Április közepén került sor a kassai emlékútra – erről számolt be a tapiokultura.hu-n megjelent „Borsitól Kassáig” c. írás-, majd április 22-én rendezték meg – immáron nyolcadik alkalommal- Szentmártonkátán a mozgalom hivatalos koszorúzási ünnepségét. Ez a rendezvény volt hivatva egyfajta mérleget vonni, a zömmel civil kezdeményezés eredményét értékelni, az emlékápoló mozgalmat Szentmártonkátán hivatalosan is bezárni.
2004. áprilisában került sor ezen a településen a Sebestyén Benedek református lelkész és Danyi Csaba kőfaragó mester alkotta, a fejedelem képmásával díszített emléktáblájának avatására, melynek szövege II. Rákóczi Ferenc 1704-es átutazására és a kuruc hadak 1711-es kéthetes itteni táborozására utalt. Az avatáson és az azt követő esztendőkben minden áprilisban a helyi Községtörténeti Baráti Kör és a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat példás összefogásának lehettünk szemtanúi.
Az elmúlt nyolc esztendőben kialakult egy sajátos ünnepi forgatókönyv, melyben minden esetben a nagykátai hagyományőrző gyerekek alkotta kurucruhás díszőrség, emlékező beszédem, a Községtörténeti Baráti Kör tagjainak kuruc dalokat előadó szereplése, a helyi önkormányzat és civil szervezetek koszorúi képezték az állandó elemet. A hagyományoknál maradva: a helyszínt és az előkészületeket minden esetben a Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleház, valamint annak vezetője: Kissné Pásztor Éva biztosították.
Kele Sándorné képviselőasszony, a helyi képviselőtestület Oktatási, kulturális és sportbizottsága elnökének köszöntője után –mint felkért előadó- nekem állt módomban ez évben is beszédet tartani. Értékeltem az egy hete zajlott kassai emlékutat, majd röviden beszámoltam a kuruc „nagytörténelem” legfontosabb 300. esztendős eseményeiről:
„….A felvidéki várak, városok egymás után kapituláltak a császári hadak előtt. Rákóczi januárban Lengyelországban tartott megbeszélései nem vezettek eredményre, bebizonyosodott, hogy az általa vezetett szabadságharc nem számíthat külső segítségre.
Pálffy János labanc generális teljhatalmat kapott a bécsi udvartól a Rákóczival tartandó tárgyalásokra. A két főúri politikus január 31-én a vajai várkastélyban tartott két napos megbeszélést, melynek eredményeként két hetes fegyverszünetet kötöttek. Amikor 1711. február 6-án a császáriak Budán kivégezték Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost, ez jelzés volt, hogy mi vár arra, aki a megegyezés helyett a további harcot választja.
Rákóczi február 20-án Alsóvereckén kelt pátensében Károlyi Sándort a kuruc csapatok főparancsnokának nevezte ki. Másnap a fejedelem végleg elhagyta Magyarországot. 1711. március 14-én Károlyi Sándor Pálffy debreceni főhadiszállásán hűségesküt tett József császárra. A távollevő fejedelem megbízásából Ráday Pál kancellár vett részt a továbbiakban a békeszerződés megszövegezésében.
Rákóczi április 18-án kiáltványt bocsátott közre a harc folytatásáról. Április 30-án történt meg a majtényi fegyverletétel, majd május 1-jén aláírták a háborúskodást lezáró szatmári békét. Rákóczi május 13-án kelt nyílt levelében tiltakozott a szatmári béke ellen.
A szabadságharc vezetője több mint egy évig tartózkodott Lengyelországban,majd négy esztendeig Franciaországban. A bujdosók 1720. április 16-án költöztek Rodostóba, ahol 15 esztendős száműzetés keserű évei után 1735. április 8-án következett be II. Rákóczi Ferenc halála…”
A mindenkori szentmártonkátai emlékbeszéd második részét a Tápió-mente kuruc-történelmének bemutatása jelentette:
„…1710 őszén a császári csapatok véglegesen uralmuk alá hajtották a Tápió-menti településeket. A térség védelmét biztosító Szolnok vára 1710. október 17-én hódolt meg Cusani tábornok előtt. Közismert, hogy a fontos erősség védelmében e vidékről származó katonák is szolgáltak, s az ő nevüket őrizte meg az a lajstrom, melyet az elmúlt évben tettünk közzé a sajtóban. A tárgyalt 1711-es esztendőben a Tápió-mentén a kuruc szabadságharc történetében már nem történt jelentős és érdemi esemény.
