavonulás útjába eső települések lakóinak gondjára bízhatták. A tóalmási plébánia halotti anyakönyvében- nevezetesen: „A Váczi Püspöki Megyének Nagy-Kátai Esperesi Kerülete Katolikus Anyaszentegyházának 1849-ik évi halotti anyakönyve-  a következő bejegyzést találtam:

„20 –án júliusban temettetett el 8 magyar huszár, kik a nap muszkákkali csatában Tura alatt hazájukért dicső halállal múltak el.”

 A Közép-tiszai hadsereg katonáinak hamvait térségünkben a következő települések temetői rejtik: Tura (18 fő), Zsámbok (1 fő), Tóalmás (8 fő), Nagykáta (1 fő), Tápiószele (3 fő). Eredeti, minden valószínűséggel nem sokkal a temetés után elhelyezett síremlék látható Zsámbokon, nem találtuk a nyomát az elhunytaknak Tápiószelén. Turán, Tóalmáson, Nagykátán jelképes, vagyis jóval a hősi haláluk után létesített emlékjel található. Névvel mindössze két huszár rendelkezik: Szele Andor őrmester, illetve a Nagykátán eltemetett Budai János Bocskai-huszár, ki a halotti anyakönyv bejegyzése szerint kolerában halt meg július 21-én.

         Miként és hogyan létesült a nyolc ismeretlen huszár síremléke Tóalmáson ?

1888-ban Filipcsics Józsefet helyezték a tóalmási plébánia élére. Ezt megelőzőleg 1872-88 között Szentlőrinckátán volt plébános, s tóalmási munkálkodása után 1892-tól a tápiógyörgyei egyház élére helyezte őt Schuster Konstantin váci megyéspüspök. Mindenhol  az egyház építése-szépítése, a hívekkel kialakított jó kapcsolata révén tett szert őszinte megbecsülésre.

         Filipcsics József a Váci Püspökségtől kapott pénzen, a hívektől összegyűjtött adományokból 1891-ben renováltatta a tóalmási templomot, átépítette a plébániát. 1896-ban Spóner József váci kanonok 200 forintot adományozott a tóalmási plébániának. Spóner káplán volt az, ki 1849. július 20-án este a nagykátai plébánia épületében ápolta a turai ütközetben súlyos sebet kapott Degré Alajos huszárkapitányt. Erről különben Degré későbbi emlékirataiban meleg szavakkal emlékezett meg.

 A plébános kezdeményezésére, a helybéliek adományából negyven évvel a turai ütközet után, 1889. július 20-án avatták fel a tóalmási temetőben a ma is látható obeliszket. A rajta olvasható felirat:

A TURAI CSATÁBAN

1849. JÚLIUS 20

MEGSEBESÜLT

ITT ELHUNYT

8 NÉVTELEN

HONVÉDHUSZÁRNAK

NYUGVÓHELYÉT ÖRÖKÍTI

EZEN HONFIÚI KEGY

ADOMÁNYOKBÓL

1889. JÚLIUS 20

EMELT SÍRKŐ

1849. július 20-án a magyar nemzet történelmének kiemelkedő fejezetét alkotó szabadságharc kis epizódja játszódott le Tóalmáson. A település ezt a nagy történések árnyékában talán jelentéktelennek tűnő találkozást saját helytörténete fontos eseményének tekinti. Fontosságát tovább növeli Mészáros Lázár, Henryk Dembinszki, Dessewffy Arisztid, Perczel Mór, Pálinkás „kun őrnagy”, a lengyel légió és a szabadságharc többi neves szereplőinek akkori jelenléte. A település azzal, hogy gondozza 8 honvédhuszár sírját, a nemzeti emlékezetből rá eső feladatot teljesíti. Bajtársak nyugodjatok békében, emléketek nem merült feledésbe.

                                                                                                                       Basa László