nőnap2016

Felül (sem alul)múlni nem tudjuk magunkat idén. Magasra tettük a mércét 2015-ben, de megpróbáljuk hozni a formánkat 2016-ban is! Jöjjön, aminek jönnie kell!
Meghívó nélkül is minden Hölgyet tisztelettel várunk március 9-én, 18 órától, a Sülysápi Nőnapon, a WAMKK-ban! (Láttál már bennünket a Facebookunkon! Na, azt aztán megnézheted!)

SzorgalmatosMiki2

Tápióscspokép2015A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség évek óta szervezi meg több generációs, de alapvetően a fiatalokra "szabott" táborait Tápiószentmártonban, a Blaskovich-kápolna kertjében. Az alapvetően katolikus, vallásos tábor nyíltnapjain mindenkit, más vallásúakat, vagy akár a nem vallásos érdeklődőket is szívesen fogadnak.
Ilyenkor bizonyítják, hogy a hittel élő fiatalok közössége is lehet vidám, nyitott, sportos, „laza”.
Ezzel a csoportképpel idézzük meg idei táboruk hangulatát.

istvanw

A szokásokhoz híven ezúttal is szerettem volna megragadni az alkalmat, hogy publikáljak egyrészt fotókkal, másrészt egy rövidebb írással az augusztus 22-ei rendezvényről. Már a címnél elakadtam. Hezitáltam a Falunap Tápióságon, és az István, a király – Tápióságon között. Szívem szerint azonnal a lecsóba csapnék, és ontanám a mondatokat az „IstvánSág” –ról, de méltatlan lenne szó nélkül hagyni az azt megelőző egész napos, népszerű rendezvényt.
(Kun-Halasi Katalin írásában Fátrai László, Buzás Csilla, Tóthné Ónody Nóra, Halasi Anita polgármester asszony, Dr. Samu János sorait is elolvashatják a tapiosag.hu-n. A tápióságiak méltán híressé vált összefogásához, amelynek eredményeként nemcsak egy szórakoztató falunapot, de egy magas művészi értékkel bíró, ízig-vérig Tápió-vidéki produkciót is megvalósítottak ismételten gratulálunk! A szerkesztő megjegyzése.)

„A szokásokhoz híven ezúttal is szerettem volna megragadni az alkalmat, hogy publikáljak egyrészt fotókkal, másrészt egy rövidebb írással az augusztus 22-ei rendezvényről. Már a címnél elakadtam. Hezitáltam a Falunap Tápióságon, és az István, a király – Tápióságon között. Szívem szerint azonnal a lecsóba csapnék, és ontanám a mondatokat az „IstvánSág” –ról, de méltatlan lenne szó nélkül hagyni az azt megelőző egész napos, népszerű rendezvényt.”
Kun-Halasi Katalin írásában Fátrai László,Buzás Csilla,Tóthné Ónody Nóra, Halasi Anita polgármester asszony,Dr. Samu János sorait elolvashatják a tapiosag.hu-n. A tápióságiak méltán híressé vált összefogásához, amelynek eredményeként nemcsak egy szórakoztató falunapot, de egy magas művészi értékkel bíró, ízig-vérig Tápió-vidéki produkciót is megvalósítottak ismételten gratulálunk!

mrvárosnap

Minkó Reni most éppen a Wass Albert Művelődési Központ „közművelődési közfoglalkoztatottjaként” keresi a kenyerét. Amúgy már évek óta – a családi tradícióba belenőve” –, mint a Sülyápi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja is segíti a WAMKK és a város ügyeit, programjait.
Most, az I. Sülysápi Városnapon is kitett magáért: a konferáló Teréki Krisztián barátom azt állítja, hogy Reni segítsége nélkül nem bírta volna a színpadot irányítani.
A nagylányunknak még a fotózásra is maradt ideje.

ságipistaIstván, a király (IstvánSág!)Tápióságon
A főbb szerepekben:

magyarokenyere2015 1

Én éppen most is a tápióbicskei Honvérszobornál vagyok, ahol a Magyarok Kenyeréhez hozzák a gazdák a búzát.
Vidám jóemberek színes forgataga. Lovasok, legények, leányok, szépasszonyok, jóemberek. Családok. Nagyapák, akik lovaskocsin hozzák a zsákok mellett alvó kis unokát. Pálinkás üvegek, demizsonok, lecsót, gulyást főző szakácscsapatok.

2015. szeptember 12-én a nagykátai Cantate Domino  Ifjúsági Ének- és Zenekarnak is jeles napja lesz. A Szokolics Krisztina tanárnő által létrehozott és vezetett keresztény zenekar megalakulásának 15 évfordulóját ünnepli. Ezen a napon jubileumi áhítatot tartanak a Szent György-templomban.