A háborús viszonyok lezárultával visszatértek az élet nyugalmasabb napjai. A szatmári békekötés nem igényelte a felelősségrevonást, a császár hűségére csak a nemesuraknak kellett felesküdniük. Aszalay Ferenc is elvesztette Tápió-menti birtokait, a fejedelem titkára egy esztendeig maga is Rákóczi közelében, Lengyelországban tartózkodott. Visszatértek vidékünkre a császárhoz mindvégig hű Keglevichek. Sőtér Tamás, a Tápió-mente legjelentősebb kuruc katonája Mátra-alji birtokán gazdálkodott tovább.
A Rákóczi által megígért jobbágyfelszabadításból nem lett semmi, a fejedelem más ígérvényeit sem lehetett már teljesíteni. A szegény köznép ennek ellenére őrizte a nagyságos fejedelem és hadvezéreinek emlékét, titokban fel-felhangzott a tárogató hangja, esténként bús kurucnótát dúdoltak Rákóczi egykori talpas katonái…”
A szentmártonkátai ünnepi megemlékezések harmadik elemét mindenkor a mozgalom elmúlt évének az értékelése, az emlékápolás eseményeinek a felsorolása jelentette. Az utolsó megemlékezés természetesen összefoglalta a mozgalom teljes időszakát:
„…Végezetül szeretnék beszámolni mozgalmunk, a „Rákóczi-évek a Tápió-mentén” keretében végzett közös munkánkról, a kistérség kollektív emlékezetének eredményeiről. Célunk ezzel a mozgalommal az volt, hogy a kerek évforduló apropóján emlékezzünk és emlékeztessünk történelmünk ismert és kevésbé tudott eseményeire.
A maradandó emlékjelek sorában ezekben az években Rákóczinak egyedül Tápiószentmártonban állítottak mellszobrot, míg a fejedelem látogatásait, tartózkodását megörökítő dombormű Szentmártonkátán és Kókán létesült. Harci cselekménynek emléket állító posztamens egyedül Gombán létesült. A harcvölgyi emlékoszlop annak az eseménynek állít emlékjelet, ami szerint 1705. márciusában a községbe telepített kis kuruc helyőrséget megtámadta és elfoglalta a Budáról támadó császári erők 1300 fős serege.
Szentlőrinckátán egyik utolsó táborhelye kapcsán Bottyán János szobra készült el. A legtöbb emlékmű- az egy, a kókai domborművet alkotó Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész kivételével- Sebestyén Benedek, volt nagykátai református lelkész alkotása. A tiszteletes urat 2004-ben itt, Szentmártonkátán tüntették ki a Magyarország Felfedezői Szövetség legnagyobb kitüntetésével, a Pro Patria Renddel.
Az emlékezés fontos színtere volt a sajtóban megjelent írások köre. Mintegy 50 publikáció látott napvilágot a Nagykátai Újság, a Tápiómenti 2 hetes, a Redemptió, a Szentmártonkátai Újság, a Nagykátai Tükör, a tapiokultura.hu online újság, valamint az Együtt 6 hasábjain. Az itt megjelent tanulmányok feldolgozták a fejedelmi látogatások történetét, a kuruc megyegyűlések Tápió-menti településeken zajlott tanácskozásait, az országos kuruc-történelemnek a régióhoz köthető eseményeit. Természetesen hírt adtunk emlékjelek avatásáról, civil szervezetek ünnepségeiről. Miután a sajtóban közölt tanulmányok a kollektív emlékezetünk máshol nem olvasható részét képezik, azoknak egy önálló kötetben való megjelentetése nem lenne eretnek gondolat.
