A „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalom a 300 éve történt kuruc szabadságharc régiónkban zajlott jelentősebb eseményeit veszi sorba a mindenkori 300. évforduló történései kapcsán. Így valószínűleg érdeklődésre tarthat számot az a kérdés, hogy a nagyságos fejedelem mikor és milyen körülmények között járt utoljára a Tápió mentében. Erre próbálok válaszolni az 1710. március 23-iki, kókai táborozás történetének bemutatása során. „Kuruc megyegyűlés Kókán” címmel egyszer már szerepelt Kóka kuruc kori történelme a közelmúlt sajtójában. A jelzett írásom a „Tápiómenti 2 hetes” 2006. július 20-iki számában jelent meg.
Az 1710. január 22-iki romhányi csata után a fejedelem január 23-31. között a Galga mentén, majd február 2-18-án Szentmártonkáta, Nagykáta településeken táborozott. Utolsó nagykátai tartózkodása után tett egy rövid kitérőt –látogatást- Ceglédre, s ezt követőleg 1710. február 23- március 24. között Jászberényben volt a főhadiszállása. Berényi táborozása közben mindössze két napot töltött távol a jászok fővárosától, s ennek a rövid eltávozásnak a története egyúttal a számunkra most különösen fontosnak tekintett epizód, a fejedelem utolsó Tápió menti tartózkodása lett.
Rákóczi jászberényi tartózkodását ezekben a napokban a Felvidék kulcsának tekintett Érsekújvár támogatása indokolta. Az egy hónapos ottlét során a császáriak által blokád alatt tartott erősség ellátásának megszervezését tartotta legfontosabb feladatának.
Rákóczi Emlékirataiban említést tesz az Érsekújvárba irányuló élelmiszer szállítmányok megszervezéséről. Ebben az akcióban Károlyi szervezőkészségét dicséri: „Elmondhatom, hogy Károlyi még gondolkozni sem hagyott ezen a dolgon, mert ismervén a vidéket és a falvak teherbírását, hamarosan elhozta hozzám a kivetési tervet, mely szerint ki-ki a jászberényi templomba tartozott szállítani a gabonát a hadsereg élelmezésére.”
A Pest megye számára kiszabott porció 600 vágómarha és 9000 köböl – kb. 500 mázsa- gabona beszolgáltatása volt. Ennek biztosításából bizony a kivetési terv alapján a tápiómenti települések is kivették a részüket. A begyűjtött élelmiszert a fejedelem templomokban helyezte el. A legnagyobb ilyen „lerakat” a berényi Nagytemplom helyén álló régi középkori templomban volt. A gabona egy része eljutott az ostromlott Érsekújvárba, míg egy május 10-én kiadott fejedelmi rendelkezés Szolnokra irányította a jászsági templomokban raktározott maradék élelmiszerkészletet.
Az Emlékiratokban Rákóczi így ír a begyűjtött élelmiszer sorsáról:
„Március végén a begyűjtött élelmiszer készen állt az elszállításra, és ezért Károlyit erőltetett menetben elküldtem csapataival, melyeket Pest körül kellett táboroztatnia, hogy azután három-négy napi pihenés után két erőltetett menetben Érsekújvárra érhessen. A kitűzött napon megrakattam gabonával valamennyi hadamat, egész udvaromat, mindenkit, aki lóra ülhetett. Magam is megrakodtam, hogy első váltóban Károlyi táborába menjünk…”
A kókai tartózkodás tehát a jászberényi készletnek Érsekújvárra szállítása során született. Erasmus Henrik Schneidern von Weismantel német származású svéd tiszt Rákóczi zsoldjában állt, résztvevője volt a romhányi csatának. Naplója kiváló forrás a március 22-23-iki „kiruccanás” története megismeréséhez:
„Közben Rákóczi sok ezer zsáknyi buzát halmozott fel, hogy a még birtokában lévő érsekújvári vár őrzőit ellássa élelemmel. Minthogy ennek szekérrel történő lebonyolítása eleve lehetetlen volt, azt a cselt eszelte ki, hogy az egész sereg szálljon nyeregbe, s ki-ki vigyen oda lóháton egy-egy zsák búzát. Sem az ő, sem a mi embereink nem mutattak erre nagy hajlandóságot, lettek légyen bár tisztek vagy közemberek. Erre maga a fejedelem helyezett maga mögé a lován egy zsák búzát, s példáját követték a generálisok és a tisztek, mind egy szálig. Charriére, Smigieiski tábornok Rákóczihoz hű ezredese maga is ekként cselekedett, és megparancsolta nekünk, hogy kövessük példáját. Jóllehet nem szívesen, de mégis kénytelenek voltunk engedelmeskedni, s ilyenképpen az egész sereg lóhátra rakta a buzaszállítmányt.
