Élmény az osztálytársaknak, iskolatársaknak 5-10-15 év után találkozni, hát még 45-50 év után ! A felsőegreskátai iskolatársak közül sokan ennyi év után látták viszont egymást.

         Az iskolában 1926-ban Knáver László kezdte meg a tanítást. Ő a leghosszabb ideig ott tanító pedagógus, 1952-ig okította ott a nebulókat. Őt követték: Bodor Sándor, Bodor Sándorné, Seres Gáborné, Partl Elvira , Kocsis Ferenc , Kocsis Mária.

Basa László K É P E I és másolatai

        
Az iskola egy tanteremből és a mellette levő tanítói lakásból állt. Csak Partl Elvira nem lakott ott, ő kerékpárral járt ki Nagykátáról. A tanteremben a két padsor előtt a katedra, a tábla,  a könyvszekrény, hátul a vaskályha állt. Knáver László délelőttönként az összes tanulót- 80-90 gyereket- tanította. Amíg az egyik osztállyal foglalkozott (közvetlen óra), addig a többi osztály feladatot kapott (önálló óra). Később az 1-4. és az 5-8. osztály délelőtt-délutáni váltásban tanult. (Én is, mivel nagykátai édesapámat a földművelés és az állattartás a tanyához kötötte, csak a gimnázium kezdésekor költöztünk be Kátára. Igaz, akkorra a földek és a lovak a tsz-be kerültek, az állattartást is ellehetetlenítették.)

         Az iskola a gazdakör mellett –ahol előadások, bálok voltak- kulturális központként is működött. A tanulók karácsonyi, illetve anyák napi ünnepségére nemcsak a szüleik jöttek el. Az iskolában könyveket lehetett kölcsönözni –jött a művelődési autó-, filmet nézhettünk (agregátor fejlesztette az áramot), TIT-előadásokat hallgathattunk (TIT : Tudományos Ismretetterjesztő Társulat).

         Az iskola mellett állt egy kőkereszt – sajnos egyedül csak ez van meg-, mögötte egy pléhkrisztus és egy harangláb volt. A kis harang hangja délben messzire elhangzott. Ott tartották a pünkösd utáni vasárnap a búcsút. Ez szabadtéri szentmisével kezdődött, utána kirakodóvásár volt, este bált rendeztek a gazdakörben.

         A tsz-szervezés után sokan elköltöztek. A tanítást 1967-ben megszüntették. Az iskolát az 1970-es évek végén a gazdakör épületével együtt lebontották. Az utat, amin naponta jártunk, nem használják, benőtte a fű. Ma már csak a kőkereszt jelöli az iskola helyét. Az iskolatársak közül sokan Nagykátára költöztek, de az ország más településeire is elkerültek.

         Tervezgettem az 50-es 60-as évek tanulóinak az összehívását, amit mások is örömmel támogattak. Így került sor június 19-én a találkozóra. Az esőzések miatt Egreskátára nem tudtunk kimenni, így Nagykátán találkoztunk, és töltöttük el kellemesen a napot. Felidéztük a közös élményeket: kirándulásokat, csúszkálást télen a tó jegén, a ló által vontatott szánkózást,  reggel a tanítás előtti vaskályha körüli melegedést. Szomorúan emlékeztünk az örökre eltávozott iskolatársainkra, tanítóinkra. A természet közelsége széppé tette a gyermekkort, bár a középiskolába hátránnyal indultunk. Ennek ellenére többen érettségiztek, néhányan diplomát is szereztünk. Mindenki megállta a helyét az életben.

         Azzal váltunk el, hogy két év múlva Egreskátán az iskola helyén a természetben piknikezünk. A kört pedig bővítjük. Mindenkit várunk, aki az iskola tanulója volt. A neveket, címeket  gyűjtöm. (Címem: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 29-442-571 telefon)

                                                                                               Basáné Simon Terézia