Kiemelkedő jelentőségű volt a 2005-ös gyömrői helytörténeti konferencia. A Rákóczi gyömrői beszédének 300. évfordulóján megrendezett tanácskozáson többek között elhangoztak a Tápió-menti települések krónikáját összefoglaló előadások is, melyek 2006-ban egy kis füzetben láttak napvilágot. Sajnálatos, hogy hasonló kezdeményezésünk a kistérség illetékes vezetőinél nem találtak megértő és támogató fogadtatásra. Volt olyan település, mely Rákóczi 300 éve ott történt látogatását –kéthetes táborozását!- nem tekintette saját helytörténete jelentős eseményének, arról nem volt hajlandó megemlékezni.
Az ünnepségek sorában mindenképpen kiemelkedő volt a 2004. április 19-iki nagykátai Rákóczi-seregszemle, melynek programjában és kísérő pályázatain 15 település 500 diákkorú résztvevője vett részt. Ezen a napon volt annak 300. évfordulója, hogy II. Rákóczi Ferenc Jászberény felől először lépett a Tápió-mente, valamint Nagykáta földjére.
Természetesen ünnepség volt minden esetben az emléktáblák, emlékművet avatásán, melyen –amennyiben arra meghívást kaptunk- a Kossuth-csapat kuruc ruhás hagyományőrzői álltak díszőrséget. Rákóczi leghosszabb ideig való tartózkodása, a romhányi csata utáni 1710-es kéthetes táborozás emlékére tavaly Szentmártonkátán a Hadtörténeti Múzeum és Intézet közreműködésével, Dr. Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója segítségével tudományos tanácskozás és kamarakiállítás volt a könyvtár épületében
A hagyományőrző gyerekek kirándulásaik során Borsitól Kassáig keresték fel a Kárpát-medencében a Rákóczi-szabadságharc emlékhelyeit. Romhány, Ónod, Szécsény, Sárospatak –csak néhány kiragadott név az országos emlékhelyekről-, melyeken a látogatások keretében az emlékművek előtt kis ünnepségek, koszorúzások történtek. Az utóbbi években a Rákóczi-emlékutakra nagy számban jelentkeztek felnőttek is, s ezeknek az utaknak –hála a tápiószelei természetjáróknak- egyfajta regionális főhajtás jellege is lett. A nagykátai gyerekek több esetben szerveztek az évforduló jegyében kerékpáros emléktúrát Szentlőrinckátára, Tápiószentmártonba, Szentmártonkátára.
A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatot 2003-ban a Magyar Hagyományőr Világszövetség „Rákóczi Érdemkereszt”, majd a Magyarország Felfedezői Szövetség országos gyermekszervezet elnöksége „Rákóczi Hűségében” kollektív kitüntetésben részesítette. A csapat nyolc tagja érdemelte ki a világszövetség Rákócziról elnevezett érdemkeresztjét.
A legjobb hagyományőrzők egy hetes sárospataki Rákóczi-táborban, vajai táborozáson, illetve egy másik időpontban háromnapos autóbuszos Rákóczi-expedícióban vehettek részt. Borsiba pl., Rákóczi szülőhelyére a kilenc év alatt négyszer szerveztek emlékutat a nagykátai felfedezők. Sok hagyományőrző érdemelte ki a Rákóczi-tiszt elismerést és a Nemes Ifjak Társasága tagságát…”
A Magyar Hagyományőr Világszövetség elnöksége a „Rákóczi-évek…” mozgalomban nyújtott kiemelkedő szervező munkája elismeréséül Kissné Pásztor Évának, a helyi könyvtár és teleház vezetőjének a „Rákóczi Érdemkereszt” elismerést adományozta, melynek átadására az ünnepség keretében került sor.
Az Arany János Általános Iskola szavalóversenyt nyert diákjának versmondása után a Községtörténeti Baráti Kör tagjainak kuruc dalokat előadó műsora közben került sor a koszorúk elhelyezésére.
Basa László