Érsekújvár felé meneteltünk. Éjszakára Gödöllő faluba érkeztünk. Itt Rákóczi tábornoka, Károlyi Sándor, akkora sereg élén, amekkorát mi tettünk ki, átvette tőlünk az összes buzával telt zsákot, hogy aztán másnap az egészet átadja Esterházy Antal kuruc generálisnak. Esterházynak ügyesen, a császáriaktól miben sem zavartatva sikerült az egész szállítmányt a várba bejuttatni.
Alig egy napi pihenő után Buda alá vonultunk, de az átellenes oldalon, a pesti erőd közelében, nehogy az élelmiszer-szállítmány híre szertefusson, majd visszafelé Kóka faluba. Másnap ujból Jászberényben táboroztunk…”
Az eredményes szállításról beszámolt a Mercurius Eridicus ex Hungaria , az első magyar újság 1710. március 23-iki száma. Ebből idézek:
„Felséges fejedelmünk Károlyi Sándor tábornagy urat innen kirendelte és útba indította bizonyos létszámú katonasággal Ujvár felé, hogy a szükséges további intézkedéseket ott foganatosítsa. Minthogy az itteni vidék minden élelmiszerben, ti. gabonában és húsban nemkülönben állati takarmányban bővelkedik, ezért, hogy ez a tábornagyúrral küldött katonaság odafelé se menjen üresen, néhány ezer köböl gabonát küldött velük az ujvári várba. Minthogy pedig a tisztek közül többen vonakodtak lovukat gabonával megterhelten, őfelsége az említett tábornagy urat, a melléje rendelt csapatokkal együtt előreküldötte,s azt a parancsot adta neki, hogy egy meghatározott helyen, illetve a Gödöllő nevű falunál álljon meg…”
A nevezetes szállítás történetének harmadik forrása Rákóczinak 1710. március 24-én Jászberényben kelt levele Bercsényi Miklóshoz. Ebben írja többek között:
„…tegnapelőtt először az magam lovait megterheltetvén úgy cselekedtem mind az hajduval, s mind udvarommal, s mind az velem lévő idegen reguláris hadakkal felvétetvén az zsákokat, egy nap odavittem, - s csak elhült az katona az zsákos had gyövetelin, s tegnap reggel felrakatván vélek, megindítottam űket…”
Kókán 2007. június 1-jén avattak emléktáblát Rákóczi 1706-os és 1710-es látogatása emlékét megörökítendő. Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Juhász Ildikó polgármester leplezte le. A Tápió mentén ez az egyetlen emlékjel, mely feltünteti egy település kuruc katonáit is. Szabó Máté seregéből 19 kókai kuruc katona nevét közölte az 1965-ben megjelent „Pest megye múltjából” c. tanulmánykötet, az ő neveiket vésték márványba. Egy újabb forrás további kókai illetőségű kuruc vitézek nevét tette ismertté. Szolnokon 1710. július 25-én Csajági János hajdúezredenének készült el a személyenkénti összeírása. Ennek alapján a stratégiai fontosságú szolnoki vár katonái között találjuk a kókai Kis Mihályt, Nagy Andrást, Nagy Szögi Györgyöt, Boros Ferencet. Nagy János és Tot Gergely kocsis mint „szökevény” szerepel a listán.
Miután e tanulmány leginkább érintett települése Kóka, megragadom az alkalmat, hogy a legnevezetesebb kuruc kori kókai nevű –származású?- személyiségről, Kókay Márton ezredesről is szóljak.
Árokszállási Kókay Mártonról a legkorábbi információ egy 1704. május 8-iki dokumentumból származik, mely arról tudósít, hogy Kókay Márton római katolikus vallású császári kapitány kuruc fogságba esett. A Rákóczi oldalára átállt tiszt egy 1706. január 6-iki levél szerint Révay Gáspár vicéje lett.
Az 1705. június 14-én kelt dokumentum szerint Szabó Máté seregében vicekapitány. Egy hónappal későbbi keltezés szerint Kókay Márton egységét Bezerédj Imre lovasezredébe helyezték át, meghagyva Kókay rangját.
