pünkösdkóka

A Pünkösd a Karácsony és a Húsvét után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.
A Pünkösd a Húsvét (peszah) utáni 50. nap, eredetileg aratási hálaadóünnep volt, majd a Sinai-hegyi törvényhozás emléknapja lett. KÉPEK
Nevezték a „hetek ünnepének” is, mivel a 7x7-ik nap a peszah után. A keresztények ekkor a Szentlélek eljövetelét ünneplik.

CsákósTH

A „Sülysápi átvonulás” és a többi WAMKK-os programunk miatt, idén lemaradtam a Tavaszi Emlékhadjárat tápióbicskei és nagykátai eseményeiről. Teréki Krisztián barátom legalább a csatatér melletti „konyha sorról” készített néhány kellemes KÉPET. (Azért a sülysápi és tápiószecsői programokról összeszedegetek még a napokban pár fotót, innen-onnan!)

kenyeres disznótor OP

Tóth Tibor sülysápi hentesmesterről és csapatáról, no meg arról a két, talán ha nem is önkéntesen felajánlkozó, de mindenképpen önzetlen jószágról szólt a tegnapi nap, akik a sülysápi Kapás Udvarban kolbásszá, hurkává, tepertővé lényegültek át.

Mándy

40 éve, 1976. május 30-án hunyt el Mándy György agrobotanikus, ökológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora.
2013. szeptember 9-én a Debreceni Egyetem Agrár-és Gazdálkodástudományok Centruma szoborparkjában felavatták dr. Mándy György szobrát. KÉPEK

MagyaryKossa könyvtár

95 éve, 1921. április 2-án halt meg Tápiószentmártonban Magyary-Kossa Sámuel
Tápiószele, Tápiószentmárton települések közös sajátossága volt a XIX-XX. században az országos átlagot meghaladó műveltséggel rendelkező, többnyire protestáns vallású köznemesi réteg jelenléte. KÉPEK

BLtemetés1

Családja,rokonai, barátai, a város vezetői, katonai hagyományőrzők kísérték utólsó útjára ma Basa Lászlót.
A család  a tapiokultura.hu nevében is búcsúztatta Basa Lászlót, aki megtisztelt írásavail, megbecsülésével, barátságával engem is. Honlapunk legtermékenyebb, népszerű szerzője volt. Világhálós magazinunk 9 éve alatt ezrekhez jutottak el a Nagykáta, a Tápi-vidék történtéről, értékeiről szóló írásai. Sülysápi munkám támogatója, segítője volt. Megbecsülték őt várusunk vezetői, helytörténészei, közéletének szereplői is.tapiokultura.huTL.KÉPEK

TJvisletkönyv

Hazai néprajztudomány tudósai, Hortiné Dr. Bathó Edit, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója (a mű lektora), Dr. Baksa Brigitta, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, Dr. Király Katalin, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének igazgatója, Dr. Bata Tímea, a Néprajzi Múzeum munkatársa, Gócsáné Dr. Móró Csilla, a tápiószelei Blaskovich Múzeum igazgatója is a nevüket adták Terék József legújabb munkájához, A Tápió mente viselete c. könyvhöz. (Vetési János, a könyv képei egy részének fotósa a rendezvényünket is megörökítette.)

thx 2

tapiokultura.huTL.KÉPEK

Alkategóriák