1707. december 9-én Rákóczi „regimentet conferált” neki, vagyis ezredessé nevezte ki egy másik alakulat élére. Kókay Márton kérelemmel fordult a fejedelemhez, hogy Kóka község területén neki birtokot adományozzanak.
Egy 1708. április 29-én kelt levél szerint egy lovasezred élén állt. 1708. szept.-nov. folyamán megkapta az árulóvá lett Bezerédj ezredének a dunán-inneni részét. Ez az egység a korábbi Szabó Máté egységében szolgáló századokból állt, hol Kókay Márton maga is alezredesi minőségében volt beosztásban. 1709. tavaszától a Csáky Mihály tulajdonába adott alakulatokat vezette egészen a szabadságharc végéig. Az ezred katonáit a Jászságból toborozták.
1710. július 29-én Kókay Márton azt írta Károlyi Sándornak, hogy a labancok őt Gombáról Kókára nyomták. A végleges fegyverletételt megelőzendő 1711. április 26-án esküdött fel a császárra. 485 fős csapatával Kókay Márton ezredes is jelen volt a majtényi síkon, ahol 12 ezer kuruccal együtt 1711. április 30-án letette a fegyvert. Magyarország nevében május 1-jén ő is aláírta a szatmári békét. Neve a nevezetes okmányon Károlyi Sándor után a hetedik volt.
1712. július 15-én Pozsonyban kelt armálist –birtok nélküli nemességet- kapott III. Károlytól. Fennmaradt az ekkor adományozott címer. A tetején egy kardot tartó kéz, illetve a címerpajzs közepén a kardos oroszlán egyértelműen katonaemberre utal. Felesége Borbély Erzsébet volt., Mihály és György nevű gyermekéről tudunk.
1710. március 23-án járt utoljára II. Rákóczi Ferenc a Tápió mentén. Az ezt követő hónapokban egyre távolodva régiónktól még a közeli jászsági településeken volt tábora: február 25-április 20. között Jászkiséren, április 22-július 7.között Besenyszögön. 1710. szeptemberében Cusahi császári generális seregei megszállták a Jászságot, majd október 20-án harc nélkül foglalta el a stratégiai fontosságú Szolnok várát.
„Bárki légy, ne dicsérj, ha megírod életem történetét” – írja a nagyságos fejedelem. A „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalom krónikásaként az 1704. április 19-iki első látogatás 300. évfordulóján, 2004-ben írtam először Rákócziról. Egy helytörténésznek nem feladata a „nagytörténelem” papírra vetése, neki a hely szellemét kell megidéznie: a történelem helyi epizódjait kell megörökítenie. Rákóczi 1704-ben, 1706-ban, 1710-ben járt a Tápió mentén. Az 1703-1711 között zajlott helyi kuruc történelem fontos eseményei voltak ezek a vizitek, melyek nem vonultak be a nemzet kollektív történelemkönyvébe. Számunkra mégis szinte elsődlegesen fontosak ezek az események, hiszen rövid időre mégiscsak legalább epizódisták lehettünk ebben a krónikában.
A nagykátai hagyományőrző gyerekek a 300. évforduló keretében Borsitól Kassáig járták végig a kuruc-szabadságharc fontosabb emlékhelyeit. Mindenhol találkoztunk azzal a feltétel nélküli szeretettel és ragaszkodással, mellyel az utókor a szabadságharc vezérét, Rákóczit övezte. Kutatásaim során alkalmam volt sok, a szélesebb nagyközönség számára nem hozzáférhető dokumentumot elolvasni. Belőlük egy végtelenül szerény, őszinte, minden emberi hívságtól mentes arculat bontakozott ki. Hazaszeretetét, elvhűségét, áldozatkészségét példaképként állíthatnánk a mai kor társadalma elé, ahol sokaknak lenne mit tanulnia tőle kötelességtudatból, a nehéz helyzetben való helytállásból.
Örülök annak, hogy a kerek évforduló alkalmat adott arra, hogy történelmünk kiemelkedő nagy alakját a helytörténet keretébe ágyazottan ismételten reflektorfénybe állíthattam. Bízom benne, hogy minden olvasóm megértette II. Rákóczi Ferenc tevékenységének, cselekedeteinek indokát és szándékát, melyet így fogalmazott meg önvallomásában:
„…minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam.” Mindezekért II. Rákóczi Ferencnek kitörölhetetlen helye van nemzetünk históriájában, kollektív emlékezetében.
Az írás illusztrációja a 2007-es kókai emléktábla avatás képei.
Basa László
